Ökomenikus imahét 2.

Imahét 2016 - Első Nap

NE MARADJON A KŐ A SÍRNÁL

Ezekiel 37,12-14 Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem.

Zsoltár 71,18b-23 Istenem, hatalmad és igazságod a magas égig ér.

Róm 8,15-21 Szenvedünk vele, hogy megdicsőüljünk általa.

Mt 28,1-10 Nincsen itt, mert feltámadt amint megmondta.

„Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, még ma  is csodáidról emlékezem, de öregkoromra, aggságomban se hagyj el, Istenem” (Zsolt 71,17-18) Csodálatos gondolat. Valóban ifjúságom minden perce tanulás volt. Felszentelt papként megkérdeztem Édesanyámat:hatodik gyermekeként, milyen napon születtem? Boldogan ragyogott fel meleg, barna szeme: „Kisfiam! Vasárnap esti harangszóra kondult a nagyharang, amikor megszülettél. Nem említette egyetlen szóval sem, hogy az Úr angyala imádság, amit a szülés fájdalmai után imádkozni kezdett, talán félelemmel volt telve: hogy a hatodik gyermekként érkezettnek honnan lesz  kenyere? Szüleimnek nagy hite volt, amely úgy ölelt körül, hogy hatodikként is Isten küldötte vagyok a szemükben. Legfeljebb édesapám csalódott egy kicsit: Benned már kislányt vártunk, mert az első két testvéred lány, ők már nagyok. Ezt csak egyszer, sokkal később, bánat nélkül említette. Isten adta. Soha nem hallottam szüleimtől, hogy a nagycsaládok legkisebbikének mivel földet már nem ígérhettek, jó lesz papnak. Amikor tizenöt évesen meghívást kaptam Istentől,úgy  adtak vissza Istennek ahogy elfogadtak. A búcsúcsóknál  az édesapám könnye kicsordult. Kilenc  évig nem mehettem haza. A búcsúszentlászlói novicius-házban Urunk kezembe adott egy könyvet: ”Uram, taníts minket imádkozni” volt a könyv címe. Megtanultam belőle, hogy soha ne a magam előnyét keressem, hanem szemem és fülem mindig azt lesse, mi  az akarata Atyánknak az adott pillanatban. Boldog voltam és azóta is boldog vagyok, hogy Isten tenyerén lehetek.1950.június 10-én, lelkigyakorlat közepén a subdiaconátus felvétele előtt két és fél nappal a tartományfőnök atya haza küldött bennünket. A dunántúli kolostoraink lakóit éjszakánként beavatott fegyveresek letartóztatták, s egy kis csomaggal együtt nyitott teherkocsikra rakták, ismeretlen helyre vitték őket. Testvéreimmel együtt újra a bizonytalanság tengerén hánykolódva folytattuk az ismeretlen jövőre való felkészülést. Istenem, hatalmad és igazságod a magas égig ér” (Zsolt 71,18b) Szenvedtünk vele, hogy megdicsőüljünk általa” (Róm 8,15) Atyám, ha feltennéd a kérdést: Fiam, újra kezdenéd? Lábad elé borulva csak azt tudnám mondani: Igen Uram, hívtál, itt vagyok.