Húsvét 5. Vasárnapja

Húsvét 5. Vasárnapja

„Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához”

Úgy érzem, ma rengeteg hívő magyar testvérünk fordul felénk, katolikus papok felé, és a szemükben komoly kérdés, netán keserű szemrehányás rebben: mit üzen ma nekünk a világ Ura, az élő Isten? Az imént velem együtt meghallgattátok időszerű üzenetét: „Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához, amelyet ugyan az emberek elvetettek, de Isten kiválasztott és felmagasztalt. Mint élő kövei, épüljetek fel rá lelki házzá, nem vall szégyent, aki hisz benne.”(4-5) Mire utal Péter? Urunkra, Jézus Krisztusra. Izajás jövendölte róla, hogy a kortárs zsidók, a saját népe elveti, megtagadja. A jövő alapja mégis Ő lesz, mert Isten Őt tette az üdvös jövő szegletkövévé. (Íz 28,16) Az egyszerű falazó kőnek csak az egyik oldala szép. A szegletkőnek két merőleges síkja kell, hogy legyen és az is hibátlan. Alja és teteje ugyancsak hibátlan legyen, hiszen a fal biztonságos egybefogója ez a kő lesz. Ilyen fontos kő Isten tervében, az emberiség nagy épületében csak egy valaki van: Jézus Krisztus. A belőle induló alapfalak mindkét irányban hozzá kell, hogy igazodjanak. Akkor lesz erős, biztonságos a készülő épület. Most csak a keresztény Magyarországra gondolok. Hogy a másik fal egyáltalán igazodik-e hozzá, nem tudom. Egyszer sem hallottam építőitől ezt az igényt. Sokszor elhangzott illetékes ajkakról a hit, remény és szeretet, mint alapérték. Ez megnyugtató, de kérdés, valóban mindenkinek alapérték ez? Átjárja az egész életet? A fogantatástól a sírig ezekre épülünk? Istent mindenekfelett, egymást pedig Jézus mércéje szerint szeretjük? „Magas Déva várát” okosan építjük? Nem Kőműves Kelemenné tehát emberáldozat vérével, hanem Jézus Krisztuséval akarjuk megerősíteni? Sehol sincs benne lopott eszme, kockakőként hazugság nem keveredik bele? Építsünk Jézusra, Jézussal, állni és élni fog.

Húsvét negyedik hete szombat

Húsvét negyedik hete szombat

„Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”

Idézzük fel, amit az ember ismerésének módjáról elmélkedtünk. Az ember úgy jut friss ismeretekhez, hogy valami, amit az ember nem ismer, az érdekélődési körébe kerül. Mivel ismeretlen, felébred az ember kíváncsisága: szeretném megismerni. Mivel a megismerésnek az ember részére három fokozata van: tapasztalás, következtetés és hit, ezekkel kell próbálkoznia az embernek. Isten megismerése nem indulhat a tapasztalattal, mert Isten lényege teremtetlen szellem, az anyag áll tőle legtávolabb a lények közül. Viszont az anyagból és lélekből álló ember gondolkodó lény, a gondolkodás pedig ok-keresés. Már a nagyon régiek így fogalmazták meg az ember lényegét: „animal quaerens cur. Kicsit szélesebb körű fordításban: az ember a négy végtagú gerincesekhez hasonló lény, aki arra a kérdésre keres választ, mi miért van? Így tehát az embert körülvevő világot szemlélő ember elég gyorsan rájött, hogy minden azért van, azért létezik, mert egy magasabb rendű ok létrehozta. Aki pedig ezt a mérhetetlen és végtelenül pontosan működő földet és csillagrendszert kigondolta, megalkotta és működésbe hozta, folyamatosan működteti, az egy végtelenül okos és végtelenül hatalmas lény kell hogy legyen. Őt nevezzük Istennek. Istent nem önmagában ismerjük meg az ismerkedés kezdetén, hanem következtetünk létére abból, amit létrehozott. Jézusnak nem kellett ezt az isteni bizonyítást alkalmaznia,hiszen a zsidók Ábrahámtól kezdődően bensőséges kapcsolatban éltek vele. A hagyományukból, de az ószövetségi szent iratokból nagyon sokat tudtak róla. Prófétáik közvetlen kapcsolatban is álltak Istennel. Az eljövendő közvetítőről sok híradásuk volt. Ezekből, meg Jézus működéséből rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek össze. Beszédei és tettei elgondolkodtatták őket. Rajta keresztül pontosabb istenképük volt már az apostoloknak, ezért mondhatta nekik Jézus: „Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”.(Jn 14,7) Jézust igazán akkor kezdték megismerni az apostolok, amikor Ő kérdezte tőlük: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) Ők elmondták az emberektől hallott vélekedéseket, amelyek arról szóltak, hogy egy régen meghalt és eltemetett próféta maradványaiba öltözött próféta szelleme. „És ti kinek tartotok engem?”- hangzott Jézus újabb kérdése. Péter válasza tökéletes: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (16) E szerint Jézus a Második Isteni Személy, isteni szüléssel szülte az Atya, az Atya abszolút tökéletes önismerete. Aki látja Őt, látja az Atyát is. (Jn 14,9) Tökéletes ember is, ezt pedig szemükkel tapasztalják a tanítványok is, tehát Istenember.

2014.05.18. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.18. vasárnap

Amikor Jézus elkezdte nyilvános működését, így hirdette meg küldetését: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!”

Az Isten országa az az állapot, az a lelkület, amely elfogadja és teljesíti Isten akaratát. Ezt kezdte el Ádám és Éva. Elfogadták igaznak Isten miden szavát, és a nekik adott parancsokat odaadó engedelmességgel teljesítették, de a kísértő ezt akarta megzavarni. Arra csábította a földi dolgokban még tapasztalatlan embert, hogy ne nyugodjék bele az Istennek alávetett szerep teljesítésébe, hanem legyen Istennel egyenlő. Ezt a jogot a tiltott fa gyümölcsének élvezetével szerezheti meg. A sátán győzött átmenetileg, mert az ember hitt neki. Az emberi történelem ettől kezdve telve volt istenbántással, mert az emberek folyton ellene mondtak parancsainak. Amikor Jézus belépett a történelembe, kizárólag az Atya akaratát kereste és teljesítette. Ezért mondhatjuk, hogy benne megvalósult az Isten országa. Betelt az idő, mondta első hallgatóinak, és elközelgetett az Isten országa. Azért jöttem a földre, hogy megmutassam nektek: egyedül Isten akarata jó, mert az mindig az igazságot és a szeretetet szolgálja. A tanításom is mindig erre irányul. Forduljatok ehhez az életmódhoz, higgyétek el, hogy ez hozza meg az egész világnak a békét és a boldogságot. Ez a jó hír, ez az evangélium. Jézus ezt minden embernek hozta. Ezért nem akarta a megengedett természetes örömöket élvezni, tanítványainak sem megengedni, hogy a családi kör örömeiben maradjanak, vagyont gyűjteni, előkelő módon öltözködni. Van nektek Atyátok az égben, Ő gondoskodik rólatok, és megfizet a mennyben. Ezt kívánja ma is papjaitól. Ez az elzüllött világ orvossága. Jézus mindjárt nyilvános működése elején kiválasztott az őt szorgalmasan követők és hallgatók közül tizenkettőt, akiket apostoloknak, vagyis küldötteknek nevezett el. Rajtuk kívül később még hetvenkét kisebb tanítványt is választott, őket is küldte,hogy előkészítsék tanító útját, amerre menni szándékozott. Ezeket a tanítványokat Izrael törzseiből válogatta ki. Ügyelt arra, hogy Lévi törzséből, amelynek egyik családja adta Isten parancsára a zsidó papságot is, meg a levitákat, akik a papok segítői voltak, a tanítványok közé ne kerüljön senki. Jézus Júda törzséből született Izrael ezernyolcszáz évvel korábban adott jövendölése és messiási áldása szerint. Ebből a törzsből viszont választott egyet, az áruló Júdást. Három évig hallgatták Jézus beszédeit, és a nekik szánt külön oktatást. Az utolsó vacsorán külön könyörgött értük, hogy az Atya kegyelme őrizze meg őket egységben és igazságban. „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság” (Jn 17,11-12.17)

2014.05.17. szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.17. szombat

Miután Pál a szíriai, majd a a pizidiai Antiochiában megmagyarázta a zsidó és az istenkereső pogány embereknek, hogy eljött a földre a Szentírásban is megígért Messiás, de a zsidó vezetők nem fogadták el, és kereszthalálra ítélését követelték. Ő azonban föltámadásával igazolta, hogy az Istentől küldött megváltó. Ezeket hirdetjük róla tehát mind az apostolok tanúságára, mind az ezer éves második. zsoltárra hivatkozva: „Így mi is azt az ígéretet hirdetjük nektek, amelyet az Isten az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor föltámasztotta Jézust. Írva van a második zsoltárban: „Fiam vagy, ma nemzettelek. (Ez a kifejezés is a Fiúisten biztos istenségét igazolja: benne nincs múlt és jövő, hanem örökké változatlan jelen. Örök ma, sőt most. Amit a teremtett világ múlt és jövő fogalma kifejez, az nem más, mint az összes történés pontos valóra válása. Így is mondhatnánk: a fejlemények változnak, a mozgató ok soha) Feltámasztását a halálból, úgy,hogy nem tér vissza többé az enyészetbe, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet. Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. Dávid saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott. Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást. Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektől Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg, őbenne viszont minden hívő megigazul. Vigyázzatok hát, nehogy betelesedjen rajtatok a próféta szava:”Ide nézzetek, ti gőgösök, ámuljatok, aztán vesszetek! Mert olyat viszek véghez napjaitokban, hogy nem hinnétek, ha hírét hallanátok”(ApCsel 13.32-41)

A hallgató hívek elteltek örömmel, és kérték Pált és társait, hogy a következő szombaton folytassák a tanítást. A következő szombaton bekövetkezett a sajnálatos tény itt is, hogy a sikerek láttán irigyeik, az ortodox zsidók is megjelentek a zsinagógában és támadni kezdték Pált és kíséretét. „Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok, és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig’.(13,45-47) Ennek a változásnak a pogányok méltán örülhettek is, hiszen a zsidók büntetlenül nem léphettek be pogányok házába, lakásaiba. Vagy ha azt megtették, akkor a saját házaikba kellett vállalniuk a kiszabott vezeklést. Nem szabad kifogásolni, ezt az új magatartást, mint ahogy számon kérték Péteren a jeruzsálemi zsidók a Kornéliusznál tett látogatást Cesáreában (ApCsel 10) „Amikor ezt a pogányok meghallották, örültek és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. Elterjedt az Úr szava az egész környéken. A zsidók azonban felbujtották a vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barabás ellen, elűzték őket a vidékről. Ők lerázták ellenük bizonyságul, lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.” (13,48-52) Lassan egy évezrede lesz annak, hogy nemzetünk viszonylag nagyon gyorsan fölvette a keresztséget. Géza fejedelem és főként fia, Vajk-István nem azt hallotta az őket megkeresztelő papoktól, mint a frankok fejedelme, Szigamber Szent Remigtől hallott: „Hajtsd meg nyakadat, kemény Szigamber! Égesd, amit imádtál, és imádd, amit eddig égettél!” A mi népünk pogány volt, azaz nem keresztény, de az egyetlen, igaz Isten hűséges imádója. A XVI. században Rákóczi fejedelem mégis így imádkozott Kurucaival együtt: „Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága áron, Oltalmamat tőled várom” (Ho 145,1) Most százszorosan kellene szólnia éneküknek.

Zsolozsma 132.

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumához írt fejtegetéseiből

Új parancs

Mint tudjuk, az Úr Jézus új parancsot adott tanítványainak, hogy szeressék egymást: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!
(Jn 13, 34)De hiszen ez a parancs megvolt már Isten ősi törvényei között is, ahol írva van: Szeresd embertársadat úgy, mint magadat! (Lev 19, 18). Miért nevezi tehát az Úr új parancsnak azt, amiről, íme, meggyőződtünk, hogy mennyire régi? Talán azért új parancs, mert beöltöztet az új emberbe, miután a régit már levetettük? Aki meghallgatja ezt, de még inkább, aki engedelmeskedik is ennek, azt az embert megújítja a szeretet, de nem akármilyen szeretet, hanem csak az a szeretet, amelyet az Úr azáltal különböztetett meg a földi szeretettől, hogy ezt is hozzátette: Amint én szerettelek benneteket (Jn 13, 34). Kedves testvérek, ez a szeretet megújít minket, hogy új emberekké legyünk, az Újszövetség örököseivé, akik új éneket énekelnek az Úrnak. Ez a szeretet újította meg egykor az Ószövetség igaz embereit is, a pátriárkákat és prófétákat is; azután ugyanígy a szent apostolokat is és most meg a pogányokat: így a földkerekségen szétszóródott összes embert egybegyűjti, és új néppé teszi, Isten egyszülött Fia új jegyesének testévé; erről a jegyesről mondja az Énekek Éneke: Ki az, aki erre jön hófehéren? (vö. Én 8, 5). Azért jön hófehéren, mert megújult. Mi újította meg? Az új parancs. Testének tagjai törődnek azért egymással; ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved a többi is, és ha megdicsőül az egyik tag, vele ujjong a többi is. Mert meghallgatták, és meg is tartottak: Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! (Jn 13, 34). Ne úgy, ahogy azok szeretnek, akik a másikat megrontják; és ne úgy, ahogy az emberek szeretnek, mert emberek. Hanem úgy szeressenek, mint akik isteni módon szeretnek, mint a Magasságbeli gyermekei, hogy az ő egyetlen Fiának testvéreivé legyenek. Szeressék egymást azzal a szeretettel, amellyel ő szerette őket, aki majd elvezeti övéit a végső céljukhoz, ahol megnyugszanak, és boldogan élvezik mindazt, amire vágyódtak. Akkor ugyanis már nem lesz más kívánságuk, mivel Isten lesz minden mindenben. Ezzel a szeretettel az ajándékoz meg minket, aki így szólt: Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást (Jn 14, 36). Azért szeretett minket, hogy mi is szeressük egymást. Mert szeret minket, ezért megadja nekünk azt, hogy a kölcsönös szeretet kössön össze mindnyájunkat, és így legyünk e drága Főnek titokzatos testévé, amelynek tagjait ez a szeretet köteléke fűzi eggyé.

Húsvét negyedik hete péntek

Húsvét negyedik hete péntek

„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam”

Amikor Jézus ezt jelenti ki, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, természetesen nem a földi, egyszerű tapasztalati jelentésekre kell gondolnunk. Nálunk az út a közlekedés céljaira kijelölt, erre lefoglalt és alkalmasan kiépített része a földnek. Akkor jó az út, ha összeköti a településeket, tehát elvezet az úti célomhoz. Az útnak megfelelő vastag kő vagy betonágya kell legyen, hogy elbírja a rajta közlekedő járműveket. Ezeken kívül jelzőtáblák és útburkolati jelek tömkelege szükséges ahhoz, hogy kellő biztonsággal kijelölt céljához vezesse az utazót. Jézus a mennyország felé irányítja az embereket. A mennyország nem a csillagvilágunk része.Jézus viszont onnan jött a földre, és amikor elvégezte a megváltás nagy művét, az Olajfák hegyéről immár emberi testével együtt tért oda vissza. Mögötte az addig élt, Istent ismerő és szerető emberlelkek mérhetetlen hosszú sora repült az Atya örök, boldog országa felé. Jézus mutatta nekik az utat, az Ő végtelen ereje emelte őket, és amikor a mennyei birodalom elé érkeztek, Ő nyitotta ki annak az ősbűn elkövetése után bezárt ajtaját. Nem hiába mondta tehát az apostoloknak: „Én vagyok az út”, és „én vagyok az ajtó a juhok számára”. (Jn 10,7) Aki tehát ismergetni szeretné a mennyország útját, annak Jézust kell megismernie, törvényeit megtartania, érdemekkel –jócselekedetekkel – felszerelkeznie, különben a halála pillanatában az őt hívó, váró, felkészítő Jézus ereje nem irányítaná a mérhetetlen csillagvilágon át az emberi erővel megközelíthetetlen mennybe. Az Úr nem csak az apostoloknak mondta: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket. hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Hiszen ismeitek az utat oda, ahová én megyek”. (1-4)Lehet Jézusnak hinni? Csak neki lehet igazán. Ő mindent tud, mindent olyannak tud, amilyen. Nem lehet becsapni sem. Amikor már nem élt a földön, apostolát egy házaspár be akarta csapni az eladott földjük árával. Jézus figyelmeztette erre Pétert, aki még egyszer megkérdezte a jóságukkal dicsekvő férjet: Annyit adtok, amennyit akartok, de az igazság nagyon fontos! A férj újra hazudott. Péter rákérdezett: „Miért vetemedett hát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek! Amint Ananiás ezeket a szavakat hallotta, összeesett és meghalt”.(ApCsel 5,4-5) A később érkező feleség ugyanúgy hazudott, ugyanúgy meghalt. Élnek köztünk nagy hazudók, akik állandóan mosolyogva, szégyentelenül hazudnak. Ők az ördög atyától valók, mondja Jézus (Jn 8,44) Nagy a félelmem, hogy igen sokan eltanulják tőlük, Boldogok, akik megtalálták Jézust. Jézus mondta tanítványainak: „Amit egynek, a legkisebbnek is tesztek, nekem teszitek”. Minden házban ez lenne a legbölcsebb nevelő módszer.

2014.05.16. péntek

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.16. péntek

„Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt. De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak. Bár semmi halált érdemlő bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették De Isten feltámasztotta a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt. Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Úr az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek” (ApCsel13, 26-33)

Pál gyerekkorától a jeruzsálemi rabbi képző iskolába járt, úgy, mint Szent István, az első vértanú. Amikor a társát bűnpártolással így vádolták: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk, amint mondta: A názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet, és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat” (6,13-14) Tapasztalhatta minden jelenlévő: „a főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mint egy angyalét”(15) Aztán következett a remek beszédként elhangzott beszámoló, amit mindenki gyönyörködve hallgathatott, és mint a fiatal rabbi ószövetségi hitvallását könyvelhette el. Követte mindezt az ifjú szónok dörgedelmes vádja azok ellen, akik a názáreti Jézussal vitába szálltak arról, hogy a próféták tanítását vallották-e Ábrahám leszármazottai, vagy a nekik tetsző magyarázgatásokat. István beszéde jézusi idézet lett: „Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közvetítésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg” (7,51-53) Pál mindezt bölcsen összefoglalva érthetővé teszi a pizidiai Antiochiában Ábrahám utódainak és azoknak, akik egyre többet hallottak arról, hogy a köztük élő zsidók Istentől megígért Messiást várnak. Most pedig Pál arra hivatkozik, hogy el is jött már, három évig tanított, szerette Ábrahám utódait, de a pogányokat is. Majd megölték, mint csalót, de feltámadt a harmadik napon, megjelent tanítványainak és sok száz embernek is egy alkalommal. A tudós Pál is találkozott vele, mert visszajött, hogy találkozzék vele, és hirdetője legyen itt is, a két Antiochiában. Antióchia az Orontes folyó mellett épült egy kis tengeröböl partján, szemben Tarzusszal, Pál szülővárosával. Itt alakult meg az első nevezetes keresztény közösség, ide hozta Sault Barnabás, innen indította őket a Szentlélek az első térítő útra. Itt néztek rájuk értő szemmel a jót kereső pogányok és nevezték el Krisztus követőit először krisztusi embereknek, magyarul keresztényeknek. A másik, a pizidiai Antióchia is fontos város, hiszen itt hallgatták a Ciprusról érkezett Pál beszédét, aminek szövege a második dávidi zsoltár, amelyet egy új szentírásfordítás
„messiási drámának” aposztrofál (Szent István Társulat 2011)„Miért háborognak a nemzetek? A népek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek, az Úr ellen és Fölkentje ellen. Törjük össze bilincsüket, tépjük szét rabláncukat. Aki az égben lakik, az mosolyog rajtuk, kineveti őket az Úr. De egyszer majd haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk: „Én szentelem fel Királyomat a Sionon, szent hegyemen” Az Úr végzését hirdetem; Ő így szólt hozzám: A Fiam vagy, ma adtam neked életet. Kérd tőlem és örökségül adom neked népeket, birtokul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted. Nos, királyok, térjetek észre, föld urai, hadd intselek benneteket! Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, csókoljátok meg a lábát rettegéssel! Nehogy fölgerjedjen ellenetek, és elvesszetek az úton, ha hirtelen fellobban haragja. De boldogok mind, akik hozzád menekülnek” (Zsolt 2,1-12) „Krisztusunk, nagy Király, üdvözlégy ezerszer, Százezerszer!”(Ho 283,1)