A brazil püspöki konferencia levele Ferenc pápához: fiatalokkal és idősekkel együtt, az életszentségre törekedve

Ferenc pápa 2013-ban Aparecidában 

 

A 477 brazil püspökből álló kar létszámát tekintve a világ legnagyobb katolikus püspöki konferenciája

Április 10-től 20-ig tartja a brazil püspöki konferencia Aparecidában 56. közgyűlését, melynek során kiemelt témaként foglalkoznak a papképzéssel, tekintettel a katolikus egyház előtt álló számos kihívásra. A papság helyzetét egy külön püspöki bizottság elemezte és munkájuk eredményét egy kész dokumentum formájában a közgyűlés asztalára tették. A tanulmány vezérfonalát a Papi Kongregáció által 2016 decemberében kiadott általános papképzési irányelv jelentette, mely akkor megújítva váltotta fel az addig érvényes 1985-ös normákat. Az aparecidai közgyűlésen most 477 brazil püspök vesz részt, mely létszámát tekintve a világ legnagyobb katolikus püspöki konferenciája.

A levél tónusa közvetlen és testvéri, Ferenc pápát tegezve szólítják meg

A közgyűlés első ülésszaka után, április 12-én csütörtökön Orani Tempesta Rio de Janeiro-i bíboros érsek hozta nyilvánosságra azt a levelet, melyet a brazil püspökök Ferenc pápának küldtek. A levél tónusa közvetlen és testvéri, Ferenc pápát tegezve szólítják meg. A levél leszögezi a brazil püspökök egymás közötti egységét és az ő egységüket és testvéri közösségüket Péter utódával. A pápának küldött levelükben a brazil főpásztorok Aparecidában, a nemzet máriás kegyhelyén hálával emlékeznek Ferenc pápa itteni, 2013-as zarándokútjára. Egyúttal arra emlékeztetik őt, hogy most idén tartja a brazíliai katolikus egyház a világiaknak szentelt évet, melynek során mély hálájukat fejezik ki értük és hiteles szolgálatukért. Egyúttal azt is jelzik Róma püspökének, hogy a következő esztendőt az időseknek szentelik, az egyházban betöltött szerepük, szolgálatuk, gondjaik és örömeik tekintetében.

Ahogy a megrongált aparecidai kegyszobrot restaurálták

Az aparecidai Szűzanya szobra előtt a brazil püspökök megemlékeztek arról, hogy 40 évvel ezelőtt restaurálták a vandál módon megrongált kegyszobrot, és ez mintegy jelképe annak a feladatnak, amivel a brazil katolikus egyház elkötelezett tagjai válaszolni szeretnének a társadalomban az ország és benne az egyház egészét ért változásokra. A súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válság láttán a főpásztorok nem esnek zavarba, és  tétlenség helyett mind mélyebben és intenzívebben kapcsolódnak Jézus Krisztus evangéliumához. Ebben a missziós munkában számítanak mindenkire, minden férfira és nőre az egyházban, akiket az Isten egyenlőképpen meghívott a megszentelődésre és a megszentelődés szolgálatára.

Köszönet a Gaudete et Exsultate apostoli buzdításért

A brazil püspökök levelükben hálásan megköszönik Ferenc pápának a március 19-én közzétett Gaudete et Exsultate apostoli buzdítást: Ezzel a buzdítással bátorítást kaptunk arra, hogy pásztorként haladjunk tovább a javak, az értékek útján és így maradjunk hűségesek az életszentséghez a mindennapok  körülményei között.

Osztoznak a pápa lelkipásztori  gondoskodásában

Levelük végén osztoznak a pápa lelkipásztori  gondoskodásában egy olyan mai világban, mely tele van feszültséggel, háborúkkal és erőszakkal, alapvető jogok elvesztésével, munkanélküliséggel, szegénységgel és éhséggel. Isten mindig fiatal és az egyház is az, és az Úr Lelke adjon Ferenc pápának és munkatársainak erőt és vezetést, hogy a fiatalok rátalálhassanak az Istentők számukra kijelölt saját útjukra. Ígérik neki, hogy mindig számíthat imádságukra és a vele való közösségükre.

Ferenc pápa apostoli áldását kérik rájuk és az egész brazil népre

Az aparecidai Szűzanya álljon közel hozzá és járjon közbe mindig érte. Miközben imádságukról biztosítják Ferenc pápát, kérik, hogy adja rájuk és az egész brazil népre apostoli áldását, zárul  a brazil püspöki konferencia Ferenc pápához intézett levele, melyet közgyűlésük során küldtek neki.

 

 

Húsvét harmadik vasárnapja

Húsvét harmadik vasárnapja

A találkozás öröme

A húsvéti örömhír szerint a feltámadt Krisztussal először azok az asszonyok találkozhattak, akik hajnalban a sírhoz mennek. Ezt követően estefelé megjelenik az Úr annak a két tanítványnak, akik Jeruzsálemből Emmausz felé tartanak. Amikor ők felismerik az Urat a kenyértörés pillanatában, azonnal visszaindulnak Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak beszámoljanak találkozásukról, élményükről. Ezt a jelenetet folytatja a mai vasárnap evangéliuma, amelyben a feltámadt Krisztus áll előttünk, aki megmutatja magát, megdicsőült testét az apostoloknak.
A találkozás, a megjelenés alkalmával az apostolok számára világossá válik, hogy valóban az Úr támadt fel, őt láthatják megdicsőült testi alakban. Az Úr testén láthatják azokat a sebhelyeket, amelyek a keresztre feszítéskor keletkeztek, a szegek nyomát a kezein és a lábain, valamint a lándzsa okozta sebet az oldalán. Láthatják, akár meg is érinthetik ezeket a sebeket, amelyek annak bizonyítékai, hogy a keresztre feszített Jézus áll most előttük. Jézus feltámadt és dicsőséges teste azonban különbözik is földi, emberi testétől, hiszen már nem vonatkoznak rá a fizikai törvények, képes ott is megjelenni, ahol az ajtó zárva van, semmi nem jelent számára akadályt.
A földi és a megdicsőült test különbözőségéből az következik, hogy Jézus nem a földi életre támadt fel, azaz nem földi élete hosszabbodott meg, amelyet egyértelműen kiolvashatunk az evangéliumi beszámolókból, s amelyet megerősít az apostolok tanúságtétele is. Működése során Jézus három alkalommal támasztott fel halottat, tehát nagyon ritkák ezek a csodák. Feltámasztotta a zsinagógai elöljáró, Jairus leányát, aki tizenkét éves volt. Feltámasztotta annak az özvegyasszonynak a fiát, aki Naim városában élt és öregségének egyetlen támogatóját veszítette el. És nem sokkal jeruzsálemi bevonulása előtt feltámasztotta barátját, Lázárt, aki Betániában élt testvéreivel, Máriával és Mártával. Őt négy nappal a halála után hívta vissza az életre. Mindhárom esetben a feltámasztott személyek visszatértek a földi életbe, az Úr mintegy meghosszabbította életüket, de később természetesen mindhárman meghaltak. Jézus feltámadása esetében nem erről van szó, még akkor sem, ha feltámadását követően még negyven napig láthatták őt, hiszen ebben a mennybemeneteléig tartó negyven napban nem úgy élt, mint korábban. Jézus az örök életre támadt fel, a feltámadásban megdicsőült testet kapott és ezt mutatta meg néhány alkalommal a benne hívőknek. E jelenések azonban megszűnnek azzal, hogy az Úr a mennybe emelkedik, elfoglalja helyét Isten örök dicsőségében.
A húsvéti időszakban többször is megemlítjük, hogy az apostolok is lassanként haladnak a hit útján, és a Feltámadottal való találkozások folyamatosan erősítik hitüket. Az emmauszi tanítványoknak több órás út, több órás magyarázat kell ahhoz, hogy csalódottságukból és reménytelenségükből eljussanak a megértésre és a felismerésre. Tamás apostolnak egy hét gondolkodás és várakozás kellett ahhoz, hogy ő is láthassa az Urat, és sebhelyeit megérintve Urának és Istenének nevezze őt. Az apostoloknak, akikről a mai evangéliumban olvasunk, szintén időre volt szükségük ahhoz, hogy félelmük megszűnjön és felébredjen bennük a találkozás öröme. Csak miután hallják az Úr szavát, miután láthatják sebeit és a szemük láttára eszik, jutnak el erre az örömre.
Legyen meg bennünk is ez az öröm, valahányszor találkozhatunk Jézussal!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Ferenc pápa: Legyünk türelmesek, engedjük, hogy Isten cselekedjen!

Ferenc pápa: Legyünk türelmesek, engedjük, hogy Isten cselekedjen!

Az igazán szabad ember nem fél az időtől: engedi, hogy Isten cselekedjen, helyet ad neki, hogy működése kibontakozhasson – emelte ki Ferenc pápa április 13-án, péntek reggel homíliájában, melyet a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmisén mondott.

A szabadság három példáját emelte ki a Szentatya az Apostolok cselekedeteiből vett napi olvasmány alapján. Szabadok vagyunk-e hideg fejjel gondolkodni és teret adni az Istennek az életünkben, mint ahogy Gamáliel tette? – kérdezte a pápa. Szabadok vagyunk-e Jézust követni örömmel, mint Péter és János a szenvedésben? És végül szabadok vagyunk-e a szenvedélyektől, a nagyravágyástól, a divattól? Vagy pedig olyanok vagyunk, mint a világ, mely egy kicsit tudathasadásos: bár szabadságot kiált, valójában rabszolga.

A szabadság, amiről most, húsvét időszakában beszélünk, Isten fiainak a szabadsága, melyet Jézus ajándékozott nekünk megváltó művével. Az első szabad személy, akiről a mai olvasmány szól, Gamáliel, a törvénytudó farizeus, aki meggyőzi a nagytanácsot, hogy bocsássák szabadon Pétert és Jánost, akiket bebörtönöztek, miután meggyógyítottak egy bénát. Gamáliel egy szabad ember, aki hideg fejjel gondolkodik és meggyőzi a főtanács tagjait, hogy az idő elvégzi majd a maga dolgát.

A szabad ember nem fél az időtől. Engedi, hogy Isten cselekedjen, helyet ad neki, hogy működése az időben kibontakozzon. A szabad ember türelmes. Ez a bibliai ember zsidó volt, nem volt keresztény, nem ismerte el Jézust üdvözítőnek, de szabad ember volt. Követi a saját meggyőződését, azt fölajánlja másoknak is, akik pedig elfogadják azt. Pilátus is jól gondolkodott, hideg fejjel – tette hozzá Ferenc pápa –, és észrevette, hogy Jézus ártatlan volt. De nem sikerült neki megoldani a problémát, mert nem volt szabad, hanem a kinevezéséhez és a karrierjéhez ragaszkodott. Hiányzott belőle a szabadság bátorsága, mert az előléptetés és a siker rabszolgája volt.

A szabadság második példáját Péter és János mutatják nekünk, akik meggyógyították a bénát és most a főtanács előtt állnak. A szinedrium pedig végül szabadon bocsátja őket, de előbb megkorbácsoltatja az apostolokat, bár ártatlanok. Jogtalanul büntették meg őket, de a főtanácstól örömmel keltek útjukra, mert méltónak bizonyultak arra, ahogy az Úr Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Örömük Jézus követéséből ered – emelte ki a pápa. Ez egy másfajta szabadság, tágasabb és keresztényibb. Péter elmehetett volna egy bíróhoz, hogy vádat emeljen a főtanács ellen, hogy elégtételt követeljen. Ehelyett inkább örvendezett Jánossal, mert Jézus nevéért gyalázatot szenvedtek – ismételte a pápa. Talán emlékeztek Jézus szavaira a hegyi beszédből: boldogok vagytok, ha miattam üldöznek benneteket, boldogok vagytok!

Ők szabadok voltak, hogy kövessék Jézust a szenvedésben – magyarázta a Szentatya. Ebben áll a keresztény magatartása: „Uram, te annyit adtál nekem, annyit szenvedtél értem! Mit tehetek érted? Vedd uram, az életemet, az elmémet, a szívemet!” Ez a szabadság a Jézusba beleszeretett ember szabadsága. Ezt a Szentlélek pecsételi meg a Jézus Krisztusban való hitben. Ma is vannak börtönben keresztények, akiket megkínoztak, akik ezt a szabadságot hordozzák, amiben megvallják Jézust.

A szabadság harmadik példáját maga Jézus mutatja nekünk, aki csodálatos módon kenyeret szaporít Kafarnaumban. A tömeg nagyon lelkes lesz és Jézus megérti, hogy királlyá akarják kenni őt. Ekkor újból visszavonul a hegyre egyedül. Elszakadt a győzelemittasságtól, a triumfalizmustól. Szabad volt. Miként a pusztában is elutasította a gonosz kísértését, mert szabad volt, hiszen szabadsága abban állt, hogy kövesse az Atyja akaratát. Végül a kereszten végzi. A legnagyobb szabadság példája maga Jézus, aki követi az Atya akaratát, hogy meggyógyítsa a mi sebzett istengyermekségünket.

Gondoljunk a mai napon a szabadságra, a mi szabadságunkra – kérte végül a Szentatya. Három példa: Gamálielé, Péteré és Jánosé és végül Jézusé. Milyen az én keresztény szabadságom? Rabszolgája vagyok-e szenvedélyeimnek, törekvéseimnek, a gazdagságnak, a divatnak? Talán viccesen hangzik, de hány ember rabszolgája a divatnak! A mi szabadságunk itt, ebben a világban egy kicsit tudathasadásos, nem? Azt kiáltja: szabadság, szabadság, szabadság! De közben rabszolga, inkább rabszolga! Gondoljunk tehát arra a valódi szabadságra, amit Jézus ad nekünk – kérte péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Ferenc pápa megnyitotta az amazóniai előszinódust

Ferenc pápa megnyitotta az amazóniai előszinódust

A szinódusi titkárság, a szinódusi tanács 18 tagja és 13 Amazónia-szakértő április 12-én, csütörtökön találkozott a Vatikánban, hogy megnyissák az előszinódust. Az Amazónia térségével foglalkozó rendkívüli püspöki szinódust 2019 októberében tartják majd.

Ferenc pápa amazóniai őslakosokkal találkozott Peruban 2018. január 20-án

„Az amazóniai szinódust, bár itt jelentettem be, már Puerto Maldonadóban (Peruban) megkezdtük… A fiatalok szinódusa pedig, bár a Vatikánban lesz, és itt jelentettük be…, de már Rómában megkezdődött egy előszinódussal, háromszáz fiatal részvételével, ami elgondolkodtató” – mondta a megnyitón Ferenc pápa.

Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi titkár úgy jellemezte Amazóniát, mint egy felmérhetetlen kincseket és természeti erőforrásokat rejtő kertet, az őslakos népek szülőföldjét, amelynek megvan a maga történelme és semmivel össze nem téveszthető arca. Ezt a földet a korlátlan ambíciók és a hatalmasok türelmetlen uralomvágya fenyegeti.

A tuyuka törzsből való Justino Rezende képviselte az őslakosokat. Bemutatkozó beszédében, amelyet a Szentatyához és az előszinódus többi tagjához intézett, örömének adott hangot, amiért a résztvevők között lehet. Öröm számára az, hogy életében először találkozhat a pápával, és az, hogy az Egyház jelen van népe körében: „Köszönetet mondok Ferenc pápának, Baldisseri bíborosnak, a püspököknek, papoknak és a szinódusi tanácsosoknak. Amazónia népeinek nevében szólok, különösen az őslakosok nevében, én vagyok az egyetlen jelenlévő őslakos. Hálával mondhatom, hogy az Egyház figyel ránk, szívét és elméjét felénk fordítja. Belénk, amazóniai őslakosokba helyezi a reményt, hogy fontos hozzájárulásunkon keresztül az Egyház egyre inkább világegyház legyen. Minket, őslakosokat evangelizáltak, és ma evangelizálóként hozzájárulunk egyházunk gazdagodásához is.”

Húsvét második hetének szombatja

Húsvét második hetének szombatja

Az evangéliumi leírás alapján könnyen magunk elé tudjuk képzelni az eseményeket. Jézus közeledik a bárkában evező apostolokhoz, akik meglátván őt nagyon megijednek. Nem Jézustól ijedtek meg, hanem attól, hogy valaki a vízen jár, könnyedén halad a háborgó hullámok tetején. Jézus néha különleges dolgokat tesz. A kánai menyegzőn a vizet borrá változtatja, máskor parancsol a természet erőinek, lecsendesíti a vihart, ismét más alkalmakkor meggyógyítja a betegeket, feltámasztja a halottakat. Csodái azt tanúsítják, hogy isteni hatalommal rendelkezik, mert ő valóban az Isten Fia. A vízen járás eseményét nem a gyógyító, hanem a természeti csodák közé sorolhatjuk, de itt is Jézus istenségének bizonyítékáról van szó.
„Én vagyok, ne féljetek!” – mondja apostolainak az Úr, és ez a kijelentése erősebb hangsúlyt kap, ha párhuzamba állítjuk azzal, hogy feltámadása után, megjelenéseikor ugyanezekkel a szavakkal bátorítja a félelmükben bezárkózókat. A háborgó tengeren az okozta a tanítványok félelmét, hogy egyedül vannak, nincs velünk a Mester. Jézus kereszthalála után szintén az okozza csalódottságukat, hogy az Úr eltávozott körükből, meghalt a kereszten, úgy érzik magukra maradtak. A félelmet, csüggedést akarja eloszlatni bennük Jézus.
Jézus közelében nincs okom félelemre, hiszen szívemet örömmel és bátorsággal tölti el.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem.