Khaled László metodista szuperintendens: Észrevesszük-e magunk körül a szeretetéhséget?

Khaled László metodista szuperintendens: Észrevesszük-e magunk körül a szeretetéhséget?

Ferenc pápa október 19-én fogadta a Metodista Világtanács küldöttségét a neoprotestáns felekezettel folytatott párbeszéd ötven évét ünnepelve. Khaled A. László magyarországi metodista szuperintendenssel egyháza keresztény küldetéséről beszélgettünk.

Az istentiszteleteknek és a közösségi életnek is helyet adó óbudai gyülekezeti otthonban, a Magyarországi Metodista Egyház központjában jártunk.

*

– Hova vezethetők vissza a Metodista Egyház gyökerei?

– A metodista megújulási mozgalom a 18. században kezdődött. Protestáns ébredési irányzat, az angliai reformáció egyik ága. Alapítónk, John Wesley testvérével együtt anglikán lelkész volt. A sajátosan induló angol reformáció a 16. századi kezdetek után szembetalálta magát az iparosodás és a polgárosodás kihívásaival. Wesley érzékelte, hogy az Anglikán Egyház nem igazán képes válaszolni ezekre a változásokra. A társadalmi viszonyok miatt nagyon is indokolt volt a megújulás, ám az mindig csak az egyénnel kezdődhet. Így volt ez az alapítók esetében is. Egyetemi társaikkal misszióba indultak Amerikába, az indiánok megtérítésére. Kezdeményezésük nem járt nagy sikerrel, csak a gyarmati telepesekkel tudtak találkozni, az indiánokkal nem. Amikor azonban visszatértek Londonba, rendkívül erős istenélményt éltek át. Ez indította el személyes megújulásukat, s ennek öröméből bontakozhatott ki a metodista ébredés.

– Milyen választ adtak az alapítók a kor szociális és ideológiai kihívásaira?

– John Wesley hozzáállását szépen mutatja az a bristoli esemény, amikor munkássága e fellegvárában anglikán lelkészként kiállt a szabad ég alá a munkások közé. Ezrek hallgatták a szavait. A hivatalos Egyház képtelen volt megszólítani ezt a réteget, és nem tudta befogadni a templomba sem. Wesley azonban közéjük ment, s e sok ezres tömegekből jöttek létre a későbbi gyülekezetek, az úgynevezett metodista osztályok. Egyházunkat ma is jellemzi a kor társadalmi problémái iránti érzékenység. Feladatunknak érezzük, hogy állást foglaljunk a ma embere számára fontos kérdésekben, a géntechnológiától kezdve az energiaforrások hasznosításán át a háború és béke kérdéséig.

– A Wesley testvérek anglikán lelkészként szolgáltak. Hogyan következett be a szakadás?

– Az alapítók nem akartak mást, mint „a biblikus szentséget terjeszteni az országban”. Meg is vádolták őket azzal, hogy nem mondanak semmi újat. Ők azonban nem is újat akartak mondani, hanem visszatérni az evangélium krisztusi tanításához. Nem engedték, hogy a metodista osztályok magukban úrvacsorázzanak, illetve hogy vasárnap tartsanak istentiszteletet. Az, hogy a szakadás mégis bekövetkezett, történelmi okokra is visszavezethető. Még Wesley életében elszakadtak az amerikai gyarmatok, az anglikán lelkészeket hazaküldték. A fivérek halála után, 1784-ben, Baltimore-ban, az úgynevezett „karácsonyi konferencián” megszületett a Püspöki Metodista Egyház. Ott választották meg az első püspököt. De mindmáig erős a testvéri kötelék az Anglikán Egyház felé.

– A társadalmi feszültségek iránti érzékenységük vitte közel az alapítókat a munkássághoz. A Metodista Egyházban ma is meghatározó a szociális felelősségvállalás.

– Alapkérdés számunkra, hogy észrevesszük-e magunk körül a rászorulókat, azt a szeretetéhséget, amely jelen van a világban. A szociális szolgálat a szeretet megélésének egy különleges formája. A kezdetekkor elsősorban a munkások, a szegények csatlakoztak a metodistákhoz. Látogatták a börtönöket, igyekeztek segítséget nyújtani a rászorulóknak, az éhezőknek. A magyarországi Egyházban a gyülekezetek ma is nagy figyelmet fordítanak a szociális szolgálatra. Ennek egyik legkiemelkedőbb területe a cigánymisszió. Borsodban, Pest megyében és a Dunántúlon is több helyen vannak cigány közösségeink.

– A Metodista Egyház elnevezésében benne van a módszer szó, és a hitcikkelyeket olvasva valóban megmutatkozik a keresztény életszentség egyfajta „módszertana”.

– Igen, bár kezdetben ez gúnynév volt. A Wesley testvérek Oxfordban jártak egyetemre az 1720-as, 1730-as években. Módszeres, rendszeres életet éltek. Betartották az egyetem szabályzatát, és meglehetősen kilógtak az akkori egyetemi ifjak közül. Szigorú hetirendet dolgoztak ki maguknak, amely valahogy így nézhetett ki: hétfőn együtt tanultak, kedden a Szentírást olvasták, szerdán a börtönben, a rabok között szolgáltak, csütörtökön a szegény gyerekeket korrepetálták, pénteken pedig együtt úrvacsoráztak. Minden héten éltek a szentséggel, ezért a másik gúnynevük az lett: szakramentalisták. Életmódjuk a hitelességről is szólt. Hamarosan csatlakoztak hozzájuk a csoporttársaik.

– Hogyan írható le az Egyházuk szervezete?

– Püspöki egyház vagyunk, Magyarország több közép-európai országgal együtt a svájci püspök alá tartozik. A helyi területeket a „helynök”, az úgynevezett szuperintendens képviseli. Az éves konferenciákon a püspök felügyeletével születnek a legfontosabb döntések. Itt a paritás elve érvényesül, világi testvérek és lelkészek együttesen vesznek részt a munkában. Az egyes országokban körzeti rendszerben épülnek fel a közösségek. A lelkészt a püspök helyezi a körzetekbe, így jönnek létre a missziós állomások. Missziós Egyház vagyunk, világszerte nyolcvanmillió metodista van, akiket a Metodista Világtanács fog össze.

– Melyek a metodista lelkiség ismérvei?

– Wesley a két nagy szeretetparancsra irányította a figyelmet, számára a kereszténység a szeretet vallása volt. Lényeglátásra törekedett, fő céljának tekintette, hogy terjessze a biblikus szentséget. A metodista lelkiségben rendkívül fontos a visszatérés a Bibliához, azaz Isten szavához, valamint a szentség, mert Isten szent életre hív minket. Megtérésre, majd tanítványi fejlődésre a megszentelt életben, a szeretetben. Parókiám az egész világ – fogalmazta meg egy másik jelmondatát Wesley. Ez is mutatja, hogy szélesebb perspektívában gondolkodunk, az egész világért felelősséget érzünk. Egyházunk meghatározó tulajdonsága a gyakorlatias gondolkodás, a cselekvő hit. Wesley egyik kedvenc igéje volt, hogy Jézus Krisztusban csak a szeretet által munkálkodó hit számít (Gal 5,6).

– Egyházuk bemutatkozásában feltűnik a kötetlen istentisztelet megfogalmazás. Mit értenek ez alatt?

– Ez a metodista szabadság egyfajta kifejeződése. Nálunk családias a légkör, egy istentiszteleten lehetőség van a spontán bizonyságtételre, az énekre, de akár a születésnaposokat is köszönthetjük. Magyarországon sokféle formája van a metodista istentiszteletnek. Ez mindig függ a lelkiségi múlttól és a bevett helyi szokásoktól. Az alapkérdés az, hogyan tudjuk ma érthetően megszólítani az embert. Előfordulhat, hogy ehhez változtatnunk kell az istentiszteleti gyakorlaton. Igyekszünk rugalmasak lenni, és azt az elvet követjük, hogy a lényegben maradjunk egyek, a többiben pedig lehetünk szabadok.

– Hogyan kerültek Magyarországra az első metodisták?

– Hazánkban a 19. század közepén járt először metodista püspök, Matthew Simpson, aki Abraham Lincoln bizalmas barátja volt. 1857-ben egy találkozón vett részt Kossuth barátainak titkos körével, Pest-Budán. A szervezett metodista misszió a 19. század végén kezdődött, amikor megjelentek a kisegyházak, válaszként a társadalmi változásokra. Jelen volt az emberekben egyfajta nyitottság, és a nagyobb egyházak nem tudtak mindenkit megszólítani. Több helyre is érkeztek neoprotestáns közösségek, Bácskába például lutheránus németek hívták meg a bécsi metodista lelkészt. Egyházunkban a mai napig megvan a kisebbségek iránti érzékenység. A Monarchiában ez főként a németek közötti szolgálatot jelentette, a két világháború között aztán a szlovákságét és a zsidóságét is, az ötvenes évektől pedig a cigány kisebbség körében indult el a metodista misszió. Ma tizenegy körzetben húsz lelkipásztor szolgál harminc gyülekezetben, mintegy kétezer-ötszáz–háromezer ember között. Két idősotthonban és egy középiskolában is igyekszünk helytállni, és hálásak vagyunk azért, hogy a nagyobb felekezetek testvérként tekintenek ránk.

– Hangsúlyozzák az ökumenikus együttmunkálkodás szükségességét is. Hogyan nyilvánul meg ez a Katolikus Egyházzal közösségben?

– Nagy örömmel éltük meg Ferenc pápa és a Metodista Világtanács küldöttségének találkozását a katolikus–metodista párbeszéd ötven évének ünnepén. Wesley maga is különös nyitottsággal fordult a többi keresztény felekezethez, és ezt újszövetségi alapokon tette. Ötvenkét alapprédikációjából az egyik, A katolikus szellemről című arra világít rá, hogy megfoghatjuk egymás kezét, képesek vagyunk egy irányba haladni, hiszen lényegben egyek vagyunk. A Jézus Krisztusban való üdvösséget hirdetjük. Ma is sokféle jelét adja ennek a metodista spiritualitás: 1999-ben írták alá katolikus és evangélikus részről a megigazulásról szóló közös nyilatkozatot, s a Metodista Egyház elsőként csatlakozott ehhez 2005-ben. Magyarországon sokféle formában éljük az ökumenét. Részt veszünk a különböző egységtörekvésekben, így a Magyar Evangéliumi Szövetség, az Aliansz ökumenikus imahetén vagy a helyi felekezetközi lelkészkörökben. Ez itt, Óbudán nagyon jól működik. Egyedülállónak számít, hogy két katolikus plébánia és a metodista gyülekezet együtt szolgál az Alpha-kurzusban, ami egyébként anglikán gyökerű. Az Ars Sacra Fesztiválon imasétát tartottunk, bejártuk egymás templomait és imádkoztunk. Jó látni, hogy a közösségeink nem egymásnak feszülnek, hanem megélik a testvéri egységet. A 20. század az ökumené százada volt. Bízunk abban, hogy a 21. is az lesz.

 

Évközi harmincegyedik hét szerdája

Évközi harmincegyedik hét szerdája

A középkorban többször is előfordult, hogy egyes nagyvárosok katedrálisainak építése háborúk, járványok vagy sok esetben a pénzhiány miatt abbamaradt. Általában a tornyok szoktak lemaradni ezekről a templomokról. A csonkaság napjainkra az épületek jellegzetes ismertetőjegyévé vált, de korábban bizonyára sok gúnyos megjegyzést kaphattak az építtetők. Ezt olvassuk a mai evangéliumban: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vélhetően ezt a jézusi mondást is gyakran idézhették azoknak, akik nem tudták befejezni az építkezést, mert például elfogyott az erre szánt pénz. Az ilyen épületek esetében a lassacskán elmúló szégyenen kívül tulajdonképpen nincs különösebb jelentősége a dolognak.
Lelki életünkben viszont komoly következményekkel járhat a befejezetlenség, a félkész állapotba való beletörődés, a félúton való megállás. Jézus az élet teljességére hív minket. Azt szeretné, ha nem nyugodnánk bele a félkész helyzetekbe, ha nem csak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel, életünk teljes felajánlásával követnénk őt. Vessünk számot önmagunkkal! Ne maradjunk félkész termékek! Ne hagyjuk abba a lelki építkezést, fejlődést! Törekedjünk a teljességre, az üdvösségre, amely az Istennel való élet teljessége.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Megjegyeztetett angyalok Könyörögjetek érettünk!

Megjegyeztetett angyalok

Könyörögjetek érettünk!

 

Meglepő, meghökkentő józansággal neveli, növeli a szenteket – azaz, a Krisztust követni szándékozókat – Pál apostol! Érdemes ebben, a ma idézett római idézetben elcsendesedni, elmélyülni. A második mondatra épül az első, melyben kifejezi azt, hogy bizony egyek úgy lehetünk Krisztusban, ha mindannyian a magunk képességei, karizmái szerint vagyunk Krisztus szeretetében egyek! (Csak ne higgyük, hogy Isten ilyen kevés karizmákkal képes bennünket megajándékozni! Sokkal nagyobb és talán azt is kijelenthetjük, hogy kimeríthetetlen a karizmák tárháza Istennél. Hiszen másokat hoz fel példaként Pál itt, és másokat az 1Kor 12-ben, megint másokat említ az Ef 4 –ben.) Ha ebben a szeretetben egyek, akkor az azt jelenti, hogy tiszteljük, elfogadjuk, használjuk, és értékén érvényesülni megengedjük mindegyikünk karizmáját, képességét. - Nem telepszünk rá a másikra, és nem nézzük le a másikat. - Azt a karizmát, ami nekünk is van, mit magunk is, önmagunkban felismerünk(!), megelégszünk vele(!), nem ágálunk ellene(!), élünk vele(!), használunk, örömünket leljük benne(!), hasznosítjuk Krisztus közössége javára(!) – de, mert a közösségünk igényli is! Egy testé így válhatunk Krisztusban! Ez a tudatos keresztény közösség ismertetője, hogy építkezik, és bele épülni kész, készséges, képes, és hajlandó, mi több bevonni képes is másokat, pontosan azért, amiért erő van Krisztusban!

Pál nem áll meg itt. Tovább lép, és azt is tudtunkra adja, azt is kibontja, hogy milyen emberi magatartás a feltétele annak, hogy ez megvalósulhasson közöttünk: „Utáljátok a rosszat, s ragaszkodjatok a jóhoz” Mi az, ami a rossz, és mi az, ami a jó? Erre is feleletet ad: „ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők, az igyekezetben nem lusták, lélekben buzgók”. De miért? Nem egyszerűen önérvényesülésként, vagy a magunk hasznára, esetleg kényszerből, vagy függőségből, hanem: az Úrnak való szolgálatból kifolyólag tegyük a jót! („Aki az első akar lenni közöttetek, az legyen a szolgája mindenkinek” [Mk 10,44]) Majd folytatja: „legyetek örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban, állhatatosak az imádságban, résztvevők a szentek bajaiban”. De arra is van mondanivalója Pálnak, hogy mire való mindez az emberi jó: hogy gyakoroljuk, „a vendégszeretetet”. Ahol a gyakorlás nem szimplán azzal egyenértékű, hogy megszokássá váljon, és természetünkké, hanem arra utaló megjegyzése ez Pálnak, hogy ha gyakoroljuk, és nem csak beszélünk róla, akkor az épülésünkre és a közösség épülésére szolgáló tett lesz! Gyakorlás, azaz: gyakorlattá legyen, vagyis mindenki ilyen viszonyban van a másikkal.

Mindez, a közösség belső életére vonatkozik! Amit, ha sikerül megélni, akkor ez sugározni képes kifelé is. Ez olyan közösségi erővé generálható, ami képessé tehet bennünket rá, hogy áldássá legyünk, még az üldözőink számára is! Képessé tesz mások örömében osztozni, a sírókkal együtt sírni. Ne többre akarjunk lenni a másiknál, és ne a magunk előnyeire fordítsuk energiáinkat, vagy a magunk frusztrációit akarjuk kielégíteni gyermekeinkben - ezért legyen meg nekik minden amit én nem kaphattam meg az élettől. Ami, végül is azt jelenti, amire Pál így utal: „ne legyetek bölcsek a magatok szemében”. Mert bölcselkedéseink okoznak sokszor kárt a közösségnek. Hiszen az nem más, mint önmagam felsőbbrendűségének teret követelek, ami a közösségi lét ellenére van!

Jézus Példabeszédének utolsó mondata mellbevágó: „mondom nektek, hogy azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli meg a lakomámat.” Igen, ez lesz a következménye annak, ha okoskodásaink, bölcselkedéseink, akarnokságunk, hatalmi harcaink szétzilálják Krisztus közösségét. Végül, egyikünk sem tapasztalhatja meg azt, amire vágyakozunk.

De miért? Mert, bár bennünk van a vágy, hogy asztalhoz kerüljünk, mégis, mikor meghívást kapunk, akkorra önmagam fontossága, fontoskodásai már méltatlanná tettek rá, hogy helyet kapjak ott. Már más fog ott ülni, ahol még az asztalon az én nevem szerepel, de már méltatlanná lettem a helyre!

Fogd le kezem Istenem, fogd be számat Te, uralkodjon el rajtam a Te bölcsességed, Te szabj gátat nekem, csak én ne akadályozzalak dicsőségedben, és országod terjedésében! Ámen

 

Mindenekelőtt biztosítani kell a személy jogát, hogy ne kényszerüljön elvándorolni – Ferenc pápa a FIUC tagjaihoz

A migrációs kényszer mögöttes okait tanulmányozzátok 

 

Szombaton délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palota Konzisztórium termében fogadta a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetségének (FIUC) tagjait, akik a Pápai Gergely Egyetem szervezésében november 1-től 4-ig részt vettek egy nemzetközi konferencián.

Kutatás, oktatás, társadalmi felemelkedés – a katolikus egyetemek tevékenységének három fő területe

A pápa beszédében utalt a találkozó témájára: „Menekültek és migránsok egy globalizált világban: az egyetemek felelőssége és válaszai”. A szövetség „Sciat ut serviat”, azaz „Tanulni a szolgálatért” mottóval immár csaknem egy évszázada azon fáradozik, hogy felsőfokú katolikus képzést mozdítson elő, merítve a különféle egyetemi valóságok találkozásának gazdagságából. Ennek a képzésnek egy alapvető szempontja a társadalmi felelősséggel foglalkozik, egy igazságosabb és emberibb világ építésének céljából – fejtette ki a pápa. A konferencia résztvevői a jelenlegi migráció globális és összetett valóságát tudományos, teológiai és pedagógia szempontokból vizsgálták meg, összhangban az egyház társadalmi tanításával. Arra törekedtek, hogy leküzdjék az előítéleteket és félelmeket, amelyek a migráció jelenségének hiányos ismeretéből fakadnak. A pápa elismerését fejezte ki a kongresszus résztvevőinek, majd rámutatott arra a három területre, amelyeknek szükségük van a katolikus egyetemek szakértő hozzájárulására. Ezek a kutatás, az oktatás és a társadalmi felemelkedés előmozdítása.

Kutatni kell az elutasítás okait

A kutatás terén a katolikus egyetemek mindig arra törekedtek, hogy összhangot teremtsenek a tudományos és teológiai kutatás között, párbeszédet kezdeményezve az értelem és a hit között. Szükség van rá, hogy tovább tanulmányozzák a kényszerű migráció mögöttes okait, gyakorlati megoldásokat javasolva. Mindenekelőtt biztosítani kell a személyeknek azt a jogát, hogy ne kényszerüljenek elvándorolni. Ugyanígy fontos az is, hogy megvizsgálják azokat a negatív, olykor kirekesztő és idegengyűlölő válaszjelenségeket is, amelyeket a migránsok befogadása éleszt ősi keresztény hagyományokkal rendelkező országokban. A pápa a katolikus egyetemek tagjainak figyelmébe ajánlotta az Elvándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsának Erga migrantes caritas Christi instrukcióját, amely leszögezi, hogy az egyház a migránsokban mindig Krisztus képmását szemléli, aki ezt mondta: „Idegen voltam és befogadtatok” (Mt 25,35).

Szem előtt kell tartani a globális közös felelősségvállalást

Ami az oktatás területét illeti, a pápa javasolta, hogy a katolikus egyetemek segítsék elő a menekültek képzését a távoktatás szintjén is azok számára, akik gyűjtőtáborokban élnek. Az egyetemek megkönnyíthetik a migránsok és menekültek iskolai és szakmai végzettsége fokozatainak elismerését, szolgálva ezzel a migránsok és a befogadó társadalmak javát. Ahhoz, hogy megfelelő módon tudjanak válaszolni a migráció új kihívásaira, szükség van szakszerűen képzett lelkipásztori munkatársakra, akik a migránsok és menekültek ellátásáról gondoskodnak. Ez is a katolikus egyetemek egyik sürgető feladata. Fordítsanak továbbá nagy figyelmet az oktatásban a migrációs jelenség tanulmányozására az igazságosság, a globális közös felelősség, a kulturális különbözőségben megvalósuló szeretetközösség távlatában, szem előtt tartva, hogy hallgatóik közül sokan válnak majd politikai vezetőkké, vállalkozókká, a kulturális élet főszereplőivé.

Négy mérföldkő: befogadni, védelmezni, támogatni és integrálni

A társadalmi felemelkedés előmozdításában az egyetemek olyan intézmények, amelyek a kritikus gondolkodás szerepét töltik be a politikai, gazdasági és kulturális erők különféle formáival szemben. Ferenc pápa utalt arra a 20-pontos akciótervre, amelyet az Átfogó Emberi Fejlődést Szolgáló Dikasztérium Migránsok és Menekültek Részlege dolgozott ki. Ez hozzájárul ahhoz a folyamathoz, amelynek eredményeként 2018 második felében a nemzetközi közösség két Globális Egyezményt fogad el, egyrészt a migránsok, másrészt a menekültekre vonatkozóan. Az egyetemek ezen a téren is kiváltságos szerepet tölthetnek be, például a diákok vegyenek részt önkéntesként a menekültek, újonnan érkezett migránsok ellátásában, gondozásában.

A katolikus egyetemek által végzett munka – a kutatás, az oktatás és a társadalmi felemelkedés területein – biztos vonatkozási pontjait képezi az a négy mérföldkő, amely az egyház útját megjelöli korunk migrációs jelenségének kezelésében. Ezek: befogadni, védelmezni, támogatni és integrálni – idézett a pápa a Migránsok és Menekültek 2018-as világnapjára írt üzenetéből.

Végül utalt rá, hogy november 4-én ünnepeljük Borromei Szent Károly liturgikus emléknapját. A hit fényében megvilágosodott és szenvedélyes főpásztor az alázatot tette meg mottójául. Példamutató élete legyen ösztönzés a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetsége számára intellektuális és társadalmi tevékenységükben, valamint a testvériség megtapasztalásában – fejezte be beszédét Ferenc pápa, majd áldását adta elkötelezettségükre az egyetemek, a migránsok és menekültek szolgálatát illetően.