Nagyböjt első hetének péntekje

Nagyböjt első hetének péntekje

Az evangéliumokban sokszor rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus nem elégszik meg a középszerű vallásossággal, hanem ennél többet vár tanítványaitól és mindazoktól, akik követni akarják őt. Ez persze sok szóbeli vitát és konfliktust eredményez a farizeusokkal és írástudókkal, akik egyedül a saját törvényértelmezésüket tekintették helyesnek és követendőnek, és csak a saját elképzeléseik szerinti vallásosságot tartották Istennek tetszőnek.
A mai evangéliumban a vallásosságnak egy, a hagyományosnál magasabb szintű megéléséről olvashatunk. Az Úr azt kéri, hogy ne tápláljunk haragot szívünkben senki iránt! Ne ítélkezzünk mások felett, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az ember szándékait, cselekedeteit és egész életét. Bocsássunk meg felebarátainknak, mert különben áldozataink, imádságaink és istentiszteletünk képmutatóvá válnak. Vannak bennünk olyan területek, amelyeket soha nem pihentethetünk, az egyik ilyen a megbocsátás területe. Nem mondhatjuk, hogy nem tudunk megbocsátani, mert akkor milyen jogon kérnénk, várnánk a végtelenül irgalmas Istentől a mi bűneink megbocsátását?
Istennel mindenki szóba állhat. Mindenki elismerheti előtte, hogy bűnös. Mindenki kérheti tőle a bűnöktől való szabadulást és a lelki megtisztulást. Ugyanilyen irgalommal tekintsünk azokra, akik vétettek ellenünk, de megbánják ezt és hibájukat jóvá szeretnék tenni. Legyünk békülékenyek és megbocsátóak!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Útravaló – 2019. március 14.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Laurentium in Paneperna)

Jézus úgy mutatja be az Atyát, mint aki odafigyel azokra az apró-cseprő kérésekre, amelyekkel hozzá folyamodunk, adakozásának teljessége pedig az, amikor kenyeret és halat ad fiainak, miként a parázs mellett is így várja tanítványait a Feltámadott. Az eljövendő ország eledelei ezek, amelyeket az Úr
angyala, az Egyház tüzes parázsként nyújt át nekünk minden szentáldozásban, hogy belénk égesse a Szeretetet. Szent Lőrinc diakónust – akinek vértanúsága helyén áll meg ma az Egyház – és az angyalokat a keresztény művészet egyaránt dalmatikában – a szolgálatra felszentelt diakónusok ruhájában – ábrázolja. A szolgáló Egyház földi és mennyei megjelenítői ők: a Lélek Isten imádása, az eucharisztikus kenyér kiosztása és embertársaink szolgálata által újítja és tüzesíti át az Egyházat mint közösséget, és annak minden egyes tagját.

4. elmélkedés Aricciában: a múltat jelenbe hozó emlékezés, tanúságtétel által

Kedden délután tartotta negyedik elmélkedését Gianni atya az aricciai Isteni Mester lelkigyakorlatos házban Ferenc pápa és a római Kúria számára. Szabadon fogalmazott hosszú beszédében az emlékezet szerepét elemezte a tanúságtétel összefüggésében, mely Isten Szavát valósítja meg egy nyitott jövő felé.

A szónok elmélkedését a jelen idő, a pillanat értelmezésével kezdte. Korunk a „jelen pillanat diktatúráját” éli, a „most” többé már nem a múltból fejlődik ki fokozatosan és nem is nyitott a jövőre. A „jelen pillanat hegemonikus uralmi helyzetéből nehéz utat találni az emlékezet műveléséhez, mert nehéz emlékezni, vagyis egy nyitott és hálás szívbe elhelyezni a múlt eseményeit” – mutatott rá a bencés atya.

Emlékezés a kitartás fáradságával együtt

Az „emlékezés nehézsége a kitartás nehézsége, hogy megmaradjunk az időben, a történelemben”. Az „emlékezés dimenziója pedig alapvető mind Izrael népe számára, mind Jézus rendelés nyomán”, aki az Eucharisztia alapításakor kifejezetten kéri: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Ennek hálás és mindennapi felidézése vezet be minket az Úr Húsvétjába - emelte ki Gianni atya.

A múltra emlékezés életnedvéből élet fakad

Az „emlékezés a tanúságtevők seregén keresztül válik jelenvalóvá, akik közül néhányan egészen sajátos módon örömöt és reményt fakasztanak bennünk”. Ők teszik a „templomainkat élő és éltető valósággá, ahová öröm belépni és ahol gyökeret ver az Úr Jézus húsvéti emlékezete”. A szónok Szent II. János Pál szavát idézte, aki az „emlékezet szépségéről” beszélt. Bárcsak meg tudnánk mutatni a mai fiataloknak a „múltra emlékezés életnedvét, amiből élet fakad!”.

Az idő az Istené

A jövő felé nyitott emlékezés egyik nehézsége abban áll, hogy „kisajátítjuk az időt, pedig az idő az Istené”. A jelen valóság noha „soha nem hordozza a teljességet”, de az Úr kérése nyomán mélyre evezve megnyílhatunk a nyitott jövő felé. Ez a jövő hordozza az egyetlen igazi nagy eseményt, az Úr Húsvétját, melyet csak látszólag nyomnak el az önmagukat mutató „események”. Végül Gianni atya azért fohászkodott, hogy „a lelkigyakorlatos elmélkedések, a szentmise, az imaórák vezessék őket félelem és nosztalgia nélkül azon jövő felé, amit az Úr készít számukra”.

Nagyböjt első hetének csütörtökje

Nagyböjt első hetének csütörtökje

Jézus arra bátorít minket a mai evangéliumban, hogy bizalommal forduljunk Istenhez kéréseinkkel. Ezt persze sokszor bátorítás nélkül is megtesszük, hiszen gyakran kerülünk olyan élethelyzetbe, amit nem tudunk megoldani és Isten útmutatását, segítségét kérjük. Nincs is ezzel semmi gond, ha Istent nem automataként képzeljük el, aki minden kérésünket azonnal teljesíti, hanem rábízzuk magunkat gondviselésére. És arra is érdemes odafigyelnünk, hogy valóban a lelkünk üdvösségét szolgáló ajándékokat kérjünk tőle.
Oda kell figyelnünk arra is, hogy ne csak a magunkét mondjuk, hanem meghallgassuk Istent. Ezen a ponton szorosan kapcsolódik mindennapi imádságunk és mindennapi szentírásolvasásunk. Mindkettő azért válik számunkra lelkileg gyümölcsözővé, mert visszatalálunk önmagunkhoz, felismerjük magunkban Isten teremtményét, és engedjük, hogy Teremtőnk kommunikáljon velünk, az élő Isten megszólítson és üzenetével vezessen minket.
Ne álljunk meg azon a ponton, hogy megértjük, azaz értelmünkkel felfogjuk az evangélium üzenetét, hanem engedjük, hogy az érzelmeinkre és az akaratunkra is hatással legyen az üzenet. Így találkozhatunk Jézussal, akitől az üdvösséget várjuk, s aki által mennyei Atyánk szól hozzánk. Isten azért szól hozzánk, hogy megszabadítson minket félelmeinktől és aggodalmainktól, begyógyítsa lelkünk sebeit, és vezessen minket önmaga és az örök élet felé.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Útravaló – 2019. március 13.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Mariam maiorem)

Jézus tekintete az ítéletre irányul, ahol az igazak között ott lesz Dél királynője és ott lesznek Ninive lakói, akik nem voltak érzéketlenek Isten korukban tapasztalt közeledésére, míg Jézus nemzedéke figyelmen kívül hagyta Salamon bölcsességének és Jónás szavának beteljesedését az Igével való találkozásban. Az ószövetségi példák említésével Jézus elkezdi formálni a szövetség új népét, az Egyházat, „akik már nem vérből… hanem Istenből születtek”, és befogadták a Világosságot. Ennek a képe az Istenszülő – akit ma elénk állít római temploma –, Mária, aki tevékeny részese a születés e folyamatának. Mert neki is át kell élnie a kapcsolatrendszerek átalakulását: kik az én anyám és kik az én testvéreim… Ezzel társult Fia keresztáldozatához, és lett az Egyház anyjává: „Íme, a te anyád – házába fogadta őt a tanítvány”.