2016. január 18., hétfő

Évközi második hét hétfője



Évközi második hét hétfője


Az Egyház minden korban az üdvösség örömhírét hirdeti az embereknek és arra törekszik, hogy megmutassa mindenkinek az üdvösségre vezető utat. Ez a pozitív szemlélet segít minket abban, hogy ne rettegéssel vagy félelemmel gondoljunk Istenre, aki ítélkezni fog majd felettünk, hanem annak reménye éljen bennünk, hogy a végső ítéletkor az irgalmas Istennel találkozhatunk. Azzal az Istennel, aki egyrészt törvényei által megmutatja nekünk az örök életre vezető utat, másrészt Fia, Jézus Krisztus által vezet minket ezen az úton önmaga felé. Ha a földi életben megkapjuk tőle ezt a kegyelmi segítséget, miért tagadná meg tőlünk szeretetét az utolsó pillanatban? Ha Isten végtelen szeretetére és végtelen irgalmára gondolunk, azt is feltételezhetnénk, hogy ő minden embert üdvözíteni fog, azaz nem engedi meg, hogy bárki is a kárhozatra jusson.
Ez a hamis remény azonban könnyelműségre késztet minket és tompítja bennünk a személyes felelősségtudatot. Ugyanakkor ez a téves szemlélet ellenkezik az evangélium üzenetével is. Erre példa Szent Margit mai ünnepének evangéliuma, amely jelképes módon mutatja be az üdvösségre eljutókat és az onnan kizártakat. Az öt okos szűz az előbbieket jelképezi, az öt balga pedig az utóbbiakat. Ez a jézusi példabeszéd neveljen minket bölcsességre, hogy üdvösségünkért mindent megtegyünk!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Úr Jézus Krisztus, Szűz Mária szülötte, neveden szólítunk, ezt mondjuk: fogadd el gyermeki imánkat, szeretnénk mindent rád bízni és örülni annak, amit beteljesítesz minden egyes emberben.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése