Világosság Atyja, akitől minden jó származik Irgalmazz nekünk!

Világosság Atyja, akitől minden jó származik

Irgalmazz nekünk!

Krisztus hatalma annyit ér, amennyire én képes vagyok hitemben hűséges, állhatatos, hiteles kereszténnyé lenni! El tudnak jutni szívemig Péter szavai? Azért nem az evangélium szavaira utalok, mert hiszen annyi történet van megírva Jézus életéből, ami hitemben megerősíthet, és mégsem elég. alán nem véletlen az sem, hogy Jézus apostolai lelkére kötötték, hogy az, amit megtapasztaltak ebben a történetben, arról ne beszéljenek addig senkinek, míg fel nem támad. Egyáltalán, ez a fogalom, hogy feltámadás, akkor és ott, mit jelentett az apostolok számára?

Van egy ember, Péter, aki valóban olyan esendő, botladozó, amilyen én is vagyok. Ha Ő tanúskodik Róla, Krisztusról, akkor talán Jézus történelmi alakjára is képes lehetek másként odafigyelni. Semmi ne vonja el Róla a figyelmemet! Képessé legyek elköteleződni, egészen alárendelni magam isteni hatalmának! Mert a hatalom, Istené (!), nem kényszerítő – a maga erejével – hanem megengedő! Megengedni és megsegíteni képes, a Szentlelke által, hogy ha valóban közösségre törekszem Vele, szándékom, akkor arra el is juthassak. Példa számomra rá, Péter! Persze, ehhez, le kell mondani önmagamról. Kényelem, akaratlagosság, érzelmek, vágyak, önbizalom, önhit, büszkeség, rosszul beidegződött szokások, következtetéseim, és akkor még nem is említettem azokat a korlátokat, melyeket felépítettem magam körül: mire vagyok képes, mi az, amit el tudok fogadni, mi az, amikre erőmből telik, stb.?

Mennyi, de mennyi akadály van bennem, ami távol tartani tud Jézustól! Na és a körülmények, melyekre oly könnyű hivatkozni és melyekkel lehet védekezni!

Ebbe a személyességbe, individuumba szól bele, dübörgőn, és fegyelmezőn az Atyaisten: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok”!

Ne legyen más uralkodó elv felettem, csak ez: Aki az Atya által szól, és van, és cselekszik! Csak azért, hogy engem engedelmességre, megengedő képességre neveljen, a legnagyobb hatalomnak való tiszteletből, mert nekem az válhat javamra!

Péter erre már rájött, a sok és szertelen tiltakozása között rájött arra, hogy szüksége van azokra a dolgokra, melyeket Jézus kínál fel minden ember számára!

Kereszténnyé lenni, azért nem árt, ha megkísérlem megfogalmazni, magamnak, hogy mit értek ezen? Már elcsépelt dolog, ha azt mondom, hogy Krisztuskövető a keresztény ember. Na persze. Most elvonulok egy hétre, lelki hétre. Szeretném e héten átelmélkedni: mit akarok, mit tudok, és mit lehet kibontani mai önmagam számára abból, hogy kereszténynek vallom magam? Abban bizonyos vagyok, hogy van mit megfejlődnöm. Nem vagyok még keresztény, de szeretnék az lenni! Mennyei Atyám! Szentlelkedet küld el nekem, hogy képessé lehessek, és legyen még időm is rá, hogy kereszténnyé lehessek, Krisztus által, és Vele! Ámen

  

Ferenc pápa: A Jézussal való találkozás nem öncélú, hanem testvéreinkhez küld minket!

Ferenc pápa: A Jézussal való találkozás nem öncélú, hanem testvéreinkhez küld minket!

Augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén is elimádkozta a szentatya a déli Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ezen a vasárnapon az Úr színeváltozását ünnepeljük a liturgiában. A mai evangéliumi szakasz azt beszéli el, hogy Péter, Jakab és János apostol tanúja volt ennek a rendkívüli történésnek. Jézus maga mellé vette őket, „és külön őket felvitte egy magas hegyre” (Mt 17,1). Miközben imádkozott, arca elváltozott, úgy ragyogott, mint a nap, ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. Akkor megjelent Mózes és Illés, akik beszélgetni kezdtek vele. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet” (Mt 17,4). Még be sem fejezte beszédét, amikor fényes felhő borította be őket.

Az Úr színeváltozásának eseménye egy reményteljes üzenetet közöl velünk – ilyenek leszünk mi ővele –: arra hív minket, hogy találkozzunk Jézussal, és álljunk testvéreink szolgálatára.

Az, hogy a tanítványok felfelé haladnak a Tábor-hegy felé, annak végiggondolására késztet minket, mennyire fontos, hogy elszakadjunk az e világi dolgoktól, hogy elinduljunk a magaslat felé, és szemléljük Jézust. Arról van szó, hogy elkezdjük figyelmesen és imádságosan hallgatni Krisztust, az Atya szeretett Fiát, ismételten keresve az ima pillanatait, amelyek lehetővé teszik Isten szavának tanulékony és örvendező befogadását. Ebben a spirituális felfelé haladásban, ebben az e világi dolgoktól való elszakadásban újból fel kell fedeznünk az evangéliumról való elmélkedés, a szentírásolvasás békét adó és felfrissítő csendjét, ami egy szépséggel, ragyogással, örömmel teli cél felé vezet minket. És amikor így, kezünkben a Bibliával elcsendesedünk, elkezdjük érezni ezt a belső szépséget, ezt az örömet, amelyet Isten szava kelt bennünk. Ebben az összefüggésben a nyár gondviselésszerű idő arra, hogy nagyobb lendülettel keressük a találkozást az Úrral. Ebben az időszakban a diákoknak nem kell iskolába járniuk, és sok család nyaral. Fontos, hogy ilyenkor, ebben a pihenésre és a hétköznapi elfoglaltságainkból való kiszakadásra szolgáló időszakban erőre kapjunk testben, lélekben egyaránt, és el tudjunk mélyülni lelki életünkben.

A színeváltozás csodás tapasztalata után a tanítványok az Úrral való találkozásban átalakult szemmel és szívvel lementek a hegyről (vö. Mt 17,9). Ezt az utat mi is megtehetjük. Jézus mind élőbb felfedezése nem öncélú, hanem arra késztet minket, hogy „lemenjünk a hegyről” feltöltődve az isteni Lélek erejével, hogy döntsünk a megtérés új lépései mellett és állandóan tanúságot tegyünk a szeretetről mint a mindennapi élet törvényéről. Krisztus jelenlététől és szavának tüzétől átalakítva Isten éltető szeretetének konkrét jele leszünk minden testvérünk számára, különösen a szenvedők, a magányosok, a magukra maradottak, a betegek és mindazon férfiak és nők sokasága számára, akik a világ különböző részein megaláztatást szenvednek: igazságtalanságot, önkényt, erőszakot.

A színeváltozáskor a mennyei Atya hangja hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mt 17,5). Nézzünk Máriára, az odahallgató szűzre, aki mindig kész befogadni és megőrizni szívében isteni Fiának minden szavát (vö. Lk 1, 51). A mi anyánk és Isten anyja segítsen minket, hogy összhangba kerüljünk Isten szavával, és hogy Krisztus egész életünk világosságává és vezetőjévé váljon. Máriára bízzuk mindenkinek a nyaralását, hogy az nyugodt és jótékony hatású legyen, s főképpen mindazoknak a nyarát, akik nem nyaralhatnak, mert akadályt jelent a koruk, az egészségi állapotuk, a munkájuk, a szűkös anyagi helyzetük vagy más nehézség, hogy a nyaruk pihentető időszak legyen, azt barátok jelenléte és örömteli pillanatok kísérjék.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Köszöntelek mindnyájatokat: rómaiak és különböző országokból jött zarándokok! Köszöntöm a családokat, a társulatokat és az egyes híveket.

Ma több ifjúsági csoport is jelen van, nagy szeretettel köszöntöm őket! Külön is megemlítem a veronai ifjúságpasztorációs csoportot, valamint az Adriából, Campodarsegóból és Offanengóból érkezett fiatalokat.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

 

Urunk Színeváltozása

A dicsőség fényében

Hitünk szerint mindazok, akik üdvözülnek, „színről színre láthatják az Istent.” Ezt a kiváltságot az ember földi élete során nem kapja meg, csak halálunk után részesedünk benne. Most a hitben élünk, a feltámadás után pedig megláthatjuk Istent a maga valóságában és dicsőségében, s ez örökké tartó, végleges adomány lesz számunkra. Amikor Isten megteremtette az embert, párbeszédet kezdeményezett és közösségre lépett vele, akkor nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy az ember látni akarja őt és el akar jutni Isten teljes megismerésére. Ezt a megismerést azonban Isten korlátozta a földi élet időszakára. Nem rejtőzik el előlünk teljesen, feltárja önmagát, megmutatja szeretetét és jóságát, de mindez még nem az ő teljes megismerése. Azt akarja, hogy vágyakozzunk utána, keressük őt és válaszoljunk hívására, szeretetére.
Az embernek ezt a vágyakozását talán Mózes története szemlélteti a legjobban, aki ezzel a kéréssel fordul Istenhez: „Hadd lássam meg dicsőségedet” (Kiv 33,18). Isten azt válaszolja neki, hogy megmutatja előtte fényességét és kimondja Mózesnek saját nevét, de a szikla mélyedésébe fogja rejteni Mózest, kezével elfedi őt, és hozzáteszi: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (Kiv 33,20). Hiába vágyakozik tehát Mózes és bármelyik ember Isten teljes megismerésére, látására, ez csak a túlvilágon lehetséges.
A prófétai látomásokban szintén szó esik Istenről, de egyetlen próféta sem állítja azt, hogy magát Istent látta volna, inkább csak arról van szó, hogy látják Isten trónját, Isten dicsőségét. E hagyomány folytatódik az újszövetségben is. Szent Pál apostol például a következőket írja Timóteusnak címzett levelében: „Isten megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat” (1Tim 6,16). A korintusiaknak szóló levél szeretet-himnuszában ugyanezzel a gondolattal találkozunk: „Most még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre” (1Kor 13,12). Isten színelátását Jézus a hegyi beszéd boldogság-mondásaiban nem a jelen életben megtapasztalható valóságként, hanem a jövőre vonatkozó ígéretként fogalmazza meg: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5,8).
Mindezek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük Jézus színeváltozásának eseményét és annak jelentőségét, amit a mai napon ünneplünk, s amely eseményről az evangéliumban olvashatunk. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János a hegyen a dicsőség fényében, ragyogásában láthatja Jézust, mintegy bepillantást nyerhetnek abba a dicsőségbe, amely Mesterükre vár a feltámadást követően, s amely dicsőségben részesednek mindazok, akik az üdvösségre jutnak. Mindez azonban még nem Isten színről színre látása. Ezért csak hallhatják a mennyei Atya hangját, a Fiúról szóló tanúságtételét: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
A középkori teológusok felvetették azt a kérdést, hogy az örök életben Isten látása vagy Isten szeretete lesz-e az ember tökéletes boldogságának az alapja? Vajon Isten látása ébreszti és élteti bennünk az Isten iránti szeretetet vagy a szeretetnek köszönhetően láthatjuk meg Istent? Evilági halandóként lehetetlen eldönteni a kérdést, mert nem tudhatjuk, hogy beszélhetünk-e bármelyik, azaz az Isten-látás vagy az Isten-szeretet elsődlegességéről az üdvösség világában. De talán nem is szükséges, hogy a földi élet során minden kérdésünkre választ kapjunk. Elég nekünk a vágyakozás, hogy eljussunk Isten színelátására és örökké tartó szeretetére.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásod alkalmával istenségedet, isteni dicsőségedet tártad fel a kiválasztott apostoloknak. Azért mutattad meg isteni dicsőségedet Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy kereszthalálodat látva ne veszítsék el reményüket. Ők később, erre az eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás, amely révén az örök dicsőségbe jutunk. Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, ahogyan azt megtapasztalta a három apostol. Add, hogy amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott éljen a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye!