Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok
                            1Kor 15,1-8; Jn 14,-6-14                                                                                
„Azután megjelent Jakabnak”

Jézus feltámadása kulcsfontosságú esemény az üdvösség történetében. Mert ha nem támadt volna fel, csak meghal értünk, a megváltás ugyan végbement volna, de erről nem lenne teljes, egyértelmű bizonyságunk. Ezt a meggondolást erősíti a tény, hogy Jézus előre megmondta – háromszor is – az apostolainak, hogy szenvednie kell és meg kell halnia, de harmadnapra feltámad, a szenvedése és halála mégis teljes csalódást és hitvesztést jelentett az apostoloknak. Innen érthető, hogy Jézus egész húsvét vasárnap sokféleképpen iparkodott apostolai hitét visszaszerezni. Ezért jelent meg nekik többször is, és több mint ötszáz testvérnek, hogy a feltámadás után teljes bizonyságuk legyen, és erre épülhessen az egész üdvtörténet igazsága. Pál apostol ezt tételesen fel is sorolja: Kéfásnak, majd a tizenkettőnek, a több mint ötszáz testvérnek, akik közül az első „Korintusi levél” írásakor még sokan életben voltak, végül pedig jóval a mennybemenetele után neki, Pálnak is a damaszkuszi úton, illetve neki Arábiában két éven át többször is. Szent Jakab Jézus unokatestvére volt. Miért jelent meg neki külön? Rokon volt, egykori játszótárs, talán munkatárs is lehetett. Jézus nem felejtett el semmit, a hűséges rokoni és baráti szálakat szabad és kell erősíteni. Jakab később Jeruzsálem püspöke lett, az egyik oszlop az Egyházban. Szigorú aszkéta. Levele a Szentírás egyik gyöngyszeme. Tanúsága és tanítása sok zsidónak lett az üdvösség forrása.

Loyolai Szt. Ignác: Önfelajánlás

Loyolai Szt. Ignác:

Önfelajánlás

Fogadd el, Uram, szabadságomat, fogadd egészen,
vedd értelmemet, akaratomat s emlékezésem.
Mindazt amim van, és ami vagyok,
Te adtad ingyen:
visszaadok, Uram, visszaadok egyszerre mindent.
Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed;
csak egyet hagyj meg ajándékodul:
szeretnem téged.
Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel,
s minden, de minden gazdagság enyém,
más semmi nem kell.

Ámen

Himnusz CLV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Rózsálló hajnalfény ragyog,

zeng már az égi háladal,

örömben ujjong a világ,

panaszt üvölt a kárhozat,

midőn az égi nagy Király

halál hatalmát megtöri,

s lábbal tiporva poklokat

feloldja foglyok láncait.

Sírját nehéz kő zárta el,

őrzötte zsoldos őrsereg,

de fölkelt fényesen, s ragyog

a gyász fölött győzelmesen.

Az alvilági sóhajok

s fájdalmak oldódnak tehát,

mert fényes angyal hirdeti,

hogy Krisztus immár nem halott.

Maradj örökre, Jézusunk,

fényes húsvéti örömünk,

s kiket kegyelmed újraszült,

oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Ferenc pápa: A Lélek által teszünk tanúságot

Ferenc pápa május 2-án, hétfőn reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén a Szentlélek által bennünk művelt tanúságtételről beszélt, amelynek következménye az üldöztetés.

„Immár közel vagyunk pünkösdhöz, és az olvasmányok egyre többet szólnak a Szentlélekről” – kezdte homíliáját a pápa. „Az Apostolok Cselekedetei beszámolnak egy Lídia nevű bíborkereskedő asszony megtéréséről (ApCsel 16,11–15), aki Tiatíra városában hallgatta Pál apostol szavait. Valami belülről indította ezt az asszonyt a vallomásra: Ez igaz! Én elfogadom azt, amit ez az ember mond, aki tanúságot tett Jézus Krisztusról. Igazat beszél! De mi érintette meg ennek az asszonynak a szívét?” – tette fel a kérdést a pápa. „Ki mondta neki, hogy amit hall, az igaz? Valójában a Szentlélek volt az, aki megértette az asszonnyal, hogy Jézus az Úr és hogy Pál szavaiban az üdvösség van jelen. Megérttette az asszonnyal a tanúságtételt. A Lélek tesz tanúságot Jézusról. Valahányszor megérezzük a szívünkben, hogy valami közelebb visz bennünket Jézushoz, a Lélek az, aki bennünk dolgozik” – összegezte a pápa.

„Az evangélium kettős tanúságtételről beszél: a Szentlélekéről, aki Jézusról tesz tanúságot, és a mi tanúságtételünkről. Mi vagyunk az Úr tanúi, a Szentlélek erejében. Jézus arra hívja a tanítványait, hogy ne botránkozzanak meg, mert a tanúságtétel magával hozza az üldöztetést: a fecsegés, a szószátyárkodás apró üldöztetésétől, a kritikától kezdve egészen a nagy üldöztetésekig, amivel tele van az egyház története, hiszen a tanúságtétel juttatta a keresztényeket a börtönbe vagy életük teljes odaadására. Jézus azt mondja nekünk – folytatta a pápa –, hogy ez az üldöztetés ára. Kiűznek a zsinagógákból benneteket, sőt eljön az óra, amelyben bárki, aki megöl benneteket, azt hiszi, hogy az igaz Istennek tesz szolgálatot ezzel. A keresztény ember a Lélek erejében tanúságot tesz arról, hogy az Úr él, hogy az Úr köztünk van, hogy ő velünk együtt ünnepli halálát és feltámadását, mindahányszor az oltárhoz járulunk. A keresztény is tanúságot tesz a Lélek erejében a hétköznapi életben, a saját tetteivel. Ez a keresztények állandó tanúságtétele. De sokszor ez a tanúságtétel támadást és üldöztetést vált ki.”

„A Szentlélek ismertette meg velünk Jézust, és ő az, aki arra indít bennünket, hogy másokkal is ismertessük meg őt, nem is annyira szavakkal, hanem az élet tanúságtételével. Jó dolog a Szentlélektől kérni – hangsúlyozta a pápa –, hogy jöjjön el a szívünkbe, hogy bizonyságot tegyen Jézusról!

Szentlélek Isten, add hogy soha ne távolodjam el Jézustól! Tanítsd meg nekem azt, amit Jézus tanított! Emlékeztess arra, amit Jézus tett, és segíts nekem mindezekről tanúságot tennem! Az evilágiság, a könnyű dolgok, amelyek a hazugság atyjától, evilág fejedelmétől erednek, ne távolítsanak el soha el ettől a tanúságtételtől!” – zárta le ezzel a fohásszal homíliáját Ferenc.

Húsvét hatodik hetének hétfője

Húsvét hatodik hetének hétfője

Amikor az utolsó vacsorán Jézus megígéri apostolainak, hogy elküldi számukra a Szentlelket, akkor az Igazság Lelkének nevezi a harmadik isteni személyt. Olyan összefoglaló jellegű kijelentés ez a Szentlélekről, amely több mindent foglal magába. Egyrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindig az igazság oldalán áll a hazugsággal szemben. Isten tehát az igazságot képviseli, míg a gonosz a hazugság képviselője, a hazugság atyja (vö. Jn 8,44). Krisztus szavainak igazságát a mennyei Atya igazolja a csodák által, s kettőjüktől származik a Szentlélek, az Igazság Lelke. A Szentlélek azért jön el a világba, hogy az embereket az igazság oldalára állítsa, azaz segítsen minket abban, hogy Isten mellett döntsünk.
Másrészt a Krisztusban hívő embereket az Igazság Lelke tanítja meg a helyes imádkozásra és az Isten felé irányuló helyes tiszteletre, az imádásra. Jézus egy alkalommal kijelentette: „az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát” (Jn 4,23).
Harmadrészt pedig a Szentlélek megerősíti a hívőket az igazság melletti hűségben és a tanúságtételben. A krisztusi igazságról akkor tudunk hitelesen tanúskodni, ha meggyőződéssel valljuk és éljük annak igazságát. Segítsen minket az Igazság Lelke abban, hogy Krisztusban felismerjük a követendő igazságot, akit az igaz Atya küldött hozzánk!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Atyám, rád hagyatkozom: tedd velem azt, ami neked tetszik. Bármit teszel is velem, megköszönöm. Kész vagyok mindenre, elfogadok mindent, csak akaratod teljesedjék bennem és minden teremtményedben. Semmi mást nem óhajtok, Istenem! A szeretet sürget, hogy egészen neked adjam magamat, hogy fenntartás nélkül kezedbe helyezzem életemet – határtalan bizalommal, mert te vagy az én Atyám.
Charles De Foucauld

 

Ifjabb Szent Jakab

Ifjabb Szent Jakab

Ma ünnepli az Egyház Szent Fülöp és ifjabb Szent Jakab apostolok napját. Fülöp vezette Nathánaelt az Üdvözítőhöz. Missziós területe Kisázsiában volt. Hierapolisban, mint 87 éves aggastyánt keresztrefeszítették. Leányai szűziesen éltek, csodákat tettek és hosszú évekig a kisázsiai egyház támaszai voltak. Ifjabb Jakab, Alfeus és Mária fia volt, egyik testvére vagy közeli rokona Jézus Anyjának és így Jézus unokatestvére volt. Jeruzsálem első püspöke lett és ő írta a katolikus levelek egyikét. Mintegy 30 évig kormányozta egyházmegyéjét, amíg, mint 96 éves aggastyánt a templom erkélyéről le nem dobták és agyon nem ütötték. Utóda testvére, Simon lett. Őt pedig 107-ben, 120 éves korában keresztrefeszítették.

Introitus: Hozzád kiáltottak, Uram, szorongatásuk idején és te meghallgattad őket az égből, alleluja, alleluja!

Hívom a családokat 2016 májusában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

A családban a négy fiú között gyakoriak voltak a veszekedések, sőt nem volt ritkaság a verekedés sem. A szülők igyekeztek fiaikat féken tartani, de szigorú szabályokat nem akartak bevezetni. Úgy gondolták: fontos, hogy ők maguk találják meg konfliktusaik megoldását, hogy ne a szülői „hatalom” hatására, hanem önként, belső indíttatásra juttassák érvényre a testvéri szeretetet. Édesanyjuknak feltűnt azonban, hogy a legkisebb fiú, lévén a leggyengébb is, a verekedésekben más harcmodort alkalmaz, mint a többi. Ő kevesebbet üt, nem leteperni igyekszik „ellenfelét”, inkább csíp, karmol, sőt, ha módja van rá, harap. A legérdekesebbnek azonban azt találta, hogy míg a két nagyfiú hamar ellátja a kis „vadmacska” baját, addig a harmadik fiú a csípések-harapások ellen nem védekezik, hanem fájdalmában elsírja magát, és ekkor a támadó legtöbbször visszavonul. A két nagy ilyenkor rászól öccsükre: „Mit bőgsz, vágj inkább oda neki, hiszen te vagy az erősebb!” „De hiszen tudjátok – válaszolt a kisebb –, hogy mennyire szeretem!” Érdekes, hogy noha a verekedést kiváltó konfliktus ilyenkor nem oldódik meg, de gyorsan elévül.

A gyerekek veszekedése összetartozásukból fakad. A felnőtt társadalomban az emberek sokféleképpen tudnak egymással szembekerülni, leggyakrabban a versengés, a rivalizálás miatt alakulnak ki egyet nem értések, veszekedések. „A családi élet- és szeretetközösséget a fájdalom, a bűn és az erőszak feszíti szét. … A Biblia lapjain sok vérrel szennyezett szenvedéssel találkozunk, kezdve Káin erőszakos testvérgyilkosságával.” (AL 18–19) Globalizálódó világunk két nagy kihívása az atomizálódás és az eltömegesedés, az arctalan tömeggé válás. Az individualizmus előtérbe helyezi az egyéni érdekeket, a másik ember érdekeinek figyelembe nem vétele addig lazítja a társadalom kohézióját, míg az atomjaira hullik szét. Ugyanakkor azok az emberek, akiknek életét nem szilárd és megalapozott értékrend, hanem csak a – legtöbbször pillanatnyi – érdekek mentén való küszködés vezérli, a társadalom alaktalan tömegévé válnak, a tömegben nem tudják személyiségüket kibontakoztatni, személyi méltóságukat érvényre juttatni. A szétforgácsolódás és az eltömegesedés egymás mellett létezik, és egymást kölcsönösen erősítik, ugyanakkor mindegyik támogatja a fogyasztói gazdaságot.

Az emberi civilizáció alapja a közösség és a termékenység. A Biblia megfogalmazása szerint a Teremtő egymásnak ajándékozta a férfit és a nőt, így közösséggé és termékennyé váltak, majd behelyezte őket a világ kertjébe, hogy annak termékenységét gondozzák és megőrizzék. Így jött létre a család, amelyre az emberi társadalom épül. A szétforgácsolódás és eltömegesedés kihívásaira a bibliai eszmény szerinti család a válasz, mert a család képes a személyest és a közösségit összhangba hozni, ez az összhang pedig képessé teszi arra, hogy a javakkal és természeti erőforrásokkal hosszútávon fenntarthatóan és igazságosan gazdálkodjék. (vö. Ferenc pápa audienciája, 2015. szept. 30.)

Idézzetek fel eseteket saját életetekből, amikor valamiről azért mondtatok le, hogy egy általatok fontosnak tartott értéket tudjatok szolgálni! Mondjatok példákat olyan intézkedésekre, amelyek rombolják a társadalmi kohéziót! Mit tehet ilyenkor egy-egy család, vagy egy nagyobb közösség?

2015 májusában, amikor Ferenc pápa gyerekekkel és fiatalokkal találkozott, egy kislány megkérdezte tőle, hogy veszekedett-e a családjában. A pápa azt válaszolta, hogy mindnyájan veszekedtünk, ez hozzátartozik az élethez. Csak az a fontos, hogy a veszekedés békekötéssel záruljon. A gyerekek egész életére döntő befolyással van az, ahogyan a családon belüli veszekedések lezárulnak. A gyermekek érzelmi és erkölcsi fejlődését az határozza meg, hogy mennyire bízhatnak szüleikben. A szülői intelmeket és példát csak akkor fogják fenntartás nélkül követni, ha érzik és tudják, hogy szüleik szeretik őket, hogy mindenben a javukat akarják és kialakul bennük a szülők iránti szeretetteljes tekintélytisztelet. A gyermeknek éreznie kell, hogy szülei akkor is szeretik, amikor büntetik, hogy gyermekeik javát szolgálják, amikor dorgálják őket, és hogy szüleik nem örülnek annak, ha büntetniük, dorgálniuk kell, sőt ez fájdalmat okoz nekik. Az irgalmasság pedig nem a gyöngeség, hanem a szeretet jele. A liturgia egyik legrégebbi könyörgésében is így imádkozunk: „Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk.” (MV 6.)

Beszéljétek el, milyen veszekedésekre emlékeztek gyerekkorotokból? Mi volt a veszekedést kiváltó ok, és hogyan sikerült kibékülni? Hogyan hatott rátok mások veszekedése?

Jónak lenni jó, jót tenni öröm. A gyermeknevelés nem idomítás, a nevelőnek – legyen az szülő, tanár, vagy felügyelő – tisztelnie kell a gyermek személyi méltóságát, azaz arra kell törekednie, hogy a gyermek maga tudjon a jó és igaz mellett dönteni, és jócselekedeteit ne kényszernek érezze, hanem örömforrásnak. Hatásos eszköz erre a szülői példa, a döntések segítése akkor, amikor a gyermek még nem érett az önálló döntésekre, és egy sor olyan jó szokás kialakítása, amelyekre a magasabb értékek szolgálata fokozatosan ráépülhet. (vö. AL 263–267)

Mindenfajta emberi közösségben, így a családban is jelentkezhetnek konfliktusok, ezek megfelelő kezelése a család élete szempontjából meghatározó jelentőségű. A társadalmunkban jelen lévő problémák hatnak a családra és könnyen okozhatnak válsághelyzetet. Ilyenek a demográfiai krízis, a nevelési gondok, a meg nem született élet elfogadása és az a teher, amit az öregek gondozása ró a családra, a szegények és gazdagok közötti különbség, a bizonytalan jövő; ezek mind-mind konfliktusokhoz vezethetnek, amelyek gyakran erőszakba torkollnak. (vö. AL 43) A leginkább érintettek azok a családok, amelyeken belül hiányos a kommunikáció, amelyeknek tagjai nem egymás támaszai, ahol nincsenek minden családtag részvételével megrendezett családi események, ahol mindennaposak a szülők veszekedései, és ahol ellenséges viszony van a szülők és gyermekek között.(vö. AL 51)

Korunkban egyesek a családi erőszak és a család feladatainak nem megfelelő végrehajtása miatt azt állítják, hogy a hagyományos család elavult, nem szolgálja a jövőt. Ezért az egy férfi és egy nő házasságára épülő családmodellt nem tartják követendőnek, és több másfajta pár- és társas kapcsolatot támogatnak. Ezzel hátráltatják a személyek kiteljesedését, rombolják a közösségi értékeket, akadályozzák a társadalom erkölcsi fejlődését. A tartós elkötelezettség értékének el nem ismerése oda vezet, hogy hosszú távon nem biztosítható a termékenység sem. A házassághoz hasonló pár- és társas kapcsolatok ugyan valamiféle társadalmi stabilitást jelentenek a szingli életformához képest, tehát ellene hatnak a társadalom atomizálódásának, de nem szolgálják a jövőt, mert nem képesek a rájuk bízott gyermekek érzelmi és erkölcsi fejlődését helyes irányba terelni. (vö. AL 52)

Hogyan tudjátok gyerekeiteket segíteni abban, hogy maguk döntsenek a jó és igaz mellett? Milyen jó szokásokat tudtok gyerekeitekben meggyökeresíteni? Hogyan tudtok másoknak segíteni konfliktusaik kezelésében?

Este, amikor a négy fiú már békésen aludt, az édesapa megjegyezte: „Nem értem ezt a gyereket. A két bátyja példája arra indíthatná, hogy jól elverje a kicsit, hogy elmenjen a kedve a csípéstől-harapástól. Ő pedig azért, mert »annyira szereti« inkább tűri, noha fáj neki a csípés, sírva is fakad.” „Azt gondolom – válaszolta az édesanya –, hogy neki a csípésnél jobban fáj az, hogy a szeretett, és mindannyiunk által dédelgetett kicsi ilyen gorombán viselkedik vele. Talán mi is hibáztunk, amikor nem tiltottuk meg a verekedéseket, abban bízva, hogy majd maguk rájönnek, hogy erőszakkal nem lehet a konfliktusokat megoldani. Az erőszakoskodást, pláne a verekedést semmi esetre sem tanulhatták tőlünk. Ez a gyerek azonban most leckét adott a többieknek is, meg nekünk is: a szeretet minden konfliktus megoldója, a szeretet mindig győz, a szeretet a legerősebb »fegyver«.”

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke