Bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!

Bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!

Urunk, Jézus Krisztus keresztje alatt Fiával együttszenvedő Szent Szűzanyánk anyai gyötrelmét tárja elénk ez a legalább kétszáz éves sirató ének:
„De midőn ezek felett láttad, menyit szenvedett, Szenvedett az ártatlan.
Láttad őt a Kálvárián, két lator közt a keresztfán: Kínodat ki mérje meg?
Az ószövetségi választott nép, Ábrahám pátriárka óriásira nőtt családja Mózes vezetésével kiszabadult az egyiptomi rabszolgaságból, és eljutott a Sínai hegy alá. Isten közölte velük, hogy ezt a népet a saját népévé avatja azzal, hogy szövetséget köt velük, belőle születik a Megváltó. Ezt a szövetséget óriási mennyei trombitaszóval kísérve kötötték meg. Mózes a levágott áldozati állatok, tehenek  vérével meghintette a másfél milliós  sokaságot. (Kr e. 1250) Isten negyven év múlva az Ábrahámnak ígért Kánaánt nekik adta. Kétszáz év múlva a második királynak, Dávidnak azt ígérte, hogy családjából születik meg a Messiás-király. Gábor angyal ezt az örömhírt időszámításunk kezdetén jelentette be: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,30-33) Itt állok a keresztfa alatt, gondolhatja Mária. Amikor a Fiam Nikodémussal beszélgetett, már tanítói útja elején hivatkozott Mózes könyvére: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16) Valóban így győzött az Úr.
Az Egyház egy VI. századi közismert himnuszban énekli:
„Az Isten a fáról uralkodik"
Venantius Fortunatus  Vexilla Regis prodeunt
Sík Sándor fordítása
Királyi zászló jár elől, Keresztfa titka tündököl.
Milyen az élet halni szállt, S megtörte holta a halált.
Kegyetlen lándzsa verte át Gonosz vasával oldalát.
S mely szennyet, vétket eltörölt, Belőle víz és vér ömölt.
Az ősi jóslat itt betelt, Mit a hű Dávid énekelt: „Az Úr, halljátok nemeztek: Kereszten trónol köztetek”
Világ bűnének zálogát, Ó boldog ág, te hordozád,
Az ellenség gonosz fejét Megváltónk rajtad zúzta szét.
Szentháromság, dicsérjenek, Üdvösség kútja, mindenek.
Legyen győzelmünk, add meg ezt, A diadalmas szent kereszt.
A kereszt Jézus és az Egyház győzelmének a jelévé válik. A két latorral együtt felfeszített Jézus ellenségeinek nyilván óriási győzelmet jelenthetett. Az Úr azonban másként látta: „Ezzel átvették Jézust. Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák hegyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: a Názáreti Jézus a zsidók királya. A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz; héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust:Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy maga mondta magáról: a zsidók királya vagyok. De Pilátus azt felelte: Amit írtam, azt megírtam! (Jn 19,16b-22) Máriának pedig ezt némán kellett elszenvednie! „Kínodat ki mérje meg!” 

Himnusz CCCCLXIX.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Térdelve mondjunk hő imát,

zengjünk bűnbánó éneket,

tartsák fel forró könnyeink

a vétket torló szent kezet!

Sok rosszat tettünk, Istenünk,

megsértve nagy jóvoltodat,

a mennyből mégis nyújtsd felénk

irgalmat osztó jobbodat!

Az emberszívet ismered:

esendő, mégis gyermeked:

ne vess el minket, kérlelünk,

hogy áldjuk érte szent neved!

Ne tartsd számon rossz tetteink,

s a jót növelve úgy vezess,

hogy elnyerjük tetszésedet,

most és örökkön át szeress!

Boldog Háromság, légy velünk,

osztatlan Egység, add nekünk:

teremjen jó gyümölcsöket

nagyböjti önmérsékletünk! Ámen.

 

Nagyböjti lelkigyakorlat, 5. elmélkedés: Júdás és a hit elvesztésének veszélye

Ferenc pápa és a Római Kúria lelkigyakorlata

Júdás személyéről, a hit elvesztésének veszélyéről, az egyháznak a bűnösök felkutatására irányuló küldetéséről elmélkedett szerdán délelőtt Giulio Michelini ferences atya a pápának és a Római Kúria tagjainak tartott nagyböjti lelkigyakorlaton.

A tizenkét tanítvány egyike, Júdás öngyilkosságának drámája körül forgott az elmélkedés, e botrányos és zavarba ejtő esemény körül, amelyet nem rejt véka alá az evangélium. Júdás rájön, hogy bűnt követett el, mert ártatlan embert árult el – olvasható a Máté-evangéliumban.

Nem nézhetjük le az árulót, Júdás ugyanis rólunk rántja le a leplet

A nagyböjti prédikátor megpróbálta föltárni az indítékokat, amelyek Júdást Jézus elárulására vezették, aki kiválasztotta és meghívta őt. Júdás követte is Jézust. A dráma megértését elősegítendő Michelini atya tudósok és írók szövegeihez fordult, mint például Romano Guardini, Amos Oz, akik Júdás alakjával foglalkoztak. Az első feltevés szerint Júdás egy ponton elveszítette a hitét. Ez a veszély valamennyiünkre leselkedik: nem sok alapunk van arra, hogy méltatlankodva beszéljünk az árulóról. Júdás ugyanis rólunk rántja le a leplet. Emmanuel Carrére „Az Ország” – című 2014-es könyvében elmeséli, hogy három évig hívő volt, aztán újra elvesztette a hitét. Belső konfliktusáról így írt: „Elhagylak, Uram. Te ne hagyj el engem”.

Júdás egy harcos Jézust szeretett volna

A másik feltevés Júdás árulásával kapcsolatban a következő: Júdás azt szerette volna, hogy Krisztus úgy jelenjen meg, mint Izrael Messiása, felszabadító, harcos, politikus. Jézus arcában tehát nem az Urat látta, hanem csak egy rabbit, egy mestert, és arra akarta kényszeríteni, hogy az ő szándéka szerint cselekedjék.

Ki kell menni az utcára, hogy a hittől távol állókat megszólítsuk

Michelini atya ezután arról beszélt, mit tehetünk azokért, akik távol állnak a hittől. El kell indulni a bűnösök keresésére. Személyes tapasztalatát is megosztotta a nagyböjti lelkigyakorlat résztvevőivel. A ferences atya egy fiatalokból álló közösségben él, ahol évi két népmissziót tartanak. „Ugratni szoktam őket, amiért kimennek táncolni az utcára, betérnek a szórakozóhelyekre, a sörözőkbe. Én persze tanárként soha nem tennék ilyet, ezért tréfálkozom a szerzetestestvéreimmel. Már sok éve nem járok népmissziókra, amióta tanítok. De tudják, milyen nagyra becsülöm őket azért, hogy van valaki, aki odamegy azokra a helyekre, amiket nem szeretünk észrevenni, ahol talán elkeseredett fiatalok vannak… Tehát még ha mi nem is végezzük ezt a feladatot, tényleg hálásnak és szolidárisnak kell lennünk velük, akik kimennek az utcára, hogy  - Jézus szóhasználatával élve - felkutassák a pogányokat és a vámszedőket.

Júdás, miután fölismeri bűnének súlyát, eljut az öngyilkosságig. A ferences utalt a pápa egyik közelmúltbeli homíliájára, ahol a klerikalizmust ostorozta. Az áruló Júdást kivetették maguk közül kora lelkipásztorai, akik egyfajta vallási intellektualizmus erkölcse, és nem az isteni kinyilatkoztatás alapján cselekedtek.

Korunk öngyilkosai. Segíteni kell a keresztényeket, hogy ne veszítsék el hitüket

Júdás öngyilkossága nyomán Michelini atya reflektált a közelmúlt eseményeire az asszisztált öngyilkosságok és a fiatalok öngyilkosságai kapcsán. Ez fölveti a kérdést a lelkipásztorok felé: Hogyan segíthetik a mai keresztényeket abban, hogy ne veszítsék el hitüket, hogy tudatossá tegyék hitüket, amiről az Újszövetség beszél, az örömteli, teljes hitet, a Jézus személyéhez való csatlakozást? Mit tehetnek azért, hogy ne forduljanak többet elő ilyen öngyilkosságok?

 

 

Nagyböjt első hetének szombatja

Nagyböjt első hetének szombatja

Akkor juthatunk el az igazi bűnbánathoz, ha belátjuk, hogy a bűn ellentmond az erkölcsi szabályoknak, Isten parancsainak és szeretnénk kikerülni ebből a benső ellentmondásból. Be kell ismernünk azt is, hogy bűneinkért nem másokat vagy nem körülményeket kell hibáztatnunk, hanem azokért mi magunk személyesen felelősek vagyunk. Ezt a személyes felelősségtudatot és igaz bűnbánatot azzal fejezzük ki, hogy rossz cselekedeteinkre nem azt mondjuk, hogy „ezek bűnök”, hanem azt, hogy „ezek az én bűneim.” A komolyan vett lelkiismeretvizsgálat nyugodt szembesülés a szívembe írt isteni törvénnyel, az evangéliumi értékrenddel, amelyet Krisztus hirdetett és amelyet az Egyház hitelesen elénk tár. Szembesülés magával Jézus Krisztussal, aki tanítónk és eszményképünk, és az irgalomban gazdag mennyei Atyával, aki minket tökéletességre és üdvösségre hívott.
Itt érkeztünk el Jézus szavaihoz, amelyeket a mai evangéliumban olvasunk: „Legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Nem valamiféle emberi tökéletességről van itt szó, hanem a bűntelen életre, az életszentségre való törekvésről. Isten szent és azt kéri tőlünk, hogy mi is szentül éljünk. A tökéletességre való törekvés feltételezi a bűnbánatot, amely visszavezet minket Istenhez.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.