2016. február 9., kedd

Évközi ötödik hét keddje



Évközi ötödik hét keddje


A mai evangéliumi jelenet arra példa, hogy a tanító Jézus nem riad vissza attól, hogy mondanivalóját szembeállítsa korának más tanítói, az írástudók és a farizeusok tanításával. Jézus kijelentéseinek értelmezése során azonban ne essünk túlzásokba, hiszen nem az volt a szándéka, hogy vitába kerüljön a hivatalos tanítókkal. Az írástudók azt tekintették legfőbb feladatuknak, hogy értelmezzék a mózesi törvényt és gyakorlati tanácsokat adjanak annak megtartásával, alkalmazásával kapcsolatban. Ez olyan helyes szándék részükről, amelyet Jézus is elismert. Ugyanakkor sok esetben az írástudók értelmezése és alkalmazási javaslata eltért attól, amit Isten eredetileg akart az általa adott törvénnyel, s erre hívta fel Jézus a figyelmet, ami ellenszenvet váltott ki belőlük. A fokozatosan erősödő ellentét másik oka az írástudók és farizeusok képmutatása volt, azaz jól értelmezték és helyesen tanították ugyan az isteni törvényeket és parancsokat, de ők maguk nem tartották meg azokat, illetve ha megtartották, ezzel inkább az emberek elismerését akarták megszerezni, mintsem Isten tetszését keresték.
Jézus jogosan gondolta, hogy mindenkinél jobban ismeri az Atyát és jogosan állította, hogy jobban ismeri másoknál az Atya törvényeit. A mennyei Atyával való egysége az alapja annak, hogy az igazságot tanítja. Ezt az igazságot érdemes követnünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.



2016. február 8., hétfő

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 19.



Az ilyen bírálóknak hadd mondjam, hogy én mindenkinek írok és mindenkinek tanácsolom ezt a gyakorlatot, akik tisztelik Isten parancsait, bárki legyen is az, és akik megszegik parancsait, azokat emlékeztetem a kötelességeikre. Ha hallgatnak rám, akkor az a jól megfontolt tanácsom, hogy folytassák az imádságot, szakadjanak el mindattól, ami köztük és Isten közé ékelődik, és betartva Isten szent parancsait éljenek úgy, hogy ne legyen a szívükben neheztelés, mert az üdvösségüket mindenestül itt találják meg. Az élet parancsainak hívjuk ezeket, mert élesztgetik lelkünket és alakítják a tökéletes szeretet szerint, Isten előtt kedvesebbé és minden javakra méltóbbakká teszik azt. Ha valaki azzal érvel, hogy Szent Jeromos mondja: a Szentlélek kegyelme nem érinti meg a próféta szívét a házas állapotban, én ezt elhiszem, a mi célunk viszont nem az, hogy ezzel az áhítatgyakorlattal prófétákká legyünk, hanem istenszeretőkké, és kétségtelenül a házas ember is elérheti ezt, anélkül, hogy próféta lenne. Igazából, ha a házasság megfelelő életállapot egy ember számára, mint ahogy sokak számára az, akkor Isten nagyon is méltónak fogja találni őt áhítatáért, és a házas emberektől semmilyen áhítatgyakorlatot nem szabad elvitatni, ha magukénak érzik és szeretnék azt végezni. Bár Szent Jeromos azt mondta, hogy a Szentlélek nem érinti meg a házas embereket a prófétálás ajándékával, attól még lehet, hogy megérinti őket később, miután az imádságnak szentelték magukat. Nincs az a hívő keresztény, aki kétségbe vonhatná szavaimat, hacsak nem akar eretnek lenni az illető; az ugyanis eretnekség, ha tagadjuk a házasság szentségét, amelyben – tanítja az Anyaszentegyház – Isten a kegyelmét adja azoknak, akik méltóan vették föl a szentséget. A házasságot azért nevezik szentségnek, mert jele a belső kegyelemnek, amiben a pár részesül. A házasság szentségét nem Szent Domonkos vagy Szent Ferenc vagy Szent Péter alapította, hanem maga Isten az örök Atya szavai által a paradicsomban; és jóváhagyta azt az ő szent Fia is a kánai menyegzőn Galileában, ahol első csodájával örömet derített a lakodalmas vendégek szívére; továbbá megerősíti a Szentlélek, amikor kegyelmet áraszt azokra, akik a szentséget halálos bűntől mentesen fölveszik. Aki megtartja Isten szent parancsait és hűséges a házasság szentségéhez, azt semmiképpen nem szabad lebeszélni a szemlélődésről, ha gyakorolni akarja, sőt segíteni kell. Aki azt tanácsolja a házas embereknek, hogy ne imádkozzanak, az nem kevésbé komoly bűnt követ el, mint aki megtiltja nekik, hogy szerzetbe lépjenek, és az a lel kivezető, akit csak a visszatartás szándéka vezet, tudatlanságban jár el, márpedig a tudatlanság nem menti a bűnt. Manapság némelyek olyanok, mint akiket az Úr megfeddett, amikor távol akarták tartani tőle a kisgyermekeket, akik odaszaladtak Urunkhoz az utcán: "Engedjétek hozzám jönni a kicsinyeket, ne akadályozzátok őket." Kétségtelen, hogy az Úr úgy jár az utcákon és tereken, hogy egészen különleges embereket talál meg szent sugallataival, és nem elégszik meg azokkal, akik klauzúrában élnek, hanem más barátokat is akar. Szent Gergely írja az Énekek Énekét kommentálva: "Mi, akik elzárva élünk, lélekben ki kellene, hogy menjünk az utcára, ahogy a menyasszony". Ezt akkor tesszük meg, ha van bennünk elég alázat, és utánozzuk a világi emberekben azokat az egészen sajátos erényeket, amelyek által Isten bennük lakik. Van, akinek az a szakasz okoz nehézséget, ahol meg kell kövezni az állatokat, ha a hegyhez közelítenek. Nagyon helytelenül magyarázzák ezt a szakaszt, a maguk céljai szerint, és elfelejtik, hogy ugyanabban a fejezetben van egy parancs, miszerint a papot vagy embert is meg kell kövezni, ha közelít. Ez a hibás értelmezés átment a szentírási tekintélyek írásaiba és a szentek mondásaiba, miszerint világi embereket nem kell oktatni a belső imádságra. Betűnk ellene mond ennek a tanításnak, és int mindenkit, aki arra ajándékot kapott, hogy azt köteles közölni minden keresztény hívővel, aki gyakorolni kívánja ezt a szent gyakorlatot. Nem hiszem, hogy bármelyik szent vagy bármelyik igazi szentírási tekintély megtiltaná ezt, sőt, úgy gondolom, hogy Szent Pál a leveleiben semmit nem hangsúlyoz annyira, mint hogy imádságra bátorítsa a keresztényeket, hogy engedjenek az isteni dolgok utáni szent vágyakozásnak; üdvözítő Krisztusunk pedig a szegény szamariai asszonynak tanította, hogy lélekben imádkozzon, mint Isten igazi imádója, és bíztatta, hogy kérjen élő vizet, ami az a Lélek, amit minden hívő megkap.


Himnusz LXXII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Megváltó Jézus, jó Urunk,
az égben örök koszorúnk,
ma kegyesen figyelj reánk
s hallgasd meg esdeklő imánk.
Szent hitvallódat e napon
fogadta fényes jutalom,
azóta évenként a nép
buzgón megüli ünnepét.
Minden viszontagság között
derűs békességben maradt,
hűségében töretlenül
az üdvösség útján haladt.
A világ tűnő öröme
szívét nem csábította el,
most égi angyalok között
boldog vígságban ünnepel.
Kérjük, kegyelmed adja meg,
hogy kövessük lépéseit.
Esdő imái ereje
szolgáid bűnét mossa le.
Áldjon, Krisztus, kegyes Király,
dicséret téged és Atyád,
s a Lelket, a Vigasztalót
meg nem szűnő időkön át. Ámen.


Úrangyala imádság: Ima Szíriáért és a Kirill pátriárkával való találkozóért



Úrangyala imádság: Ima Szíriáért és a Kirill pátriárkával való találkozóért


Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor - AFP

Vasárnap délben az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa számos időszerű témát érintett beszédében: a hívek imáját kérte a „kedves Kirill testvérével”, Moszkva és egész Rusz pátriárkájával való közelgő találkozója sikeréért, mexikói apostoli látogatásáért, valamint Szíria háborútól sújtott lakosságáért. Az olaszországi életvédő napra utalva sürgette, hogy minél előbb szüntessenek be minden életellenes merényletet, valamint felemelte szavát az emberkereskedelem szégyenletes bűne ellen. Végül jókívánságait küldte a Távol-Kelet családjainak a február 8-án beköszöntő holdújév alkalmából.
Beszédében, amelyet a napi evangéliumi szakasz elemzésével kezdett, Ferenc pápa emlékeztetett Szent Mandics Lipót és Szent Pió atyákra, akiknek földi maradványai ezekben a napokban a Szent Péter-bazilikában vannak elhelyezve.
A csodálatos halfogás
A vasárnapi evangéliumi szakaszban Szent Lukács Jézus első tanítványainak meghívását beszéli el (Lk 5,1-11). Az eseményre a mindennapi élet keretein belül kerül sor: a Genezáreti-tó partján néhány halász hálóit mosogatja egy eredménytelen, halfogás nélküli éjszaka után. Jézus beszáll Simon Péter bárkájába és megkéri, hogy kissé távolodjanak el a parttól. Majd a csónakról tanítja a parton összegyűlt sokaságot. Amikor befejezte tanítását, arra szólítja fel Simon Pétert, hogy evezzen a mélyre és vesse ki a hálót. Simon, aki már ismerte Jézust és megtapasztalta szavának csodálatos hatalmát, így válaszol: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót” (5).
Jézus az Úr, Isten megnyilvánulása
És nem csalatkozik hitében: a hálók valóban megtelnek, méghozzá olyan nagy mennyiségben, hogy szakadozni kezdenek (vö. 6). Ennek a rendkívüli eseménynek a láttán a halászokat nagy ámulat tölti el. Simon Péter Jézus lábához veti magát és így szól: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok” (8). Ez a csodás jel meggyőzte őt, hogy Jézus nem pusztán egy bámulatos mester, akinek szava igaz és hatalommal bír, hanem Ő az Úr, Isten megnyilvánulása. Jézus közelsége rádöbbenti Pétert saját kisszerűségére és méltatlanságára. Emberi szempontok szerint úgy gondolja, hogy mint bűnösnek, távolságot kell tartania a Szenttől. Valójában azonban éppen bűnös mivolta kívánja meg, hogy az Úr ne távolodjon el tőle, mint ahogy egy orvos sem távolodhat el a betegtől.
Az egyház küldetése, hogy mindenkivel megismertesse Isten ingyenes szeretetét
Jézus válasza Péternek megnyugtató és határozott: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel” (10). A galileai halász újból ezekbe a szavakba helyezi bizalmát és mindenét elhagyva követi Őt, aki Mesterévé és Urává vált. Ezt tette Jakab és János is, Péter munkatársai. Ez Jézus, és egyben az egyház küldetésének a logikája: útra kel és megkeresi, „kihalássza” a férfiakat és a nőket, nem prozelitizmusból, hanem azért, hogy mindenkinek visszaadja teljes méltóságát és szabadságát a bűnök megbocsátása által. Ez a kereszténység lényege: terjeszteni Isten megújító és ingyenes szeretetét, a befogadás és az irgalmasság mindenki felé irányuló magatartásával, hogy minden ember találkozhasson Isten gyöngédségével, és élete teljes legyen.
A pápa itt külön utalt a gyóntatókra: ők az elsők, akiknek az Atya irgalmasságát kell közvetíteniük, követve Jézus példáját, mint ahogy ezt tette a két szent szerzetes, Lipót atya és Pió atya is.
Isten irgalmassága sokkal nagyobb bűneinknél
A mai evangélium nyomán tegyük fel a kérdést: valóban bízunk-e az Úr szavában? Vagy elbátortalanodunk kudarcaink láttán? Az Irgalmasság Szentévében arra kaptunk meghívást, hogy vigaszt nyújtsunk mindazoknak, akik bűnösnek és méltatlannak érzik magukat az Úr szeretetére. Jézus szavaival forduljunk hozzájuk: „Ne félj!”. Az Atya irgalmassága nagyobb bűneidnél! Sokkal nagyobb, ne félj!”.
Szűz Mária segítsen bennünket, hogy megértsük: tanítványnak lenni annyit jelent, hogy a Mester nyomdokaiba lépünk. Ezek az isteni kegyelem nyomdokai, amely megújítja mindenki életét.
Csak politikai megoldás biztosíthatja Szíria békéjét – Ferenc pápa felhívása
Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya felhívással fordult a hívekhez és a nemzetközi közösséghez Szíria helyzetét illetően. A pápa aggodalommal követi a szeretett Szíria polgári lakosságának drámai sorsát. A háború borzalmai következtében hazájuk elhagyására kényszerülnek. A pápa bízik a nemzetközi közösség nagylelkű szolidaritásában: nyújtsanak megfelelő segítséget a menekülőknek, biztosítsák megélhetésüket és méltóságukat. Ezen felül minden erőfeszítést tegyenek meg arra, hogy mielőbb tárgyalóasztalhoz üljenek a konfliktusban érdekelt felek. Csak politikai megoldás biztosíthatja a kedves és háborútól sújtott ország számára a kiengesztelődés és a béke jövőjét. Ferenc pápa mindenkit arra kért, hogy imádkozzon sokat az ország békéjéért, majd a Szent Péter- teret megtöltő több tízezer hívővel együtt a Szűzanya közbenjárásáért fohászkodva olaszul elimádkozta az Üdvözlégy Mária-imát.
Ezután utalt rá, hogy Olaszországban ezen a vasárnapon tartották az Életvédő napot, amelynek idén a következő témát válaszották: „Az irgalmasság kivirágoztatja az életet”. A pápa csatlakozott az olasz püspökök kívánságához: az oktatási és szociális intézmények kötelezzék el magukat az emberi élet védelmében, fogantatásától kezdve természetes alkonyáig. Társadalmunkat meg kell gyógyítani az életellenes merényletektől. Ehhez szükség van a belső megtérésre, amely az irgalmasság cselekedeteiben nyilvánul meg.
Ferenc pápa üdvözlete Távol-Kelet népeinek a holdújév alkalmából
Ferenc pápa üdvözletét küldte mindazoknak a millióknak, akik a Távol-Keleten és a világ különböző részein a holdújévet köszöntik. Mindnyájuknak békét kívánt családjaik körében, hiszen a család az az elsődleges hely, ahol tagjai megélik és átadják egymásnak a szeretet és a testvériség, a javakban való osztozás, az egymás iránti figyelem és gondoskodás értékeit. Az újév hozza el mindnyájuk számára az együttérzés, az irgalmasság és a szolidaritás gyümölcseit. A pápa arra kérte a Szent Péter-téren összegyűlt híveket, hogy tapssal köszöntsék távol-keleti testvéreinket.
Végül a Szentatya köszöntötte a bérmálkozásra készülő fiatalokat, a különböző országokból érkezett zarándokokat, majd a római Mexikói Kollégium papi közösségét, akik hatalmas zászlójukkal jelentek meg a téren, jelezve, hogy imáikkal kísérik a pápa hazájuknak szóló, néhány nap múlva kezdődő apostoli útját.
A pápa megköszönte elkötelezettségüket, majd hozzátette, hogy Havannában találkozik kedves testvérével, Kirill pátriárkával. Mindenkinek szép vasárnapot, jó ebédet kívánva búcsúzott a hívektől, arra kérve őket, hogy ne feledkezzenek el imádkozni érte.


Évközi ötödik hét hétfője



Évközi ötödik hét hétfője


Sokan azt feltételezik Istenről, hogy a betegség, a szenvedés és a sokféle emberi nyomorúság tőle származik. Ehhez még azt is hozzáteszik, hogy így akarja büntetni a bűnös embereket. Elsősorban a nem hívők vélekednek így, de vallásukat gyakorló emberek szájából is hallani hasonló kijelentéseket, amikor váratlanul találkoznak a szenvedéssel, főként ha ők annak elszenvedői. A „Miért büntet így az Isten?” típusú kérdések mögött ez a felfogás húzódik meg. Úgy tűnik, a betegséget és a szenvedést nehezebb elfogadni, de könnyebb érte Istent hibáztatni. Ez az Isten-kép valójában teljesen torz és helytelen. Ez az elképzelés Istenről egyáltalán nem felel meg annak, amilyennek Isten megmutatkozik Jézus személyében, s amilyennek Jézus megmutatja előttünk a mennyei Atyát.
Éppen ellenkezőleg: Isten nem a betegségek okozója. Isten nem leli örömét abban, hogy szenvedések érik az embert. Isten az ember testi és lelki egészségét akarja. Nyilvános működése évei során ezért gyógyított meg oly sok beteget Jézus, visszaadva a testi egészséget, és hirdette, közvetítette Istentől a bűnök bocsánatát, visszaadva a lelki egészséget.
Ezt a hetet a betegek szolgálatára, látogatására szentelem. Nem csupán együttérzésemet akarom kifejezni, hanem együtt akarok lenni azzal, aki számára próbatételt jelent a betegség vagy a szenvedés.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak!
Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!



2016. február 7., vasárnap

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 18.



8. Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj.
Harás maestros a todos, y amándolos, huye az uno.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megtanulja ezt az imádságot
 
A szent próféta kifejti a fő okot a sok közül, ami miatt a szemlélődő embert egy sashoz hasonlíthatjuk: "Olyan, mint a sas, mert fiókáit repülésre bíztatja, gyakran fölöttük repül kiterjesztett szárnnyal" Nem helyes, hogy aki tudja, hogyan kell elérni a szemlélődés szárnyaló magasságait és ott fészket rakni, az megfeledkezzen a lent maradókról. Inkább bíztatnia kell minket, hogy mi is repüljünk, és ha tudunk és szeretnénk repülni, akkor helyes, ha kiterjeszti fölöttünk szárnyait és tanít minket a szárnyalás művészetére. És ha egy lecke nem elég, adjon nekünk többet, főleg mert az újoncnak jó képzés kell, ha repülésre szánja rá magát a szédítő magasságokban, ahol a szemlélődő oly magasan szárnyal, hogy már önmagát is elveszíti szem elől, mint aki azt írta magáról, hogy "testben-e vagy testetlenül, nem tudom" Mint a sas madár: a szemlélődőnek bíztatnia kell másokat, hogy szárnyaljanak a hegycsúcsokra, és olyan gondosan kell tanítgatnia őket, mint ahogy a madár tanítja fiókáit, mikor látja, hogy már készek a repülésre. Bíztassa őket és repüljön felettük: vagyis szóval és példával egyaránt tanítson, mert nem elég szóval noszogatni, mikor a tett, ami sokkal beszédesebb, hiányzik. Lebegjen ott fölöttük: mert úgy illik, hogy a mester múlja felül a tanítványt, és nem fordítva, és előrerepüljön az imádságban, kiesdve Annak segítségét, aki felé mindannyian repülünk. Így tanít meg sokakat a repülés művészetére, amire mindannyiunknak vágyakoznunk és minden erőnkkel törekednünk kell: Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj. Mivel a betű két dolgot jelent, magyarázatunkat is két részre osztjuk. A betű első jelentése, hogy jó szóval és példával mindenkit mesterré tegyünk, adjuk át másnak az összeszedett ima művészetét, ha mi már megtanultuk, és nagyon szeressük tanítványainkat, hogy mind együtt siessünk ahhoz az Egyhez, aki a legfőbb tanító a mennyben. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy nem szabad minden időnket a külső tanítására fordítani, elhagyva a belső, titkos iskolát, ahol Isten tanítja a lelket, mert ha így tennénk, botcsinálta tanítók lennénk, akik amint úgy-ahogy elsajátítottak egy tárgyat, otthagyják a saját tanulmányaikat mások kedvéért, és ezért többé nem tanulnak tovább. Ehelyett mások tanítása közben mi magunk is szüntelenül repüljünk az összeszedett ima állandó tanulásában, ahol egyre magasztosabb dolgok várnak ránk. A betű második jelentése arra inti az összeszedett ima minden gyakorlóját, hogy mindenkitől tanuljon, mindenkit tekintsen mesterének valamilyen adott dologban vagy utánzásra méltó erényben. Minden egyéb dologban pedig szakadj el mindenkitől, bár szeresd továbbra is őket, és gyorsan szaladj ahhoz az Egyhez, akit mesterednek választasz, hogy ezt az utat tanítsa neked. Ne tárgyalj meg mindenféle dolgot bárkivel, hanem csak azt a jót kövesd, amit meglátsz bennük, és továbbra is szeresd őket. Ezért mondom, hogy az Egyhez menekülj, mert amikor valakihez menekülünk, azt reméljük, hogy megvéd, segít, szeret és dédelget minket. Én főleg azért szántam rá magamat ennek a könyvnek a megírására, hogy mindenkit tájékoztassak az összeszedett ima áhítatgyakorlatáról, és azért vettem be ebbe a betűbe a "mindenki" szót, hogy ezzel is megmutassam, hogy nem szabad válogatni, hanem mindenkit tanítani kell, aki szeretné tudni, hogyan járuljon a mindenség Urához, aki maga is azt kívánja, hogy mindenki szeresse és neki szolgáljon. Meg van írva, hogy az édes, fölöttébb ízletes bölcsesség kiáltó szóval hívja az embereket, nemcsak a magas hegyeken, hanem a városkapuknál és a piactereken is, ahol finom illatát árasztja. Vannak azonban némelyek, akik nem osztják a hitet, hogy bűnbe keveredett, testi örömöknek hódoló és világi ügyekben elmerülő emberek is gyakorolhatnának egy ilyen kiváló áhítatgyakorlatot, és még olyat is mondanak, hogy a házas ember aligha gondolhat Istenre.


Himnusz LXXI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Háromszor három óra már
az Úr kegyelméből lejár:
ki három és egy teljesen,
őt áldjuk dallal lelkesen.
Isten szentséges titkait
hűséggel tartsa tiszta szív:
Szent Péter itt a mesterünk,
gyógyító csodával tanít.
Lélekben zsoltározva így
a szent apostolok nyomán,
Krisztustól kérjünk általuk
a gyenge lábnak új erőt.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.