Az ukrajnai nuncius figyelmeztet: Megfeledkeztünk az Európában ma is dúló konfliktusról

Az ukrajnai nuncius figyelmeztet: Megfeledkeztünk az Európában ma is dúló konfliktusról

2014. április 6-án az ukrajnai Doneck, Luhanszk és Harkov térségében fegyveresek kormányzati épületeket foglaltak el – így kezdődött az a háború Európában, amely még ma sem ért véget. A SIR olasz katolikus hírügynökségnek Ukrajna apostoli nunciusa, Claudio Gugerotti nyilatkozott.

„Ebben a konfliktusban az a legnagyobb tragédia, hogy mindenki megfeledkezik róla. Az emlékezés nyilvánvalóan számos okból kellemetlen, zavaró, ezért inkább nem beszélnek róla. És ez a csend az, ami öl, túl azon, hogy az emberek állandóan a fegyverek árnyékában, az ágyúk zajában, az aknák fenyegetésében élnek. Az embereknek az az érzésük, hogy magukra hagyták őket.”

A konfliktus három éve tört ki az ország keleti területein, azóta tízezer halottat és kétmillió menekültet számlál. Kezdetben a média sokat beszélt Ukrajnáról, aztán a hírek a címlapról a lapok belsejébe kerültek, majd végleg eltűntek. A szakértők „befagyott konfliktusról” beszélnek, amely hasonló a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaságban, az Abháziában és a Hegyi-Karabah Köztársaságban zajló konfliktusokhoz.

Mindenki megfeledkezett róla, kivéve Ferenc pápát. A nuncius a hírügynökségnek elmondta, hogy a nagyhetet a konfliktus sújtotta területeken töltötte: „A pápa nagyon határozott kérése volt felém, hogy gyakran menjek el látogatóba azokhoz, akik ott maradtak, igyekezzek vigasztalni őket, imádkozzam velük, és vigyem el nekik az áldását.”

Húsvétkor Gugerotti egy Luhanszk és Doneck közelében található faluba látogatott el. Így beszélt erről: „Az emberek vártak. Amikor beléptem a kápolnába, olyan légkör fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. Az emberek sírtak, meg voltak hatódva, megöleltek. Megkérdeztem tőlük, mit éreznek. Azt válaszolták: »Mi nem vagyunk hasznosak senkinek. Haszontalanok vagyunk az oroszok és az ukránok számára is. Arra pedig a legkevésbé sem gondoltunk volna, hogy a pápa ide küldi képviselőjét, hogy velünk ünnepelje a húsvétot. El sem tudjuk hinni.« Én pedig elmondtam nekik, hogy induláskor a pápa különleges áldását kértem rájuk, és Ferenc pápa néhány perc múlva már válaszolt is kérésemre. Az emberek könnyeztek. Soha nem felejtem el, milyen nagy örömet okozott nekik, hogy nem érezték magukat elfelejtve.”

A Pápa Ukrajnáért (Pope for Ukraine) elnevezésű kezdeményezés keretében a nuncius sokszor megy a háborús területekre. Szintén e kezdeményezés hatására minden európai plébánián gyűjtést hirdettek: komoly összeg gyűlt össze, amelyet a pápa maga is megtoldott ötmillió eurónyi összeggel, így lett a teljes összeg 16 millió euró. 800 ezer embert ért el máig a kezdeményezés, különféle segítségek formájában, az igényektől függően.

A jelenlegi helyzet drámai: a konfliktus sújtotta területek lakói nehezen jutnak hozzá a gyógyszerekhez, vízhez, élelemhez, rosszul tápláltak, hosszú sorokat kell végigállniuk számos alapvető szükségleti cikkért, és a bürokrácia is nehezíti az életüket.

„Mindez olyan helyzetet teremt, amely, mivel évek óta tart, lelkileg nehezen kezelhető. Ezt leginkább a gyerekek és az idősek szenvedik meg. Egy orvos azt mondta, hogy amikor az emberek ennyire megviseltek, az immunrendszerük is nehezebben áll ellen a betegségeknek… Ezért akár fiatalon is végezhet az emberrel például egy hörghurut” – figyelmeztetett a nuncius.

Claudio Gugerotti végül felhívással fordult Európához: „Ha Európa úgy akarja megoldani a problémáit, hogy csak belső kérdéseire koncentrál, akkor nem csak hogy nem fogja tudni megoldani azokat, hanem összeomlik a külső nyomás alatt. Ezért ma csak az menthet meg mindenkit, hogy az egész világra tekintünk. Ma már nem érvényes az, hogy »Meneküljön, aki bír«. Európa kapujában konfliktus dúl, de Európát túlságosan lekötik saját nemzeti problémái és az összefogással járó nehézségek, ezért ezt nem is veszi észre. Ha nem sikerült rátalálni a nemzetközi szolidaritás útjára, meghatározni a mindenkit megillető jogokat, hogy legalább az igazságosság és egyenlőség minimumát biztosítani tudjuk, akkor magunkat sem mentjük meg, és más emberek életét is kockára tesszük, és majd a jövőben bánjuk meg, hogy ezt nem láttuk előre.”

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyümölcsoltó Boldogasszony

 

Urunk születésének hírüladását az idei esztendőben nem március 25-én ünnepeltük, mivel ekkor virágvasárnap volt, hanem a mai napra került az ünnep. A nap jelentőségét többek között éppen az mutatja, hogy nem marad el az ünnep, hanem egy későbbi időpontra kerül.
A mai napon, amelyet a magyar hagyomány Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának nevez, Jézus születésének hírüladására emlékezünk, ezt idézi fel az evangélium. Isten küldötte, Gábor angyal megjelent Máriának názáreti otthonában és közölte vele azt a hírt, hogy gyermeke fog születni, mert Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Mária a hallottak miatt első pillanatban zavarba esik, nem érti egészen, miként is fog mindez megvalósulni. Az angyal tisztázó szavai után azonban igent mond, beleegyezését adja, elfogadja Istentől az üdvösség művében neki szánt szerepet, feladatot. Beleegyezésének hatására leszáll rá a Szentlélek és méhében megfogan a gyermek. Isten Fia megtestesülésének pillanata ez, s egyben az üdvösség új korszaka az emberiség történetében.
Az angyali üdvözlet szavaiban különös jelentősége van a kegyelem szónak. Gábor angyal „kegyelemmel teljesnek” szólítja Máriát (Lk 1,28), majd pedig ezt mondja neki: „kegyelmet találtál Istennél” (Lk 1,30). Isten kegyelme végigkíséri a názáreti lányt életében, majd annak végső állomásaként abban is megmutatkozik, hogy testével, lelkével felvette őt a mennyország dicsőségébe.
Az ünnep ébressze fel bennünk a vágyat, hogy életünk napjai során mindig érezzük Isten kegyelmét és az ő kegyelméből mi is eljussunk az örök életre.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Édes Szűzanyám, Mária, Isten után legnagyobb bizalmam, te hófehér liliom! Mondj értem jó szót szerelmes fiadnál, szólj erős szót értem. Légy hűséges védőm, vágyaimnak irgalmas szószólója, mert benned bízom, Krisztus után egyetlen reményem. Mutasd magad kegyes Anyámnak! Add, hogy az Úr jóvoltából tagja lehessek a szeretet zárdájának, és tanítványa a Szentlélek iskolájának, mert ezt te bárkinél jobban kieszközölheted szent Fiadnál. Hűséges Anyám, légy gyermeked gondviselője, hogy az élő szeretetnek legyek a termése, az égi kegyelem harmatában nőjek, és kitartsak az életszentségben.
Nagy Szent Gertrúd

Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy küldetésben vagyunk, mely küldetésünk Istentől van!

Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy küldetésben vagyunk, mely küldetésünk Istentől van!

Ez az az ok, amiért e világban vagyunk. Deszantosként! Ki a deszantos? Egy konkrét küldetés megoldása érdekében ideiglenesen létrehozott alakulat, melyet különlegesen képzett tagokból állítanak össze. A mai igékben hangsúlyosak azok a szavak, melyek erre figyelmeztetnek bennünket.

Az ApCselben ez áll: „Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.” Akkor, ott, ők voltak a deszantosok. Nekik volt az a küldetésük, hogy lángra lobbantsák azt a lángot, amit Krisztustól kaptak.

János levelében ezt olvasom: „minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” János az a deszantos, aki most bennünket akar tűzbe hozni. Ránk akarja irányítani a fényt, nekünk akarja adni a tüzet, hogy vigyük tovább. Értsük meg, hogy ami hitünk lehet az, ami legyőzi a világot! Hol az én hitem, mely győzelemre viheti Isten ügyét? Teljesítem én a küldetésemet, vagy megadom magam az ellenségnek, a gonosznak? Ha megadom magam, ha elesem, és nem vagyok hajlandó felállni, talán azért, mert elvesztettem a hitemet abban, hogy győzhet Isten szándéka, terve, akkor baj van. Velem van baj, és nem Isten szándékával! És nem áldozat leszek, hanem egy szánalmas, szegény, ostoba, kishitű, elbukott angyal. Egy abból a társadalomból, akiért küldetésem van, ezért a demenciában szenvedő társadalomért van Istentől küldetésem! Nem szabad elfelejteni János szavait: „az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek”! Ha ettől eltávolodok, akkor én magam is hanyatlok, belehanyatlok a kor értelmi, érzelmi, társas elkorcsosulásába, ami korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet.

János evangéliumának utolsó mondatai is erővel vannak telve. Életet akar átadni nekünk, az Istenbe vetett hitben forrásozó életet. Értenünk kell, hogy Jézusról szóló tanítások, melyek a Szentírásban rögzítve lettek, a küldetésünk részei. A deszantosok eszköze a Szentírás, hogy megismerjük küldetésünket, és arra mindvégig emlékeztessen bennünket: „Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.” A hit által kell élnünk küldetésünket! Arról kell felismerni, hogy tettünk helyes, vagy sem, hogy jelenlétünk milyen gyümölcseit ismerjük fel a világban! Nekem csak csupán élnem kell a küldetésemet! A jót nem nekem kell tennem, hanem általam kell, hogy megvalósuljon Isten jósága. Amihez nem kell extra anyagi erőforrás, csak én kellek, és az, amilyen muníciót én kapok.

Olvastam egy mai Igét, melyet egy keresztény vállalkozói fórum tett közzé: „az én bankszámlám Isten bankszámlája”. Ez azt az üzenetet hordozza, amiről a mai ApCsel idézet is szól: ha én Istené vagyok, akkor mindenem amim van, amim lehet, az arra, van, hogy Istent szolgáljam. Minden erőforrásom eszköz arra, amit általam akar Isten megvalósítani egyetlen célja érdekében: épüljön Isten országa közöttünk, bennünk, és általunk! Ámen

Ferenc pápa az Emmánuel Közösséghez: Legyetek a „kilépő Egyház” főszereplői!

Ferenc pápa az Emmánuel Közösséghez: Legyetek a „kilépő Egyház” főszereplői!

Április 7-én délelőtt a Szentatya külön kihallgatás keretében fogadta a minden földrészen komoly evangelizáló munkát végző és hazánkban is népszerű Emmánuel Közösség ötszáz tagját, akiket arra biztatott, hogy legyenek állhatatosak az evangélium örömének továbbadásában.

Kedves barátaim!

Nagyon örülök, hogy fogadhatlak benneteket éves találkozótok alkalmából, amelyet idén Rómában tartotok. E zarándoklat annak a jele, hogy az Emmánuel Közösség teljes mértékben osztozik az egész katolikus Egyházban megvalósuló közösségben. Most alkalmam nyílik arra is, hogy köszönetet mondjak Péter utódához való hűségetekért és ragaszkodásotokért, hogy elmondjam, milyen megbecsüléssel nézem az immár minden földrészen végzett misszionáriusi munkátokat, és hogy állhatatosságra biztassalak benneteket a jövőben. E jövőre rányomja bélyegét, hogy nemrég, tavaly, augusztus 15-én megkapta az elismerést az Emmánuel Közösség papi társulása, ez a megfelelő szervezeti egység, amelyet az Emmánuel Közösség karizmája által ébresztett sok papi hivatás indokol, és amely hatékonyabb evangelizáló tevékenységet tesz lehetővé. Ahelyett, hogy ez az elismerés elszigetelné a papokat a közösség többi – világi vagy megszentelt – tagjától, kívánom, hogy – épp ellenkezőleg – megerősítse azt az életállapotok közötti szép közösséget, amelyet ti már több mint negyven éve megtapasztaltok a különböző hivatások egymást kiegészítő működésében. Arra is biztatom közösségeiteket, hogy mind szorosabb kapcsolatba kerüljetek annak a plébániának a gazdag valóságával, amelynek területén élnek, és szívesen illeszkedjenek be a részegyház egységes pasztorációjába (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 29).

Az Emmánuel Közösség karizmája bele van írva nevébe: Emmánuel, velünk az Isten. Kimondottan a megtestesülés misztériumának szemléléséből, s főleg a szentségimádásból merítitek a missziós dinamizmust az örömhír hirdetéséhez minden embernek, akiknek Jézus felkínálja barátságát. Bátorítalak titeket, hogy segítsétek korunk embereit – mindenhol, ahová a Lélek küld titeket – Isten irgalmasságát felismerni, aki olyannyira szeretett minket, hogy közénk jött lakni. A népéhez mindig közel lévő Úr eme irgalmassága megkívánja, hogy új lelkesedéssel, megújult pasztoráció keretében kínáljuk fel az embereknek, hogy megérintse szívüket és elindítsa őket az Atyához visszavezető út megtalálásához (vö. Misericordiae Vultus bulla, 15). Kívánom, hogy az Atya irgalmassága meg tudjon nyilvánulni ott, ahol közösségetek jelen vannak, főleg a szívükben vagy testükben legszegényebbek felé, ápolva sebeiket az evangélium vigaszával, szolidaritással és odafigyeléssel (ugyanott).

Kedves barátaim! Az Emmánuel Közösség létrejötte óta nagy, eleven, örömteli dinamizmussal tudta hirdetni az evangélium örömhírét. Buzdítalak titeket, hogy komoly lelkiélettel és a Szentlélekre hagyatkozva maradjatok Krisztusba gyökerezve, a Lélek ugyanis segítségünkre siet törékenységünkben, és kigyógyít bennünket mindabból, ami gyengíti missziós elkötelezettségünket. Biztatlak titeket, hogy őrizzétek meg szívetekben ezt az égő vágyat az evangélium örömének átadására mindazoknak, akik nem ismerik vagy elveszítették azt. Legyetek az általam legjobban vágyott „kilépő Egyház” főszereplői! „Az Egyház számít rátok, számít Isten szavához való hűségetekre, szolgálatkészségetekre és tanúságtételetekre a Szentlélek által átalakított életetekről” (Beszéd pünkösd vigíliáján, 2017. június 3.).

Veletek együtt hálát adok azért az egész útért, amelyet végigjártatok a Szentlélek vezetésével, aki azt akarja, hogy állandóan úton legyünk; és kérlek titeket, hogy továbbra is hallgassatok rá, mert nincs nagyobb szabadság annál, mint engedni, hogy a Szentlélek vezessen minket, engedni, hogy megvilágosítson minket, és vezessen, ahová csak akar.

Szűz Mária közbenjárásába ajánllak mindannyiatokat, és kérem őt, hogy vezesse lépteiteket és támogassa erőfeszítéseiteket. Áldásomat adom rátok, ti pedig legyetek oly kedvesek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Köszönöm!

Húsvét második vasárnapja

Húsvét második vasárnapja

Az irgalmas Isten öröme

Húsvét 2. vasárnapja az Isteni irgalmasság ünnepe Egyházunkban. Első pillanatban egy kevésbé érthető egyházi fogalomnak tűnik Isten irgalmassága, de ha arra gondolunk, hogy az irgalommal akkor találkozunk, amikor Isten a szentgyónásban megbocsátja, eltörli bűneinket, akkor rögtön érthetőbbé válik. Isten irgalmával, könyörületével reményünk és keresztény hitünk szerint akkor is találkozni fogunk, megérint majd minket, amikor földi életünk végső állomása, a halál után Isten elé kell állnunk. Halálunk és feltámadásunk utáni örök sorsunk attól függ, hogy milyen volt földi életünk. Az igazak, akik jószándékkal engedelmeskedtek Isten parancsainak és az ő szeretetét sugározták cselekedeteikkel felebarátaik felé, jutalomra, az örök élet boldogságára számíthatnak. Akik viszont nem hittek Isten létezésében, nem hittek Jézus üdvözítő feltámadásában és nem törekedtek arra, hogy szeretettel forduljanak másokhoz, azok a kárhozatra jutnak. Bizonyos számunkra, hogy Isten ítélete igazságos lesz, azaz mindenki azt fogja kapni, amit földi élete alapján megérdemel. Ugyanakkor az ítéletkor számíthatunk Isten irgalmára is, azaz megbocsátja bűneinket, vétkeinket.
Földi élete során Jézus több példabeszéddel is megvilágította az isteni irgalmasság lényegét, természetét, amely példázatok közül Szent Lukács evangéliumában olvasható a legtöbb. Az egyik ilyen példabeszéd az elveszett bárányról szól, aminek keresésére indul a pásztor. Otthagyja a nyájat, a többi kilencvenkilenc juhot, hogy az egyetlen elveszettet megtalálja és visszavigye (vö. Lk 15,1-7). A hasonlat tanulsága szerint Isten nem mond le egyetlen emberről sem, nem nyugszik bele egyetlen ember távozásába sem, hanem azt szeretné, ha üdvözítő szándéka mindenkinek az életében valóra váljon. Egy másik példázat arról az asszonyról szól, aki keresi elveszett pénzét, drachmáját. Nem nyugszik bele eltűnésébe, mindent felforgat a házában, mindenhová benéz, csakhogy megtalálja az elveszett pénzdarabot (vö. Lk 15,8-10). Isten is ugyanilyen fáradhatatlanul keresi a bűnösöket. Harmadikként említhetjük a tékozló fiúról és az őt visszafogadó apjáról szóló példabeszédet. Itt már egészen személyes hangvételű a történet, amelyben a fiú fellázad apja ellen, örökségét követeli, majd elhagyja otthonát. Önálló élete kudarcba fullad, mindenét elpazarolja, emberi méltóságát is elveszíti. Ekkor megbánja cselekedetét és elhatározza, hogy visszatér apjához. Amikor megérkezik, apja nem utasítja el, hanem visszafogadja őt, megbocsát neki, új ruhába öltözteti annak jeleként, hogy ismét fiaként, szeretett gyermekeként tekint rá (vö. Lk 15,11-32). Isten, a mi irgalmas Atyánk ugyanezt teszi, amikor megbocsát nekünk, visszafogad szeretetébe és kegyelmének új, tiszta ruháját adja ránk.
Mindhárom példázat közös eleme az öröm. A pásztor örül, amikor megtalálja elveszett bárányát. Az asszony is örvendezik, amikor előkerül elveszett pénze. A gyermekét mindvégig hazaváró apa öröme is határtalan, amikor fia hazatér. Isten örül a megtérésünknek, örül a bűnbánatunknak. Örül annak, hogy újra vele, az ő szeretetében élünk.
Jézus ezt kéri tőlünk: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36). Legyünk tehát mi is megbocsátóak, irgalmasok azok iránt, akik ellenünk vétenek.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!