A pápa a Visconti gimnázium diákjaihoz: A nagy előd, Gonzága Szent Alajos példájával előre

Virágvasárnap előtt szombaton délben Ferenc pápa a VI. Pál aulában fogadta a római Visconti gimnázium 5000 diákját tanáraival együtt. A látogatásra abból az alkalomból került sor, hogy idén tartják az „Alajos Jubileumot”, a gimnázium egykori diákja, a jezsuita Gonzága Szent Alajos születésének 450. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévet. Ferenc pápa a Visconti Líceum, a néhai Collegium Romanum egykori diákjaihoz intézett beszédében a Szent életéből kiindulva annak két jeles tulajdonságára emlékeztette őket: tudjanak ők is nagy döntéseket hozni az életben, továbbá merjenek szeretni tiszta és szabad szívvel.

Gonzaga Szent Alajos rövid és tartalmas élete

Gonzaga Szent Alajos 1568. márciusában született lombardiai őrgrófi család elsőszülöttjeként, aki örökségéről és világi hatalmáról lemondva jezsuita szerzetesnek állt be, majd korai halála után 14 évvel később boldoggá, majd 1726-ban szentté avatták. Sírját a római Szent Ignác templom oldalkápolnája őrzi. Családi ellenkezés dacára lépett a Jézus Társaságába, így került Rómába, és lett a Collegium Romanum jezsuita kollégium növendéke. 1590-91 telén éhínség és pestisjárvány sújtotta az Örök Várost és környékét. Krisztusi szeretetétől indíttatva Alajos is beállt a Collegium Romanum diákjaival együtt a betegeket segítők önkéntesek csapatába. Szolgálata közben megfertőződött és fél éves súlyos betegség után 1591-ben hunyt el, száz évvel Szent Ignác születése után. Ő lett a katolikus egyházban az ifjúság védőszentje és emiatt születése 450 éves jubileumára tavaly, 2018-ban „Gonzága Szent Alajos emlékévet” hirdettek meg. Ferenc pápa ezen jubileum keretében találkozott a Visconti gimnázium tanulóival, akik Gonzaga Szent Alajosban valójában egykori diáktársukat tisztelhetik.

Becsüljék meg az elődök nemes örökségét

Ferenc pápa a VI. Pál aulát szinte teljesen megtöltő „szentalajosi” diákságot az iskolai közösség globális egyesítő erejére emlékeztette, mely az oktatás és a nevelés által egyszerre nevel állampolgárrá és kereszténnyé. Rögtön arra figyelmeztette őket, hogy ügyeljenek a civil és keresztény embernek erre a nevelési szövetségére, mely szövetséget a világban egyébként már megszakították. Utalt az iskola diákjainak nagy öregjeire, mint Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Piusz pápa, Franco Modigliani, a későbbi Nobel díjas közgazdász. Becsüljék mFer az iskola eme örökséget, melynek ősét Szent Ignác alapította, majd XIII. Gergely pápa újjászervezte. A hit és az értelem párbeszédét valló nagy elődök sora jelentősen hozzájárult a tudomány és társadalom további fejlődéséhez. Hasonlóképpen az evangélium értékei ma is éltethetik az olasz nemzedékek sorát.

Szabadsággal, az igazság becsületes keresésével, szolidárisan előre!

Külön kitért a pápa a neves elődök felsorolásában Matteo Ricci nevére, aki szintén a kollégium öreg diákja. A jezsuita rendbe lépve annak tagjaként az elsők között teremtette meg a Kína és a Nyugat közötti barátság hídját, ami főként annak köszönhető, hogy máig érvényes módon tudta az inkulturáció, azaz a más kultúrába való belegyökerezés révén elvinni a keresztény tanítást a kínai világba. Vegyétek azt a fáklyát és szenvedélyes lelkesedéssel vigyétek tovább ezt a feladatot a megváltozott körülmények között! – bíztatta a diákokat a pápa. Szenvedéllyel, ellenállva a közömbösség szellemének és mindig nyitottan az együttműködésre! Ne féljenek a különbözőségtől, hiszen a különféle kultúrák és különféle személyek közötti párbeszéd gazdagítja az országot, előnyére válik a  földön mindenkinek. Az iskola egy laboratórium, mely elővételezi az eljövendő közösséget. Ebben jelentős szerepet játszik a vallási tapasztalat, melybe belefér mindaz, ami hitelesen emberi. Az egyház a II. Vatikáni Zsinat nyomán előmozdítja a testvériség egyetemes értékét, mely a szabadságon, az igazság becsületes keresésén, az igazságosság és a szolidaritás előmozdításán alapul, főként a gyengék felkarolásával. Mindez nem könnyű, de ez az egyetlen út, mely gyümölcsöt terem számunkra.

Hoznak bátran döntéseket egész életükre vonatkozóan

Ferenc pápa arra emlékeztette a diákokat, hogy iskolájuk épületében tanult egykor Gonzaga Szent Alajos és akit az iskola mellé épített Szent Ignác templomba temettek. Ugyanazon falak között tanult és lett ott szentté, az ifjúság védőszentjévé. Elsőként azt idézte fel a fiatal példakép életéből, hogy ő tudott jelentős döntéseket hozni az élete számára, anélkül, hogy a karrier vagy a pénz istene vonzásába került volna. Éppen ezért fontos, hogy a benső dolgainkkal foglalkozzunk, vagyis hallgassunk a lelkiismeretünk hangjára. Ehhez pedig megfelelő hely és idő kell, ahová visszavonulva az ember egyedül marad és csendet tart. Közben ne féljetek a csend nehézségeitől vagy éppen szárazságától! – kérte a pápa. Külön a fiatalok lelkére kötötte, hogy álljanak ellen a mobiltelefontól való függésnek, ami önmagában, eszközként véve jó lehet, mert kapcsolatokat teremthet, de elragadhatja az ember szabadságát is, sőt kábítószerként mérgezhet is. Arra figyeljenek, hogy a csevegés helyett inkább a közösség építésére használják fel. Szent Ágoston bölcs szavát idézte: „In interiore homine habitat veritas”, vagyis az ember bensőjében lakik az igazság. Ezt és ott kell keresnünk!

A leleményes szeretet tágasságával szolgáljatok!

Gonzaga Szent Alajos életének másik vonásaként említette meg Ferenc pápa annak a képességét, hogy tiszta szívvel és szabadon szeressünk. Istenhez csak az jut el, aki szeret. Az ember érzelmi életének két dimenziója van: a szemérem, vagyis a tisztaság és a szabadság. A szemérmes szeretet nem arcátlan, és ebben a tiszta szeretetben hűségesnek kell maradni. A szeretet nem játék, hanem Isten legszebb ajándéka. Ne piszkítsuk be hűtlenséggel, szeressünk kitágult szívvel, nagylelkűen! Ennek a nagylelkű szívnek aztán szüksége van arra, hogy szolidárisan elinduljon a felebarát, a szegény felé. Ebben nagyon segít a szeretet leleményessége. Ez túllendít bennünket a falakon, az akadályokon. Ennek segítségével tudott  Gonzaga Szent Alajos is a betegek rendelkezésére állni, akár egy pestisjárvány közepette is. A szeretet mindig túllendít, ne felejtsétek, ezt teszi a leleményes szeretet! – ajánlotta a Szentatya.

Hasznos tanácsok

Beszéde záró részében hasznos tanácsokat adott a pápa: ápolják az önkéntes szolgálat nemes hagyományát, mely a pápa tapasztalata szerint Olaszország egyik nagy erénye. Aztán tudjanak és merjenek bátran álmodni, akár egészen nagy dolgokról is! A Virágvasárnappal kezdődő nagyhetet használják fel a lélek megújítására, majd a mai iskolákat fenyegető egyik nagy veszélyre is emlékeztetett, mégpedig a bullizmusra, a másik fenyegető terrorizálására. Küzdjenek a másikat fenyegető erőszak ellen, kérte a diákokat, majd áldását adta rájuk.

Nagyhétfő

Nagyhétfő

Jézus szenvedéstörténetének elbeszélését János evangélista a betániai vacsora jelenetével kezdi, amely a jeruzsálemi bevonulás utáni napon történt. Az étkezés közben Mária drága olajjal keni meg Jézus lábát. Mária olyat tesz, ami messze felülmúlja a vendégszeretet szokásos formáit, megnyilvánulásait. Cselekedete Júdás rosszallását váltja ki, aki pazarlásnak tartja azt. Az Úr rögtön megvédi Máriát: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi.”
Jelképes cselekedetről van tehát szó. A megkenés előkészület Jézus temetésére. A húsvéti eseményeket jól ismerjük. A keresztről való levételt követően a húsvéti ünnep és a szombat beállta miatt nincs már idő arra, hogy az Úr holttestét a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák a temetés előtt. Utólag szeretnék ezt megtenni az asszonyok, ezért mennek húsvét hajnalban Jézus sírjához, de akkor már nem találják ott a holttestet, mert Jézus feltámadt. Ami tehát a temetéskor el fog maradni, azt Mária most, előzetesen megteszi, megkeni az Úr testét. Ő a hűséges tanítványok példája, aki kifejezi az Úr iránti szeretetét.
Mária Jézus baráti, Júdás pedig tanítványi köréhez tartozik, tehát mindketten közel állnak hozzá. Lelkületük azonban különböző. E két személy példája engem is választás elé állít. A nagylelkűséget vagy a szűkkeblűséget választom? Kitartok-e hűséggel, szeretettel az Úr mellett vagy árulója leszek?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Útravaló – 2019. április 14., virágvasárnap

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

(Statio: ad S. Joannem in Laterano)

A bazilikák hajóinak mozaikábrázolásain, az ablakok szintjén gyakran látjuk a szentély felé, pálmaággal vonuló szenteket. Ezek az állóképek ma általunk, akik a körmenetben virágos ágakat viszünk, a járószinten megelevenednek. Krisztus keresztje körül mintegy sorba rendeződik és üdvösségtörténetté formálódik az egész történelem, amelynek mi is része vagyunk, és amelyben szenvedés és dicsőség, az Úr uralma alatt együtt van jelen. Krisztust Jeruzsálembe, szenvedésének és dicsőségének helyére kísérjük, hogy egykor majd a mennyei szentélybe is beléphessünk vele. A Lateráni bazilika, az összes templomok anyja és feje, így ma különösképpen is megjeleníti számunkra az égi szentélyt, a mennyei Jeruzsálemet, ahonnan elindult és ahová tart az emberi történelem.

Ferenc pápa homíliája virágvasárnapon: Jézus előttünk járt a hit útján!

Április 14-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren mutatta be a nagyhetet megnyitó ünnepélyes szentmisét, amelyen mintegy negyvenezer hívő vett részt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Jézus az alázat, az Atya akaratára való ráhagyatkozás útját választotta a diadalittas győzelem útja helyett.

Ferenc pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

A jeruzsálemi bevonulás éljenzései és Jézus megaláztatása. Az ünneplő kiáltások és az ádáz düh. Minden évben ez a kettős misztérium kíséri belépésünket a nagyhétbe, e szertartás jellegzetes momentumaiba: az elején körmenet a pálma- és olajágakkal, azután a szenvedéstörténet ünnepélyes felolvasása.

Engedjük magunkat bevonódni ebbe a Szentlélek által vezetett tevékenységbe, hogy elnyerjük, amit az imában kértünk: hogy hittel kísérjük Megváltónkat útján, és mindig szem előtt tartsuk kínszenvedésének nagy tanítását: az életpéldát és a gonosz szelleme fölötti győzelmet!

Jézus megmutatja, hogyan nézzünk szembe a nehéz pillanatokkal és a legálnokabb kísértésekkel úgy, hogy megőrizzük szívünkben a békét, amely nem közöny, nem szenvtelenség vagy emberfelettiség, hanem bizakodó ráhagyatkozás az Atyára, az ő életet és irgalmat hordozó, üdvözítő akaratára; és Jézus egész küldetése során mindig átment azon a kísértésen, hogy a „saját művét hozza létre”, hogy ő maga válassza ki a módot, és hogy elszakadjon az Atyának való engedelmességtől. Az elejétől, a negyvennapos pusztai harcban, a végéig, a kínszenvedésben, Jézus ellenáll ennek a kísértésnek, az Atyába vetett engedelmes bizalommal.

Ma is, amikor bevonul Jeruzsálembe, ő megmutatja nekünk az utat. Mert abban az eseményben a gonosznak, a világ fejedelmének még volt egy kijátszható kártyája: a triumfalizmus kártyája, az Úr viszont azzal válaszolt, hogy hűséges maradt útjához, az alázat útjához.

A triumfalizmus kiskapukon keresztül, hamis kompromisszumokkal akarja a célt elérni. A győztes szekerére próbál felkapaszkodni. A triumfalizmus olyan gesztusokkal és szavakkal él, amelyek nem mentek át a kereszt olvasztótégelyén; a másokkal való összehasonlítás táplálja, akiket mindig rosszabbnak, gyarlónak, bukottnak… ítél. A triumfalizmus kifinomult formája a spirituális világiasság, amely a legnagyobb veszély, a legalattomosabb kísértés, mely az Egyházat fenyegeti (Henri de Lubac). Kínszenvedésével Jézus elpusztította a triumfalizmust.

Az Úr valóban együtt örvendezett a néppel, a fiatalokkal, akik nevét kiáltották és királynak, messiásnak nevezték. Szívében örült, amikor látta Izrael szegényeinek lelkesedését és ünneplését. Olyannyira, hogy a farizeusoknak, akik kérték tőle, hogy feddje meg tanítványait a botrányos kijelentésekért, azt válaszolta: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lk 19,40). Az alázat nem a valóság letagadását jelenti, valóban Jézus a messiás, valóban ő a király.

Ugyanakkor Jézus szíve más úton van, azon a szent úton, amelyet csak ő és az Atya ismer: ez az az út, amely az „isteni állapotból” a „szolgai állapotba” vezet, az engedelmességben való megalázkodás útja „a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6–8). Ő tudja, hogy a valódi diadal eléréséhez teret kell adnia Istennek, teret adni Istennek pedig csak egy módon lehetséges: ez a lemeztelenedés, az önkiüresítés. Hallgatás, imádkozás, megalázkodás. Testvéreim, a kereszttel nem lehet alkudozni, vagy átöleli az ember, vagy elutasítja. És megalázkodásával Jézus meg akarta nyitni nekünk a hit útját, és előttünk akart járni rajta.

Őmögötte az első, aki a hit útját végigjárta, az ő édesanyja, Mária, az első tanítvány volt. A Szűznek és a szenteknek meg kellett szenvedniük, hogy hitben, Isten akaratát követve járjanak. Hogy az élet kemény és fájdalmas eseményeire hittel tudjunk válaszolni, az „a szív különleges fáradságába” kerül (vö. Szent II. János Pál: Redemptoris mater enciklika, 17). Ez a hit éjszakája. De csak ebből az éjszakából ragyog fel a húsvét hajnala! A kereszt lábánál Mária visszagondolt azokra a szavakra, amelyekkel az angyal meghirdette Fiát: „Nagy lesz ő […]; az Úristen neki adja majd atyjának, Dávidnak a trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, és uralmának nem lesz vége” (Lk 1,32–33). Mária a Golgotán azzal szembesül, hogy ez az ígéret egyáltalán nem teljesült: Fia bűnözőként haldoklik egy kereszten. Így a Jézus megalázkodása által elpusztított triumfalizmus ugyanúgy megsemmisült az édesanya szívében; mindketten csendben tudtak maradni.

Mária elöl járt, utána pedig számtalan szent nő és férfi követte Jézust az alázat és az engedelmesség útján. Ma, az ifjúság világnapján szeretnék megemlékezni a sok fiatal szentről, különösen a „szomszédunkban” élőkről, akiket egyedül Isten ismer, és akiket ő szeret meglepetésként felfedni előttünk. Kedves fiatalok, ne szégyelljétek megmutatni Jézus iránti lelkesedéseteket, ne szégyelljétek kiáltani, hogy ő él, hogy ő az életetek! Ugyanakkor attól se féljetek, hogy kövessétek őt a kereszt útján. És amikor azt kéri, hogy mondjatok le magatokról, hogy hagyjátok el életetek biztonságos kereteit, hogy teljesen a mennyei Atyára bízzátok magatokat, akkor, kedves fiatalok, örvendezzetek és ujjongjatok! Isten országának útján jártok.

Ünneplő kiáltások és ádáz düh; lenyűgöző Jézus csendje kínszenvedése folyamán, azt a kísértést is legyőzi, hogy válaszoljon, hogy „előtérbe kerüljön”. A sötétség és a nagy megpróbáltatás pillanataiban hallgatni kell, bátran csendben kell maradni, ám ennek szelíd és nem haragvó hallgatásnak kell lennie. A csend szelídsége még gyengébbnek, még megalázottabbnak mutat majd minket, és akkor az ördög, bátorságra kapva színre lép. Csendben kell neki ellenállni, „helyünkön maradva”, de magának Jézusnak a magatartásával. Ő tudja, hogy a háború Isten és e világ fejedelme között zajlik, és hogy nem kell kardot rántani, hanem nyugodtnak kell maradni, szilárdan a hitben. Ez Isten órája. És abban az órában, amikor Isten harcba indul, engedni kell neki, hogy ezt megtegye. A mi biztonságos helyünk Isten szent anyjának köpenye alatt lesz. És miközben arra várunk, hogy az Úr eljöjjön és lecsillapítsa a vihart (vö. Mk 4,37–41), csendes, imádságos tanúságtételünkkel tárjuk fel magunk és mások előtt a „bennünk élő remény okát” (1Pét 3,15)! Ez segít majd, hogy az ígéretekre való emlékezésnek, a kereszt ádáz dühe jelen valóságának és a feltámadás reményének szent feszültségében éljünk.

Virágvasárnap

Virágvasárnap

Királyi bevonulás

A virágvasárnapi szentmise liturgiája kissé eltér a szentmisék szokásos rendjétől. A mise ünnepélyes bevonulással kezdődik, pálmaágakkal kezünkben idézzük fel az Úr jeruzsálemi bevonulását, s ennek keretében olvassuk fel az erről szóló egykori eseményeket, idén Szent Lukács művéből. Az evangélium helyén pedig az Úr szenvedésének története, a passió hangzik el énekelt, ünnepélyesebb formában, vagy egyszerűen felolvasva.
Mostani elmélkedésünk témája a jeruzsálemi bevonulás. Lukács evangélista leírásában nagy hangsúlyt kap a szamár megkeresése és Jézushoz vezetése. Jézus pontosan megtervez mindent és a tanítványok mindent úgy tesznek, ahogyan Mesterük kívánja. A leírás bizonyos elemei véletlenszerűséget sugallnak, de szó sincs erről. Minden úgy történik, ahogyan Jézus előre megmondja. Jézus nem egyedül, hanem tanítványai kíséretében és nagyszámú zarándokkal együtt érkezik a városba a húsvéti ünnepre. Eredetileg a Jeruzsálemben élők köszöntötték a városba érkező zarándokokat így: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” Az evangélista kissé módosítja a köszöntés szövegét: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében!”, és az érkezők szájába adja, akik a szamárháton ülő Jézusnak mondják ezt, sőt, ez a köszöntés most egyedül neki szól. Úgy tűnik, hogy szamárháton érkezés jelképes cselekedetét megértették az emberek, Jézusban meglátják az érkező Messiás-királyt. Ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen a Messiás-várás fokozott volt ebben az időben és mindenki jól ismerte Zakariás próféta jövendölését: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” (Zak 9,9). Ennek fényében már azt is jobban megértjük, miért tervezte meg ilyen módon Jézus a bevonulást, és miért szentel ennek oly nagy figyelmet elbeszélésében az evangélista.
Megláthatjuk ebben azt, hogy Jézus mintegy birtokba veszi Jeruzsálemet. Azt a várost, ahová a három esztendővel korábban megkezdett útja vezetett. A várost, ahová élete során többször is elzarándokolt. A várost, ahol a mennyei Atya háza, a templom áll. Ezt a templomot fogja majd a következő napokon birtokba venni, amikor kiűzi onnan a kereskedőket és újra átadja e megszentelt helyet eredeti rendeltetésének megfelelően az istentisztelet céljára (vö. Lk 19,45-48).
Az Úr érkezése tehát királyi bevonulás, amire nem csupán a köszöntés utal, hanem a pálmaágak és az útra terített ruhák is. Az ókori városok lakói így fogadták az érkező uralkodót. Jézus királyként érkezik, a nép pedig a Messiásnak járó hódolattal fogadja, illetve bekíséri őt a városba. Furcsa érzés belegondolnunk abba, hogy néhány nap múlva a most ujjongó nép ordítva fogja halálát követelni Pilátustól, s akik most örömmel kísérik befelé, pár nap múlva gyűlölettel kísérik Jeruzsálemből kifelé, amikor keresztjét hozva elhagyja a várost, és a Golgota felé halad.
A mai nappal kezdődő nagyhét folyamán kísérjük mi is lélekben az Urat. Legyünk vele az utolsó vacsorán! Legyünk ott keresztje alatt! Legyünk vele megváltó szenvedésében, hogy üdvözítő feltámadásának is részesei lehessünk!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem tebenned árad felénk. Nem félelemmel és rettegéssel gondolunk mennyei Atyánkra, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezet minket hozzá, és a szeretet segít minket a bűnbánat útján. Te tudatosan vállaltad a szenvedést és az önfeláldozást, mert az Atya ezt az áldozatot kívánta tőled az emberekkel való végső és teljes kiengesztelődés érdekében. Nekem is indulnom kell nyomodban a keresztúton, mert meghívsz, hogy én is hordozzam életem keresztjét. Meghívsz, hogy részesedjek szenvedésedben, mert részesíteni akarsz engem a feltámadás örömében.