A Megszentelt Élet Éve 304.

november 2.

Mindenszentek ünnepe (november 1.)

Imádkozzunk a Segítő Nővérekért!

• Tisztítótüzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek

Alapítójuk: Eugenie Smet - rendi neve: Gondviselésről nevezett Boldog Mária

Célunk életünket Isten nagyobb dicsőségére, Jézus követve, feltétel nélkül az emberek szolgálatába állítani. Isten szeretetének megtapasztalása ébreszti fel bennünk a teljes önátadás vágyát. Kis közösségekben élünk, civil ruhát viselünk, így próbálunk meg választ adni korunk szükségleteire és jeleire. Jelenlétünk, imánk és az emberek felé fordulásunk abból a reményből fakad, hogy ahol emberi határaink véget érnek, ott Isten szeretete végtelen. Döntő élethelyzetekben, krízisben és szenvedésekben rejlik a belső növekedésünk esélye. A nővérek képesítésüknek megfelelően, oktatási-nevelési, pasztorális vagy szociális területen dolgoznak. A lelki-gondozás területén lehetőséget nyújtanak lelkigyakorlat végzésére, személyes kíséretre és ezekhez kapcsolódó különböző programokat szerveznek. Nemzetközi szerzetesrend vagyunk; európai, afrikai, ázsiai, észak- és dél-amerikai tartományokkal.

Lelkiségünkből:

„Legnagyobb vágyunk legyen ahhoz hozzájárulni, hogy Üdvözítőnket megismerjék és szeressék.” Gondviselésről nevezett Boldog Mária

 

HALOTTAK NAPJA

HALOTTAK NAPJA

Ma, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk és értük imádkozunk, az evangélium üzenete az örök életre irányítja figyelmünket. „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van” (Jn 5,24) - mondja az Úr. Jézus szava bátorítást tartalmaz és azt a reményt ébreszti bennünk, hogy érdemes földi életünk idején Isten mellett döntenünk, mert akkor a túlvilágon is vele fogunk örökké élni.
A szövegrészlet kulcsszava a hallás, a hallgatás. Ez a szó köti össze a földi életre és a túlvilági életre vonatkozó kijelentéseket. Az az ember, aki a földi élete során hallgat Jézus tanítására, az el fogja nyerni az örök életet. De nem csak az élők, hanem a halottak is hallani fogják az Úr szavát, s akik képesek lesznek azt meghallani, azok fel fognak támadni az új életre, az örök életre. A szöveg egyértelműen sugallja, hogy azok fogják meghallani ezt az életre keltő szót, akik korábban is meghallották azt. Akik ellenben evilági életükben bezárták fülüket és szívüket, és nem követték az örök életre vezető krisztusi tanítást, azok az üdvösség helyett a kárhozatra jutnak.
Az örök élet, az üdvösség nem elérhetetlen az ember számára. A tegnapi ünnep, mindenszentek napja azokat állította elénk, akik hitünk szerint már üdvözültek. Példájukat követve és Krisztus tanítására hallgatva mi is az örök életre juthatunk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ismered, Uram, felületességemet, de a mélyebb szinteket is bennem; igaz voltomat, de látszatvalóságomat is. Gyakran hivatkozom arra, hogy jó ember vagyok, s még inkább arra, hogy olyan keresztény vagyok, akit az emberek szeretnek, Ha ilyen gondolataim jönnek, szeretnék utána a föld alá bújni, arra gondolva, hogy te, Uram, ismered minden elesettségemet, s mégis szeretsz és fel akarsz emelni. Uram, tarts meg őszintének és egyenesnek, akkor mindig fel tudok emelkedni a te segítségeddel!
A. Rosche

 

Hívom a családokat 2015 novemberében – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, a házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Egy középiskolai tanárnő osztálya szülői értekezletén arra emlékeztette a szülőket, hogy profit központú világunkban ne felejtsék el, a gyermekek személyek, személyi méltóságuk van. Miközben a szülők a családért dolgoznak, arra is legyen gondjuk, hogy a gyermekek kibontakoztathassák személyiségüket. A szülők mélyen hallgattak. Egy idő után az egyik anya azt mondta, hogy ez régebben talán még lehetséges volt, de ma a szülők minden energiája arra fordítódik, hogy biztosíthassák a család megélhetését, se idő, se erő nem jut a személyiség formálására, a lelki nevelésre. Mások bizonygatták, hogy a gyermeknevelésnek ez a része olyan nagy kihívást jelent, amelyre az átlag szülő nincs felkészülve, azért választ lehetőleg jó iskolát, mert az iskolától várja, hogy felszínre hozza az értékeket a gyerekből. Olyan is volt, aki őszintén bevallotta, hogy életében sokat bukdácsolt, bármit mondana a gyereknek, az nem lenne hiteles. A tanárnő azt vetette ellen, hogy ő viszont azt tapasztalja, hogy a fiatalok olyan nevelési hiányosságokkal érkeznek az iskolába, amelyeket a pedagógusok már aligha tudnak korrigálni.

Mai társadalmunkban eluralkodott a piaci szemlélet, mindennek az értékét a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg. Gyakran nem azt nézzük, hogy valami helyes-e, valamilyen tettel jót teszünk-e, hanem azt, hogy megéri-e. Érdemes-e jónak, becsületesnek lennünk, hasznos-e hűségesnek lennünk, van-e – anyagiakban is mérhető – hozadéka egy erőfeszítésünknek? Előnyös-e szerényen, tapintatosan viselkednünk, vagy sikeresebb az, aki kíméletlenül erőszakos? Nem fizetünk-e rá, ha bízunk mások szavában, ígéreteiben, vagy okosabb abból kiindulnunk, hogy rá akarnak szedni, be akarnak csapni ugyanúgy, ahogy mi magunk is csak a saját hasznunkat keressük? Van-e értelme annak, hogy igazat mondjunk, nem célravezetőbb-e úgy beszélnünk, hogy azzal beszélgetőtársunkat, hallgatóinkat megnyerjük? A jónak, a szépnek, az igaznak és a szentnek a piac szab árat, ezek önértéke kezd háttérbe szorulni.

Régen a lehetőségeknek csak egy szűk választéka állt rendelkezésre, ma eddig soha nem látott gazdag, csábító kínálattal állunk szemben, nehéz okosan, a dolgokat az igazi értékek mércéjével mérve dönteni. Gondoljunk csak arra, hogy régen a férfi és a nő kapcsolatára csak egy legális lehetőség volt: a házasság. A polgári jog és a vallási előírások alapján megkötött házasság összetartozása határozottan és általánosan elismert volt, lényegében megfeleltek egymásnak és egymást kölcsönösen támogatták. Ma nemcsak a polgári és a templomi házasság távolodott el egymástól, hanem a társadalom a párkapcsolatra több más, törvényes és általa elfogadott lehetőséget is kínál.

Mondjatok példákat a mai társadalom olyan kínálataira, amelyeket régebben természetesnek, vagy éppen kötelességnek tartottak! Lehet-e egy-egy cselekedetünk értékes akkor is, ha nem látszik hasznosnak?

Ferenc pápa egyik beszédében Philadelphiában, a Családok 8. Világtalálkozóján mai társadalmunkat egy nagy kulturális szupermarkethez hasonlította, amelyben az áruk tömege a vásárlót állandó és folyamatos fogyasztásra csábítja, nem törődve azzal, hogy az embereknek valójában mire lenne szükségük. Ebben a szupermarketben a kereskedő és a vevő között nincs személyes kapcsolat, nincs párbeszéd, nincs bizalom, a személytelen piac törvényei uralkodnak. A cél a piac működtetése, a fogyasztás fokozása, kapcsolatokat, barátságokat fogyasztani, szakképzettséget fogyasztani, nemet fogyasztani, vallást fogyasztani, közösséghez tartozást, akár egy nemzethez, országhoz való tartozást fogyasztani, fogyasztani bármi áron, a következmények nem játszanak szerepet. Az se baj, ha csalódsz abban, amit eddig fogyasztottál, dobd el a régebbit, keress magadnak újat a bőséges kínálatból, válassz újabb kapcsolatot, barátokat, nemet, vallást, szakképzettséget, hazát! Fogyasztás, amely nem gazdagít, nem hoz létre sem értéket, sem emberi kapcsolatokat, fogyasztás, amely az emberi kapcsolatokon kívül áll. A kapcsolatok csak a szükségletek kielégítésének közvetítői. Egy személytelen árus (vállalat, intézmény, áruház, on-line shop) áll szemben a fogyasztóval, aki már nem felebarát arcával, történetével, vágyaival. Az a jó fogyasztó, akinek nincs kialakult értékrendje, aki akkor, amikor fogyaszt, csak a saját pillanatnyi, vélt érdekét tartja szem előtt és mindig rávehető, hogy kövesse a legújabb trendet.

Igazi és tartós kapcsolatok nélkül az emberek elmagányosodnak, és egyedül maradnak, tartózkodnak minden lekötöttségtől, elköteleződéstől, nehogy szabadságukban korlátozva érezzék magukat. Egyre kevesebben kötnek házasságot és egyre több gyermek születetik házasságon kívül. Ezek a gyerekek már nehezen fogják megérteni a kapcsolatok értékét, maguk sem mernek elköteleződni. „A házasságot egyre inkább csupán az érzelmi elégedettség egyik formájának tekintik, mely tetszés szerint bármi mással helyettesíthető és módosítható. Ezzel szemben a házasság társadalomnak nyújtott szolgálata felülmúlja az érzelmesség és a párra tartozó szükségletek szintjét. … A posztmodern és globalizált individualizmus kedvez annak az életstílusnak, mely elgyöngíti a személyek közötti kötelékek kifejlődését és stabilitását, s eltorzítja a családi kapcsolatokat.” (EG 66-67)

Hova vezet, ha erkölcsi kérdésekben mindig csak az anyagi szempontok mérlegelése alapján döntünk?

Nemrégen hallottam három kiemelkedő személy – egy mérnök, egy karmester és egy biológus – beszélgetését a televízióban magas állami kitűntetésük átvétele után. Megegyeztek abban, hogy „azokkal a fiatalokkal szeretnek együtt dolgozni, akiknek jó volt a gyermekkoruk. Az ilyen fiatalok udvariasak, tisztelettudók, fegyelmezettek és együttműködők.” Ezt hallva arra gondoltam: az, hogy jó gyermekkoruk volt, azt jelenti, hogy jó családi légkörben nevelkedtek. „A család a maga nevelő tevékenységével az embert méltóságának teljességére formálja annak valamennyi dimenziójában, ideértve a társadalmi dimenziót is. A család ugyanis olyan szolidáris szeretetközösség, amely egyedülálló módon alkalmas kulturális, erkölcsi, társadalmi, lelki értékek megtanítására, átadására, ezek pedig a család és egyúttal a társadalom tagjainak fejlődése és jóléte szempontjából alapvető értékek. A család azzal, hogy betölti nevelői küldetését, a közjóhoz járul hozzá: a minden társadalomban nélkülözhetetlen közösségi erények elemi iskolájává lesz. A személy a családban kap segítséget ahhoz, hogy növekedjék szabadságban és felelősségben, ami viszont elengedhetetlen feltétele bármiféle társadalmi feladat ellátásának.” (ETTK 238.)

Idézzetek fel rokoni, baráti, ismerősi körből olyan családokat, amelyekben a kulturális, erkölcsi, társadalmi és lelki értékek átadását jórészt a család szeretetteljes légköre tette lehetővé!

A beszélgetés kezdett vitává alakulni – folytatta a középiskolai tanárnő –, voltak, akik azzal vádolták az iskolát, azaz a pedagógusokat, hogy azért hangoztatják a szülők nevelői felelősségét, mert ők képtelenek saját feladatukat ellátni. Mások pedig úgy vélekedtek, hogy álproblémáról beszélünk, az ifjúság a mai modern, nyitott társadalomban él, az hat rá, jobb, ha senki sem akarja a szerinte helyes elveket rájuk erőltetni. Lezárásként elmondtam, hogy a legmodernebb emberjogi, társadalmi és politikai megnyilatkozások egyértelműen leszögezik, hogy a szülők felelősek gyermekeik fejlődéséért, a gyermekeknek pedig joguk van szüleik gondoskodására, és az államnak kötelessége a szülőket felelősségük gyakorlásában támogatni. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek és az iskolának együtt kell működnie a fiatalok nevelésében. A nevelés nem szorítkozhat arra, hogy megtanítjuk a gyerekeket köszönni és késsel-villával enni. Fontos, hogy ne csak különbséget tudjanak tenni a jó és a rossz, a szép és a csúf, az igaz és a hamis, valamint a szent és profán között, hanem hogy mindig a jó, a szép, az igaz és a szent mellett döntsenek. Szerencsés az a szülő, aki a magáéval azonos értékrendű iskolába tudja beíratni gyermekét. Ugyanakkor jogos elvárás, hogy az iskola tartsa tiszteletben a szülők értékrendjét. Szerencsés az a gyermek, akinek mind az iskoláját, mind pedig a családját a szeretet légköre járja át. Mert aki az igaz szeretet légkörében tanul meg a jó, a szép, az igaz és a szent mellett dönteni, az igaz emberré válik.

A tanárnő szavait hallgatva eszembe jutott Szent Pál korintusi levele: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13, 4-7)

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

 

Zsolozsma CCCXXXVII.

A Jelenések könyvéből

 5, 1-14
Megváltottál minket Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből

 Én, János látomásomban a trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon kérdezte: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?” De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja, ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.” Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt, és hét szeme; ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. (A Bárány) odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek, és tömjénnel tele aranycsészéje; ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, de megváltottál minket Istennek véred árán minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tettél minket, és uralkodni fogunk a földön.” Ahogy néztem a trónt, az élőlények és a vének közül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tízezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság és a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” Majd hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!” A négy élőlény így felelt: „Ámen”, a vének pedig leborultak, és imádták (az örökkön-örökké élőt)

MINDENSZENTEK ÜNNEPE

MINDENSZENTEK ÜNNEPE

Az Egyház nem akar az Isten látására jutott lelkek közül egyet sem figyelmen kívül hagyni. Ezért szentel egy ünnepet Mindenszentek tiszteletének, tehát azoknak is, akiknek nevét egyedül csak Isten ismeri. Ez a legfelsőbb foka az Egyház életének. Mindenszentek ünnepe a küzdő és győzedelmes egyházat egy nagy családi ünnep keretében akarja egyesíteni, amikor minden állás, kor, nemzet és idők megkoronázottai győzelmi pálmáikkal integetnek felénk és biztatnak, hogy törekedjünk e dicsőséges diadaljel után, Istennek örök, boldog meglátására.
Ehhez az ünnephez a Pantheon ajándékozása nyújtotta az alkalmat, melyet Phokas császár adott IV. Bonifác pápának (608-25). Ezt Kr. e. 27-ben Augusztus tiszteletére építették. Sok fülkével van ékesítve és ezekben isten-szobrok állottak. A pápa ezután templommá alakította át és Isten Anyjának és a szent vértanúknak tiszteletére szentelte, 609. vagy 610. május 13-án, IV. Gergely (827-44) ezt az avatási ünnepet november 1-re helyezte át és IV. Sixtus (1471-84) oktávával, az egész Egyházra kiterjesztette.
Ma Mindenszentek az egyházi év nagyünnepei közé tartozik: első osztályú ünnep, vigíliával kezdődik, mely böjti nap. Egyúttal az egyházi év utolsó szakába esik az Egyház diadalünnepe, melyen seregszemlét tart mennyben diadalmaskodó tagjai felett. Nagy és ránk nézve igen fontos tanítása az Egyháznak a szentek közösségéről szóló tanítás, mely sehol sem lesz oly élettől átjárt valósággá, mint a megértett és átélt liturgiában. Pedig csak ekkor lesz meg bennünk a katolikusságnak, más szóval a közösségnek, az egyetemességnek igazi tudata. Az egész liturgia ezt hirdeti, de a mai ünnepen még jobban kellene erre gondolnunk, hogy katolikus életünk irányítója legyen a szentek egyességének hittétele. A szentlecke szerint Szent János fönséges vízióban látta Isten szentjeinek boldogságát, amiről az Úr mondotta, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta. Ezt próbálta emberi szóval visszaadni. Úgy hallgassuk tehát meg szavait, mint a szavakkal ki nem fejezhető boldogságnak szavakba öntését.

Oratio: Mindenható örök Isten, ki megengedted, hogy minden szentednek érdemeit egy ünnepnapon tiszteljük, kérünk, hogy e sok közbenjáróra való tekintettel add meg nekünk gazdagon irgalmasságod sóvárgott bőségét.

A Megszentelt Élet Éve 303.

november 1.

Hálát adunk azokért a rendalapítókért, szerzetesekért, akik előttünk jártak és már az Úrnál vannak!

A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. (Filippi 3, 20)

Idézet az imaszándékhoz:

„Egész életünkben arra törekszünk, hogy mindig azt tegyük, amit az Úr mond, teljes összhangban Istennel és bennünk való működésével. Ez az életvitelünk a halál pillanatában éri el csúcspontját, amelyre maga az élet készített elő bennünket. A halálban mondjuk ki Istennek, teremtőnknek végső és legnagyobb emberi igenünket. Istennek az élet teljességére vezető erejében bizakodva az istendicsőítés aktusának tekintjük a halált: halálunkban Istent Istennek hirdetjük és magunkat pedig teremtményeinek. ” Részlet a Boldogasszony Iskolanővérek Konstitúciójából

Mindenszentek

Mindenszentek

Akik nyertek

 
A történet a képzeletem szüleménye. A fiú a zsebpénzéből minden héten vásárolt egy sorsjegyet. Egész héten takarékoskodott, hogy a sorsjegy ára megmaradjon péntekig. Az iskola után mindig ugyanahhoz az árushoz ment, minden pénteken ugyanabban az időben érkezett, mindig azt a sorsjegyet vásárolta és mindig egy 500 forintossal fizetett. Aztán leült megszokott padjára a parkban és amikor a közeli templom toronyórája kettőt ütött, ő elkezdte kaparni a sorsjegyet. Ha három egyforma számot talált, nyert! Szertartássá vált számára a sorsjegyvásárlás, mert abban bízott, hogy ha pontosan ugyanazt teszi minden héten, egyszer biztosan szerencséje lesz és nagyobb összeget fog nyerni. Az egyik pénteken kissé tovább kellett az iskolában maradnia, ezért később ért az árushoz. Útközben már bosszankodott, hogy nem a megszokott időben történik minden. Az árus azzal fogadta, hogy elfogyott az ő kedvenc sorsjegye, ezért más fajtát adott neki, majd pedig az ő padja is foglalt volt, máshol kényszerült leülni. Ez nem az én napom, nem lesz szerencsém! - gondolta magában. Lekaparta az első négyzetet, de szám helyett az volt odaírva, hogy „Örök élet.” Meglepődött és kaparni kezdte a következőt, de ott is ezt találta: „Örök élet.” Végül a harmadikat is lekaparta és ott is ezt olvasta: „Örök élet.” A toronyóra éppen hármat ütött, majd megszólaltak a harangok, de a fiú meg sem hallotta. Felkelt és a kukába hajította a sorsjegyet. Nyertél? - kiáltott felé az árus. Dehogy, nyomdahibás - válaszolta és hazament. A történet csak a képzeletem szüleménye?
Ma, mindenszentek napján azokat ünnepeljük, akiket szentként és boldogként tisztel Egyházunk, s akik hitünk szerint eljutottak az üdvösségre, az örök életre. Nem a szerencsében bíztak, nem a sorstól várták életük nagy fordulatát, hanem észrevették azt az utat, amelyet Isten jelölt ki számukra. Nem találtak ki a maguk számára szokásokat, amelyekhez éveken át ragaszkodtak volna, hanem engedték, hogy Isten vezesse őket életük során, néha olyan utakra, amit korábban elképzelni sem tudtak. A szentek nagysága abban áll, hogy egészen Istenre bízták magukat. Felismerték, hogy bármilyen szokatlant, ismeretlent kér tőlük az Úr, azt kell megtenniük üdvösségük érdekében. Az ünnep evangéliuma Jézus tanítását, a nyolc boldogságot tartalmazza. Olyan ezt a szöveget olvasnunk, mintha a hegyi beszéd „sorsjegyéről” sorra bukkannának elénk a kijelentések arról, hogy miként lehetünk boldogok, hogyan juthatunk el az örök életre. Elsőként ez válik olvashatóvá számunkra: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Aztán sorban jönnek a következők arról, hogy boldogok a sírók, a szelídek, az éhezők és szomjazók, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességszerzők és boldogok az üldözöttek. Bármennyire is furcsának, ellentmondásosnak tűnnek Jézus szavai, nagy hiba volna részünkről nyomdahibásnak minősíteni az evangéliumnak ezt a lapját és szemetesbe dobni, mint értéktelen papírfecnit.
Döntsd el: a szerencsédet keresed vagy a boldogságodat? A földi élet szerencséjét vagy az örök életet? A szentek nyertek. Örök életet Istentől. Nekem kell-e a főnyeremény?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a mennyország utáni vágyat! Földi életünket úgy kell élnünk, hogy teljesítjük kötelességeinket ebben a világban és igyekszünk szebbé tenni a teremtett világot, jobbá tenni embertársaink életét. Bár ez a világ csak ideiglenes otthonunk, hiszen a mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Hisszük, hogy akiket Egyházunkban szentként és boldogként tisztelünk, eljutottak a mennyországba, amely az ő legfőbb vágyuk volt. Segíts minket, hogy közbenjárásukra és példájukat követve mi is eljussunk az üdvösségre!