Húsvétszerda

Húsvétszerda

Az emmauszi tanítványok esetében is megfigyelhetjük, hogy nem azonnal, hanem fokozatosan jutnak el a felismerésre és a hitre. Órákon át együtt vannak Jézussal, aki melléjük szegődik az Emmausz felé vezető úton. Órákon keresztül hallgatják őt, amint magyarázza a szenvedő messiásról szóló jövendöléseket, mégsem ismerik fel, hogy az Úr az útitársuk. Később ők maguk mondják, hogy lángolt a szívük miközben hallgatták őt, időközben megszűnik már csalódottságuk és reménytelenségük, mégis mindvégig idegennek tartják azt, aki velük halad.
Aztán amikor hívásukra az „idegen” betér otthonukba és asztalhoz ül velük, akkor történik a fordulat. Jézus úgy veszi a kezébe és úgy töri meg a kenyeret, ahogyan arra senki más nem képes. Egy „idegen” nem tudja így megtörni a kenyeret. A mozdulat olyannyira sajátos, hogy ennek hatására felnyílik a szemük és felismerik a Feltámadottat.
A két tanítvány esetét olvasva végigizgulom a történetet és szüntelenül csak arra gondolok, hogy mikor fogják már végre felismerni Jézust? De hiába siettetném az eseményeket, mindenkinek végig kell járnia a maga útját. Nekem is. A két emmauszi tanítvány nem találja egyik pillanatról a másikra magát otthonában, az asztalnál, hanem végig kell járniuk a saját útjukat. Nekem is végig kell járnom a saját utamat, hogy eljussak a hitre.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

„Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet” – Aranyszájú Szent János hittanító beszédéről

„Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet” – Aranyszájú Szent János hittanító beszédéről

Manuel Nin OSB athéni görögkatolikus exarcha magyarázatát olvashatják, amit az Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított húsvéti hittanító beszédhez írt. A szöveget a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján tették közzé.

A bizánci liturgikus hagyomány az Úr feltámadásának húsvéti ünneplésekor, a hajnali istentisztelet végén sajátos katekézist, Isten misztériumaiba bevezető tanítást olvastat velünk, amelyet Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonítanak.

Rövid, nagyon szép és mély szövegről van szó, amely összefoglalja mindazt, amit keresztényként ünneplünk és megélünk az Úr húsvétjában: az irgalmasságot, a szeretetet, azt az óhajt, mondhatni, azt a vágyakozást, amellyel az Úr mindenkit vendégül akar látni az ő húsvétünnepi lakomáján.

Az imával, böjtöléssel, vagy ahogy a monasztikus hagyomány fogalmaz:„erőfeszítéssel és munkával” végigküzdött nagyböjti utunk végén ez a rövid tanítás az irgalmasság és vigasztalás balzsamaként szolgálhat minden keresztény számára. Három részre osztva mutatjuk be a szöveget, mindegyikhez rövid megjegyzést fűzve.

„Aki istenfélő és istenszerető, örüljön ennek a szép és derűs ünnepségnek! Aki értelmes szolga, menjen be örvendezéssel Ura örömébe! Aki böjtöléssel fáradozott, élvezze most fizetségét! Aki az első órától munkálkodott, vegye el ma igazságos bérét! Aki a harmadik óra után érkezett, ünnepeljen hálaadással! Aki a hatodik óra után jött, ne ingadozzék, mert semmivel nem károsodik! Aki a kilencedikig késlekedett, habozás nélkül álljon elő! Sőt, még aki csak a tizenegyedik órára érkezett meg, az se féljen késlekedése miatt, mert bőkezű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy elfogadja, mint az elsőt! A tizenegy órakor érkezőt éppen úgy megpihenteti, mint az első órától munkálkodót. A későn jövőnek megkegyelmez, az elsőt pedig megtiszteli. Ennek ad, de amazt is megajándékozza. A cselekedeteket elfogadja, és a szándékot becsüli; a tettet értékeli, az elhatározást dicséri.”

A szöveg kezdete meghívás, amely minden embert arra szólít, hogy vegyen részt az ünnepen, az Úr húsvétján. Mintegy a jóindulatot megteremtve a szerző Máté evangéliumának a szőlősgazdáról és munkásairól szóló példabeszédét tárja elénk (Mt 20,1–16), és rávilágít arra, hogy a böjt, az aszkézis, a nagyböjti fáradalmak mind olyan „munka” és „erőfeszítés”, amelyet mindig szívesen fogad az Úr. Ez az elfogadás azonban messze meghalad minden emberi készséget és gondosságot, sőt még a késlekedést is, „mert bőkezű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy elfogadja, mint az elsőt... a későn jövőnek megkegyelmez, az elsőt pedig megtiszteli”. Krisztus megváltása, az ő mérhetetlen szeretete nemcsak az emberek által teljesített feladatokat fogadja el, hanem nagylelkűségében értékeli már az arra irányuló vágyakat is. Jelen idejű igéket találunk: „elfogadja... becsüli... értékeli... dicséri...”. Isten nagylelkűsége felülmúl minden emberi számítást és kötelességteljesítést.

„Mindnyájan lépjetek be az Úr örömébe, elsők és későbbiek, élvezzétek jutalmatokat! Gazdagok és szegények, együtt örvendjetek! Mértékletesek és könnyelműek, becsüljétek meg ezt a napot! Böjtölők és nem böjtölők, vigadjatok ma! Az asztal telis-tele van, egyetek róla mindnyájan! A hizlalt borjúból bőven van, senki ne menjen hát el éhesen! Élvezzétek mindannyian a hit lakomáját! Részesüljetek mindnyájan a jóság bőségéből! Senki ne siránkozzon a szegénysége miatt, hiszen feltűnt a közös országunk! Ne keseregjen senki bűnei miatt, mert fölragyogott a sírból a bocsánat! Ne féljen senki a haláltól, mert megszabadított minket az Üdvözítő halála!”

A szöveg azt is hangsúlyozza, hogy mindnyájan meg vagyunk hívva Isten országának ünnepi lakomájára, az ő bőséges asztalához, az Úr mindenkinek fölkínálja a hizlalt borjút, amely nem más, mint az ő irgalmasságának és határtalan szeretetének jelképe. Ez a lakoma csillapítja éhségünket, elveszi bűneinket, feltámaszt, és megszabadít minket a haláltól. Azt is világosan láthatjuk a tanításban, hogy az isteni elfogadás mindenkire érvényes: mértékletesekre és könnyelműekre, böjtölőkre és nem böjtölőkre, gazdagokra és szegényekre. Az Úr nem méltatlankodik a hivatkozásul fölhozott elfoglaltság miatt, és nem utasítja el a számítgató, csekély értékű fölajánlást sem. Az Úr sírjából és feltámadásából fakadó megbocsátás mindenkinek megadatik.

„Amikor annak hatalma alá került, összetörte a halál erejét. Leszállt az alvilágba, és kifosztotta az alvilágot. Keserűséget okozott neki, amikor megízleltette vele a testét. Ezt előre jelezte Izajás, mikor e szavakkal kiáltott fel: »Az alvilág elkeseredett, amikor veled odalenn találkozott.« Elkeseredett, mert vereséget szenvedett. Elkeseredett, mert szégyenben maradt. Elkeseredett, mert halálos sebet kapott. Elkeseredett, mert megsemmisült. Elkeseredett, mert fogságba esett. Testet ejtett zsákmányul, és Istennel találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott. Halál, hol a te fullánkod? Alvilág, hol a te győzelmed? Föltámadt Krisztus, és te elbuktál. Föltámadt Krisztus, és lebuktak a gonosz lelkek. Föltámadt Krisztus, és örvendeznek az angyalok. Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet. Föltámadt Krisztus, és nincs már halál a sírban. Föltámadt Krisztus halottaiból, és elsőszülött lett a halottak közül. Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké. Ámen.”

A katekézis harmadik része Krisztus alvilágba való leszállásának témáját mutatja be ellentétes képekkel, amelyek szinte életre keltik a szöveget: Krisztus, elfogadván a halált, és engedvén, hogy őt elragadja, éppen ő semmisíti meg azt. Belépve az alvilágba megfosztja minden hatalmától. Engedvén, hogy az alvilág megeméssze, elnyelje, annak keserű étkévé, pusztulásává válik, kijátssza, gúny tárgyává teszi, leláncolja, legyőzi és megsemmisíti. Isten Igéjének valódi megtestesülése lett az alvilág veresége, így a mi megváltásunk forrása is: „Testet ejtett zsákmányul, és Istennel találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott.”

Végül a szöveg a megváltást dicsőítő győzelmi énekkel zárul, melyet Krisztus vitt végbe az ő dicsőséges feltámadásával: „Föltámadt Krisztus, és lebuktak a gonosz lelkek. Föltámadt Krisztus, és örvendeznek az angyalok. Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet. Föltámadt Krisztus, és nincs már halál a sírban. Föltámadt Krisztus halottaiból, és elsőszülött lett a halottak közül.” A hittanító beszéd végül pedig a bizánci hagyomány húsvéti tropárját idézi: „Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott”.

Ferenc pápa húsvéthétfőn: Jézus elkezdte szőni egy új testvériség szövetét

 

Ferenc pápa húsvéthétfőn: Jézus elkezdte szőni egy új testvériség szövetét

Április 2-án a déli Mária-imádság elimádkozásakor Ferenc pápa a testvéri osztozás alapvető fontosságára hívta fel a figyelmet, mert „csak a testvériség képes tartós békét biztosítani, a szegénységet leküzdeni, a feszültségeket és a háborúkat megszüntetni, a korrupciót és a bűnözést felszámolni”.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Húsvéthétfőt egy szép hagyományt követve az „angyal hétfőjének” hívják, ami megfelel a feltámadásról szóló bibliai forrásoknak. Az evangéliumok ugyanis elbeszélik (vö. Mt 28,1–10, Mk 16,1–7; Lk 24,1–12), hogy amikor az asszonyok a sírhoz mentek, üresen találták azt. Féltek, hogy nem tudnak bemenni, mert a sírt lezárták egy nagy kővel. Ám az nyitva volt, és belülről egy hang közölte velük, hogy Jézus nincs ott, feltámadt.

Ez volt az első alkalom, hogy elhangzott ez a szó: „Feltámadt.” Az evangélisták elmondják, hogy ez az első híradás az angyaloktól, vagyis Isten küldötteitől hangzott el. Van jelentése ennek az angyali jelenlétnek: ahogyan az Ige megtestesülését egy angyal, Gábriel hirdette meg, úgy a feltámadás első meghirdetéséhez sem volt elég az emberi szó. Egy felsőbbrendű lényre volt szükség az annyira felkavaró, oly hihetetlen valóság közléséhez, amelyet valószínűleg egyetlen ember sem mert volna kimondani. Eme első híradás után a tanítványok közössége elkezdi ismételni: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak” (Lk 24,34). Szép ez a híradás! Mondjuk most ki együtt mindnyájan: „Valóban feltámadt az Úr!” Ehhez az első híradáshoz – „Valóban feltámadt az Úr” – egy az emberinél felsőbbrendű intelligenciára volt szükség.

Ünnepnap a mai, rendszerint ünnepi étkezéssel családi körben töltött ünnep. A családdal töltött nap a mai. A húsvét megünneplése után igényünk van arra, hogy szeretteinkkel és barátainkkal is összejöjjünk ünnepelni. Mert Krisztus húsvétjának a testvériség a gyümölcse, ő ugyanis halálával és feltámadásával legyőzte a bűnt, amely elszakította az embert Istentől, az embert önmagától, az embert testvéreitől. Tudjuk, hogy a bűn mindig elszakít, mindig ellenségeskedést támaszt. Jézus ledöntötte a falat, mely elválasztotta az embereket egymástól, Jézus helyreállította a békét, és elkezdte szőni egy új testvériség szövetét. Roppant fontos korunkban, hogy újra felfedezzük a testvériséget, ahogyan azt az első keresztény közösségekben megélték. Fel kell fedeznünk, hogyan adhatunk teret Jézusnak, aki sosem elkülönít, hanem mindig egyesít. Testvériség és osztozás nélkül nincs igazi közösség, nincs valódi síkraszállás a közjóért és a szociális igazságosságért. Testvéri osztozás nélkül nem lehet sem egyházi, sem polgári közösséget létrehozni: e nélkül csak saját érdekeik által mozgatott és csoportba gyűjtött egyének összességéről beszélhetünk. A testvériség kegyelem, amelyet Jézustól kaphatunk meg.

Krisztus húsvétja egy újfajta dolgot robbantott ki a világban: a párbeszéd és a kapcsolat újdonságát, mely feladattá vált a keresztények számára. Jézus ugyanis azt mondta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Ezért nem zárkózhatunk be magánéletünkbe, saját csoportunkba, hanem az a feladatunk, hogy törődjünk a közjóval, hogy gondját viseljük testvéreinknek, különösen a leggyengébbeknek és a kirekesztetteknek. Csak a testvériség képes tartós békét biztosítani, a szegénységet leküzdeni, a feszültségeket és a háborúkat megszüntetni, a korrupciót és a bűnözést felszámolni. Az angyal, aki azt mondja: „Feltámadt”, segítsen, hogy meg tudjuk élni a testvériséget, a párbeszéd és a kapcsolat újdonságát, valamint a közjóért való odaadó munkát.

Szűz Mária, akit ebben a húsvéti időben mennyek királynéjaként szólítunk, támogassa imánkat, hogy a testvériség és a közösség, melyet megtapasztalunk e húsvéti napokban életstílusunkká és kapcsolataink inspiráló forrásává válhasson.

A Szentatya szavai a Regina Coeli elimádkozása után:

Kedves testvéreim, a mai napra jellemző húsvéti légkörben szívből köszöntelek mindnyájatokat, köszöntöm a családokat, a plébániai csoportokat, a társulatokat, az Olaszországból és a világ sok részéből zarándokként érkezett hívőket.

Mindnyájatoknak kívánom, hogy békés nyugalomban töltsétek húsvét nyolcadának napjait, melyekben meghosszabbodik Krisztus feltámadásának öröme. Ragadjatok meg minden kedvező alkalmat arra, hogy tanúi legyetek a feltámadt Krisztus békéjének, különösen a legtörékenyebbek és a leginkább hátrányos helyzetűek között. Itt szeretném megjegyezni, hogy különlegesen is imádkozom az autizmus tudatosításának világnapjáért, amelyet ma tartunk.

Kérjük a béke ajándékát az egész világ, de különösen is a fegyveres konfliktusok miatt szenvedő népek számára! Külön is megismétlem felhívásomat, hogy a letartóztatott vagy szabadságuktól jogtalanul megfosztott embereket engedjék szabadon, hogy visszatérhessenek otthonukba.

Szép húsvéthétfőt! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra! „Valóban feltámadt az Úr!”

Húsvétkedd

Húsvétkedd

A húsvéti beszámolók nagyon őszintén írják le a szereplők érzéseit és gondolatait, s ebből kiderül, hogy ők is csak lassan jutnak el a feltámadásba vetett hitre. A mai evangéliumi rész szereplője Mária Magdolna, aki Jézus sírjához megy húsvét hajnalán. A sír üres, a halott Krisztust nem találja ott, ezért sírni kezd. A két angyal kérdésére válaszolva nagyon őszintén elmondja, hogy mit gondol a történtekről, mi a lehetséges magyarázat arra, hogy az Úr holtteste nincs ott, ahová elhelyezték a temetés napján. Ezt mondja: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették”, aztán csak sír tovább.
Ekkor jelenik meg Jézus, akit azonban nem ismer fel. Ő is azt kérdezi, hogy miért sír. Mária Magdolna azt hiszi, hogy a sírkert gondozásával megbízott kertész áll előtte, ezért nyomban azt feltételezi, hogy bizonyára ő vihette el Jézus testét, vagy ha nem ő, akkor talán tudja, talán elárulja, hogy ki lehetett. Milyen őszintén elmondja gondolatait! Ezek a gondolatok és feltételezések azonban nem vezetik őt a megoldáshoz, mert gondolatai mindvégig a halott Krisztus körül forognak. Krisztus holttestét keresi, azt akarja tudni, hogy hol lehet a halott Jézus.
A megoldást, a fordulatot az jelenti számára, amikor az Úr nevén szólítja őt, akkor nyílik fel szeme és ismeri fel a vele beszélgető személyben a feltámadt Krisztust. A hit útján, a felismerés útján én sem szaladhatok, hanem csak lépésről lépésre, lassan haladhatok.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!