Évközi huszonhetedik hét keddje

Évközi huszonhetedik hét keddje

A cselekvő illetve a figyelmesen hallgató ember alakja jelenik meg Márta és Mária személyében a mai evangéliumi elbeszélés szerint. Jézus rendkívüli dolgot tesz, amikor az elfogadott normákkal és szokásokkal ellentétben betér a két asszony házába és tanítja őket. Az Isten országának örömhíre ugyanis nekik is és mindenkinek szól. Követésének alapja, hogy valaki meghallgassa őt és tanuljon tőle. Ezzel természetesen nem értékeli le a munkát és a szolgálatot, s arról sincs szó, hogy azt semmibe venné vagy nem becsülné meg eléggé. A sorrendet mégsem szabad megfordítanunk, nehogy a tevékenységek elvonják figyelmünket a lelkiekről. Imádkozzál és dolgozzál – tanította évszázadokkal ezelőtt Szent Benedek, s a bencés szerzetesek ma is eszerint élnek. Ha életünkben elsődleges helyet kap az imádkozás, akkor minden más munkára is lesz időnk.
Mindennapi életünkben bizonyára sokszor okoz nehézséget a kettő helyes arányának a megtalálása. Az egyik oldalon azt mondják, hogy majd akkor imádkozom és törődök a lelkiekkel, ha elvégeztem a munkámat, aztán valahogy sosem ér véget a munka és nem jut idő Istenre. A másik oldalon meg azok állnak, akik a lelkiekkel való törődésre és a vallási teendőikre hivatkozva elhanyagolják mindennapi kötelességeiket. Egyik sem helyes.
Jusson idő mind az imára, mind a munkára! A sorrend Jézus szerint a lelkiekkel kezdődik.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi veled tartottunk a hegyre. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és felfénylett előttünk arcod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és dicsőséged betöltött minket. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és minket elnyomott az álom. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi azt éreztük, jó nekünk itt lenni. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és félelem szállt le ránk. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi hallottuk hangod. Uram, Jézus, imádkozni hívtál, és mi elhallgattunk. 

A bosszúságtól és hitetlenségtől Könyörgéseddel ments meg minket!

A bosszúságtól és hitetlenségtől 

Könyörgéseddel ments meg minket!

Egy kicsit, mintha mi is Jónások volnánk! Tényleg, csak kicsit. Azért mondom, hogy kicsit, mert amikor vihar támad, zavar keletkezik körülöttünk, amiről tudjuk, hogy bizony érintettek, okozói vagyunk, akkor sietve kimentjük magunkat, vagy csendesen meghúzzuk magunkat. A legrosszabbik eset az, amikor fennhangon másokat okolunk! Másokat oda áldozunk, akkor is, amikor magunkra kellene vállalni az áldozatot! Miattam nem csitul a vihar, én vagyok az oka! Ez olyan ok is lehet, hogy nem vagyok igazi keresztény, nem vállalom fel azt szerepet, mely meghurcoltatással jár, magam áldozatával. És, még gerjesztem is a bajt. Tudnom kellene, hogy ha én Krisztus tanítását követem, az Ember rengeteg problémája megszűnhetne!

Hagyjuk, hogy minden összekuszálódjon, mindenki hőbörögjön, tüntessen, civakodjon, vagy egymás torkának essen.

Pedig nem ezért dobott be bennünket Isten a világba! Még példát is, mintát is ad! Isten nem kívánja halálomat, vagy vesztemet. Inkább önmagát áldozza fel értem! Minden bűnt magára vett, ahogy Máté evangéliumában áll: „Ő a mi gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket hordozta” [Mt 8,17] És bennünket, Embereket a maga képére és hasonlatosságára teremtett, hogy mi is kövessük példáját, azért, hogy általunk, mint a teremtésben társai, épüljön Isten országa. Aki hajlandó követni engem, mert én úgy szeretem a világot, ahogy engem szeret az Atya, az vegye fel keresztjét és jöjjön utánam!

Na, ez az, ami nekünk nem megy! De, mi lenne, ha úgy fogalmaznánk, hogy még nem megy. De próbálok, igyekszem felnőni Krisztushoz! Mert nem adom fel, ha már Ő nem adja fel, hogy bízik bennem, akkor legalább próbáljam meg. Minden nap, újra meg újra, nem feladva, inkább abban bízva, hogy Isten kegyelmei által képessé lehetek. Ha ma még nem is, hátha holnap már képessé lehetek többre és jobbra, mint eddig bármikor is!

Fel kell ismernem, hogy ha Isten engem kiválasztott, akkor úgy sem kerülhetem el a sorsomat. Vállalnom kell a magam áldozatát, és a magam szenvedését, mely részévé válhat Krisztus szenvedésének, azért, hogy végül bebizonyosodjon: a szeretet győzelme!

Istenem, Atyám! Ha te sem, akkor én sem adhatom fel. De kérem a Te erődet, bölcsességedet, és állhatatosságodat. Azt a hitet, amivel Te hiszel bennem, hogy hitemmel képessé legyek megtenni azt, amit erőmből el nem érhetek! Ámen

Ferenc pápa: Segítsünk a rászorulókon úgy, ahogy Krisztus tette!

Ferenc pápa: Segítsünk a rászorulókon úgy, ahogy Krisztus tette!

„Vegyük gondjainkba a sebesülteket, amint az irgalmas szamaritánus tette! Segítsünk a rászorulókon úgy, ahogy maga Krisztus tette, aki továbbra is »fizet« értünk!” – buzdított a Szent Márta-ház kápolnájában hétfő reggel elmondott homíliájában Ferenc pápa.

A mai evangéliumi szakasz Lukács könyvéből az irgalmas szamaritánus példabeszédéről szól, aki a paptól és a levitától eltérően megáll, és segítségére siet a rablók által halálosan megsebesített embernek. Az irgalmas szamaritánus történetével válaszol Jézus a törvénytudó kérdésére, aki igyekszik próbára tenni őt, azt tudakolván, hogyan nyerhetné el az örök életet. Jézus elmondatja vele az Isten és a felebarát iránti szeretet parancsát, de a törvénytudó nem képes kimászni abból a kis kelepcéből, amit Jézus állít neki, ezért megkérdi: ki is az ő felebarátja? Jézus erre pedig ezzel a történettel válaszol.

„A példabeszédnek hat szereplője van: a rablók, a félholtra vert ember, a pap, a levita, a fogadós és a szamaritánus, aki pogány volt, nem tartozott a zsidó néphez. Krisztus mindig egy magasabb szinten válaszol – mutatott rá a pápa. – Ebben az esetben egy olyan történettel, ami magának Jézusnak a misztériumát magyarázza el.”

„Gyakori viselkedés ez, amivel a hétköznapi életben is találkozunk – folytatta homíliáját a pápa. – A rablók boldogan távoztak, mert sok javától fosztották meg, és nem törődtek az életével. A pap, aki Isten embere kellene hogy legyen, valamint a levita, aki közel állt a törvényhez, továbbmennek a sebesült ember láttán, aki már a végét járja. Ez a viselkedés ránk is jellemző: amikor egy természeti csapás, valami rossz dolog láttán továbbmegyünk. Aztán olvassuk az újságban, egy kis botránnyal és szenzációval kiszínezve. Ezzel szemben ez a pogány, bűnös, aki úton volt, meglátta, és nem ment tovább: megesett rajta a szíve. Lukács jól írja le a jelenetet: megpillantotta, és megesett rajta a szíve, nem ment tovább, odalépett hozzá. Ellátta a sebeit, olajat és bort öntve rájuk, és ő maga bekötözte. Nem pedig otthagyta, mondván: megtettem a kötelességem, most megyek. Nem.”

„Aztán felültette a teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba, és gondoskodott róla. Másnap pedig, amikor dolga volt, és el kellett mennie, pénzt adott a fogadósnak, hogy viselje gondját. Azt mondta, hogy ha többet költene rá, mint két dénár, akkor majd visszatértekor megadja neki. Ez Krisztus misztériuma, aki szolgává lett értünk, lealacsonyodott, megsemmisítette önmagát, és meghalt értünk. Jézus nem állt odébb, eljött hozzánk, halálos sebesültekhez, gondjaiba vett minket, fizetett értünk, és továbbra is fizet. Fizetni fog, amikor másodszor eljön, mint ahogy már fizetett. Ezzel a misztériummal válaszol Jézus a törvénytudónak, aki próbára akarta tenni őt. Jézus az irgalmas szamaritánus, és arra szólítja fel, hogy ő is így tegyen. Ez nem dajkamese, hanem Jézus Krisztus misztériuma” – mondta Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában jelen lévő híveknek.

„Ezen a példabeszéden keresztül jobban megértjük Jézus Krisztus misztériumának mélységét és kiterjedését. A törvénytudó csöndben elment, szégyellte magát, nem értette. Nem értette Krisztus misztériumát. Talán megértette azt az emberi alapelvet, amely közelebb visz minket Krisztus misztériumának megértéséhez: hogy minden ember csak akkor nézzen le egy másik emberre, amikor segítenie kell neki fölkelni. És ha valaki ezt teszi, jó úton jár, a Jézushoz vezető úton.”

A pápa utalt a fogadósra is, aki nem értett semmit, meg volt döbbenve. Megdöbbentette a találkozás egy olyan emberrel, aki addig soha nem hallott dolgokat tett. „A fogadós megdöbbenése éppen a Jézussal való találkozás – mutatott rá a pápa. – Olvassuk el tehát Lukács evangéliumának tizedik szakaszát, és tegyünk föl magunknak néhány kérdést. Mit teszek én? Rabló vagyok, csaló, korrupt? Rabló vagyok ott? Pap vagyok, aki odanéz, látja, mi történik, de aztán félrefordítja a fejét, és továbbmegy? Vagy egy katolikus vezető vagyok, és ugyanezt teszem? Vagy egy bűnös ember vagyok, akit el kell ítélni bűnei miatt? És odamegyek, közel lépek hozzá, gondjaimba veszem azt, aki rászorul? Mit csinálok én a sok sebesült ember láttán, akikkel mindennap találkozom? Úgy teszek, mint Jézus? Szolgává leszek?”

„Jót fog tenni nekünk, ha végiggondoljuk mindezeket, újra és újra elolvasva ezt a szakaszt – mondta Ferenc pápa, majd így zárta hétfő reggeli homíliáját: Itt nyilvánul meg Jézus Krisztus misztériuma, aki eljött értünk, bűnösökért, hogy meggyógyítson, és életét adja értünk.”

 

Évközi huszonhetedik hét hétfője

Évközi huszonhetedik hét hétfője

Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy az emberek különféle ügyekben fordulnak Jézushoz, s e kérések mögött sokszor egy korábbi tapasztalat található. A legtöbb esetben talán a gyógyulást keresők fordulnak hozzá, akik bizonyára már látták őt gyógyítani, vagy hallottak arról, hogy képes meggyógyítani mindenféle testi bajt. Emellett többször fordulnak hozzá, hogy űzze ki a gonosz lelkeket, mert korábban már láthattak ilyen cselekedeteket. Ellenfelei inkább próbára akarják tenni, mert tudják, hogy jól ismeri a törvényt és az írásokat.
A mai evangélium szerint pedig egy törvénytudó érdeklődik Jézusnál az örök élet felől. A kérdés mögött ott rejtőzik a törvénytudó fejében, hogy ez az ember tud valamit az örök életről, különben aligha fordulna hozzá. Igen, Jézus tud valamit az örök életről. Ő tudja megmutatni az utat számunkra, amelyen eljuthatunk az örök életre. Ha el szeretnénk jutni az üdvösségre nem érdemes máshoz fordulnunk, mert az örök élet tanítása nála van. E tanítás lényege az irgalmasság. Jézus meg van arról győződve, hogy az az istenszeretet, amely nem jár együtt a felebaráti szeretettel, csak képmutatás. Az irgalmas szamaritánus története azt példázza, hogy egyetlen szenvedő, bajbajutott vagy szegény előtt sem szabad bezárnunk a szívünket, hanem szükségüket látván irgalmas szeretettel kell segítenünk rajtuk.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Légy kegyes gyermekeidhez, isteni Nevelőnk! Add, hogy parancsaid hűséges követői legyünk, a Te képmásodra hasonlítsunk, és amennyire rajtunk áll, Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg. Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A kimondhatatlan bölcsességben akarunk élni nappal és éjjel, az utolsó ítélet napjáig dicsérettel Neked hálát adni. Minden jóért, szépért, bölcsért, igazért Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.
Alexandriai Szent Kelemen