Ha betegség ér, egymásra kell hagyatkoznunk – a pápa a betegápoló nővérekhez

Ferenc pápa találkozása a betegápoló irgalmas nővérekkel

A betegápoló irgalmas nővérek konkrét jelei az Atya szeretete kifejezősdésének

Ferenc pápa szeptember 24-én reggel a Kelemen teremben találkozott a Betegápoló Irgalmas Nővérek Kongregációjának 130 fős csoportjával és elöljárójukkal, Paola Iacovone nővérrel. A Szentatya a találkozó elején köszöntötte a szintén jelenlevő Fisichella érseket és köszönetet mondott az elöljáró-nővérnek a hozzá intézett köszöntő beszédéért, hangsúlyozva, hogy a betegápoló irgalmas nővérek konkrét jelei az Atya szeretete kifejezősdésének.

„Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36)

„Alapítótok, Isten szolgálója Teresa Orsini Doria Pamphili Landi élete kíváló példája annak, hogy Isten Igéje mennyire megváltoztatja mindazok életét, akik az ő tanítványává lesznek. Ez a laikus nő, két pap támogatásával, engedte, hogy Jézus szavai vezessék: „Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36b) A beteg ember gyengeségét látva nem tehetünk különbséget társadalmi helyzet, faj, nyelv és kultúra alapján, mindnyájunkat érhet betegség, és akkor egymásra kell bíznunk magunkat.” – hangsúlyozta a pápa.

Ne fáradjatok bele, hogy a betegek barátai legyetek.

„Az Egyház feladatának és felelősségének érzi, hogy közel álljon azokhoz, akik szenvednek, hogy vigasztalja és megerősítse őket baráti közelségével. Ti annak szentelitek életeteket, hogy a kórházban ápolt testvéreink jelenlétetek és szakértelmetek révén betegségükben támaszra találjanak. És mindehhez nincs szükség hosszú beszédekre: egy simogatás, egy csók, egy mosoly, csendben mellettük lenni. Soha ne adjátok fel ezt a nagyon értékes szolgálatot, akármilyen nehézséggel is találkoztok. Napjainkban, a világias kultúra olykor megpróbálja a kórházakból is eltávolítani a vallásos elemeket, sokszor épp a szerzetesnővérek jelenlétét. Ezt nem ritkán az emberség fájdalmas hiánya kíséri, amely az emberi szenvedés helyén különösen visszatetsző. Ti azonban ne fáradjatok bele, hogy a betegek barátai, testvérei és anyái legyetek. Az imádság legyen mindig evangelizációs missziótok ihletadója!” – bátorította a betegápoló szerzetesnővéreket Ferenc pápa.

Egyre több embernek van szüksége befogadásra

„Valahányszor egy beteghez közeledtek, legyen szívetekben béke és öröm, amelyek a Szentlélek gyümölcsei. A kórházi ágyon mindig Jézus fekszik, ő van jelen a szenvedő emberben és ő az, aki tőletek segítséget kér. Jézus az. Olykor azt gondolhatjátok, hogy egy-egy beteg bosszantó. De hát mi is bosszantjuk az Úristent és mégis elvisel minket és velünk járja életünk útját! A Jézushoz és a leggyengébbekhez való közelség legyen a ti erőtök!” – mondta a Szentatya, majd beszédét a betegápoló irgalmas nővérek negyedik fogadalmára, vagyis minden szükséget szenvedő befogadására utalva zárta: e fogadalom aktualitása nagyobb, mint valaha, hiszen napjainkban megsokszorozódott a család, lakás és haza nélkül maradtak száma, akiknek szükségük van a befogadásra.

Felajánló ima az Irgalmasság Szent Anyjához

Beszéde végén, ahogy azt a korábbiakban Iacovone elöljáró-nővér kérte, Ferenc pápa minden jelenlevő nővérrel együtt egy felajánló imát mondott, amellyel a Betegápoló Irgalmas Nővérek intézményét újra az Irgalmasság Szent Anyjának szentelték.

Évközi huszonhatodik vasárnap

Évközi huszonhatodik vasárnap

Üdvösségre vezető szó

 
A Szentírásban számos olyan csodálatos történet és lélekemelő gondolat van, amelyek Isten szeretetéről, a gondviselésről és az ő irgalmáról szólnak. Különösen is igaz ez az evangéliumokra, Jézus életére és tanítására, akinek személyében és személyén keresztül megismerhetjük azt az Istent, aki mindenkor szeretettel fordul felénk. Nagyon hasznos, ha rendszeresen olvassuk ezeket a történeteket, mert vigasztalást és reményt nyújtanak számunkra. Ha mindezek mellett olyan szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy abban felfedezzük az üdvösségre vezető igazságot, akkor nem állhatunk meg a részleteknél, hanem úgy kell tekintenünk a szent szövegek egészére, hogy azok valóban Isten üzenetét, útmutatását közvetítik számunkra. Mert éppen ez a kinyilatkoztatás szándéka. Isten azért tárja fel előttünk önmagát és közli velünk üzenetét, hogy vágyakozzunk az ő megismerésére és a vele való életre, és törekedjünk az üdvösségre. Keresztény emberként szilárdan hisszük, hogy a Szentírás üzenete nem csupán egyes kiválasztott személyeknek vagy népnek szól, hanem minden embernek. A Szentírásban Isten szavát, mint az emberek üdvössége érdekében kimondott teljes és végső szavát olvashatjuk. Teljesnek mondhatjuk ezt az üdvözítő isteni szót, mert ennek ismerete elég ahhoz, hogy az örök életre, az üdvösségre jussunk. Itt természetesen nem csupán elméleti ismeretről van szó, hanem a megismert igazság szerinti életről is. És végsőnek is nevezhetjük ezt az üdvösségre vezető tanítást, mert Isten már nem változtatja meg tervét és nem szegi meg ígéretét. Fiának, Jézus Krisztusnak kereszthalálával örökre kiengesztelődött az emberiséggel, elfogadta azt az áldozatot, amelyet Jézus a mi üdvösségünkért hozott.
Szent Pál apostol a következőket írja a rómaiakhoz címzett levelében: „Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai!” (Róm 11,33). Isten titkai, rejtett szándékai nem értelmetlenséget jelentenek, hanem egy magasabb rendű igazságot, mégpedig azt, hogy ő mindent megtesz az emberek megváltása és üdvözítése érdekében. Az ember a maga önzésében és kicsinységében nehezen érti meg ezeket a szándékokat, de az Úr szenvedése és halála egyértelműen jelzik számára, hogy Isten nem ismer korlátokat és határokat a szeretetben.
Ma, a Szentírás vasárnapján Jézusnak azt a példabeszédét olvassuk az evangéliumban, amelyik a gazdag emberről és a szegény Lázárról szól. Halála után Lázár az üdvösségre, a jócselekedeteket elmulasztó és csak önmagának élő gazdag pedig a kárhozatra jutott. A példabeszéd figyelemreméltó része Ábrahám és az elkárhozott gazdag párbeszéde. Ábrahám emlékeztet arra, hogy Isten a mózesi törvények és a próféták szava által pontosan megmutatta az embereknek az üdvösség útját, de a gazdag ezt nem ismerte fel.
A mai evangélium üzenete ez: van Szentírásod, amelyben Isten feltárja előtted az üdvösség útját. Hallgass a Szentíráson keresztül megszólaló Istenre! Kövesd azt az utat, amelyet Isten mutat neked, és akkor eljuthatsz az örök életre!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Azzal a szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy rád, a te szavadra, üzenetedre figyeljünk és téged hallgassunk. Segíts, hogy észrevegyük azt is, hogy te meghallgatsz minket és éppen a Szentírás üzenete által válaszolsz emberi kérdéseinkre. Szomjazunk igazságodra, készséges szívvel hallgatunk téged, aki utat mutatsz számunkra. Tanulékony lélekkel figyelünk rád és kifejezzük készségünket, hogy tanításod szerint akarunk élni. Alakítsd át életünket a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

 

Krisztus Vére, a haláltusában földre hullott Vér,

Krisztus Vére, a haláltusában földre hullott Vér,

üdvözíts minket! 

A két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel, a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban. A testi haláltól nincs mit félnünk, az úgyis elkerülhetetlen, és végső soron nem tud ártani nekünk; ha meg akarjuk óvni életünket, akkor is elveszítjük, s ráadásul még az örök életet is kockára tesszük.

Jó tudni, hogy életünknek tétje van, és nem független tőlünk, hogy üdvözülünk‑e vagy sem. A determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik meg azzal a tanítással, hogy következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most rosszul tettünk. A kereszténység ellenben az itt és most szentségére hív. Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását. A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk.

Urunk Jézus, erősítsen bennünket Szent Gellért püspök és vértanú példája, segítsen közbenjárása, hogy ne a helyek, a módok és az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva magunkat Neked hasznos eszköz legyünk a Te kezedben, s életünkkel, halálunkkal egyaránt megdicsőítsünk Téged.

 

Himnusz CCIC.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Napba öltöztél, legragyogóbb szép Szűz,

kétszer hat csillag koronádnak éke,

lábad alá hull zsámolyul a hold is,

égi Királynőnk!

Bűnt, halált, poklot letiport erényed,

Szent Fiad mellett ülsz mint közbenjárónk,

téged az ég s föld Királynőjének vall

s zengi hatalmad.

Szent hitünk buzgó követőit védd meg,

a tévelygőket hozd vissza a nyájba,

s mind, kiket elföd a halálos éj még,

hozd ki a fényre!

Kérd Istent értünk, bűnösökért, Szent Szűz,

sírva könyörgünk, adj erőt, segíts meg,

bármi veszélyben biztató reményként

csak te ragyogsz fel.

Áldjuk örökké a Szentháromságot,

ő adta néked koronádat, szép Szűz,

ő tett meg téged a mi Királynőnkké

s Édesanyánkká. Ámen.

Ferenc pápa találkozott a nizzai merénylet áldozatainak hozzátartozóival

Mintegy ezren várták a szeptember 24-én a VI. Pál kihallgatási teremben Ferenc pápát, hogy megosszák vele az ez év július 14-én Nizzában történt szörnyűséges terrorista merénylet okozta gyászt és fájdalmat, továbbá hogy meghallgassák vigasztaló és együttérző szavait.

Mint ismeretes, a nizzai híres tengerparti Angol sétányon az esti ünnepi tűzijátékra váró békés emberek tömegébe hajtott bele kamionnal egy iszlamista terrorista, és okozta ezzel közel kilencven ember, gyermekek, nők és férfiak, franciák és külföldiek halálát, és több száz ember sérülését. A francia küldöttséget Nizza városának a polgármestere, Christian Estrosi és a város püspöke Andrè Marceau kísérte el, de jelen voltak a város zsidó és muzulmán közösségeinek a képviselői is.

Ferenc pápa beszéde kezdetén elnézést kért a vendégeitől, hogy nem francia nyelven szól hozzájuk: „Én sajnos nem beszélem a franciát” – mondta, de a beszédét gondolategységenként franciául is felolvasták. „Kedves fivéreim és nővéreim, mély megindultsággal találkozom veletek, aki testben és lélekben szenvedtek, azért mert egy este vak erőszak sújtott benneteket, vagy szeretteitek egyikét, anélkül hogy tekintetbe vett volna származást vagy vallást. Szeretnék osztozni a fájdalmatokban, ami különösen erős, amikor a gyerekekre gondolok, sőt egész családok esetére, melyeknek az élete ilyen hirtelen és ilyen drámai módon szétszakadt. Mindegyikőtöket külön-külön is biztosítom az együttérzésemről, a közelségemről és az imádságomról.

Kedves családok – folytatta a pápa – a mennyei Atyához, mindenki Atyjához fohászkodom, hogy fogadja magához a kedves elhunytakat, hogy mihamarabb megleljék az örök élet békéjét és örömét. Nekünk keresztényeknek a reménységünk alapja a meghalt és feltámadt Jézus Krisztus. Erről Pál apostol biztosít bennünket: „Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta” (Róm 6,8-9). Az örök életbe vetett bizonyosság, mely éppúgy a más vallások híveinek is sajátja, szolgáljon megvigasztalódásotokra az életben és legyen erős motívuma az állhatatosságnak, hogy bátran folytassátok az utatokat itt a földön. Imádkozom az irgalmasság Istenéhez minden sebesültért, főként azokért, akik testben és lélekben maradandó sérüléseket szenvedtek el. De nem feledkezem meg azokról sem, akik éppen emiatt nem tudtak eljönni, vagy még kórházi ápolásra szorulnak. Az egyház közel marad hozzátok és elkísér benneteket végtelen együttérzéssel. Életeteknek ebben a nehéz pillanatában, mellyel most szembesülnötök kell, az egyház mellettetek állva kéri az Urat, hogy jöjjön segítségetekre és szíveteket töltse el a béke és a testvériség érzéseivel.

A Nizza városa által megtapasztalt dráma mindenfelé a szolidaritás és az együttérzés jelentős gesztusait támasztotta. Megköszönöm mindenkinek, akik közvetlenül segítséget nyújtottak az áldozatoknak, akik egészen mostanáig vagy még továbbra is a családok támogatására szentelik magukat. Természetesen először a katolikus közösségre gondolok, André Marceau püspökre, de a segélynyújtás szervezeteire és a társulatok világára, különösen az itt jelen lévő Alpesi Tengerészeti Testvérületre, melyben különböző felekezetek képviselői együtt dolgoznak. Ez a remény nagyon szép jele. Örömmel látom, hogy köztetek mennyire elevenek a vallásközi kapcsolatok, ami biztosan enyhíti a drámai események sebeit.

Az egymás közötti őszinte párbeszéd és a testvéri kapcsolat, főként azok között, akik az egy és irgalmas Istenben hisznek, olyan sürgető elsőbbség, amire a vallási és politikai vezetőknek egyaránt törekednie kell. Az egységre törekvés mindenkinek a hivatása, ezt kell megvalósítani saját környezetünkben. Mikor manapság az önmagunkba zárkózás kísért, vagy pedig az, hogy a gyűlöletre gyűlölettel és az erőszakra erőszakkal válaszoljunk, szükség van a szív hiteles megtérésére. Ez az az üzenet, mellyel Jézus evangéliuma mindenki felé fordul. Az ördög támadásaira csak Isten műveivel lehet válaszolni, amely a megbocsátás, a felebarát tisztelete, még akkor is, ha ő más mint én vagyok.

Kedves fivéreim és nővéreim, ismételten biztosítlak benneteket az imáimról, és Péter utódjának a gyengéd szeretetéről. Imádkozom az országotokért és a felelőseiért, hogy fáradságot nem kímélve építsenek egy igaz, békés és testvéri társadalmat. Mint a közelségem jelét kérem számotokra Szűz Mária segítségét és a mennyei áldások bőségét – fejezte be Ferenc pápa a nizzai merénylet áldozatainak hozzátartozóihoz intézett beszédét.

Évközi huszonötödik hét szombatja

Évközi huszonötödik hét szombatja

Felidézve magunkban Jézus szenvedéstörténetét, elcsodálkozunk azon, hogy az Úr mennyire megadóan fogadta, milyen nagy türelemmel viselte az őt érő bántalmazásokat. A fájdalom és a szenvedés ilyen türelmes elviselésére, valamint a halál önkéntes vállalására csak az képes, aki nem tartja feleslegesnek, hanem értelmét látja a szenvedésnek vagy hisz abban, hogy nem a halálé az utolsó szó.
Ez a megállapítás nem csak Jézusra igaz, hanem mindazokra, akik a keresztény évszázadok során vértanúhalált szenvedtek. A mai napon ünnepelt Szent Gellért püspök és a többi vértanú azzal a hősies lelkülettel tűrte a bántalmazásokat, amit Jézustól tanultak. A Krisztust megelőző idők embere úgy gondolta, hogy a szenvedés szégyen, büntetés, amelyet Isten mér az emberre. Jézus helyteleníti, szenvedésével pedig gyökerében megváltoztatja ezt az elképzelést. Miként az ő esetében a másokért vállalt szenvedésnek van értelme, mert megszerzi a megváltást, ugyanúgy a vértanúk esetében abban nyer értelmet a hitükért vállalt szenvedés, hogy például szolgálnak. Példa a hívő közösség számára, amelynek tagjai megerősödnek hitükben, és példa a világban élők számára a hit értékéről és erejéről. A megpróbáltatások türelmes viselését Isten az örök élettel jutalmazza.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Fogadd szívesen Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Krisztus Vére, az új és örök Szövetség vére

Krisztus Vére, az új és örök Szövetség vére,

üdvözíts minket!

 

Mindennek meg van az ideje, csakhogy: „az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig”! Ez a tapasztalás szava, amire ráismert a Prédikátor. De Pál apostol valamire rá jött: hogyan lehet úrrá az ember a maga képtelenségén: Istennek való élettel, az értem lett áldozatból való élettel élni!

Pio atyának van ma az emléknapja. Aki azt a különös kegyet kapta, hogy megtapasztalhassa mit jelent az, hogy felvállalni embernek a maga keresztjét. A bűnbánat számára nem elvont fogalom volt, számára maga volt az élet: fájjon az, hogy ember vagyok! Az, aki a jóra törekszem - mert értem mit jelent az, hogy jó. Mégis, megkötözöttségem, töredékességem, gyengeségem, megsebzettségem, melyet el kell tudnom fogadni, fel kell tudnom vállalni, nem tesz rá képessé! Szüntelen a bűn tart fogságában.

Tudom, ki a Krisztus, azt is tudom, hogy mit jelentenek számomra szavai és tettei, értem, hogy mire akar tanítani, mégis képtelen vagyok véghezvinni annak akaratát, akinek a szeretete, szeretetre akar képessé tenni! Bárcsak! Szeretni tudnám magam, téged, és Istent!

De nem megy! Ezért válik értékké számomra Pio atya gondolata, értem őt, és magaménak vallom gondolatait: »Isten az örök bölcsesség. Ő tanít bennünket a jóra, erősít meg, adja fényét, hogy világítsunk. Nyitott szívvel állunk Isten elé, hogy hallgassuk szavát, és tanúságot tehessünk szeretetéről. - Erősödjön meg hitünk, hogy a bűnbánat nem megaláz, hanem sokkal inkább felemel bennünket.« Legyen nekem Istenem, a Te akaratod szerint! Pio atya nyomában járni, segíts meg engem! Ámen