Missziós Világnap: „Együtt a fiatalokkal”

A Szentatya az Úrangyala elimádkozása arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy október harmadik vasárnapján ünnepeljük a Missziós Világnapot, amelynek idei témája: „A fiatalokkal együtt vigyük el mindenkinek az evangéliumot”.

Új boldoggal gazdagodott a spanyol helyi egyház

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy szombaton Spanyolországban, Málaga kikötővárosban a boldogok közé iktatták Tiburcio Arnáiz Muñoz jezsuita szerzetespapot, rendalapítót. Adjunk hálát az Úrnak a kiengesztelődés e buzgó szolgája és az evangélium fáradhatatlan hirdetője tanúságtételéért, aki főleg az egyszerű, magukra hagyatott emberek között tevékenykedett. Példája késztessen minket is arra, hogy legyünk az irgalmasság művelői és bátor misszionáriusok minden környezetben – hangzott a pápa buzdítása, majd hozzátette: „Az új boldog közbenjárása nyújtson támaszt életutunkon”. Végül arra kérte a Szent Péter téren megjelent híveket, hogy köszöntsék tapssal Tiburcio Arnáiz Muñoz jezsuita boldoggá avatását.

Missziós Világnap: „Együtt a fiatalokkal”

A Szentatya ezután arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy október harmadik vasárnapján ünnepeljük a Missziós Világnapot, amelynek idei témája: „A fiatalokkal együtt vigyük el mindenkinek az evangéliumot”. A fiatalokkal együtt – ez az út! – foglalta össze a pápa. És hála Istennek ez a valóság, amelyet ezekben a napokban a fiataloknak szentelt szinódus idején megtapasztalhatunk: a fiatalokat hallgatva és őket bevonva felfedezzük sok fiatal tanúságtételét, akik Jézusban találták meg életük értelmét és örömét. És gyakran olyan társuknak köszönhetően találkoztak Jézussal, akik már részét alkották az egyháznak. Imádkozzunk, hogy az új nemzedékek ne nélkülözzék a hit hirdetését, a meghívást, hogy együttműködjenek az egyház küldetésében. A pápa szólt arról a sok keresztényről, férfiakról, nőkről, világi hívekről, Istennek szentelt személyekről, papokról, püspökökről, akik életüket az evangélium hirdetésének szentelték és szentelik ma is, távol hazájuktól. Megilleti őket szeretetünk, hálánk és imánk – mondta Ferenc pápa, majd a hívekkel együtt elimádkozott értük egy Üdvözlégy Máriát.

Évközi huszonkilencedik hét hétfője

 

 

Évközi huszonkilencedik hét hétfője

Az evangéliumi jelenet azzal kezdődik, hogy Jézus éppen tanítja az embereket, ebben azonban megzavarja, megszakítja valaki. Az ismeretlen személy azt kéri tőle, hogy legyen döntőbíró egy örökösödési ügyben. A kérést nem nevezhetjük szokatlannak, hiszen elterjedt volt, hogy családi vitás ügyekben, örökösödési kérdésekben az emberek az írástudókhoz, a rabbikhoz fordultak. A téma viszont váratlan egy ilyen helyzetben. Úgy tűnik, hogy miközben Jézus a vallásossággal kapcsolatos lényeges dolgokról tanít és a többség figyelmesen hallgatja őt, az illetőnek egészen máshol járnak a gondolatai. Őt nem érdekli sem a farizeusok képmutatása, sem a hitet érő veszélyek. Ő csak arra tud gondolni, hogy testvére nem adja meg neki azt a részt, ami a családi örökségből őt illeti. Jézus viszont elutasítja ezt a kérést, mert nem szeretne döntőbíró lenni anyagi ügyekben.
A helyzet azonban lehetőséget ad neki, hogy témát váltson és beszéljen a gazdagság és a kapzsiság veszélyéről. Példabeszédet mond egy gazdag földbirtokosról, aki boldog és nyugodt jövőt szeretne biztosítani magának, s úgy gondolja, hogy mindezt növekvő vagyonának köszönhetően el tudja érni. Azt hiszi, hogy az anyagi javak gyűjtésével boldog és hosszú lesz az élete, de nem számol azzal, hogy az élet értéke és hosszúsága egészen mástól függ.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet, irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által akarsz, csak te légy az én mesterem.

 

 

Őszi gondolatok

Őszi gondolatok

Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

A mérsékelt égöv alatt élő ember átéli az időjárás ciklikus váltakozását. Az évet négy nagy egységre – tavasz, nyár, ősz, tél – bontja, és mindegyikhez szokásokat, hiedelmeket kapcsol, benépesíti ünnepekkel, allegorikusan megjeleníti őket. Az évszakok járásához jól kapcsolódik az a tapasztalatunk, hogy emberlétünk változékony, mulandó.

Mindennek vége szakad egyszer: a télre újból tavasz jön, de a szerelmes újjászületést szükségképpen megelőzi az elmúlás tapasztalata, a nyár figyelmet követelő vad hőségét pedig az ősz érett, gyümölcsöt hozó, hervadó elengedése követi.

Bingeni Szent Hildegárd a 12. században élt nagyszerű német bencés apátnő, akire a közelmúltban emlékezett az Egyház, így ír a szeptemberről: „Szeptember az érés időszaka. Ijesztő viharok nem csúfítják el már arcát. Minden értéktelen nedvet kivesz a gyümölcsökből, hogy jól élvezhetőek legyenek. Mindezt mintegy zsákban viszi magával ez a hónap évszakokon át. Az ember érzékszervei útján felismerheti, mi érett meg már a fogyasztásra. Csak most veszi magához a gyümölcsöket, nehogy a nedvek éretlensége folytán megrontsa magát.”

Számára a gyümölcsöt termő és azt zsákban magával vivő szeptember érzékletes felidézése ürügy a türelemről való tanításra. Ahogyan szeptemberben kisimulnak és beérnek a nyár szélsőségei, úgy „a türelem minden cselekedetet a mértéktartó középen tart teljes érettségben. Amit a szent dolgokban véghezvittünk, azt megőrzi a hamis elbizakodottságtól, amit a bűnök mocsarában vétkeztünk, azt megmenti a kétségbeeséstől, s így a gyógyítás lehetséges. Eképpen a türelem mindig jó úton halad, mert az égit nem hagyja el, a földit nem veti meg”.

Hildegárd, aki maga is írt liturgikus szövegeket, a közös szerzetesi istentisztelet iskolájában gyakorolta a teremtett világ alázatos szemléletét. Itt vált alkalmassá arra, hogy tanuljon az évszakoktól, és a forgandó szerencsével zajló, szélsőségekkel teli emberi életet az érés terepeként tudja látni. Most, az őszi napokban menjünk mi is ezzel a lelkülettel a templomba, a gyümölcsöket termő szeptember legyen tanítónk. A közös imádsághoz való hűséges visszatérésünkben a türelem gyógyító, érlelő erénye gyökeret verhet életünkben, és sikereink, bűneink, kudarcaink szélsőségeit Isten igaz fényébe helyezi.

Ferenc pápa: Ne az első helyekért könyököljünk, hanem a szolgálatot válasszuk!

Ferenc pápa: Ne az első helyekért könyököljünk, hanem a szolgálatot válasszuk!

Október 21-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett a déli Úrangyala ima elmondása előtt, utána pedig a missziós világnap kapcsán a fiatalok bevonásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakaszban (vö. Mk 10,35–45) Jézus újfent és nagy türelemmel próbálja jobb belátásra bírni tanítványait, a világias gondolkodásmód helyett Isten gondolkodásmódjára próbálja tanítani őket. Erre egy testvérpár ad neki alkalmat, Jakab és János; ők az elsők között voltak, akikkel Jézus találkozott, és akiket követésére hívott. Már jó hosszú utat megtettek vele, és a tizenkét apostol körébe tartoznak. Ezért, miközben úton vannak Jeruzsálem felé, és a tanítványok lázasan várják, hogy Jézus, a húsvét ünnepekor végre felállítja Isten országát, a két testvér felbátorodik, a Mester közelébe mennek, és a következő kéréssel fordulnak hozzá: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben” (Mk 10,37).

Jézus tudja, hogy Jakab és János nagyon lelkesedik érte és az ország ügyéért, de azt is tudja, hogy várakozásukat és buzgóságukat beszennyezte a világ szelleme. Ezért így válaszol: „Nem tudjátok, mit kértek” (Mk 10,38). Míg ők „dicsőséges trónusokról” beszélnek, melyeken ülhetnek majd Krisztus Király mellett, ő kiivásra váró „kehelyről”, elfogadásra váró „keresztségről”, vagyis kínszenvedéséről és haláláról beszél. Jakab és János, még mindig a remélt kiváltságról álmodozva tüstént kijelentik: igen, „meg tudjuk tenni!” De valójában ekkor sem tudják, miről beszélnek. Jézus megjövendöli, hogy a kelyhét kiisszák és keresztségét megkapják majd, vagyis ők is, a többi apostolhoz hasonlóan részesülnek az ő keresztjében, amikor elérkezik az órájuk. Azt viszont – fejezi be Jézus, – „hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el; az a hely azokat illeti, akiknek készült” (Mk 10,40). Ezzel mintegy azt mondja: most kövessetek, és tanuljátok meg a „veszteséges” szeretet útját, a jutalomról pedig majd a mennyei Atya gondoskodik. A szeretet útja mindig „veszteséggel jár”, mert szeretni azt jelenti, hogy magunk mögött hagyjuk önzésünket, magunk körül forgásunkat, hogy másokat szolgáljunk.

Jézus aztán észreveszi, hogy a többi tíz apostol megharagszik Jakabra és Jánosra, s ezzel elárulják, hogy ugyanaz a világias gondolkodásmód vezérli őket. Ez pedig alkalmat nyújt Jézusnak arra, hogy tanítást adjon nekik, mely minden kor keresztényére, így ránk is érvényes. Azt mondja: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája” (Mk 10,42–44). Ez a keresztény ember életszabálya. A Mester üzenete világos: míg a föld nagyjai „trónokat” építenek, hogy uralkodhassanak, Isten egy kényelmetlen trónust választ, a keresztet, melyről életét odaadva fog uralkodni: „Az Emberfia – mondja Jézus – nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45).

A szolgálat útja a leghatékonyabb ellenszer az első helyek keresésének betegségére; ez az orvosság a törtetők számára, akik könyökölnek az első helyekért. Ez a betegség az emberi élet sok területét megfertőzi, és nem kerüli el a keresztényeket, Isten népét, az egyházi hierarchiát sem. Ezért Krisztus tanítványaiként ezt az evangéliumot felhívásként fogadjuk a megtérésre, arra, hogy bátran és nagylelkűen tegyünk tanúságot egy olyan Egyházról, amely lehajol az utolsók lábához, hogy szeretettel és minden nagyzolás nélkül szolgálja őket!

Szűz Mária, aki teljesen és alázatosan elfogadta Isten akaratát, segítsen bennünket, hogy örömmel tudjuk követni Jézust a szolgálat útján, a mennybe vezető királyi úton!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap a spanyolországi Málagában boldoggá avatták Tiburcio Arnáiz Muñoz jezsuita atyát, a Vidéki Tanítók Misszionáriusai női szerzeteskongregáció alapítóját. Adjunk hálát az Úrnak a kiengesztelődés eme buzgó szolgájának tanúságtételéért, aki fáradhatatlan hirdetője volt az evangéliumnak, főleg az egyszerű, magukra hagyott emberek között. Példája késztessen bennünket arra, hogy az irgalmasság gyakorlói és bátor misszionáriusok legyünk minden környezetben! Közbenjárása nyújtson támaszt életutunkon! Mindnyájan tapsoljuk meg Boldog Tiburciót!

Ma tartjuk a missziós világnapot, melynek témája: „A fiatalokkal együtt elvisszük az evangéliumot mindenkinek”. A fiatalokkal együtt: ez az az út, amelyen járnunk kell! És ez az a valóság, amelyet, Istennek hála, megtapasztalunk ezekben a napokban a nekik szentelt szinóduson: meghallgatva és bevonva őket, felfedezhetjük, hogy sok fiatal van, aki arról tesz tanúságot, hogy Jézusban találta meg élete értelmét és örömét. Gyakran előfordul, hogy más fiataloknak köszönhetően találták meg, akik már részesei Jézus fivérekből és nővérekből álló társaságának, ami az Egyház. Imádkozzunk, hogy az új nemzedékek ne nélkülözzék a hit hirdetését, és hogy kapjanak hívást az Egyház missziójában való együttműködésre! Arra a sok keresztényre, férfiakra és nőkre, világiakra, szerzetesekre, papokra és püspökökre gondolok, akik arra szentelték és szentelik ma is életüket, hogy hazájuktól távol az evangéliumot hirdessék. Szeretettel, hálával és imával tartozunk nekik! Mondjunk el értük egy üdvözlégyet! [Elmondják az imát.]

Most pedig köszöntelek mindnyájatokat, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm a lengyel płocki (magyarul palackai) egyházmegye híveit, a lengyelországi Kartuzyban lévő „Szent II. János Pál” iskola tanulóit, a brazíliai Braço do Nortéból, az új-mexikói Santa Féből, valamint a franciaországi Poitiers „Saint Chaumond” iskolájából jött zarándokokat. Van itt egy fiatal csoport Buenos Airesből és Cordobából is, Argentínából. Köszöntöm az Olaszországi Trinitárius Világi Rendet, a szicíliai San Cataldo-i „Villaggio dei semplici” [Egyszerűek falva] gyermekeit, s végül Galzignanóból jött bérmálkozókat, akik, látom, ott vannak.

Szeretnék egy szót szólni a Caritas Internationalis csoportjához is, amelyet elnökük, Luis Antonio Tagle bíboros vezet, vele jött még néhány püspök és több országból is érkeztek caritas-tagok. Egy rövid zarándoklatra jöttetek Rómába, hogy kifejezzétek vágyatokat az együtthaladásra, mert így jobban megismeritek egymást. Bátorítom az „út megosztásának” ezt a kezdeményezését, melyet sok városban megszerveztek, és amely meg tudja változtatni hozzáállásunkat a bevándorlókhoz. Nagyon köszönjük a Caritasnak!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra! 

Évközi huszonkilencedik vasárnap

 

 

Évközi huszonkilencedik vasárnap

Mindenki szolgája

A mai evangélium arról tanúskodik, hogy az apostoli testület sem egy tökéletes társaság, hanem gyarló emberekből áll. Jézusnak ezzel az emberi gyarlósággal kellett szembenéznie, amikor Jakab és János apostolok első helyet szerettek volna biztosítani a maguk számára. Majd a többiek részéről is megmutatkozik a gyengeség, hiszen ők is hasonlóan gondolkozhattak, ők is magukra gondoltak, amikor megnehezteltek, megharagudtak a testvérpárra. Jézus jól kezeli a helyzetet, ügyesen oldja fel az így keletkezett feszültséget, miközben helyes irányba tereli apostolainak gondolkodását, elképzeléseit.
A két apostol abból a korabeli elképzelésből indul ki, hogy az eljövendő Messiás majd egy király, uralkodó lesz. Kérésükkel kifejezik hitüket, hogy Mesterük személyében a Messiást tisztelhetik. Azt szeretnék, ha nekik megkülönböztetett hely, szerep jutna Jézus megvalósuló királyságában. Elképzelésük azonban túlzottan egyoldalú, hiszen csak a dicsőségre, Jézus királyi megdicsőülésére gondolnak. Úgy tesznek, mintha semmit sem értettek volna meg abból, amiről közvetlenül kérésüket megelőzően beszélt Jézus, tudniillik ekkor jövendölte meg immár harmadszor a rá váró szenvedéseket és halált (vö. Mk 10,32-34).
Jézus a következőt kérdezi tőlük: „Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Erre ők igennel válaszolnak. Szükséges megjegyeznünk, hogy aligha érthették ekkor, hogy mire is mondtak igent, mindenesetre az Úr nem kérdőjelezi meg elszántságukat, nem kételkedik szavaik igazságában, hanem kijelentésüket ígéretnek veszi.
Ezután hangzik el a párbeszédet lezáró lényeges kijelentés az Úr szájából: „hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült”, azaz nem ő, hanem a mennyei Atya fog erről dönteni. E kijelentésben megmutatkozik, hogy Jézusban mindig elsőbbséget élvez az Atya akarata és az Atyának való engedelmesség. Jól ismeri tanítványai vágyait, de ezek csupán emberi vágyak. Saját küldetését nem igazíthatja ezekhez az emberi elképzelésekhez. Ezzel arra tanít bennünket, hogy mi is igazítsuk elképzeléseinket a mennyei Atya szándékához!
A párbeszédet követően Jézus észreveszi, hogy a testvérpár fellépése ellenérzést ébreszt a többi apostolban, és szükségesnek tartja, hogy ezt késlekedés nélkül, a lehető leghamarabb feloldja bennük. További szavait már valamennyi apostolhoz intézi, beleértve Jakabot és Jánost is: „Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok.” Az ellentmondásos kijelentés szerint a nagyságot szolgálattal lehet elérni, az elsőséget pedig azzal, hogy az ember mindenkinek szolgájává válik. Az ellentmondást Jézus szolgálata teszi érthetővé. Ő mindenki szolgája lett, a mennyei Atyától kapott küldetése az, hogy mindenki megváltását szolgálja önfeláldozásával, a szenvedés és a kereszthalál vállalásával. Ezzel érthetővé válik mindaz, amiről korábban, szenvedésének háromszori megjövendölésével beszélt Jézus. Mindez Isten üdvözítő terve szerint fog bekövetkezni, az emberiség megváltása érdekében.
Ha életemet önzetlenül és nagylelkűen Isten és embertársaim szolgálatába állítom, számíthatok Isten jutalmára, az örök életre.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Szentlélek Isten! Te adod az apostoli buzgóságot, és te segítesz minden embert abban, hogy a visszautasítások és üldözések ellenére is hűségesek maradjanak hivatásukhoz, hitükhöz, Krisztus személyéhez. Neked köszönhető, hogy akik Krisztus szavaiban felismerték az örök életre vezető tanítást, azt ne tartsák magukban, hanem nagylelkűen továbbadják azt az igazságra éhezőknek és az örök életre vágyakozóknak. Tégy engem is az evangélium hirdetőjévé, az örömhír szolgájává!