262. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.06.29. szombat

Krisztus hatékony jele

A XVI. század elején igen nagy próbatétel előtt állt a katolikus Egyház. Évszázadok óta szaporodtak az egyetemek, a skolasztikus teológia igen magas szinten művelte a katolikus tanítást. Nagy Szent Albert, Aquinoi Szent Tamás a görög filozófia egyik nagy mesterének, Arisztotelésznek, Szent Bonaventúra és Boldog Duns Skót János pedig a másik nagy görög gondolkodónak, Platónnak a bölcseletét alapul véve a fogalomalkotásban, logikában, fejlesztették a teológia tudományát. A sötétnek csúfolt középkor olyan magas szintű hittudományt hozott létre, ami páratlannak bizonyult a későbbi generációk idején is. Az egyszerű papok képzése azonban messze elmaradt az egyetemi szinttől. A hívek buzgósága egész lelki életüket magas fokra emelte. A reneszánsz, amely a régi római-görög műveltség újjáéledése volt, a gyakorlati vallásosságot kezdte háttérbe szorítani. Divat lett a pogány műveltség elsajátítása. Az Újkor pedig az ész uralmát hirdette a hit felett. A művelt emberek nagy része racionalista lett. Az istentagadás egyre szélesebb körben terjedt. A szeretet helyére betelepítették az önzést. Akkor bizony nagy szükség volt a papok képzésének gyökeres átalakítása. Szemináriumi közös nevelés, négy év teológiai főiskola végzése volt a követelmény. Azt minden papnak ismernie kellett, mit tanít az Egyház. Iskolában és szószéken tisztán és világosan kellett magyarázni az evangéliumot. Mindezt nem lett volna szabad olyan módon művelni, hogy a papok elszakadjanak a hívektől. A szigorú kispapkor, a magasabb műveltség, a kegyelmek osztogatása Jézus egyszerűségével kell, hogy párosuljon ma is.

Úrnapja után XVI.

Úrnapja után

tizenhatodik rész

Ne számolgassuk, hogy hány esztendő telt el ősszüleink súlyos bukása és Ábrahám kora előtt. Örüljünk annak, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen”. (Jn 3,16) Nem véletlen, hogy ezt az öreg Nikodémusnak nyilatkoztatja ki Urunk Jézus. Annak a férfinak, aki egész életében kereste Istent, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a zsidó vallásban tökéletes bizalma lehet-e, hogy valóban üdvözülhet-e általa. Igyekezett megismerni és megtartani a törvényt, mert azt olvasta benne: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog”. (Lev 18,5) „Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért”. (Hab 2,4) S a szegény öregember egyre inkább félni kezdett: Ő bizony többször is megszegte a törvényt életében. Farizeus volt, igyekezett a törvényeket és az atyák hagyományait is megtartani. „Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket e végbeviszel, ha nincs vele az Isten. Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újjászülessék?” (Jn 3,2-4) Jézus helyesli az idős ószövetségi hittudós elképedését: ő csak a születésnek egy fajtáját ismerte, amikor egy édesanya méhéből kilenc hónapos fejlődés után a külső életre képes gyermek kilép a külvilágra. Erre adott parancsot Isten az ősszülőknek a már idézett paranccsal: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”.(Ter 1,28) Valószínűleg nem tudta, hogy a születésnek más fajtája is van. A Szentírás utal erre a második születésre: „Az Úristen parancsot adott az embernek: A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (2,16-17) Adott tehát egy másfajta életet nekik, amelyet egy nagyon súlyos bűnnel ki lehet oltani azonnal: Ez az élet a mennyországi élet, az örökélet. Ezt tehát az ősszülők külön-külön kapták meg a lelkük teremtésének pillanatában a megszentelő kegyelem közlésével. Ez az élet abban a pillanatban tehát újfajta életet is a lelkükbe rejtett: Isten ezzel gyermekeivé fogadta őket, vagyis isteni életet kaptak, amely itt a földön a hit és szeretet erejével minden jótettüket a menyei dicsőség gyarapodásával gazdagította, és kizárta a lehetőségét is annak, hogy földi életük halállal végződjék. Az Úr által meghatározott életidő lejártával átemelte volna az embereket testestül-lelkestül a Mennyei Atya udvarába. Ennek az életnek elvesztése örök halált jelentett nemcsak az ősszülőknek, hanem elvesztették minden gyermekük és unokájuk jogát ahhoz, hogy lelkük teremtésével együtt megkapják a megszentelő kegyelmet is. Erre utalt tehát Jézus a fentebb idézett részben: Ezt az isteni életet vissza kell kapniuk az embereknek, ha üdvözülni akarnak. Hogyan lehetséges ez? „Bizony, bizony, mondom neked, akli nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született. Hogyan lehetséges ez, kérdezte Nikodémus? Jézus így válaszolt: Izrael tanítója vagy, és nem érted?”(5-10) – Szegény Nikodémus! Honnan tudhatta volna, mi a kegyelem? A kegyelem Isten természetfeletti ajándéka. Ajándék, tehát soha semmivel ki nem érdemelhető ingyenes adomány. Van azonban egy feltétele? Kérni kell! Aki nem kéri, nem kapja. A gőgös nem imádkozik, nem kéri, tehát nem kapja. Jézus ezért parancsolja híveinek: „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai Mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is”. (Mt 5,44-45)

261. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.06.28. péntek

Az Egyház, mint család

A Teremtő az embert tudatosan férfinak és nőnek teremtette. Nekik természetes közegük a család. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, vagyis a régi családját, amelyben született és felnevelkedett, és feleségéhez ragaszkodik, vagyis új családot alapít. Ez a ragaszkodás a szeretetet jelenti. Hivatása lesz mindegyiknek, hogy azért éljenek, hogy a házastársat tegyék boldoggá, majd kettejük szerelméből fakadjanak új életek, és így jöjjön létre az új család, a szeretet új egysége. Ha ezt megértették volna és megvalósították volna a mi századunkban, akkor nem követtek volna el millió vétket egymás ellen a család tagjai, nem züllesztették volna le az életet és közéletet, sajnos az Egyház életét is. Boldog lenne minden nemzet. Üdvözítőnk azért jött le a földre emberalakban, hogy megváltsa a világot, helyreállítsa a rendet, új, boldog társadalmat hozzon létre. Akik ezt elfogadták, azok melléje szegődtek, és elkezdték építeni a krisztusi családot az Ő kegyelmével. Mivel a kegyelmet Jézus által kaptuk és kapjuk folyamatosan, azért a családalapításhoz is külön kegyelmet rendelt az Úr, amelynek közvetítője a házasság szentsége. Ez ad erőt a megváltott embernek, hogy az igazság és szeretet életét vállalni és valóra váltani képes legyen a családban. A keresztény házasságban mindig tiszták voltak az összekötő szálak. Még ötven évvel ezelőtt is kevés volt a katolikusok válása. Most már ott tartunk, hogy a megkötött házasságok több mint fele válik. Sokan pedig meg sem kötik a házasság szentségét. Nem könnyű az Egyházat, mint közösséget sem családnak tekinteni. Jézus mellett közösséget képeztek az apostolok. Ez szeretetközösség volt, bár nem minden zűr-zavar nélkül. Jézus mennybemenetele után száz körül volt hívei száma. Összegyűltek az utolsóvacsora termében a tizenegy apostollal együtt. „Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt”. (ApCsel 1,14) Az Apostolok Cselekedetei könyvében igen sok utalás történik arra, hogy milyen nagy szeretettel érintkeztek egymással, eladták házukat, földjüket, hogy másokon segítsenek, és még a kívülállók is megállapították: Nézzétek, mennyire szeretik egymást. Az egyik legfontosabb tennivalónk az egyházi életben: helyreállítani a szeretet közösséget.

260. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.06.27. csütörtök

A testvér hozzám tartozik

Amint a Szentháromság Személyei elszakíthatatlanul összetartoznak és benső, szentháromságos életüket élik abszolút boldogságban, úgy kell nekünk, embereknek is összetartoznunk egymással. Egymásért kell élnünk. Ismernünk kel Isten alapvető módszerét: azért teremetett bennünket családba, majd iskolai és munkaközösségbe, hogy érezzük, ott kell Istenre figyelnünk, mit akar itt és most rajtam keresztül küldeni embertestvérimnek. Azt akarja, hogy mindenki érezze meg ezt a boldogító tudatot, hogy én olyan tiszta és nagylelkű lehetek, mint Isten. Ő sem vár fizetséget, hanem viszonzó szeretetet. Nem kereskedőnek teremtette az embert, hanem teszem a jót a mellém rendeltekkel, ez boldogít engem, Isten pedig mással is küldi a nekem szükségeseket, de elsősorban saját maga akarja adni, hogy érezzem, Ő végtelenül szeret engem. Így vagyunk üdvösen, boldogságra teremtve már itt a földön is, és ennek lesz folytatása, betetőzése a mennyország.

Istent soha senki sem látta IV.

„Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."

negyedik rész

Igen, Isten eleve így gondolta szeretetének csúcsát is adni az emberek javára.

Ezt még az otromba lázadás, az ősbűn sem tudta megmásítani. A sátán, aki semmi újat kitalálni nem tud, csak Isten szavait és szándékait forgatja ki, elhitette az emberrel, hogy az Isten fukar, nem akarja megosztani az emberrel istenségét, ezért találta ki, hogy a tiltott fáról nem szabad enni:„a kígyó erre azt mondta az asszonynak: „Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat." (Ter 3, 4-5) Szegény Éva! Előtte a gyönyörűség kertje, amit Istentől kaptak. Ha önmagára és férjére néz, elbámulhat: csodaszép testek, értelmes lélek, benne Isten sokoldalú kegyelmei. S feledni tudja, hogy mindezt kitől kapták. Hisz a jött-ment kísértőnek, akitől semmit sem kaptak. Annak, aki ismeri Isten végtelen szeretetét, a megtestesülés titkát, és ennek beteljesülését akarja megakadályozni a küszöbön álló bűnnel. Az asszony és a férje is vétkezik ugyan, de Isten a büntetések ellenére sem vonja meg szeretete legnagyobb jelét: csak azért is elküldi Fiát, immár változott küldetéssel: nemcsak beteljesítő, hanem megváltó szeretete jeléül is: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé. O széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod." (15) íme, az Atya szeretetének tökéletes mása a Fiú szeretete. A 39. zsoltárban ezer évvel korábban, mint a beteljesülés megtörténik, tehát a Fiú csak isteni alakjában üzeni a túlvilág titkaiba beleérző, belehalló Dávid által: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: „íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van." (7-9)

259. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.06.26. szerda

Kétszeres közösség

A Szentírás szerint Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. (Ter 1,26) A Szentháromságban közösségben élnek az isteni Személyek. Ez a legtökéletesebb szeretetközösség. Az öröktől fogva születő Fiú szükségképpen személy, akinek szüksége van természetre, amelyben élni tud. Istenben természet csak egyetlen van, és nem is lehet sem kettő sem több, mert ez a természet (isteni lényeg) végtelen, és két végtelen nem létezhet, mert ahol a második lennek kezdene, ott az elsőnek szükségképpen véget kellene érnie. Ezért az Atya odaadja az Ő kizárólagos örök és végtelen isteni természetét a Fiúnak. Ő ezt végtelen örömmel fogadja el. De azonnal vissza is adja Atyjának, mert az Ő személye sem élhet természet nélkül. Aztán ketten adják az immár közös kincset a Szentléleknek, a harmadik isteni Személynek. Ő pedig azonnal visszaajándékozza az Atyának és a Fiúnak. Ez igaz közösség, amely szeretetközösség is a szó legteljesebb értelmében, mert mindegyik Személy kizárólag a másik igényét, boldogságát tartja szem előtt. Az embereknek ezt a mintát nyújtja a teremtéskor a Szentháromság. Minden személynek örök boldogságra van hivatása. Az életét ezért kapta minden ember, hogy ebben az első, idővel mért szakaszban gyűjtsön mindenki rengeteg mennyei kincset. Mert ki mennyit gyűjt, a végtelen örök boldogságból intenzitásban annyit kap minden személy, amennyi szeretetet gyakorolt önzetlenül itt a földön azok javára, akiket Isten melléje rendelt a családban, iskolában, munkahelyen, nemzetben. Azt tapasztaljuk, hogy az embereket becsapják Isten és az emberek ellenségei (ördögök és emberi segédcsapatai): ne törődj senkivel, tedd boldoggá magadat. Élj szabadosan. A családot hagyd ott nyugodtan, a hűség teher, unalmas, változtasd a partnereket, meg se nősülj, férjhez ne menj. Aki elfogadja ezt a mákonyt, nincs igai közössége senkivel, mert nem a másik javát szolgálja, nem az önzetlen szeretet a célja: nem lehet boldog soha. Csak Istennel és egymással való közösségünk, értük vállalt önzetlen szeretetszolgálatunk tehet boldoggá.Hazánk és nemzetünk érdeke, hogy azonnal állítsuk vissza családi, iskolai, munkaközösségeinket a legtisztább önzetlen szeretetben tegyük ezt nemzetünkért is.

Istent soha senki sem látta III.

„Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."

harmadik rész

Az elfogadás még egyszer felkínálva a tétovázó angyaloknak.

És mi történt? „Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították" (12, 7-9) a sárkány pedig elhatározásában már akkor odaállt a csillagkoszorús jövendő Édesanya elé: „Aztán egy másik jel tűnt fel az égen: íme, egy nagy, tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét királyi korona. A farka lesöpörte az ég csillagainak harmadrészét, és a földre sodorta őket. A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült." (3-5) A sátán soha nem látta színről-színre az Istent. Nem is fogja látni soha. így elvesztette még a lehetőségét is, hogy valaha része legyen az örök boldogságban akár csak egy pillanatra is. Bosszúja ezért a Gyermek és Édesanyja ellen fordult, akik az ő vesztét okozták. Hiába jelent meg tehát Krisztusban a láthatatlan Isten látható alakban, ez a sátánt csak mindjobban elkeseríti és bosszúra ingerli. Isten mindenáron meg akarja mutatni végtelen szeretetét az embereknek. E célra ugyan elég lehetne a teremtett világ, hiszen óriási ajándék az élet, a világmindenség, mint Isten látható ajándéka. Ehhez járulnak a láthatatlan adományok, a lélek és az örök élet ígérete. Isten azonban többet akar adni: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16) „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki." (Jn 1, 18)