Aki elküldted nekünk szent Fiadat Irgalmazz nekünk!

Aki elküldted nekünk szent Fiadat

Irgalmazz nekünk! 

Isten szabadítása egyetlen pillanat alatt ment végbe, amikor a keresztvíz lemosta rólunk az áteredő bűn szennyét, mielőtt mi bármit is tettünk volna érte. De ez a szabadítás csak új meg új megtérések során át teljesedhet ki bennünk, amikor időről időre felidézzük, hogy Isten elszakította láncainkat, melyek súlya alatt nyögtünk, megmentett veszélyes helyzetektől, végzetes kötődésektől. Ha viszont távolodva a gyalázatos szolgaság házától kezd lanyhulni bennünk az Úr vezetésére való ráhagyatkozni akarás, és a bűnökkel való következetes szakítás helyett az időközben megszépült múltról ábrándozunk, ha az egykor oly keserű rabságot most kezdjük édesnek érezni, s kezdünk visszavágyni oda, ahonnét elmenekültünk, ugyanott tartunk, mint a pusztában vándorló, Szabadítója ellen zúgolódó és lázadozó Izrael. Erről a múltat kozmetikázó, bűnös nosztalgiázásról mondja Szent Péter apostol az ószövetségi Szentírást idézve: „Visszatért a kutya hányadékához”, illetve: „A megfürdött disznó visszafeküdt a pocsolyába.”

Nem az étrenddel van ugyanis baj, hanem az ízlésünkkel. Amíg meg nem ízleljük Isten szeretetének hasonlíthatatlan édességét, addig folyton valami másra vágyunk, mint amit éppen kapunk, s néhány falat után ízét veszti akár a legfinomabb ínyencség is. Ahogy azonban egyre inkább lelki emberekké válunk, akiknek nem a hasuk az istenük, hanem az élő Isten, úgy fedezzük fel magunkban azt az éhséget, amely a gyomrunknál sokkal mélyebben jelentkezik, s melyet semmiféle múltban megtapasztalt élmény nem csillapíthat, hanem egyedül a mindennap ugyanaz, mégis egészen más Isten.

Urunk Jézus, Te már nem mannával táplálsz bennünket, nem is a földi kenyeret szaporítod meg, hanem a mennyei Mannát és az élet Kenyerét: önnön testedet, saját életedet osztogatod nekünk fogyhatatlanul. Segíts kegyelmeddel arra törekednünk, hogy szívünk legmélyebb éhségével Hozzád forduljunk, s így a legkietlenebb pusztaságban is megízlelhessük, amit a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, az Ígéret földjén, a mennyei örök életben készítesz nekünk.

 

Hilarion metropolita: Az imádságról

Hilarion metropolita: Az imádságról

Hilarion Alfejev orosz metropolita 2003 és 2009 között a Magyar Ortodox Egyházmegye ideiglenes kormányzója volt. Legújabb, kétnyelvű, orosz–magyar könyvében az imádságról fejti ki gondolatait, hangsúlyozva: imádkozás előtt mindig jusson eszünkbe, hogy az Élő Istennel fogunk érintkezni.

Az ortodox főpap figyelmeztet: sok baj, bánat és tragédia pontosan azért következik be, mert az emberek elfeledkeznek Istenről. A bűnözők között is vannak hívő emberek, de a bűncselekmény elkövetésekor nem gondolnak Istenre. Ha gondolnának, nem rabolnának, lopnának, nem gyilkolnának, hiszen tisztában lennének azzal, hogy a mindenható Isten szeme mindent lát, semmilyen gaztettet nem lehet elrejteni előle. Az emberek döntő többsége nem imádkozik egész nap, pedig el kéne különíteni valamennyi időt, akár rövidet is, hogy eszünkbe jusson Isten. Imádkozhatunk reggel, amikor felébredünk, mielőtt dolgozni kezdünk, ha jól, illetve ha rosszul érezzük magunkat, fohászkodhatunk magunkért és másokért. Imádkozhatunk napközben, amikor a buszra vagy a villamosra várakozunk. Este pedig, amikor lefekvéshez készülődünk, átgondolhatjuk az eltelt napot, és megköszönhetjük Istennek mindazt a jót, ami bekövetkezett, bűnbánatot gyakorolhatunk mindazon méltatlan cselekedetekért és vétkekért, melyeket elkövettünk.

Miért nehéz az ima, miért érezzük gyakran úgy, hogy nincs kedvünk imádkozni? – teszi fel a kérdést a metropolita. Felidézi, hogy gyermekkorában zeneiskolába járt, kiváló hegedűtanára volt. Néha nagyon érdekesek voltak az órái, máskor viszont nagyon nehezek. Ez nem a tanár hangulatától függött, hanem attól, hogy a gyermek Hilarion mennyire volt felkészült. Ugyanez a helyzet az imádsággal is. „Ha az életünk nem jelent felkészülést az imádságra, akkor imádkoznunk is nagyon nehéz lesz. Az ima a lelki életünk jelzője, egyfajta lakmuszpapír. Oly módon kell felépítenünk, hogy összhangban legyen az imádsággal.” Amikor az Úr imádságában azt mondjuk, „Uram, legyen meg a Te akaratod”, ez annyit jelent, hogy mindig készen kell állnunk arra, hogy teljesítsük Isten akaratát, még akkor is, ha ez az akarat ellenkezik a mi emberi akaratunkkal. Amikor azt kérjük Istentől, „és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, magunkra vállaljuk azt, hogy megbocsátunk az embereknek, elengedjük a vétkeiket, mert ha nem így teszünk, akkor az ima logikája szerint Isten sem bocsátja meg a mi vétkeinket. „Tehát az egyiknek összhangban kell lennie a másikkal, az életnek az imával, és az imának az élettel… Ha megtanulunk az Evangélium szerint élni, akkor meg fogunk tanulni az Evangélium szerint imádkozni is. És akkor az életünk teljes értékű, lelki, igazi keresztényi élet lesz.”

Hilarion metropolita szerint egy világi ember számára ötpercnyi reggeli és esti ima is elegendő lehet ahhoz, hogy igazi keresztény legyen, ha az imát figyelmesen és érzéssel mondja el. Az imában tökéletesen őszintének kell lenni, nincs helye semmi kétértelműnek, mesterségesnek. Úgy kell Isten elé állnunk, amilyenek vagyunk, és pontosan azt kell elmondanunk, amit gondolunk és érzünk. „Azt kell imádkozni Istenhez, amit kérünk és amire vágyik a szívünk.” Egész életünkben folyamatosan kell imádkoznunk, az ima középpontjának pedig nem valami konkrétumnak kell lennie, amit Istentől kérünk, hanem Istennek magának, „mert az ima fő tartalma éppen az Istennel való találkozás, az a lehetőség, hogy felfedezzük Őt a magunk számára.” Nemcsak saját magunkért kell imádkozni, hanem másokért is, hozzátartozóinkért, rokonainkért, barátainkért, ismerőseinkért és ellenségeinkért is, még ha ez szinte a lehetetlennel határos is. Imádkoznunk kell a halottakért is, hogy az Úr adja meg számukra a békét és a megnyugvást. Nemcsak Istenhez, hanem Szűz Máriához, Isten Anyjához és a szentekhez, valamint őrzőangyalainkhoz is fohászkodnunk kell, kérve a közvetítésüket. „Nem külön individuumként kell Istenhez imádkozni, hanem az emberiség részét képező emberként, és nemcsak saját nevünkben kell Istenhez fordulni, hanem az egységes emberi család nevében is, hiszen valamennyiünk számára Isten a mi Mennyei Atyánk.”

Hilarion atya hivatkozik egy aszkétára, aki azt mondta: ha képesek volnánk az érzés teljes erejével, teljes szívünkkel egyetlen imát mondani: „Uram, irgalmazz” –, az elegendő lenne az üdvözüléshez. A probléma az, hogy képtelenek vagyunk kimondani ezt teljes szívünkből, nem tudjuk elmondani teljes életünkkel. Ezért, hogy meghallgasson bennünket Isten, szaporítjuk a szót.

Az ortodox főpap figyelmeztet bennünket: ne felejtsük el, hogy Isten a szívünkre vágyik, nem pedig a szavainkra. Ha teljes szívünkből fordulunk hozzá, feltétlenül megkapjuk a választ. „Tanuljuk az imát, dolgozzunk azon, hogy az ima érje el szívünket, és a szívünkön keresztül emelkedjen fel az égi magasságokba, hogy életünk tengelye, alapja legyen” (Kairosz Kiadó 2017).

Évközi tizennyolcadik hét hétfője

Évközi tizennyolcadik hét hétfője

Jézus vízen járásának történetével Máté evangélista azt akarja igazolni olvasói számára, hogy Jézus valóban Isten. Az Úr isteni képességéről árulkodik ugyanis az a tény, hogy képes a víz színén járni, anélkül, hogy elmerülne. Nem vonatkoznak rá a fizikai törvények, pontosabban isteni erejével képes föléjük kerekedni. Rendkívüli képességét még inkább kiemeli az a mozzanat, hogy Péter apostol nem képes ugyanerre, hanem kételkedése miatt süllyedni kezd a vízben. Itt azonban érdekes a háttérben húzódó lelki vonal is, hiszen mindaddig, amíg a hit bátorságával lépett Péter a vízre, tudott néhány lépést tenni, de amikor eltölti őt a félelem és a kételkedés, azonnal süllyedni kezd. Jézus nem engedi, hogy kétségeink miatt elvesszünk, hanem irgalmasan felemel minket, kiemel abból, ami a vesztünket jelenthetné. Talán csak egy kiáltás, egy fohász szükséges az én részemről, amellyel megmentőmhöz fordulok segítségért.
Mesterük sikeres és apostoltársuk sikertelen vízen járását látva az apostolok jogosan vonják le a következtetést: Jézus valóban az Isten Fia. De nem csak ők ismerik ezt fel, hanem a nép is, amely azonnal hozzá viszi a betegeket, hogy gyógyulást nyerjenek. A gyógyító csodák szintén Jézus istenségéről tanúskodnak. A hit csodát eredményez.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!