Nagyböjt negyedik hét szerdája

Nagyböjt negyedik hét szerdája

A Beteszda-fürdőben történt gyógyítás után tovább folytatja János evangélista annak bemutatását, hogy a zsidó vallási vezetők miért fordulnak szembe Jézussal. A gyógyítás szombaton történt, ami önmagában is bűnös dolog, a szombati nyugalomra vonatkozó törvény megszegése az ő szemükben. Ezt követően Jézus kijelentése tovább fokozza az indulatokat. Azt állítja ugyanis, hogy a harmincnyolc éve béna ember gyógyulása az ő Atyjának köszönhető, azaz Istennek, aki szüntelenül, még szombaton is munkálkodik, kiárasztja irgalmát az emberekre. A mindenható Istent tehát az Atyjának nevezi Jézus, amit mi hittel elfogadunk, de ennek elfogadása az egykori zsidó emberek számára nem volt könnyű. Ők úgy értelmezték a kijelentést, hogy Jézus Istenné teszi magát, Istennek tartja magát, amit egyetlen ember sem mondhat. Aki ilyet állít, az istenkáromlást követ el és a törvény szerint halálbüntetést érdemel.
A párbeszédből kibontakozik az a lényeges tanítás, ami az Egyház hitének része és a keresztény ember hitének tartalma Jézus személyéről: ő a mennyei Atya Fia, aki szeretetegységben és cselekvési egységben van az Atyával. Jézus nem tesz semmit önmagától, hanem csak azt teszi, amit az Atya kíván tőle. Engedelmessége példa mindannyiunk számára. Csak akkor nevezhetjük magunkat követőjének és tanítványának, ha hozzá hasonlóan, engedelmesen szolgáljuk a mennyei Atyát.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

Útravaló – 2019. április 2.

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

(Statio: ad S. Laurentium in Damaso)

Ismét a katekumenek védőszentje, Szent Lőrinc egyik templomában időzik az Egyház, akinek bazilikáját Damasus pápa építette, miként annak feljegyzése is utal rá: Krisztusnak szenteli Damasus ezt az épületet: Lőrinc vértanú segítsége megoltalmazott engem. Az első keresztények úgy tekintettek az Úrért vállalt szenvedésre és vértanúságra, mint ami a bűn bénultságát gyógyítja, és ami az igazi sabbat: a test és a lélek nyugalmának, valamint a Krisztussal való találkozásnak kiváltságos lehetősége. Damasus pápa ennek emlékezetét őrizte meg a vértanúk ereklyéinek a katakombákban való összegyűjtésével és e templom alapításával. Tudok áldozatot vállalni Krisztusért és értékelni másoknak Érte hozott áldozatát?

Az Erősség Szentlelke – II. János Pál pápa mindennapos imája

1980-ban II. János Pál pápa a Karizmatikus Megújulás egyik közösségének személyes vallomással hívta fel a figyelmét a Szentlélek iránti mindennapos imára, melyet saját életében tapasztalt meg.

„Kicsi koromban tanultam meg imádni a Szentlélek Úristent. Tizenegy éves voltam, amikor az iskolában sok gondom volt a matematikával. Szomorú voltam emiatt és elmeséltem Édesapámnak, aki válaszként egy imakönyvet adott a kezembe, és rámutatott a Veni Creator Spiritus himnuszra, majd így szólt: „Fiam, imádkozd ezt minden nap, és meglásd, Ő segít megérteni a számtant is!” Imádkoztam is, minden nap lefekvés előtt, immár több, mint 40 esztendeje és valóban láttam, mennyit segített nekem a Szentlélek Isten. Ahogy Édesapám mondta”.

Veni, creátor Spíritus,

mentes tuórum vísita,

imple supérna grátia,

quae tu creásti péctora.

Teremtő Lélek, jöjj közénk,

látogasd híveid szívét,

töltsd malaszttal a kebleket,

melyeknek alkotója vagy.

Nagyböjt negyedik hét keddje

Nagyböjt negyedik hét keddje

Szent János evangélistára jellemző, hogy Jézus csodáinak elbeszélésekor nem elsősorban a betegség leírására és annak megszűnésére koncentrál, hanem sajátos tanításokat fűz valamennyi ilyen esethez. A mai evangéliumban is megfigyelhető az evangélistának ez a törekvése. Az a szándéka, hogy bemutassa, hogyan növekszik idővel a jeruzsálemi vallási vezetők szembenállása Jézussal. Az Úr mindig az Atya szeretetét és irgalmát mutatja meg csodáival, ezzel szemben az őt hitetlenül elutasítók csak saját emberi hagyományaikhoz ragaszkodnak és előítéleteik fogságában élnek. A csodát követő párbeszédekből feltárul számunkra az egyik oldalon az irgalmas Isten nagylelkűsége, a másik oldalon pedig az ember kicsinyessége.
A gyógyítás helyszíne a Beteszda-fürdő, amely egyrészt esővizet gyűjtött össze, másrészt földalatti vízforrások is táplálták. Ez utóbbiak időszakos feltörése hozhatta mozgásba a vizet, s ennek a korabeli néphit isteni működést, gyógyító hatást tulajdonított. Ebben a környezetben találkozik Jézus a harmincnyolc éve beteg emberrel, tehát egy olyan helyen, ahol mindenki a csodára várt. De honnan jön a csoda? A vízből, a föld alól? Vagy az égből, az Istentől? Jézus azért jött, hogy gyógyulást hozzon, mégpedig Isten irgalmának köszönhető gyógyulást. A gyógyító isteni kegyelem pedig azt a beteget éri el, akin nem segítenek az emberek, aki a leginkább elhagyatott, akinek szinte már alig maradt reménye a gyógyulásra.
Hiszem-e, hogy Isten a legnagyobb bajomban is tud segíteni?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Hívom a családokat 2019 áprilisában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat 2019 áprilisában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

A jegyesek már túl voltak a harmadik beszélgetésen, amikor az egyik menyasszony a beszélgetéseket vezető plébánoshoz fordult: „Kedves atya, ugye tudja, hogy mi mind a ketten megkeresztelt katolikusok vagyunk, én gyerekkorom óta templomba járó vagyok, voltam elsőáldozó, meg is vagyok bérmálva, vőlegényem azonban még nem volt elsőáldozó sem. A múltkori beszélgetésen atya nagyon határozottan buzdított mindnyájunkat, hogy szentmise keretében legyen az esküvőnk. Vőlegényem ugyan hajlandó lenne részt venni a szentmisén, de ha ő az egyik főszereplő, és nem járul szentáldozáshoz, az furcsa, felemás dolog lenne. Nem zárkózik el attól sem, hogy elsőáldozó is legyen, de az idő ehhez már nem elég, meg különben is, most a házasságra készülünk, ne keverjük össze a két dolgot.”

Az Eucharisztia az egész keresztény élet forrása és csúcspontja. Csodálatos, sokoldalú misztérium, a világosság, a hit, Krisztus áldozatának és jelenlétének misztériuma. Addig, ameddig az anyagi világ, a biológiai és fizikai valóság felől akarjuk megközelíteni, nem fogjuk megérteni. Csak ha az ember ki tud tárulkozni az Eucharisztia természetfeletti dimenziói előtt, akkor érintheti meg a szívét-lelkét. Aki az Oltáriszentségben csak kenyeret és bort lát, az nem juthat el az Eucharisztia misztériumáig. Ehhez szükségünk van értelmünk megvilágosodására és szívünk lángolására. (vö. Lk 24,32) A kenyér és a bor jelek, de a jelek csak akkor „beszélnek”, ha az értelem megvilágosult és a szív lángol. Az Eucharisztia a megvilágosító és gazdag tartalmú üzenetet hordozó jelek e dinamizmusában bontakozik ki teljesen. A misztérium a jelek által nyitja meg a hívők szemét. (vö. Mane nobiscum Domine 14.)

Jézus azt mondta magáról, hogy Ő „a világ világossága” (Jn 8,12). Míg isteni dicsősége fölragyogott a színeváltozásban és a föltámadásban, az Eucharisztiában el van fátyolozva. Teljes elrejtőzésének misztériumával Krisztus önmagát teszi a világosság misztériumává. Hitünk segítségével az Oltáriszentségben felismerjük Őt – az Eucharisztia a hit misztériuma. (vö. Mane nobiscum Domine 11, 12.)

A misztérium és a mese között sok hasonlóság van, mind a kettő egy másik valóságba vezet át. Lényeges különbség azonban közöttük az, hogy az egyik a végesre és földire, a másik az örökre és földöntúlira irányul. Hogyan tudnátok ezekre a hasonlóságokra és különbségekre rávilágítani?

Az Eucharisztia nagycsütörtökön este a közösen elköltött húsvéti vacsorán született: „Vegyétek és egyétek ..., aztán fogta a kelyhet ..., hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: igyatok ebből mindnyájan ....” (Mt 26,26-27) Mindnyájan, együtt, közösségben. „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él.” (Jn 6,56-57) E bensőséges és kölcsönös egymásban „maradás” bizonyos módon lehetővé teszi, hogy elővételezzük a mennyországot a földön. Jézus az Eucharisztia által kapcsolatban akar maradni mindnyájunkkal, és azt várja tőlünk, hogy ez a kapcsolat közösségünket is összetartsa.

Semmiképpen nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az eucharisztikus lakomának mélységes és elsődleges értelme az áldozat. Az Eucharisztiában Krisztus újra megjeleníti számunkra a Golgotán egyszer s mindenkiért bemutatott áldozatot. Jóllehet az eucharisztikus lakomán a föltámadott Krisztus van jelen, magán hordozza szenvedésének jeleit, melynek „emlékezete” minden szentmise. Miközben megjeleníti a múltat, az Eucharisztia a történelem vége felé irányítja tekintetünket: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon”. (Jn 6,54) Ez az „eszkatológikus” dimenzió tölti el reménnyel a keresztény életet. (vö. Mane nobiscum Domine 15,19-20.)

A gyakori szentáldozás jó és üdvös. Meg tudod-e óvni magadat a rutinszerű szentáldozástól? Milyen segítséget tudsz ebben adni családtagjaidnak?

Az eucharisztikus színek alatt Jézus valóságosan jelen van, azaz az Eucharisztia a valóságos jelenlét misztériuma, és ez teszi hitünket leginkább próbára. Ez a jelenlét ad a többi dimenziónak – a világosság, a hit, a közösségi lakoma, a húsvét emlékezete, az eszkatológikus jövő dimenziójának – a puszta szimbolikát felülmúló jelentést. Ez teszi érthetővé Jézus kijelentését: „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20) Ezért is fontos, hogy minden szentmise ünneplése közben ébren tartsuk Krisztus valóságos jelenlétének tudatát. (vö. Mane nobiscum Domine 16-18.)

Milyen csodálatos ajándék egy ifjú házaspárnak az, ha szentmise keretében, Jézus Krisztus valóságos jelenlétében mondhatják ki egymásnak az életre szóló IGEN-t! A szentáldozás révén pedig mindketten Jézussal egyesülnek, és így – ketten, hármasban – megízlelhetik a földöntúli boldogságot! Ezért szorgalmazza az Egyház, hogy az esküvőt lehetőleg szentmise keretében tartsák.

Hogyan tudsz érvelni társaságban, munkahelyen, baráti, vagy rokoni körben, ha egyesek azt hangoztatják, hogy az Eucharisztia csak szimbólum, vagy bálvány, a „modern ember” számára elfogadhatatlan?

A plébános atya rövid gondolkodás után azt mondta: „Igen, nagyon jó, ha szentmise keretében tarthatjuk az esküvőt. A mostani csoportból már többen is jelezték, hogy szívesen vennének részt közösen is szentmisés esküvőn. Igaz azonban, hogy ha vőlegényed most kezdené az elsőáldozási felkészülést, az bizony egy kicsit „gyorstalpaló” lenne, ez pedig nem jó dolog. Az elsőáldozásra egy felnőttnek még alaposabban kell felkészülnie, mint egy gyereknek. A házasságkötés elhalasztását sem ajánlanám, sok zavart okozna ez még a rokonságban is. Mondjátok: meg tudjátok-e ígérni, hogy az esküvő után a vőlegény elkezd egy komoly felkészülést – akár a menyasszonnyal együtt, neki sem árt az Eucharisztiával kapcsolatos ismeretek elmélyítése –, megtörténik az elsőáldozás, és jövőre, az első házassági évfordulót egy nászmisével megünnepeljük? Én vállalom, akár már most bejegyzem a nagy könyvbe. De persze addig is rendesen eljártok misére, te, kedves menyasszony, annak rendje-módja szerint járulj gyakran szentáldozáshoz, és imádkozzatok együtt sokat! Megkérlek, ha olyan házasulandó fiatalokkal találkoztok, akik hasonló cipőben járnak, figyelmeztessétek őket, hogy idejében tegyenek meg mindent azért, hogy esküvőjüket szentmise keretében tarthassák.” „Kedves Atya – szólalt meg a menyasszony –, ez nagyon izgalmas és nehéz kérdés, de én vállalom!” A vőlegény bólogatott. „Várjunk csak – vette át ismét a szót a plébános –, én azt kértem, hogy ígérjetek meg valamit. Hangos, egyértelmű választ kérek, megígéritek?” „Ígérem” – mondta a menyasszony, és bíztatóan nézett a tétova vőlegényre. Az hosszan nézett a menyasszonyára, majd a plébánosra. „Én is ígérem” – szólalt meg végre.

Bíró László tábori püspök,
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke