Kis dolgok nagyszerűsége kitágítja a szívet – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája

Egyhetes szünet után Ferenc pápa november 26-én hétfőn ismét tartott homíliát a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmiséjén, melynek evangéliuma a szegény asszony két fillérje lukácsi történetét mondja el (Lk 21,1-4).

Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája arra buzdított, hogy kérjük a nagylelkűség kegyelmét a szegények iránt, melyeket a kis dolgokkal művelünk. Ennek a nagylelkűségnek az ellensége a fogyasztói magatartás, mely többet költ a szükségesnél. A nagylelkűség viszont kitágítja a szívet. A Biblia számos helye utal erre, elég csak a dúsgazdag és koldus Lázár történetére utalni, de az Úr maga mondja: „Nehéz a gazdagnak bejutni a menynek országába!”. Van, aki Jézust ezért „kommunistának” minősítheti, de az Úr, amikor ezeket mondta, tudatában volt annak, hogy a gazdagság mögött mindig egy rossz szellem áll, mégpedig evilág szelleme. Ezért is mondta másutt: „Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni: Istennek szolgálni és a gazdagságnak szolgálni”.

Az Istenbe vetet bizalomból születik a nagylelkűség

A mai evangéliumban is megtaláljuk az ellentétet a perselybe pénzt dobó gazdagok és a két fillérét odaadó szegény özvegy között. „Ezek a gazdagok mások, mint az a dúsgazdag, Lázárral szemben” – magyarázta a pápa. Ezek nem rosszak, mert hiszen templomba járnak és ott adakoznak. Tehát itt egészen más a helyzet. Az Úr valami mást akar mondani, amikor jelzi, hogy az az asszony „egész megélhetését” adta oda. Az özvegy, az árva, a migráns, az idegen a legszegényebbek voltak Izraelben, olyannyira, hogy nélkülük nem lehetett a szegényekről beszélni. Azért adta oda egész megélhetését, mert bízott az Istenben. Ez a boldogmondások asszonya, aki azért nagylelkű és adja mindenét, mert számára az Úr több mindennél! A Szentírás üzenete tehát felszólítás a nagylelkűségre! – foglalta össze a pápa.

Törekedjetek jót tenni!

Az újságok, a tévé és a rádió hírei nap mint nap szólnak éhségtől, gyógyszerek hiánya miatt  meghalt gyermekekről, aminek kapcsán – ajánlotta a pápa –, tegyük fel a kérdést: De hogyan tudom mindezt megoldani?  A megoldás abból az aggodalomból születik, hogy jót tegyünk. Még akkor is, ha nekünk is csak kevés pénzünk van. Nagylelkűségre hív az Úr. Ez egy minden napra vonatkozó dolog, hogy miként lehetek nagylelkű a szegényekkel, hogyan segíthetek nekik, amikor nekünk is alig marad a hónap végére. Vagy talán két fillérrel előbbre jutunk? Válaszként Ferenc pápa konkrét tanácsokat adott. A kis dolgokat kezdjük – mondjuk – a szobánkban, a ruhásszekrényükben! Hány pár cipőnk is van? Egy, kettő, három, négy, tizenöt vagy húsz? – mindenki megmondhatja a sajátját! De egy kicsit sok! – mondta a pápa és utalt egy ismerős prelátusra, akinek negyven pár cipője volt! Ha oly sok van neked, add oda a felét! És a ruhák, amiket évente csak egyszer használunk! Nagylelkűek lehetünk, hisz abból adunk, amink van!

A nagylelkűség valójában kitágítja a szívet

Ferenc pápa egy másik, pozitív példát is említett: Egy ismerős asszony bevásárláskor mindig vásárolt valamit a szegényeknek is, tíz százalékkal többet a sajátjánál, így nekik egyfajta tizedet adott. „Tudunk csodát tenni a nagylelkűségünkkel, a kis dolgok nagylelkűségével! Talán azért nem csináljuk, mert nem jut az eszünkbe. A mai evangélium arra indít, hogy miként lehetek nagylelkűebb. Igen, a félelem táplálta ellenvetéseknek az alapja a fogyasztói magatartás betegsége. Ez arra ösztönöz, hogy vásároljunk, hogy mindig vásároljunk. Ferenc pápa Buenos Airesben szerzett tapasztalatára emlékeztetett, miszerint minden hétvégen volt bevásárló turizmus. Utasokkal teli repülőgépekkel utaztak az emberek tíz órán át péntek este, szombaton egész nap vásároltak, majd vasárnap visszaröpültek. Ez egy nagy betegség, a fogyasztás! Talán nem mindenki csinálja, de többet költünk, mint amire szükségünk van, mert hiányzik egy komoly életvitel. Ezzel a nagylelkűséggel, amikor a szegényekre gondolunk és segítünk rajtuk, hogy legyen mit enniük és tudjanak felöltözködni, ezzel a nagylelkűséggel valóban kitágítjuk a szívünket.

A segítőkészség nagylelkűvé tesz

Arról van tehát szó, hogy nagylelkű legyen a szívünk és oda mindenki be tudjon lépni. Azok a gazadagok, akik sokat adtak, jók voltak, ez az özvegyasszony pedig szent - foglalta össze Ferenc pápa az evangélium tanítását, arra buzdítva, hogy otthon kezdjük meg átvizsgálni a lakásunkat és keressük azt, amit mi már nem használunk. Az Úr kedvéért szükségünk van arra, hogy megszabaduljunk a kártékony fogyasztói szemlélettől, mely rabszolgává tesz, hiszen az egy pszichiátriai betegség. Kérjük az Úrtól ezt a segítőkészséget, mely kitágítja a szívet és nagylelkűségre vezet – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Évközi harmincnegyedik hét hétfője

Évközi harmincnegyedik hét hétfője

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom, ahol Jézus figyeli, hogy az érkezők hogyan dobják adományaikat a perselybe. Figyelmét felkelti egy özvegyasszony, akit mások talán észre sem vesznek. Nincs vagyona, nem tehetős, nem tud nagy összegű adományt adni a templomnak, mégis értékessé válik adománya, példaértékű lesz cselekedete. Jézus ezt mondja róla: „ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más.”
Jézus elismerő kijelentésének megértéséhez tudnunk kell, hogy abban a korban a megözvegyült asszonyok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Férjük halála után senki sem gondoskodott róluk, főleg, ha gyermekük sem volt. Egyedül a gondviselő Isten segítségére számíthattak. Cselekedetével az asszony is a gondviselésre bízza magát, egész vagyonát, amely mindössze két fillér, felajánlja Istennek. Cselekedetében a nagylelkűség is megfigyelhető, hiszen utolsó fillérjeit nem önmagára költi. Aki úgy tekint az anyagi javakra, hogy azokat Isten jóságának köszönheti, az tud nagylelkű lenni, tud belőle másokat segíteni, mert nem fáj neki, hogy kevesebb van. Aki viszont úgy tekint minden fillérre, hogy azt ő szerezte és csak magának köszönheti, az mindenáron ragaszkodni fog vagyonához és nem tud róla nagylelkűen lemondani, hogy másokat segítsen ily módon. Mit adunk életünkből és javainkból Istennek?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Ferenc pápa: Engedd, hogy Jézus királysága, szeretete gyökeret eresszen szívedben!

November 25-én is elimádkozta a Szentatya a déli Angelust a szakadó eső ellenére is nagyszámban összegyűlt hívőkkel. Elmélkedésében hangsúlyozta, hogy békére, szabadságra és életteljességre lel az, aki elfogadja a szeretet hatalmával uralkodó Jézust élete királyának.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Jézus Krisztusnak, a mindenség királyának főünnepe, melyet ma tartunk, a liturgikus év végén van, és arra emlékeztet, hogy a teremtett világ élete nem véletlenszerűen alakul, hanem egy végcél felé tart, ez pedig a Krisztusnak, a történelem és az egész teremtés urának végérvényes megjelenése. A történelem befejezése az ő örök királysága lesz. A mai evangéliumi szakasz (vö. Jn 18,33b–37) erről a királyságról beszél, Krisztus királyságáról, Jézus királyságáról szól, amikor beszámol Jézus megalázott helyzetéről: miután elfogták a Getszemáni-kertben, megkötözték, kicsúfolták, vádat emeltek ellene és a jeruzsálemi főpapok elé vitték. Aztán a római helytartó elé vezették, mint olyasvalakit, aki politikai hatalomra tör és a zsidók királya akar lenni. Pilátus lefolytatja vizsgálatát, és egy drámai kihallgatás keretében kétszer is megkérdezi tőle, hogy király-e (vö. Jn 18,33b.37).

Jézus először azt válaszolja, hogy királyi hatalma „nem e világból való” (Jn 18,36). Aztán kijelenti: „Te mondod, hogy király vagyok” (Jn 18,37). Egész életéből világos, hogy Jézusnak nincsenek politikai ambíciói. Emlékezzünk, hogy a kenyérszaporítás után a csodától fellelkesült nép királlyá akarta nyilvánítani, hogy megdöntse a rómaiak hatalmát, és helyreállítsa Izrael királyságát. Jézus számára azonban a királyság mást jelent, olyasmit, amit nem lehet felkeléssel, erőszakkal vagy fegyveres erővel megvalósítani. Ezért egymagában visszavonult a hegyre imádkozni (vö. Jn 6,5–15). Most pedig a Pilátusnak adott válaszában megjegyzi, hogy tanítványai nem harcoltak azért, hogy megvédjék. Azt mondja: „Ha királyi hatalmam ebből a világból való volna, enyéim harcoltak volna, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak” (Jn 18,36).

Jézus meg akarja értetni, hogy a politikai hatalom felett létezik egy annál nagyobb hatalom, amelyet nem lehet emberi eszközökkel megszerezni. Ő azért jött a földre, hogy ezt a hatalmat, a szeretetet gyakorolja, és így tanúságot tegyen az igazságról (vö. Jn 18,37). Az isteni igazságról van szó, amely végeredményben az evangélium lényegi üzenete: „Isten szeretet” (1Jn 4,8), és fel akarja állítani az ő szereteten, igazságosságon és békén alapuló királyságát. Ez az a királyság, amelynek Jézus a királya, és amelynek határai az idők végéig terjednek. A történelem azt tanítja nekünk, hogy a fegyveres hatalmon és törvényszegésen alapuló királyságok törékenyek, és előbb-utóbb összeomlanak. Isten királysága viszont a szereteten alapul, gyökereit a szívekbe ereszti – Isten királysága a szívekben gyökerezik! –, és befogadójának békét, szabadságot és életteljességet ad. Mindnyájan békére vágyunk, mindnyájan szabadságra és teljességre vágyunk. Hogyan érhetjük el? Engedd, hogy Isten szeretete, Isten királysága, Jézus szeretete gyökeret eresszen szívedben, és akkor békére lelsz, szabadságra lelsz, teljességre lelsz!

Jézus ma azt kéri: engedjük, hogy ő legyen a mi királyunk. Az a király, aki szavával, példamutatásával és kereszten odaadott életével megmentett bennünket a haláltól, megmutatja az utat az eltévedt embernek, és új világosságot ad kételytől, félelemtől, mindennapi megpróbáltatásoktól szenvedő létünknek. De nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus királysága nem ebből a világból való. Ő új értelmet tud adni életünknek – melyet olykor keményen megpróbálnak hibáink és bűneink –, de csak azzal a feltétellel, ha nem követjük a világnak és „királyainak” logikáját.

Szűz Mária segítsen, hogy be tudjuk fogadni Jézust életünk királyaként, és terjeszteni tudjuk királyságát azáltal, hogy tanúságot teszünk az igazságról, vagyis a szeretetről!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim! Tegnap Ukrajna megemlékezett a holodomor évfordulójáról: ennek a szovjet rezsim által okozott szörnyű éhezésnek több millió áldozata volt. Fájdalmas ez a kép. A múlt sebe legyen figyelmeztetés mindenkinek, hogy hasonló tragédiák soha többé ne ismétlődjenek meg! Imádkozzunk azért a kedves országért, és az olyannyira áhított békéért!

Köszöntelek mindannyiatokat, zarándokok, akik Olaszországból és más országokból jöttetek! Köszöntöm a családokat, az egyházközségi csoportokat, a társulatokat. Külön is üdvözlöm azt a sok kórust, amelyek harmadik kongresszusukra jöttek a Vatikánba: köszönetet mondok jelenlétüket, a liturgiában és az evangelizációban nyújtott értékes szolgálatukért. Nagyon köszönjük!

Köszöntöm azokat, akik részt vesznek a termékenységről szóló konferencián, amelyet az Università Cattolica del Sacro Cuore [Szent Szív Katolikus Egyetem] szervezett Szent VI. Pál Humanae vitae kezdetű enciklikájának ötvenedik évfordulóján. Köszöntöm továbbá a „Roma Tre” Egyetem jogi hallgatóit, a pozzuoli, bacoli és bellizzi híveket, valamint a palermói Istituto Ranchibile tagjait. Szeretném kifejezni elismerésemet, amiért bátrak voltatok, és ekkora esőben is eljöttetek. Bátrak vagytok! Derék emberek!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátására!

Az Eucharisztia ünneplése 44.

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Az első biztos adatunk az úrnapi körmenetről, amelyet Kölnben tartottak, Szent Gereontól (1264–1289) származik, 1277-ből. Később Benediktbeuernben (1286) és Hildesheimban (1301) is tanúskodnak a körmenet megtartásáról. Magyarországon szintén korán megjelent az úrnapi körmenet, amiről 1292-es és 1298-es okmányokból van tudomásunk. A 14. században szerte Európában találhatók tanúságok a körmenet bevezetéséről és megtartásáról. V. Márton pápa 1429-ben már száznapi búcsút engedélyezett az úrnapi körmeneten részt vevő híveknek.

A római szertartáskönyvek kezdetben csak a körmenetről beszéltek, amely egyik helytől a másikig tart, ahogyan most is Rómában a lateráni bazilika és a Nagy Szűz Mária-bazilika között. A magyarországi szertartáskönyvek arról beszéltek, hogy a négy világtáj felé oltárt állítottak, ahol felolvasták az Evangéliumot, és ünnepélyes szentségi áldást adtak.

Szent X. Piusz pápa 1911. július 2-án kiadta a Supremi disciplinae ecclesiasticae kezedű apostoli levelet, amelynek nyomán a dikasztérium is megjelentetett egy általános rendeletet. Ennek értelmében úrnapja már nem parancsolt ünnep, és a körmenetet át kell helyezni az ünnepet követő vasárnapra. Az ünnep neve ekkor Commemoratio solemnis Sanctissimi Corporis Domini Nostri Iesu Christi lett. Vaszary Kolos prímás 1912-ben sok más püspökhöz hasonlóan kéréssel folyamodott a pápához annak érdekében, hogy Magyarországon az ünnepi mise és a körmenet továbbra is csütörtökön legyen, amit a Szentatya engedélyezett is. Az úrnapi körmenetet szokásjog alapján tarthatták meg a plébániák, de a püspöki városban csak a székesegyházban tarthattak körmenetet, és a város plébániáinak hívei, valamint papsága és szerzetesei ezen vettek részt. A szokás később törvényerőre emelkedett. A szerzetesek úrnapja nyolcadában tarthatták meg a körmeneteket.

Krisztus király

Krisztus király

Királyi méltóság

Évekkel ezelőtt egy litvániai kisváros azzal került rövid időre a figyelem középpontjába, hogy Jézus Krisztust a város királyává nyilvánították. A lakosság vallási buzgósága talán abból fakadt, hogy többségében lengyelek élnek ott, akik köztudottan hívő nemzet. A körülbelül hatezres lélekszámú település képviselőtestülete úgy döntött, hogy a város „urává és védelmezőjévé” nyilvánítják Jézust, határozatukban pedig kifejezték reményüket, hogy az Úr tanítása ne csupán az emberek magánéletében legyen irányadó, hanem a közösségi életben, a politikában és a kultúrában is. Nem volt ebben politikai üzenet az ország felsőbb vezetése felé, nem voltak jogi vonzatai, csupán azt akarták kifejezni, hogy a krisztusi igazság és a keresztény értékek a mértékadóak az itt élők számára.
Az eset azt bizonyítja, hogy Krisztus királyságának gondolata nagyon közel áll a hívő emberek szívéhez. Mit jelent Krisztus királyi méltósága? Az evangéliumokban több helyen is találkozunk azzal, hogy az emberek Jézus személyéhez királyi hatalmat kapcsolnak. A csodálatos kenyérszaporítás az egyik ilyen érdekes esemény. Amikor az emberek megtapasztalják Jézus rendkívüli erejét, hogy tudniillik néhány kenyér megszaporításával képes jóllakatni több ezer embert, királlyá akarják őt tenni. A cselekedetében ugyanis messiási jelet láttak, s úgy gondolták, hogy az eljövendő Messiás majd királyként fog uralkodni. E felfogásuk miatt azonban Jézus kitér szándékuk elől és nem engedi, hogy királyi méltóságra emelje őt a tömeg (vö. Jn 6,15). A jeruzsálemi bevonulás alkalmával a néptömeg királyként köszönti Jézust. Ezt kiáltozzák: „Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya” (Jn 12,13).
Ezen események után Jézus szenvedéstörténetében többször is előfordul a királyi megnevezés, illetve az a téma, hogy király-e Jézus? Erről olvasunk a mai evangéliumban. A kihallgatás során Pilátus ezt kérdezi: „Te vagy a zsidók királya?” (Jn 18,34). Ezt követően a Jézust megostorozó és tövissel megkoronázó római katonák gúnyolódva mondták neki: „Üdvöz légy, zsidók királya” (Jn 19,3). Ezután Pilátus a nép elé vezeti Jézust és ezt mondja: „Nézzétek a királyotok!”, majd pedig amikor a tömeg Jézus keresztre feszítését követeli, akkor ezt kérdezi: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” Kijelentésére a főpapok így tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” (vö. Jn 19,14-15). Pilátus azonban semmibe veszi tiltakozásukat és a keresztre a következő feliratot teteti: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” (Jn 19,19).
Krisztus országa nem evilági ország, ő nem földterületeken és népeken akar uralkodni, tehát királysága, királyi uralma és méltósága más, mint a földi királyoké. Ő az emberi szívekre szeretné kiterjeszteni uralmát, amely nem kényszer, hanem szelíd erő, igazságra vezető útmutatás, üdvösségre vezető igazság. Jézus Krisztus a mi életünk és szívünk egyetlen királya. Egyedül neki van hatalma ahhoz, hogy minket, embereket elvezessen az Atyához, az örök üdvösségre. Őt szolgáljuk, amikor rászoruló embertársainkat segítjük. Az ő királyi hatalma a kereszten mutatkozik meg. Szenvedő arcán is felfedezhetjük a királyi arcvonásokat.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Annak tudatában élek, hogy egyszer előtted kell megállnom, aki megítéled majd életem. Ismered jellemem, ismered életem minden pillanatát. Előtted semmi sem maradhat titokban. Sem cselekedeteim, sem szavaim, sem szándékaim. Előtted már nem játszhatok semmilyen szerepet, nem bújhatok álruhába, nem tarthatok álarcot magam elé. A látszat ruhája, a vallásosság látszatának ruhája is lehull rólam. Mesterségem, hivatásom, hivatalom ruhája is. Tudom, hogy ítéleted igazságos lesz és hiszem, hogy irgalmas leszel hozzám.