2013. június 26., szerda

259. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.26. szerda

Kétszeres közösség

A Szentírás szerint Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. (Ter 1,26) A Szentháromságban közösségben élnek az isteni Személyek. Ez a legtökéletesebb szeretetközösség. Az öröktől fogva születő Fiú szükségképpen személy, akinek szüksége van természetre, amelyben élni tud. Istenben természet csak egyetlen van, és nem is lehet sem kettő sem több, mert ez a természet (isteni lényeg) végtelen, és két végtelen nem létezhet, mert ahol a második lennek kezdene, ott az elsőnek szükségképpen véget kellene érnie. Ezért az Atya odaadja az Ő kizárólagos örök és végtelen isteni természetét a Fiúnak. Ő ezt végtelen örömmel fogadja el. De azonnal vissza is adja Atyjának, mert az Ő személye sem élhet természet nélkül. Aztán ketten adják az immár közös kincset a Szentléleknek, a harmadik isteni Személynek. Ő pedig azonnal visszaajándékozza az Atyának és a Fiúnak. Ez igaz közösség, amely szeretetközösség is a szó legteljesebb értelmében, mert mindegyik Személy kizárólag a másik igényét, boldogságát tartja szem előtt. Az embereknek ezt a mintát nyújtja a teremtéskor a Szentháromság. Minden személynek örök boldogságra van hivatása. Az életét ezért kapta minden ember, hogy ebben az első, idővel mért szakaszban gyűjtsön mindenki rengeteg mennyei kincset. Mert ki mennyit gyűjt, a végtelen örök boldogságból intenzitásban annyit kap minden személy, amennyi szeretetet gyakorolt önzetlenül itt a földön azok javára, akiket Isten melléje rendelt a családban, iskolában, munkahelyen, nemzetben. Azt tapasztaljuk, hogy az embereket becsapják Isten és az emberek ellenségei (ördögök és emberi segédcsapatai): ne törődj senkivel, tedd boldoggá magadat. Élj szabadosan. A családot hagyd ott nyugodtan, a hűség teher, unalmas, változtasd a partnereket, meg se nősülj, férjhez ne menj. Aki elfogadja ezt a mákonyt, nincs igai közössége senkivel, mert nem a másik javát szolgálja, nem az önzetlen szeretet a célja: nem lehet boldog soha. Csak Istennel és egymással való közösségünk, értük vállalt önzetlen szeretetszolgálatunk tehet boldoggá.Hazánk és nemzetünk érdeke, hogy azonnal állítsuk vissza családi, iskolai, munkaközösségeinket a legtisztább önzetlen szeretetben tegyük ezt nemzetünkért is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése