LIII. Himnusz

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

HIMNUSZ

Siess, ó boldog vértanú,

köszöntsd győzelmed ünnepét,

ma nyerted véred díjaként

fejed köré a koszorút.

A világ éjéből e nap

bírót, bakót mikor levert,

téged fénylő egekbe vitt,

és Krisztus nyájához sorolt.

Most angyalok közt van helyed,

s fehér ruhában tündökölsz:

tisztára mostad, hős tanú,

véred patakját ontva rá.

Állj mellénk, könyörgő szavad

Krisztus kegyelmét esdje le:

hajoljon hozzánk kegyesen

s oldjon fel vétkeink alól.

Csak kis időre szállj közénk,

Krisztus kegyét terjeszd ki ránk.

A bűntől terhelt szíveket

bocsánat könnyebbítse meg.

Atyát, Fiát s Vigasztaló

Lelkét dicsérjük szüntelen,

ki dicsőséggel koronáz

örökre téged odafenn. Ámen.

Ferenc pápa: Ismét rá kell találnunk az irgalmasság forrására!

Ferenc pápa: Ismét rá kell találnunk az irgalmasság forrására!

Az ökumenikus imahétre eső általános kihallgatáson, január 20-án a keresztényeket összekötő keresztségről elmélkedett a pápa. Hangsúlyozta: még ha mi, keresztények nem vagyunk is teljes egységben, Isten irgalma erősebb megosztottságunknál. Az irgalom befogadása növelni fogja a köztünk lévő egységet.

A Szentatya katekézise előtt az ökumenikus imahét igéjét olvasták fel:

„Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok, melyet Isten tulajdonába vett, hogy hirdessétek annak nagy tetteit, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg titeket. Akik egykor nem voltatok nép, most Isten népe vagytok, s akik számára nem volt irgalom, most irgalomra találtatok” (1Pét 2,9–10).

Ezután mondta el Ferenc pápa katekézisét:

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Meghallgattuk azt a szentírási szakaszt, amely reflexiónkat vezeti a keresztények egységéért tartott idei imahéten. Ezt január 18-tól 25-ig tartjuk, vagyis ezen a héten. Szent Péter első levelének ezt a részletét egy lettországi ökumenikus csoport választotta, melyet az Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács bízott meg.

A rigai evangélikus székesegyház közepén van egy 12. századi keresztelőkút, abból az időből, amikor az evangélium hirdetésével Szent Meinhard egész Lettországot keresztény hitre térítette. Az a kút beszédes jele a Lettország összes keresztényei, katolikusok, lutheránusok és ortodoxok által elismert hit eredetének. Ez az eredet pedig a mi közös keresztségünk. A II. Vatikáni Zsinat kijelenti: „A keresztség létrehozza az egység szentségi kötelékét, mely mindazok között érvényesül, akik általa újjászülettek” (Unitatis redintegratio, 22). Szent Péter első levele az első keresztény nemzedékhez szól, hogy tudatosítsa bennük a keresztségben kapott ajándékot és a vele járó kötelezettségeket. Ezen az imahéten nekünk is az a feladatunk, hogy mindezt felfedezzük, és hogy felülemelkedve megoszlásainkon ezt együtt tegyük.

A keresztségen való közös osztozás mindenekelőtt azt jelenti, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, és rászorulunk arra, hogy Isten megváltson, megmentsen a rossztól. Ezt a negatív aspektust hívja Szent Péter első levele „sötétségnek”, amikor kijelenti: „a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg titeket”. Ez a halál megtapasztalása, melyet Krisztus magáévá tett, és amelyet a keresztségben az szimbolizál, hogy alámerülünk a vízbe, és amelyet a vízből való kiemelkedés követ, a Krisztusban való új életre való feltámadás szimbóluma. Amikor mi, keresztények azt mondjuk, hogy egyetlen keresztségben részesedünk, ezzel azt állítjuk, hogy mi, mindannyian – katolikusok, protestánsok és ortodoxok – osztozunk abban a tapasztalatban, hogy kihívattunk az irgalmat nem ismerő és elidegenítő sötétségből az élő és irgalommal teli Istennel való találkozásra. Sajnos ugyanis mindannyian megtapasztaljuk az önzést, amely megoszlást, magunkba zárkózást szül, és mások megvetését eredményezi. A keresztségtől való újraindulást az jelenti, hogy ismét rátalálunk az irgalmasság forrására, a remény forrására mindenki számára, hiszen senki sincs kizárva Isten irgalmából.

Az, hogy a keresztények részesednek ebben a kegyelemben, elszakíthatatlan köteléket hoz létre köztünk, és így – a keresztség erejében – mindannyian ténylegesen testvéreknek tarthatjuk egymást. Ténylegesen Isten szent népe vagyunk, még ha bűneink miatt nem vagyunk is teljes egységben. Isten irgalma, mely a keresztségben működik, erősebb megoszlásainknál. Amilyen mértékben befogadjuk az irgalmasság kegyelmét, annyira válunk egyre teljesebben Isten népévé, és arra is képessé válunk, hogy hirdessük mindenkinek Isten nagy tetteit, éppen az egységről tett egyszerű és testvéri tanúságtételünkön keresztül. Mi, keresztények mindenkinek hirdethetjük az evangélium erejét, ha közösen törekszünk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire. Ez konkrét tanúságtétel a köztünk, protestáns, ortodox és katolikus keresztények közötti egységről.

Évközi második hét szerdája

Évközi második hét szerdája

Egy béna kezű ember meggyógyításának esetét olvassuk a mai nap evangéliumában. A farizeusok haragját nem a gyógyítás ténye váltotta ki, hanem az, hogy mindezt Jézus szombaton, a nyugalom napján tette. Gyógyítását ugyanis munkának minősítették. Azt, hogy a farizeusok mennyire elvakultan gondolkoztak a törvények megtartásáról, az ő hallgatásuk mutatja. Elmondhatták volna, hogy miként vélekednek Jézus szándékáról és a szombati törvényekről, de ők inkább hallgatnak. Ahhoz nincs bátorságuk, hogy megtiltsák Jézusnak a jócselekedetet, de ahhoz már igen, hogy utólag a vesztét akarják.
Jézus példájából tanulva a keresztény ember nem rúgja fel a törvényeket, sem a vallási, sem a polgári szabályokat, hanem azok megtartására törekszik. Ugyanakkor nem engedi, hogy ezek a törvények korlátok közé szorítsák vagy adott esetben megakadályozzák őt valamely jócselekedet megvalósításában. Az evangélium nem egy törvénykönyv, amely a Krisztus-követőknek szól, hanem örömhír, amely felszólít a szeretet mindennapi gyakorlására. Az evangélium meghívás, Krisztus tökéletes szeretetének követésére. Az evangélium felhívás arra, hogy megszüntessük a megvallott hit és a megvalósítandó szeretet közti távolságot. Az evangélium megmutatja azt az irányt, amely a szeretet Istenéhez vezeti az embert.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, te ajándékoztad a világnak az igaz világosságot, Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát. Te teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására, s így a jóság forrásává lettél, mely Istenből fakad. Mutasd meg nekünk Jézust! Vezess minket őhozzá! Taníts meg minket megismerni és szeretni őt, hogy mi magunk is valóban szerető emberek és az élővíz forrásai lehessünk egy szomjazó világban!
XVI. Benedek pápa

 

Ökomenikus imahét 2.

Imahét 2016 - Első Nap

NE MARADJON A KŐ A SÍRNÁL

Ezekiel 37,12-14 Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem.

Zsoltár 71,18b-23 Istenem, hatalmad és igazságod a magas égig ér.

Róm 8,15-21 Szenvedünk vele, hogy megdicsőüljünk általa.

Mt 28,1-10 Nincsen itt, mert feltámadt amint megmondta.

„Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, még ma  is csodáidról emlékezem, de öregkoromra, aggságomban se hagyj el, Istenem” (Zsolt 71,17-18) Csodálatos gondolat. Valóban ifjúságom minden perce tanulás volt. Felszentelt papként megkérdeztem Édesanyámat:hatodik gyermekeként, milyen napon születtem? Boldogan ragyogott fel meleg, barna szeme: „Kisfiam! Vasárnap esti harangszóra kondult a nagyharang, amikor megszülettél. Nem említette egyetlen szóval sem, hogy az Úr angyala imádság, amit a szülés fájdalmai után imádkozni kezdett, talán félelemmel volt telve: hogy a hatodik gyermekként érkezettnek honnan lesz  kenyere? Szüleimnek nagy hite volt, amely úgy ölelt körül, hogy hatodikként is Isten küldötte vagyok a szemükben. Legfeljebb édesapám csalódott egy kicsit: Benned már kislányt vártunk, mert az első két testvéred lány, ők már nagyok. Ezt csak egyszer, sokkal később, bánat nélkül említette. Isten adta. Soha nem hallottam szüleimtől, hogy a nagycsaládok legkisebbikének mivel földet már nem ígérhettek, jó lesz papnak. Amikor tizenöt évesen meghívást kaptam Istentől,úgy  adtak vissza Istennek ahogy elfogadtak. A búcsúcsóknál  az édesapám könnye kicsordult. Kilenc  évig nem mehettem haza. A búcsúszentlászlói novicius-házban Urunk kezembe adott egy könyvet: ”Uram, taníts minket imádkozni” volt a könyv címe. Megtanultam belőle, hogy soha ne a magam előnyét keressem, hanem szemem és fülem mindig azt lesse, mi  az akarata Atyánknak az adott pillanatban. Boldog voltam és azóta is boldog vagyok, hogy Isten tenyerén lehetek.1950.június 10-én, lelkigyakorlat közepén a subdiaconátus felvétele előtt két és fél nappal a tartományfőnök atya haza küldött bennünket. A dunántúli kolostoraink lakóit éjszakánként beavatott fegyveresek letartóztatták, s egy kis csomaggal együtt nyitott teherkocsikra rakták, ismeretlen helyre vitték őket. Testvéreimmel együtt újra a bizonytalanság tengerén hánykolódva folytattuk az ismeretlen jövőre való felkészülést. Istenem, hatalmad és igazságod a magas égig ér” (Zsolt 71,18b) Szenvedtünk vele, hogy megdicsőüljünk általa” (Róm 8,15) Atyám, ha feltennéd a kérdést: Fiam, újra kezdenéd? Lábad elé borulva csak azt tudnám mondani: Igen Uram, hívtál, itt vagyok.

LII. Himnusz

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

HIMNUSZ

I. Amikor az imaórát éjszaka vagy kora hajnalban mondják:

Keljünk fel éjjel s közösen virrasszunk,

egyre a zsoltár szavait fontolva,

szárnyalón szálljon a dicséret hangja

édes Urunkhoz.

Jó Királyunknak, akik együtt zengünk,

hadd legyünk méltók az egekbe jutva,

ott, hol a szentek vele laknak együtt,

boldogan élni.

Add meg ezt, kérünk, örök Isten: áldott

jó Atyánk, Krisztus, s velük egybeforrott

éltető Lélek, kit a földön minden

zengve magasztal. Ámen.

II. Amikor az imaórát a nap nem reggeli órájában végzik:

Hallgass meg minket, és hajolj le hozzánk,

irgalmas Isten, ki egyedül Úr vagy,

kérünk, fogadd el esdeklő imáit

gyermekeidnek.

Fényes egedből irgalmasan nézz ránk,

arcod ragyogjon felettünk lámpásként,

mely olajjal telt s szívünkből az árnyat

messzire űzi.

Bűneink láncát törje szét irgalmad,

mosd le a szennyet, ments meg bűneinktől,

könyörülj rajtunk, emeljen fel jobbod,

hogyha elestünk.

Áldás, dicséret az örök Atyának,

és örök hála egyszülött Fiának,

s ki vele együtt uralkodik mindig,

áldjuk a Lelket! Ámen.

Ferenc pápa: Nincsen szent múlt nélkül, sem bűnös jövő nélkül

Isten nem áll meg a látszatnál, Ő a szívbe lát – hangsúlyozta Ferenc pápa január 19-én, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A napi liturgia Sámuel első könyvéből a fiatal Dávid Izrael királyává való kiválasztását beszéli el (vö. 1Sám 16,1–13). A pápa kiemelte, hogy a szentek életében vannak kísértések és bűnök, amint azt éppen Dávid élete is bizonyítja, de soha nem szabad saját ügyünk megnyerésére használnunk Istent. Az Úr elveti Sault, mert szíve bezárkózott, nem engedelmeskedett neki, és ezért új királyt választ. Szempontjai távol állnak az emberi választás kritériumaitól, mert Dávid Jessze legkisebb gyermeke volt, még fiatal fiú. Az Úr azonban megérteti Sámuel prófétával, hogy számára nem számít a látszat, az Úr a szívével lát. Mi sokszor a látszat rabjai vagyunk, a felszínes dolgok rabjai, és hagyjuk, hogy magával sodorjon az „úgy tűnik nekem…” szemlélet.

De az Úr tudja az igazságot. Ilyen ez a történet. Jessze elé vezeti hét fiát, de az Úr egyiket sem választja, mind továbbküldi őket. Sámuel kissé gondban van, és azt kérdi az Atyától: „Őt sem választottad?” Mire az Úr: „Itt volt valamennyi fiad?” Jessze így felelt: „Hátra van még a legkisebbik, amelyik nem számít, aki a juhokat legelteti.” Az emberek szemében ez a fiú nem számított – emlékeztetett a Szentatya.

Az Úr mégis őt választotta, és megparancsolta Sámuelnek, hogy kenje fel őt. Az Úr Lelke pedig Dávidra szállott, és attól a naptól fogva egész életében az Úr felkentje lett, az Úr kiválasztottja. Az Úr tehát szentté tette? – kérdezte a pápa, majd így válaszolt: Nem. Dávid király szent, ez igaz, de egy hosszú élet után lett azzá, amelyből nem hiányoztak a bűnök sem. Szent és bűnös. Egy olyan ember, aki egyesíteni tudta az országot, előre tudta vinni Izrael népét.

De neki is megvoltak a maga kísértései, bűnei: gyilkos is volt. Azért, hogy elfedje saját paráznaságát, házasságtörését, gyilkosságra adott parancsot – mutatott rá Ferenc pápa. – Ő! Szent Dávid király ölt? Ezt kérdezhetjük. De amikor Isten elküldte Nátán prófétát, hogy megmutassa a királynak ezt a valóságot, mert ő nem vette észre annak szörnyűségét, amit megparancsolt, beismerte, hogy bűnt követett el, és bocsánatot kért. Így tehát előrehaladt élete. Testében szenvedett gyermeke árulása miatt, de soha nem használta fel Istent saját ügye megnyerésére. Amikor Dávidnak el kellett menekülnie Jeruzsálemből, visszaküldte a frigyládát, és kijelentette, hogy nem fogja az Urat saját védelmére fölhasználni. Amikor pedig sértegették, Dávid ezt gondolta szívében: „Megérdemlem.”

Aztán ott van a nagylelkűség – folytatta a pápa. – Dávid megölhette volna Sault, de nem tette. Itt van a szent király, aki nagy bűnös, de megbánta bűnét. Engem megindít ennek az embernek az élete. Saját életünkre emlékeztet minket. Az Úr mindannyiunkat kiválasztott a keresztségben, hogy az ő népe legyünk, hogy szentek legyünk. Mindannyiunkat felszentelt az Úr az életszentségnek ezen az útján.

Dávidnak, ennek a gyermeknek, vagyis ifjúnak az életét olvasva, aki annyi jót és kevésbé jót cselekedett, eszembe jut a keresztény zarándokút, amelyre az Úr hív minket. Eszembe jut, hogy nincsen szent ember múlt nélkül, és éppúgy nincsen bűnös ember jövő nélkül – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

 

Évközi második hét keddje

Évközi második hét keddje

Jézus korában szigorú törvények védték a szombati pihenőnapot, tulajdonképpen semmiféle munkát nem szabadott végezni. Sok esetben nem lehetett éles határt húzni a vallási és a társadalmi, közösségi életre vonatkozó szabályok között. A közösségi élet alapelvei ugyanis abból erednek, hogy a zsidó társadalom vallásos, azaz hisz abban, hogy Isten ott él közöttük. Isten jelen van a nép mindennapjaiban, cselekedetei megmutatkoznak a történelmi eseményekben, jelen van a szertartásokban és a törvényekben is. A vallás megélésének és az Istenhez való hűségnek a jele a törvények pontos megtartásában is megmutatkozik. Ebből a szempontból érthető a mai evangéliumban szereplő farizeusok álláspontja: azzal, hogy letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket, Jézus tanítványai munkát végeznek, megsértik a szombati nyugalmat, és Mesterük magatartása is kifogásolható, mert nem figyelmezteti őket.
Jézus nem megveti a mózesi törvényeket és nem arra bíztat, hogy tanítványai, követői vegyék azt semmibe. Ő csak nagyon világosan rámutat arra, hogy mi a törvények eredeti értelme és lényege. Emellett azzal a joggal lép fel, hogy meghirdesse a szeretet törvényének elsőbbségét. Az ő új törvényében minden emberi értéket, a hűséget, az őszinteséget, az alázatot, a szolgálatot, az engedelmességet a szeretet hatja át.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk, engedd, hogy folytonosan beragyogja és megújítsa szívünket a mennyből közénk jövő Megváltónk, a világ világossága! Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten örökkön örökké.