2011. június 2., csütörtök
Hívom a családokat 2011-6.
Hívom a családokat a Család évében – 2011 júniusában
Bíró László püspök levele
Virágdíszbe öltözött templom, orgonazúgás, hófehér menyasszonyi ruha, egyedülálló élmény a menyasszonynak, a vőlegénynek és az egész násznépnek; ezt nem lehet kihagyni, ezt egyszer mindenkinek át kell élnie – mondják sokan, mert érzik, hogy a templomi esküvő nem csupán egy szertartás, egy a sok lehetséges ünnepi esemény közül, hanem van valami „földöntúli” tartalma is, mert valami megváltozik általa. De hát mi is történik ott, a templomban, az oltár előtt? Gyakori vélekedés: az is csak egy ceremónia, egy új papír. Pedig a templomi esküvő a házasság szentsége kiszolgáltatásának első pillanata, hogy azután ez a szentség-kiszolgáltatás egy életen át megszakítás nélkül folytatódjék. A házasság szentségének kiszolgáltatója ugyanis nem a pap, hanem a férfi és a nő, akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak, jellé teszik önmagukat, annak jelévé, hogy Isten mennyire szereti az embert.
A házasságnak maga Isten a szerzője, mert Isten a férfi és a nő szívébe oltotta a vágyat, hogy valakinek magát elajándékozva kiegészüljön, „és ketten egy testté legyenek” (Ter 2 24). Ezért Isten megáldja a házastársi szeretetet, és az emberpárt bevonja teremtő művébe. Isten kimondta rájuk a maga IGEN-jét, egymásnak rendelte őket. Amikor pedig a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt kimondja egymásra az IGEN-t, Isten akaratát teljesítik. És történjék most már bármi, Isten az IGEN-t soha vissza nem vonja, áldása végleges. A szentségi házasság tehát nem csak addig létezik, és addig köti a feleket egymáshoz, ameddig a szerelem nagy lángon lobog, vagy ameddig ők ketten jól érzik magukat együtt.
Idézzétek fel érzelmeiteket esküvőtök pillanatában! Mi tette számotokra nyilvánvalóvá, hogy Isten IGEN-t mondott rátok?
Isten kölcsönös önátadásra hívja a házasságban élőket. Ez a teljes és kölcsönös önátadás, a „felette nagy titok” (l. Ef 5, 32), maga a szentség. Tehát a házasság szentsége alapvetően az adás szentsége. Valahányszor egy házasság meg akar újulni, a házasság ezen alapvető vonásában kell megújulnia: ismét kész vagyok önmagamat maradéktalanul odaajándékozni a másiknak, ismét kész vagyok maradéktalanul az ő boldogsága lenni. A keresztény házastársak sajátos ajándékokkal, kegyelmekkel rendelkeznek, ezek erejével segítik egymást a házaséletben, a gyermek elfogadásában és nevelésében. E kegyelem forrása Krisztus, aki „velük marad” a házasság nehéz perceiben is, amikor „esteledik”, és erőt ad nekik, hogy egymást természetfölötti, nemes és termékeny szeretettel szeressék.
Korunkban a szeretet sokak számára „énközpontúvá” vált, a szeretet minőségét azon mérik le, hogy 'engem boldoggá tesz-e, vagy sem'. Jézus a házasság szentségében élőket a „teközpontú” szeretet gyakorlására hívja meg: Add életedet a másikért! Önmagát állítja elénk például: „ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 13,34) Önmagáról pedig így vall: „az életemet … Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól.” (Jn 10,18) A szentség erejében válik képessé az ember a mind önzetlenebb szeretetre és a legteljesebb kibontakozásra.
Vannak, akik úgy vélik, hogy az egyházi esküvő az ember szabadságának egy újabb korlátozása. Mit tapasztalsz: hogyan tágította ki szabadságod korlátait szentségi házasságod?
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy a férfi és a nő kegyelmi közösségben marad Krisztussal. A szentség a maga teljességében gyümölcsözően csak azok számára tud jelen lenni, akik valóban egyek Vele, akik nemcsak mellette, külső szemlélőként, hanem Vele eleven közösségben élnek, azaz „úgy szeretik egymást, ahogy Ő szeret minket.”
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy személyes szeretettel fordulunk egymás felé. Jézus önmagát adta értünk, semmit sem tartva meg magából önmagának. A mai ember személy-tudatát felülmúlja individuum-tudata, és ezt befedi biológiai lény-tudata. Az individuális kapcsolatban az ember csak a felszínen találkozik a másikkal, úgy, ahogy a tárgyak érintkeznek egymással, ahogy két biliárdgolyó ütközik, ahogy az autóbuszon két ember válla összekoccan. Sok kortársunk a házasságban is individuálisan éli meg kapcsolatát, ezért tud olyan könnyedén elválni. A személyes kapcsolatban az ember részt vesz a másik életében. „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14,23) A személyes kapcsolatban állók kölcsönösen lakást vesznek egymásban, mennél inkább szereti az egyik a másikat, annál inkább egymásban léteznek, így mindegyikük nagyobb mozgásteret nyer. Sohase feledjük személy voltunkat, sohase érjük be puszta biológiai együttléttel! A csak a biológia síkján mozgó házasságban könnyen megszületik az elv: ma veled, holnap vele; a megfogant élet az abortusz áldozatává válik, hisz az csak egy biológiai aktus nem kívánt mellékterméke, amelyet biológiai úton el lehet távolítani. Korunk egyik veszélye, hogy az ember önmagát biológiai lénnyé fokozza le, vagyis megfosztja önmagát transzcendens távlataitól, ami egyszerre hat ki személyes kapcsolataira, szexualitására és az élethez való viszonyára.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy megelőzően szeretünk. Krisztus már akkor is szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. A házasság és a család élete akkor erős, ha leggyengébb tagjában is él a megelőző szeretet. Jézus a Tóbiás könyvéből származó ószövetségi „amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd” elvvel szemben az újszövetségi „amit akarsz, hogy neked tegyenek, te is tedd”-et állítja elénk. Az ószövetségi tézist követők életében stagnál a szeretet, nincs kezdeményezés, nem bántjuk egymást, és elvárjuk, hogy a másik se bántson minket. A jézusi tézis a szeretet szüntelen növekedésével ajándékoz meg. Ha a másiknak nincs is ereje a kezdeményezésre, én mindig kezdeményezhetek szeretettel, megbocsátással, lemondással, adakozással, áldozatvállalással, és így szüntelenül adott a szeretet növekedésének lehetősége.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy nem szűnik meg a kommunikáció a házasságban és a családban. A szentháromságos Isten közössége szüntelen kommunikáció. Olyannyira az, hogy háromságos egy Istenről beszélünk. A házasság szentsége teremtette egységet mind a házasságban élők, mind a család, mind pedig a külvilág akkor fogja megtapasztalni, ha a szeretet eleven kommunikációja él a férj és feleség között. Az a szeretet, amelyet nem kommunikálnak, nincs.
Beszéljétek meg családi, rokoni, baráti körben: mi segít a személyes szeretet megélésében? Hogyan tudjátok a mindennapokban megőrizni a szeretet kommunikációjának elevenségét?
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
2011. június 1., szerda
Húsvét hatodik hetének szerdája
Húsvét hatodik hetének szerdája
Római Szent Jusztinusz vértanú emléknapja
Munkás Szent József emlékezete
Haszontalan beszéddel áltattak a semmirekellők,
Ami törvényed ellen való,
Én azonban rólad beszéltem a királyok előtt,
És nem szégyenültem meg soha.
Könyörögjünk!
Istenünk, te Szent Jusztinusz vértanút arra tanítottad, hogy a világ szemében botrányt jelentő keresztet vállalja, és így Jézus Krisztus mindent felülmúló ismeretére eljusson. Közbenjárására enged, hogy a tévedések veszélyeit legyőzve erősek maradjunk a hitben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!
Krisztusban szeretett Testvéreim!
„Adhuc multa habeo vobis dicere, sed non potestis portare modo.”
(János 16, 12.)
„Még sok mondani valóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek.” Állapítja meg búcsúbeszédének vége felé a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsora termében apostolairól, akiken végig tekintve bizony nem volt biztos abban, hogy a terv, amelyet a Mennyei Atya megalkotott működni fog ezekkel a tanítványokkal. Elég volt végig pillantania az asztalnál ülő tizenegyen, és tekintetükben láthatta a bizonytalanságot, a hitetlenséget, a tanácstalanságot. Láthatta, hogy nélküle ez a nyáj mennyire gyenge, mennyire kiszolgáltatott. Mégis tudta, hogy az ő ideje mindenképpen lejárt, háromévnyi küldetést kapott, többet nem. Az elkövetkezendő napokban az élet próbára fogja tenni ezeket az embereket és akkor majd eldől, hogy jól választott-e tanítványokat, hogy jól képezte-e ki őket arra az időre, amikor nélküle kell, majd a világban boldogulniuk. Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása előtt ugyanis a tanítványok sem tudták az Isten országáról szóló tanítást megérteni annak igazi valójában, sőt Jézus Krisztus igazi kilétét sem voltak képesek úgy felfogni, ahogy az valójában megvalósult. Mindenkinek, minden tanítványnak más és más volt az elképzelése még ekkor is személyéről, küldetéséről, tanításáról. Később a Szentlélek irányadó ereje nélkül nem is tudtak volna igazán közös nevezőre jutni szinte egyetlen fontos kérdésben sem, már pedig e nélkül képtelenség lett volna nem hogy egy Egyházat, de még egy még egy közösséget sem alapítani. A mai Szent Jánosi evangéliumi szakaszban pontosan ezért beszél nekik az eljövendő megvilágosításról, amelyet majd a Szentlélek fog megadni nekik, ahhoz, hogy megtalálhassák a helyes utat, a helyes irányt és a helyes gondolatokat. Ezért is kezdi azzal a mai szakaszt a názáreti Mester azzal, hogy „még sok mondanivalóm volna nektek,”. Nehéz szinte lehetetlen olyan tömören és velősen összefoglalni a tudnivalókat számukra, hogy abból világosan kiérződjön az a lényeg, amelyre szükségük van. A dolgot még az is bonyolítja, hogy az ő tanításán kívül igen nagyszükség van az ószövetségi tanítás minden sorára is, ha valóban a Mennyei Atya emberrel kapcsolatos mondanivalóját, akarja összefoglalni. Később ezért született meg a mai Biblia, amely összefoglalja, egy hatalmas könyvbe sűríti azt a tudást, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy életünket a helyes irányba tudjuk kormányozni. Mindezek ellenére még ez a mű is olyan monumentális lett, hogy képtelenség egyszeri elolvasással az összes tudást, következtetést abból levonni. Akár hányszor olvassuk el a Szentírás szövegeit mindig új és újabb dolgokat fedezünk fel benne, mindig új és újabb megvilágításban látjuk meg az Ember és az Isten viszonyát. A szentírás nem csak hatalmas tudást fog át, hanem hatalmas időt is, amely során látszólag egy nép történetét ismerheti meg a hívő ember, valójában azonban az összes nép, az egész emberiség múltját, jelenét és jövőjét láthatjuk meg az Isteni szellem fényében. Egész emberi életünk kevésnek bizonyul ahhoz, hogy mindent megértsünk belőle, mégis törekednünk kell arra, hogy a Szentlélek segítségével naponta képesek legyünk levonatkoztatni az Írást mindennapi életünkre. Ha ezt képesek vagyunk életünkben elérni, akkor már mindent szellemi magaslatról leszünk képesek nézni, figyelni, és ekkor már végre megértjük, ahogy az apostolok is, hogy a Szentlélek Jézus Krisztus művét valósítja meg, teljesíti ki és ezzel dicsőíti meg őt. A mai evangéliumi szakaszban Jézus Krisztus utal arra is, hogy ő egylényegű az Atyával, hiszen minden, ami az Atyáé, azaz övé is. Ebből kifolyólag tisztán kell látnunk, hogy ha a Szentlélek a Mennyei Atyától származik, akkor evidens, hogy tőle is. Az Atya tehát a Fiú és a Szentlélek elküldésével a Földre mutatja meg teljes valójában önmagát, tárul ki színről-színre az emberiség előtt. Ennek megértése, emberi értelemmel való felfogása nem könnyű vállalkozás, azt is mondhatnánk, hogy könnyebb doktori címet szerezni, mint a Szentháromságot valójában megismerni, annak titkait feltárni. Ezért is hívja fel az apostolok figyelmét arra, hogy: „de nem vagytok hozzá elég erősek.” Úgy gondolom nem csak ők nem elég erősek ehhez, hanem egyetlen ember sem elég erős, elég okos ennek befogadására. Tudniillik végig kell szenvednünk egy egész emberi életet, és egy kicsit meg is kell halnunk ahhoz, hogy valójában rálátásunk legyen ezeknek a dolgoknak a tudására. És még így sem mindig elég egy emberöltő ahhoz, hogy ismereten belülre kerüljünk, mert a legtöbb ember, úgy éli le életét, hogy elmegy ezek mellett az igazságok mellett, és úgy is hal meg, hogy a közelében sem kerül ezeknek a valódi földi dimenziókon túlra mutató tudásnak. Nekünk keresztény katolikus híveknek sem egyszerű ez a házifeladat. Hogy mégis mi kell hozzá? Tehetjük fel jogosan a kérdést. Rengeteg imádság, rengeteg szeretet, még ennél is több alázat és megaláztatás, amit valljuk be őszintén nem könnyű bennünk életben tartani. A hitről pedig még nem is beszéltünk. Az az egyetlen nagy szerencsénk, hogy ezt nem tudjuk magunktól megszerezni, ezt csak Isten adhatja meg nekünk, amikor látja, hogy arra méltók vagyunk, ahogy a Szentlelket is ugyan megígéri minden embernek, várják is azt nagyon sokan, de nem fog megérkezni csak annak az embernek a számára, aki méltó annak befogadására. Jézus Krisztus tanításának megismerésében és megértésében új korszak kezdődik a tanítványok számára a Szentlélek eljövetelével. Persze nemcsak az ő számukra, hanem rajtuk keresztül minden ember számára. Krisztusban szeretett Testvéreim! A Lélek vezet el bennünket majd a teljes igazságra - ahogyan erről az Úr beszél az utolsó vacsorán. Ahogyan Jézus Krisztus sem magától beszél, nem magától, a saját fantáziájára hagyatkozva beszél, hanem azt hirdeti, amit az Atyától hallott, ugyanígy a Szentlélek is. Mi sem magunktól beszélünk, agyalhatnánk szebbnél szebb mondatokon mindhiába, csupán értelmetlen gagyarászás lenne minden mondatunk a Szentlélek ereje, varázsa nélkül. S ahogyan Jézus Krisztus sem magától jött a földre, hanem az Atya küldte őt, hogy megváltsa az embereket, ugyanúgy a Szentlelket is a mennyei Atya küldi, hogy az idők végéig az Egyházzal maradjon és megszentelje a hívőket. Testvéreim mi emberek sem azért születünk erre a világra, mert mi elhatározzuk, hogy most igen is én meg akarok születni és akkor az úgy is lesz. Sőt még a szüleink akarata sem elegendő ahhoz, hogy az életünk valóra váljon, de még csak, ha ezek az akaratok összecsengenek még akkor sem az ember válik belőlünk, amit a szüleink akarnak, hanem amelyre a Szentlélek által, vagy anélkül mi magunk eltudunk jutni. Jézus Krisztus és a Szentlélek küldetése tehát ily módon szorosan összekapcsolódik, de nemcsak egymással, hanem velünk emberekkel is, a mi puszta létezésünkkel is. Jézus Krisztus az igazságot hirdeti nekünk, a Szentlélek pedig annak teljes
megértésében segít minket. Az igazság megismerésekor az a szándék vezet bennünket, hogy eljussunk a Jézus Krisztusban való hitre, aki maga az Igazság. A teljes igazság megismerése és a hit átalakítja életünket. Többé már nem élhetünk a bűnben, hanem Jézus Krisztus igazságából merítve az igazság tetteit kell cselekednünk életünk hátralévő részében. Erre a szintre kell eljutnunk, hogy befogadhassuk Jézus Krisztus mondanivalóját, és eléggé erősek lehessünk annak megértéséhez és életünkben való alkalmazásához.
Imádkozzunk:
Istenünk, a mennyei lakomában megerősödve, kérve kérünk, hogy szent Jusztinusz vértanú intelmeit követve ajándékaidért hálásak legyünk mindenkor. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!
2011. május 31., kedd
2011. május 29., vasárnap
Húsvét hatodik vasárnapja
Húsvét hatodik vasárnapja
Konstantinápolyi Boldog András vértanú emléknapja
A tömegkommunikáció világnapja
Ujjongó szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja,
Hirdessétek mindenütt a földön:
Megváltotta az Úr az ő népét,
Alleluja.
Könyörögjünk!
Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!
Krisztusban szeretett Testvéreim!
„Non relinquam vos orphanos : veniam ad vos.”
(János 14, 18.)
„Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok.” Mondja biztatásul a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsorán tanítványainak, hogy felkészítse őket arra az időre, amely hamarosan elérkezik, és ő többé fizikailag nem lesz már úgy köztük, mint eddig. Ez a biztatás akkor azon az estén a tizenegy apostolnak hangzik el, így János evangélista is fültanúja volt ezeknek a szavaknak. Mi kétezer évvel később élő keresztény katolikus hívek nem lehettünk ugyan ott abban a jeruzsálemi teremben, de a szavak, amelyeket a názáreti Mester elmondott követőinek épp úgy szóltak nekünk is, mint nekik, hiszen fizikailag velünk sem lehetett kapcsolatban Jézus Krisztus. Mégis pontosan tudta, hogy lesznek követői, lesznek tanítványai ezer évekkel később is, akiknek épp úgy szükségük lesz ezekre a megerősítő szavakra, mint az akkor ott meglepetten, csodálkozva, sőt értetlenkedve ülő apostolainak. Az egyházi liturgiában igen mozgalmas napok és hetek következnek. Szebbnél-szebb ünnepek fogják előkészíteni a pünkösd, közelgő ünnepét, hogy a Szentlélek lángnyelvei újfent lelkünkbe találjanak lakóhelyet. Gondoljunk csak arra Testvéreim, hogy mai is mennyi mindent ünneplünk, mennyi mindenről kell megemlékeznünk. A polgári világban a gyermekek napján ünneplik szerte az egész világon, azokét a gyermekekét, akiket engedtek szüleik, orvosaik megszületni. Nem ünneplik azonban azokat, akiket megszületni sem engedtek, mi azonban a mai napon gondoljunk azokra a gyermekekre is, akiket az abortusz szelleme gyilkolt meg. A hősök napját is ünnepli a polgári világ, azokét a hősökét, akik életüket áldozták eszmékért, ideológiákért, kormányokért, esztelen, önimádó emberekért, akik magukat Isten helyébe képzelték. Hősként haltak meg kivétel nélkül mind csúfnál csúfabb háborúkban, amelyek mindig mások érdekeit, gonoszságait szolgálták. Mi azonban keresztény katolikus hívek ünnepeljük ma a közösségi kommunikáció világnapját is. Tudom, hogy így ez első hangzásra egyáltalán nem hangzik egyházias ünnepnek, de mégis igen fontos szerepet, helyet tölt be, vagy fog betölteni evangelizációs küldetésünkben. Tulajdonképpen, amikor ezt olvassuk, éppen ez a tömegkommunikációs evangelizáció valósul meg az internet segítségével. Nem könnyű, de úgy is mondhatnánk, hogy nagyon nehéz azt a konzervatívnak tartott Egyházat erre az útra terelni, amely néhány éve még nem is hallott ezekről az eszközökről, ezekről a lehetőségekről. A felgyorsult világban megváltoztak a tér és idő vonatkozásai, tagadhatnánk ezt, és görcsösen kapaszkodhatnánk a régi módszerekhez, de újra kell gondolnunk küldetésünket a mai világ fényében, különben az úgy robog el mellettünk, mint egy szuper expressz, és mire feleszmélnénk, már olyan őskövületek lennénk, mint a dinoszauruszok és csak kutatók beszélnének rólunk, hogy ilyenek is léteztek egykoron. Jó magam immár közel húsz éve használom a számítógépet és az internetet. A mai egyházi papság kilencven százaléka, koránál fogva teljesen idegenül áll a dologhoz, és mereven elutasítja használatát. Ezen változtatni kell, mert az emberek igénylik ezt a változást, és ha az emberek közelébe és mindennapjaiban ott akarunk maradni használnunk kell ezeket az eszközöket, különben templomaink üresen maradnak, kápolnáinkra lakatok kerülnek. A mai napra ezzel kapcsolatban XVI. Benedek pápa levelet írt a papsághoz és a hívekhez. Most idéznék ebből: „Szeretném arra hívni a keresztényeket, hogy bizalommal, tudatos és felelősségteljes kreativitással csatlakozzanak ahhoz a kapcsolati hálóhoz, amelyet a digitális kor lehetővé tett. Nem egyszerűen az ottani jelenlét iránti vágy kielégítéséért, hanem mert ez a háló szerves része az emberi életnek. A világháló hozzájárul az intellektuális és spirituális tudat új és összetettebb formáinak kifejlődéséhez és meggyőződéseink egymással való megosztásához. E téren is arra vagyunk hivatva, hogy hirdessük hitünket, hogy Krisztus Isten, az ember és a történelem Üdvözítője, az, akiben minden dolog eljut a beteljesülésére (vö. Ef 1,10). Az evangélium hirdetése a kommunikáció tiszteletteljes és diszkrét módját kívánja meg, amely ösztönzi a szívet és megmozgatja a tudatot. Ez a forma a feltámadt Jézus stílusára emlékeztet, amikor útitársul szegődött az emmauszi tanítványok mellé (vö. Lk 24, 13-35): közelsége által fokozatosan elvezette őket a titok megértésére, párbeszédet folytatott velük, tapintatosan megláttatta, ami a szívükben volt. Végső megközelítésül, az igazság – maga Krisztus – a teljes és valódi válasz az embernek a kapcsolat, a közösség és az értelem utáni vágyára. Ezeket a vágyakat tükrözi a közösségi hálókban való nagyarányú részvétel is. A hívők azzal, hogy tanúságot tesznek legmélyebb meggyőződéseikről, nagyban elősegítik, hogy a világháló ne váljon olyan eszközzé, amely kategóriákká alacsonyítja az embereket, érzelmileg manipulálni próbálja őket, vagy amely lehetővé teszi, hogy akinek hatalma van, kisajátítsa mások véleményét. Éppen ellenkezőleg, a keresztények bátorítanak mindenkit, hogy elevenen tartsák az ember örök kérdéseit, amelyek tanúsítják a természetfeletti iránti vágyát és a hiteles, méltó módon élhető életformák iránti vágyakozását. Éppen ez a sajátosan emberi, lelki törekvés az, amely az igazság és közösség iránti szomjunk mögött áll, és amely arra ösztönöz, hogy feddhetetlenül és becsületesen kommunikáljunk.” Eddig tartott az idézet, és ha megengeditek, most elmondom, hogy az én életemben mit jelent a digitális, virtuális kommunikáció. Az internet segítségével keresztény katolikus újságokat olvashatok anélkül, hogy meg kellene őket vásárolnom, hogy azért fákat vágjanak ki. Több internetes katolikus rádió adását hallgathatom élőben és felvételről is, ha éppen nekem nem alkalmas, azaz időpont. Minden szentmisét hallgathatók Budapestről, vagy az Egri Bazilikából, de rózsafüzért is imádkozhatom élőben az ország különböző pontjain imádkozó közösségekkel. Hitvallásokat hallgathatók és homíliákat. Örömmel tapasztalom, hogy az egyházközségek egyre nagyobb számban vannak jelen a hálón, ahol megismerhetem hétköznapjaikat és ünnepeiket is. Arról már nem is ejtenék szót, hogy a zsolozsmát is minden nap, minden imaórában, közösségben mondhatom a távolban imádkozókkal. Természetesen mindez nem helyettesíti a valódi részvételt az egyházközség életében, de erőt, tapasztalatot, gyakorlatot ad arra nézve, hogyan adjam tovább saját közösségemben ezeket az ismereteket. Azokban az időkben, amikor az egyszerű emberek korlátai némiképpen beszűkültek az internet kitörést ad ezek közül és nem érezzük úgy, hogy a világ magunkra hagyott bennünket, és anyagi javaik szűkössége miatt kikerültünk a világ vérkeringéséből. Mindenképpen úgy vélem ezen ismeretek alapján, hogy virtuális evangelizáció új lehetőségeket nyit meg, amelyekkel élnünk kell nem megfeledkezve arról, hogy a valódi világ mégis odakint van. Mégis Testvéreim úgy érzem, hogy aki ebben a virtuális világban képes eligazodni, az a hívő keresztény katolikus ember jobban meglátja és megérti Jézus Krisztus minden tanítását, mert ő is egyfajta virtuális világról hirdeti tanait. A mennyország és az odavezető út éppen ilyen virtuális, láthatatlan mégis létező dolog. Buzdítani tudok minden Testvéreimet kortól és nemtől függetlenül, hogy ne féljen bekapcsolódni ebbe a világba, ha lehetősége van rá, mert egy új közösségbe találja magát. Egy olyan közösségben, amely leginkább egy láthatatlan hajóhoz hasonlítható. Szent Ambrus püspök gondolatai pedig éppen erről a hajóról szólnak:
„Törve Hajónk sose lesz, mert Fája: Keresztjin a Krisztus őrt áll! Végibe kormányoz Úr-Atya, Lélek elől! Húz hat-hat evezőt révpart fele Tőle föledzett püspök-apostoli kar; és ama látnoki más ősi tizenkettő, meg a Négy Vén, s Négy Örök-ifjú [négy nagy próféta, négy evangélium]. Száll a világ-végig, nem merül, nem töretik... Zászlaja Krisztus: a Hír, az Irány, az Igazság. S Lelke vitorlát hajt! Óh örökégi Hajónk!”
Krisztusban Szeretett Testvéreim! Jézus Krisztus mindig megtartotta minden ígéretét. Ezt a mait is megtartja: „Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok.” Várjuk hát eljövetelét az ő lelkületével, az ő szeretetével! Várjuk a jövő vasárnapi elsőáldozást is, amely során hat új fiatal végzi el első gyónását, járul először életében a Szentáldozáshoz, hogy magába fogadhassa a mi Urunk, Jézus Krisztus testét. Megígérte és el is jön számukra a következő vasárnapon. Mondjunk tehát minden szentségben igent az Istennek, mondjunk igent a Szentléleknek, akinek eljövetelét hamarosan ismét megünnepli az Egyházunk. Ha azt találnánk, hogy eddig nem működtünk kellőképpen együtt a Szentlélekkel mi, akik már meg vagyunk bérmálva, akkor nem kell újra bérmálkozni, de kell, hogy felszítsuk magunkban a bérmálás kegyelmét. Ezzel a lelkülettel készüljünk a pünkösd ünnepére. És készüljünk egyházközségünk elkövetkezendő ünnepére is, az elsőáldozásra, mikor néhány kis testvérünk először találkozik majd a szentségi Jézussal. Imádkozzunk értük, hogy az elsőáldozás számukra egy kezdet legyen: a szentségi Jézussal való találkozások sora, akivel a Szentlélek által mindig találkozhatnak lélekben.
Imádkozzunk:
Mindenható, örök Isten, te Krisztus feltámadásában újjáteremtesz minket az örök életre. Növeld bennünk a húsvéti szentség kegyelmét, és az üdvösség kenyerének erejét áraszd szívünkbe. Krisztus a mi Urunk által.
Ámen!
2011. május 28., szombat
XVI. Benedek pápa üzenete a tömegtájékoztatás világnapjára
Igazság, hithirdetés és hiteles élet a digitális korban
Pápai üzenet a tömegtájékoztatás 45. világnapjára
Magyarországon idén május 29-én ünnepeljük a tömegtájékoztatás világnapját, ezen a napon a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. XVI. Benedek pápa írását az alábbiakban közöljük.
Kedves testvéreim!
A tömegtájékoztatás 45. világnapja alkalmából szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot, amelyek korunk egyik sajátos jelenségéből, a kommunikáció interneten való terjedéséből fakadna. Egyre általánosabb az a meggyőződés, hogy ahogyan az ipari forradalom a termelési körfolyamatba és a munkások életébe bevezetett újdonságokon keresztül mély változást hozott a társadalomba, ugyanígy ma a kommunikáció terén végbemenő mély átalakulás irányítja a nagy kulturális és társadalmi változások folyását. Az új technológiák nemcsak a kommunikáció módját változtatják meg, hanem önmagában a kommunikációt, így megállapíthatjuk, hogy széleskörű kulturális átalakulással állunk szemben. Az információk és ismeretek ily módon való terjesztésével a tanulás és a gondolkodás új módja van születőben, amely a kapcsolatteremtés és közösségépítés eddig ismeretlen lehetőségeit hordozza magában.
Olyan távlatok kerülnek elénk, amelyek nemrég még elképzelhetetlenek voltak, s most ámulatba ejtenek az új kommunikációs eszközök adta lehetőségekkel. Ugyanakkor egyre sürgetőbben egy sor gondolatot vetnek fel a kommunikáció értelméről a digitális korban. Különösen nyilvánvaló ez, amikor az internet rendkívüli lehetőségeivel és összetett alkalmazási módjaival találkozunk. Ahogy az emberi értelem minden más gyümölcse, az új kommunikációs technológiák is arra hivatottak, hogy a személy teljességének javát és az egész emberiséget szolgálják. Ha bölcsen használjátok, akkor ezek az eszközök hozzájárulhatnak az értelmezés, az igazság és az egység utáni vágy kielégítésére, amely még mindig az emberiség legalapvetőbb törekvése.
A digitális világban az információ közvetítése egyre gyakrabban az információ közösségi hálóba való helyezését jelenti, ahol az ismeretek megosztása személyes kapcsolatokon keresztül történik. Az információ létrehozója és fogyasztója közötti éles határ relatívvá válik, és a kommunikáció nemcsak az adatcserére, hanem egyre inkább megosztásra is szolgál. Ez a folyamat elősegítette, hogy új módon értékeljük a kommunikációs tevékenységet, amelyet mindenekelőtt párbeszédnek, cserének, szolidaritásnak és pozitív kapcsolatok teremtésének tekintünk. Másrészről mindez ellentétben áll a digitális kommunikáció néhány jellegzetes korlátjával. Ilyen például az egyoldalú kapcsolat, az a tendencia, hogy belső világunknak csak egyes részét tárjuk fel, és az önképépítés veszélye, amely utat enged az öntetszelgésnek.
Főleg a fiatalok élik át a kommunikáció változását azokra az emberekre jellemző aggodalmakkal, ellenvetésekkel és kreativitással, akik lelkesen és kíváncsian nyílnak meg új élettapasztalatokra. Az ún. közösségi hálók által megteremtett nyilvános digitális térben való egyre nagyobb részvételük a személyek közötti kapcsolatok új formáit alakítja ki, kihat az ember önképére, így elkerülhetetlenül felvetődik az a kérdés, hogy helyesen cselekszik-e az ember, és hiteles-e a léte.
A virtuális térben való jelenlét lehet a másikkal való személyes találkozás őszinte keresésének a jele, ha figyelünk arra, hogy elkerüljük a veszélyeket, mint például egyfajta párhuzamos világba való menekülést, vagy hogy túlzottan a virtuális világba helyezzük magunkat. A megosztás és a „barátságok” keresésekor találkozunk azzal a kihívással, hogy hitelesek legyünk, hűek önmagunkhoz anélkül, hogy abba az illúzióba esnénk, hogy mesterségesen alakíthatjuk nyilvános „profilunkat”.
Az új technológiák lehetővé teszik, hogy az emberek a tér és a saját kultúrájuk határait átlépve találkozzanak, megteremtve ezzel a lehetséges barátságok új világát. Ez ugyan egy nagy lehetőség, de nagyobb figyelmet és tudatosságot is igényel a lehetséges kockázatok miatt. Ki a „felebarátom” ebben az új világban? Fennáll-e a veszély, hogy kevésbé vagyunk jelen azok számára, akikkel a mindennapi életünk során találkozunk? Megvan-e annak veszélye, hogy szétszórtakká válunk, mert figyelmünk szétforgácsolódik és belemerül egy olyan világba, amely más, mint amiben élünk? Szánunk időt arra, hogy kritikusan átgondoljuk döntéseinket, hogy valóban mély és tartós emberi kapcsolatokat ápoljunk? Fontos mindig észben tartanunk: a virtuális kapcsolat nem helyettesítheti és nem is szabad helyettesítenie az emberekkel való közvetlen kapcsolatot életünk semmilyen szintjén sem.
Mindannyian szembesülünk annak szükségességével – még a digitális korban is – hogy hiteles és gondolkodó emberek legyünk. Egyébként a közösségi hálók sajátos dinamikája is azt mutatja, hogy az ember mindig érintett abban, amit kommunikál. Amikor az emberek információkat cserélnek, egyúttal megosztanak valamit önmagukból, megosztják világképüket, reményeiket, eszméiket. Ebből az következik, hogy a digitális világban is létezik keresztény stílusú jelenlét: ez a becsületes és nyílt kommunikációban nyilvánul meg, amely felelősség- és tiszteletteljes a másik felé. Az evangélium hirdetése az új médián keresztül nemcsak azt jelenti, hogy kimondottan vallási témájú anyagokat közvetítünk a különböző eszközökkel, hanem azt is, hogy digitális profilunkon és kommunikációs módunkon keresztül következetesen tanúságot teszünk az evangéliumhoz teljesen hű választásainkról, preferenciáinkról és ítéleteinkről, akkor is, ha ezt nem mondjuk ki nyíltan. Egyébként a digitális világban sem lehet üzenetet közölni a hírt adó személy következetes tanúságtétele nélkül. A keresztény ember az új kommunikációs környezetben és az új kifejezésformák között is arra hivatott, tudjon bárkinek, aki megkérdezi tőle, miből fakad a reménysége (vö. 1Pét 3,15).
Az elkötelezettség, hogy tanúságot tegyünk az evangéliumról a digitális korban is, mindenkitől azt kívánja, hogy különösképpen figyeljen ennek az üzenetnek a vetületeire, ezek ugyanis kihívást intézhetnek a világháló sajátos logikája ellen. Mindenekelőtt tudatában kell lennünk, hogy az általunk megosztani kívánt igazság értéke nem a „népszerűségéből” vagy a nézettségének mennyiségéből fakad. Ahelyett, hogy elfogadhatóvá próbálnánk tenni vagy akár felhígítanánk ezt az igazságot, sokkal inkább a maga teljességében kell megismertetnünk. Mindennapi táplálékká, nem pedig pillanatnyi látványossággá kell válnia. Az evangélium igazsága nem olyasmi, ami fogyasztási vagy felületes élvezeti cikk lehet, hanem ajándék, amely szabad választ kíván. Akkor is, amikor a világháló virtuális terében hirdetjük az evangéliumot, szükség van arra, hogy megtestesüljön a valóságos világban és azoknak a testvéreinknek az arcába tekintve, akikkel a mindennapi életünket megosztjuk. A hit átadásában ezért mindig alapvetőek maradnak a közvetlen, emberi kapcsolatok!
Szeretném arra hívni a keresztényeket, hogy bizalommal, tudatos és felelősségteljes kreativitással csatlakozzanak ahhoz a kapcsolati hálóhoz, amelyet a digitális kor lehetővé tett. Nem egyszerűen az ottani jelenlét iránti vágy kielégítéséért, hanem mert ez a háló szerves része az emberi életnek. A világháló hozzájárul az intellektuális és spirituális tudat új és összetettebb formáinak kifejlődéséhez és meggyőződéseink egymással való megosztásához. E téren is arra vagyunk hivatva, hogy hirdessük hitünket, hogy Krisztus Isten, az ember és a történelem Üdvözítője, az, akiben minden dolog eljut a beteljesülésére (vö. Ef 1,10). Az evangélium hirdetése a kommunikáció tiszteletteljes és diszkrét módját kívánja meg, amely ösztönzi a szívet és megmozgatja a tudatot. Ez a forma a feltámadt Jézus stílusára emlékeztet, amikor útitársul szegődött az emmauszi tanítványok mellé (vö. Lk 24, 13-35): közelsége által fokozatosan elvezette őket a titok megértésére, párbeszédet folytatott velük, tapintatosan megláttatta, ami a szívükben volt.
Végső megközelítésül, az igazság – maga Krisztus – a teljes és valódi válasz az embernek a kapcsolat, a közösség és az értelem utáni vágyára. Ezeket a vágyakat tükrözi a közösségi hálókban való nagyarányú részvétel is. A hívők azzal, hogy tanúságot tesznek legmélyebb meggyőződéseikről, nagyban elősegítik, hogy a világháló ne váljon olyan eszközzé, amely kategóriákká alacsonyítja az embereket, érzelmileg manipulálni próbálja őket, vagy amely lehetővé teszi, hogy akinek hatalma van, kisajátítsa mások véleményét. Éppen ellenkezőleg, a keresztények bátorítanak mindenkit, hogy elevenen tartsák az ember örök kérdéseit, amelyek tanúsítják a természetfeletti iránti vágyát és a hiteles, méltó módon élhető életformák iránti vágyakozását. Éppen ez a sajátosan emberi, lelki törekvés az, amely az igazság és közösség iránti szomjunk mögött áll, és amely arra ösztönöz, hogy feddhetetlenül és becsületesen kommunikáljunk.
Mindenekelőtt a fiatalokat hívom, hogy jól használják a digitális térben való jelenlétüket. Találkozni fogok velük a következő Ifjúsági Világtalálkozón Madridban, amelynek előkészítésében nagyon sok minden köszönhető az új technológiák előnyeinek. A kommunikációs munkatársak számára kérem Istentől, Szalézi Szent Ferenc közbenjárására, hogy lelkiismeretesen és pontos szakmai tudással tudják végezni tevékenységüket, és mindenkire apostoli áldásomat adom.
XVI. Benedek pápa
Bejegyzések
