Himnusz CCLII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Fényességosztó, bőkezű,

ki fényt árasztva gazdagon

az éjnek gyászát oszlatod,

s a nap világa tűz le ránk.

Igaz fényesség csak te vagy,

nem hajnal törpe csillaga,

mely a jövendő napsugárt

szegényes fénnyel jelzi csak,

hanem napnál is teljesebb

verőfény, tűző napvilág;

szívünk legmélyebb rejtekén

sugárzó fényed átragyog.

Szív tisztasága győzze le

lázongó vérünk vágyait;

a tiszta testnek temploma

őrizze lelkünk kincseit.

Krisztus, kegyelmes nagy Király,

adassék néked hódolat,

Atyád áldjuk s a Lelket is

idők végéig szüntelen. Ámen.

Egymást segítik a rendek – interjú Kiss Didákkal, a Szerzetes-elöljárók Irodájának új vezetőjével

A női és férfi szerzetes-elöljárók közös irodát működtetnek Budapest belvárosában. A konferenciák elnöksége június közepén a leköszönő Ulrik M. Monika nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek egykori tartományfőnöknője helyett Kiss Didák OFM ferences testvért választotta az iroda új vezetőjévé.

– Hány szerzetesrend és szerzetes van jelenleg Magyarországon?

– Száz szerzetesrend működik, a tagok száma 1480. Az irodánk egyik feladata, hogy pontosan nyilvántartsa a rendeket és a tagokat. Nem csupán azért, mert az állam is kér tőlünk statisztikai adatokat, hanem saját magunk számára is. A jelenlegi tendenciák szerint tizenöt év múlva egyenlő lesz a női és férfi szerzetesek száma Magyarországon. Ez azért érdekes, mert a kilencvenes években csaknem háromszor több női szerzetes volt itthon. A szerzetesek összlétszáma várhatóan ezerre csökken. Nagyon fontos, hogy felkészüljünk ezekre a tendenciákra. Azzal, hogy panaszkodunk – „válságban van a szerzetesség” –, nem sokra megyünk, a kérdés az, mit tudunk ezzel kezdeni, milyen feladatok hárulnak ránk a változásokkal. Szükséges, hogy az elöljárók beszéljenek erről egymás között, terveket dolgozzanak ki.

– Milyen egyéb feladatai vannak a Szerzetes-elöljárók Irodájának, és milyen tervei vannak Önnek mint az iroda új vezetőjének?

– Idézőjelbe téve „végrehajtó” vagyok, „irodista”, olyan szempontból, hogy a szerzetes-elöljárók határozzák meg az iroda főbb irányvonalát, a feladatokat. Három évvel ezelőtt komoly munka kezdődött meg nálunk, már akkor világos volt számunkra, hogy a megszentelt élet évében rengeteg tennivaló vár ránk. Az iroda vezetőjét, Monika nővért azzal bízták meg, hogy szervezzen minél több programot, próbáljunk megjelenni a médiában. Ez a rendkívül intenzív időszak elmúlt, és a közeljövőben ismét összeül majd a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája (FSZK), hogy a jövőre vonatkozó terveket készítsenek, mik legyenek a következő időszak kiemelt feladatai. Természetesen vannak ötleteim, de a főbb irányvonalakat alapvetően az elöljárók határozzák meg.

– Milyen irányvonalakra gondol konkrétan?

– Egy biztos: az iroda alapvető feladata, hogy segítse a rendek együttműködését. Ha már két-három rendet érint egy ügy, azt igyekszünk koordinálni, segíteni. A megszentelt élet évében világosan megmutatkozott ennek hatékonysága, felfrissült a vérkeringés a szerzetesrendek között. Most pedig új feladatok várnak ránk. Komolyan gondolkodunk azon, hogy azok a rendek, amelyek valamiben erősek, segítsék a gyengébbeket. Például ha van olyan rend, amelyik már régóta tart fenn és működtet iskolákat, s magas színvonalon végzi ezt a feladatát, az segítse azt a rendet, amelyiknek ez még újdonság, és emiatt nehezen boldogul. Szociális téren ugyanez a helyzet. Elképzelhető az is – de ez még csak tervezési fázisban van –, hogy valamilyen módon összefognak a rendek, és az iroda koordinálásával létesülnek közös fenntartású iskolák, szociális intézmények. Ami viszont egészen biztos, hogy képzéseket fogunk szervezni az azonos tevékenységet végző szerzetesrendek számára.

Fontosnak tartjuk a tudásmegosztást is. A gazdasági vezetők például bizonyos helyeken kiválóan működnek, máshol viszont kevésbé képzettek, s ez munkájuk eredményességén is meglátszik. Itt is az a cél, hogy akik jól teljesítenek, segítsék azokat, akiknek ez nehezen megy. Mindezt az iroda fogja koordinálni. Mondok egy másik példát. Minden rendnek van úgynevezett magisztere. Egyes rendekben vannak növendékek, máshol viszont nincsenek, megint máshol lesznek. Az ő munkájuk összehangolásában, segítésében is jelentős feladat hárul az irodára: egységesíteni, de a tapasztalatokat megosztva, tanulni a másik erényeiből, gyengeségeiből. A tartományfőnökök már szerveznek közös képzéseket, úgynevezett szupervíziót. A jövőben ezt is az iroda fogja majd szervezni. Tervezzük kiadványok megjelentetését is. A mi arcaink című kötetünk gyorsan elfogyott, lehet, hogy ismét kiadjuk.

– Milyen programokat szervez az iroda?

– Az biztos, hogy szeretnénk ismét zarándokutat szervezni a szerzeteseknek. Tavaly április 25-én Mátraverebély-Szentkúton találkoztunk egymással, hatszáznál többen – a magyarországi szerzeteseknek majdnem a fele – voltunk jelen; hatalmas, örömteli élményt jelentett ez valamennyiünk számára. Már akkor sokunkban megfogalmazódott, jó lenne ezt többször megismételni. Valamilyen formában a Szerzetesek Tere rendezvényt is szeretnénk folytatni, közösen megjelenni a világ felé. Ugyanezt tervezzük a „Rendben vagyunk” kampánnyal is – megmutatni, hogy a szerzetesek léteznek, imádkozó, dolgozó emberek, jobban megnyílni a társadalom felé.

– A megszentelt élet évének Ön volt a kommunikációs vezetője. Az ekkor szerzett tapasztalatokat miként próbálja beépíteni az iroda munkájába?

– Ez nagyon érdekes, mert kitűztünk magunk elé néhány konkrét célt, az egyik legfontosabb az volt, hogy minél több ember vegye észre, élnek Magyarországon szerzetesek. Ez egész jól „átment” a köztudatba. Szerettük volna bemutatni azt is, hogy a szerzetesek az imádság emberei, emellett dolgoznak is. Ezt az üzenetet azonban kevésbé sikerült átadni. Ezen érdemes tovább dolgoznunk, ezért folyamatosan fejlesztjük a honlapunkat, a Facebook-oldalunkat. Jó lenne, ha az a lendület, ami vitt bennünket előre a megszentelt élet évében, nem csökkenne, sőt ha lehet, még növekedne. Új területeken is próbálkozunk. Az irgalmasság évében rendkívül fontos megmutatnunk, hogy nekünk, szerzeteseknek mit jelent az irgalmasság, ezért több ezzel kapcsolatos írás is megjelenik a honlapunkon.

– Az irgalmasságról sokat beszélünk, de miként mutatkozik ez meg a gyakorlatban?

– Erre nagyon jó példa A mi arcaink című kötet. Most éppen az ebben megjelent vallomások közül próbálunk válogatni, hogy mit is jelent a mindennapokban az irgalmasság, ami rendkívül tág fogalom. Az egyházunkban a hívek gyakran leszűkítik ezt arra, hogy bemennek a gyóntatószékbe, megvallják bűneiket, a Jóisten pedig irgalmat gyakorol velük, milyen gyönyörű dolog ez! Persze, hogy az, de Istennek a végtelen kegyelméből ránk kiárasztott irgalmát nekünk is gyakorolnunk kell a mindennapokban. Erre kiváló példák vannak a kötetben.

– Tanárként hogyan szokott irgalmas lenni a diákjaival?

– Hamis és téves dolog lenne, ha a diákokkal szemben az irgalmasságot úgy érvényesítenénk, hogy mindenki ötöst kap. Tanulás tekintetében a diákokat a reális képességeik alapján kell megítélnünk. A személyes gondjaikhoz viszont szerető irgalmassággal kell közelítenünk. Ha például valamelyik diák családi háttere zűrös, súlyos gondokkal terhelt, akkor őt fel kell karolnunk, támogatnunk kell mindenben. A környezetünkben sok ilyen gyerek vagy felnőtt él, őket észre kell vennünk, amennyire tőlünk telik, segítenünk kell nekik. Számomra nagyon fontos az idő, minden percem be van osztva. Az irgalmasságot néha úgy is gyakorlom, hogy az időmet áldozom valakire, akinek nagy szüksége van erre. Az irgalmasság cselekedetéhez hozzátartozik, hogy az időmből adok neki, az órára nem figyelve, őszintén figyelek rá, foglalkozom vele.

– Ön azt vallja, hogy az embereknek nem szabad félniük semmitől, így a kihívásoktól sem. Mostani feladata tekinthető-e egyfajta kihívásnak?

– Igen, ez Istentől kapott kihívás. Érdekes egyébként, hogy az iroda működése az átalakulás fázisában van. Nem egy statikus helyre érkeztem. Ha csak klasszikus irodai feladatokat kellene ellátnom, mint papírok kitöltése, számolgatások, valószínűleg gyorsan elmenekülnék innen. Ám az emberekkel, a rendekkel való kapcsolattartás, új dolgok kitalálása, esetleg létrehozása roppant komoly és szép kihívás számomra.

Évközi tizenkilencedik hét hétfője

Évközi tizenkilencedik hét hétfője

A mai evangélium kezdete azt az eseményt idézi fel Jézus életéből, amikor második alkalommal beszél tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. Ezt mondja: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni.” De ki adja őt az emberek kezébe? Ki itt a cselekvés véghezvivője? Ki áll a történések hátterében? Gondolhatnánk, hogy Júdás az, aki árulásával kiszolgáltatja Jézust ellenfeleinek, akik jó ideje keresik az alkalmat, hogy elfoghassák és elítéljék, de valójában itt nem róla van szó.
A bibliai nyelvezetet ismerve egyértelműen állíthatjuk, hogy Isten a cselekvő, ő adja az emberek kezébe az Emberfiát, Jézust. Ő engedi meg azt, hogy az emberek így bánjanak a Fiával. Nem tagadhatjuk, hogy Jézus szenvedése hátterében ott húzódik az emberi tevékenység, az emberi gonoszság sugallta gyilkos szándék. Jézus elfogása, elítélése, bántalmazása és keresztre feszítése nem a véletlen és nem a sors műve, hanem emberi cselekedetek ezek. S bár látszólag az emberek irányítanak mindent, ami Jézussal történik élete utolsó napjaiban, észre kell vennünk Isten akaratát is, aki azt akarta, hogy az Emberfia a szenvedés és a halál vállalásával váltsa meg az embereket. Jézus elfogadja az Atya akaratát, engedelmeskedik, s ez a szeretet jele részéről. Engedelmeskedik az Atyának, mert szereti őt, és feláldozza életét, hogy kimutassa az emberek iránti szeretetét.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod.

Szent Anna 13.

Szent Mária Kleofa, Szent Annának sógorasszonya,

Amiről ma a Zsidókhoz írt levélben olvasunk, annak történeti alátámasztását láthatjuk az Olvasmányban: az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek esküvel megerősített ígéreteinek. Az Újszövetségben azonban sokkal nagyobb ígéretek birtokában vagyunk. A Hitvallásban ezt mondjuk: „Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.” Amikor a ritmikusan ismétlődő „hiszek” igét egyszer csak felváltja a „várom”, ezzel fontos figyelmeztetést is kapunk. Ha hitünk nem alakul át várakozássá, akkor az haldokló, beteg hit, nem az Úr Jézus által megdicsért emberi magatartás.

Ő a mai Evangéliumban az urára váró szolga képét állítja elénk. A nappal a tennivalók világát jelenti, az éjszaka a mélységes bizalomét, amelyben nem cselekszünk, hanem egyszerűen várunk, ráhagyatkozva Urunkra,. Ez a várakozás maga a legnagyobb tett, még ha esetleg öntudatlan álomban, mély alvásban testesül is meg, mint ahogy a gyermek alszik édesanyja karjaiban, kimondatlanul is tudva, érezve, hogy a legnagyobb biztonságban van, a szeretet védőburka veszi körül. Akiket Isten Lelke vezérel, azokat erre a mélységes várakozásra, feltétel nélküli ráhagyatkozásra tanítja.

Urunk Jézus, köszönjük Neked azt a személyre szabott isteni pedagógiát, mellyel nevelsz bennünket: előbb megízlelteted velünk a Veled való együttlét hasonlíthatatlan édességét, majd munkát adsz, s amikor már egészen beleszoktunk, és kedvünket találjuk benne, megengeded, hogy egyszerre ízét veszítse mindaz, amiért addig lelkesedtünk. Kérünk, taníts minket tovább, hogy megtanuljuk minden tevékenységünkben átadni magunkat Neked, úgy, hogy minden evilági cselekvésen és várakozáson túl csak Rád vágyakozzunk, aki soha nem csapsz be és nem hagysz cserben minket.

 

Himnusz CCLI.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Most itt az óra, amikor

az evangélium szerint

megérkezik a Vőlegény

és mennyországot alapít.

Az okos szüzek csapata

már készenlétben várja őt;

míg égő mécset tart kezük

nagy vígan ujjong örömük.

A balgák késnek, mécsesük

nem fénylik: lángja kialudt.

Az ajtót hasztalan verik,

bezárult már az ég nekik.

Mi csak virrasszunk éberen,

szívünk világa most a mécs,

hogy amikor megérkezik,

méltón fussunk az Úr elé.

Országodhoz, áldott Király,

ha eljössz méltónak találj,

hadd zengjünk akkor teneked

meg nem szűnő dicséretet. Ámen.

„Vágyakozás a mennyország után” – a korábbi ferences generális írása

A ferences rend korábbi elöljárója, José Rodríguez Carballo OFM az augusztus 2-i „Assisi megbocsátás” ünnepe kapcsán elmélkedést írt Szent Ferenc lelkiségéről és az irgalmasságról, amelyet az Osservatore Romano napilap augusztus 5-i számában olvashatunk.

Ebben az évben ünnepeljük a porziuncolai búcsú nyolcadik centenáriumát, annak a Porziuncolának, mely egy darabka földet jelentett, a Szűzanyának szentelt, félig romba dőlt kiskápolnával, mely egykor a Subasio-hegyi bencéseké volt Assisi környékén. Ferences forrásokból tudjuk, hogy Ferenc „a föld minden más helyénél jobban szerette ezt a helyet”, mert ahogy Szent Bonaventura írja a nagyobb életrajzában, itt kezdett élni alázattal, itt haladt előre az erényekben és itt fejezte be boldogan az életútját”.

A „Poverello” Porziuncolába vezette az első tizenkét tanítványát. És itt, ahol az Irgalmak Anyja néhány évvel korában megteremtette a kisebb testvérek rendjét, jött létre a szegény nővérek rendje is. 1211-ben, amikor a fiatal Klára elhagyta „házát , városát és családját”, ide, Porziuncolába menekült, hogy az Úrnak szentelje magát és átkarolja azt az életformát, melyet Szent Ferenc mutatott és amit IV. Ince pápa áldott meg.

A források szerint a porziuncolai búcsút maga Ferenc nyerte el III. Honóriusz pápától, amikor ő éppen Perugiában tartózkodott 1216-ban. Közismert, hogy az „Assisi megbocsátást” minden év augusztus 2-án megünneplik a világ összes ferences templomában, különösképpen az Angyalos Boldogasszony-templomban, mely „szerelmetes őrzője e ferences gyöngyszemnek, szent hely a szentek között”, ahogy a kiskápolna bejárati kapuján olvassuk.

Olyan búcsúról van szó, melyet Szent Ferenc kért a szegények számára, mert szemben a korabeli többi búcsúval, ezért nem kellett fizetnie a szegényeknek. Ez a búcsú az irgalom Anyjának, az Egyházzá lett Szűznek a közbenjárására született, ahogy maga Ferenc énekel róla: Angyalos Boldogasszonyunk, aki iránt a Poverello különösen is nagy tisztelettel viseltetett.

Hogy miért is óhajtotta oly erősen Ferenc ezt a búcsút, ami aztán megváltoztatta az egyház bűnbánati gyakorlatát?

Az „Assisi megbocsátás” segít felismerni Ferenc szellemének mélységét, aki – ahogy Szent Bonaventura megállapítja – „szeretetteljes jámborsággal vágyott a lelkek üdvösségére és értük apostoli buzgósággal serénykedett”. Ferenc valósággal kitépte Krisztus szívéből a teljes és határtalan búcsút, mely nem zár ki senkit azok közül, akik szegénységük miatt nem tudtak elzarándokolni a Szentföldre vagy Santiago de Compostela-ba. A porziuncolai búcsú éppen azt mutatja meg, hogy milyen nagy gonddal törődött Szent Ferenc a szegények iránt. Ezért is lett ez a búcsú a szegények búcsúja és egyúttal búcsú a szegényekért.

III. Honóriusz pápa azt kérdezte Szent Ferenctől, hogy hány évre szóló rendkívüli búcsút engedélyezzen, mire Ferenc bátran azt válaszolta, hogy „nem éveket kér, hanem lelkeket”. Az irgalmasság folyamát óhajtotta, mely a Megváltó szívéből fakad és az Angyalos Boldogasszony közbenjárására szabadon mindenki rendelkezésére áll, azért hogy bárki, de különösképpen is a szegények, akik átlépik ennek a szent helynek a küszöbét, felüdülést találjanak benne. Attól fogva, ahogy Joseph Ratzinger írta, „Porziuncola egy olyan lelki hely, ahol Szent Ferenc felébresztette a paradicsom utáni nosztalgiát”, a vágyakozást a mennyek országa iránt.

Szép és gondviselésszerű az Assisi centenárium és a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévének az egybeesése. Éppen ez az egybeesés segít felfedezni azt, hogy Szent Ferenc egyike az irgalmasság nagy prófétáinak és apostolainak. Mindenekelőtt az evangélium melletti döntése révén lett Ferenc az irgalmasság prófétája és apostola. Miután éppen itt Porziuncolában végighallgatta az evangéliumot, kiáltott fel: „Ez az, amit akarok, ez az, amit keresek, és ez az, amit lelkem legmélyéből vágyok a gyakorlatban megvalósítani”. Ettől kezdve komolyan és gyökeresen akarta megélni az evangéliumot, mely számára és a követőinek is vezető és életelv lett. Ferenc az evangélium által lett a szegény és keresztre feszített Krisztus nyomdokainak követője, egészen odáig menően, hogy eggyé vált vele. Minthogy „Jézus az Atya irgalmasságának az arca”, amiként Ferenc pápa nevezi, az, aki Krisztus-formájú életet él, ahogy Assisi Szent Ferenc, az az irgalmasság prófétája és apostola lesz. Ez a végső gyökere Assisi Szegénykéje küldetésének, mint aki az irgalmasság tanúja.

Ferenc mindenekelőtt érzi, hogy vele az Isten már irgalmasságot gyakorolt, hiszen tudatában van saját bűnösségének. Ez teszi őt az irgalmasság apostolává és ő, akit megcsókolt az Isten irgalma, illeti csókkal a leprást. Ezzel a lelkülettel tapasztalja meg Isten irgalmasságát az alamizsnálkodáson, a vendégszereteten és a befogadáson keresztül. Ám Isten irgalmának a magna chartaját a megbocsátásban látja, és erre küldi az övéit: „Ha testvéred ezerszer is vétkezik a szemed előtt, szeresd őt jobban nálamnál is, vezesd őt az Úrhoz és légy irgalmas az ilyen testvérekkel!” – olvassuk José Rodríguez Carballo korábbi ferences generális írását az Osservatore Romano vatikáni napilapban.

Évközi tizenkilencedik hét vasárnap

Évközi tizenkilencedik hét vasárnap

Belső fény

 
A híres itáliai festő, Caravaggio művészetére jellemző, hogy alkotásain mesterien és egyedien bánik a fényekkel és az árnyékokkal. Festményein érdemes megfigyelni, hogy honnét jön a fény, amely a jelenet szereplőit, a helyszínt vagy a tárgyakat megvilágítja. Jó példa erre a Máté meghívása, a Pál megtérése, az Emmauszi vacsora, a Hitetlen Tamás vagy Péter apostol keresztrefeszítése című művei, de más alkotásait is sorolhatnánk.
A fény teszi lehetővé, hogy lássuk a körülöttünk lévő világot. Azokat a dolgokat látjuk, amelyeket megvilágít valamilyen fény. A teljes sötétben elveszítjük tájékozódó képességünket, bizonytalanná válunk, mert nem látunk semmit. A fény kívülről jön, ilyen a nap, a tűz, a lámpa fénye. Ez a fény kívülről világítja meg a dolgokat, segítségével a tárgyak külső formáját láthatjuk, de belsejükbe nem képes behatolni ez a fény. Emellett van egy másik fény is, amelyet belső fénynek, belső ragyogásnak nevezhetnénk. A hit fénye ez, amely által a dolgok mélyére, a láthatóak mögé is bepillanthatunk. A belső fény rejtett dolgokat tár fel számunkra, s bizony sokkal igazibbnak tűnik, mint a külső, mert az igazán lényegesre világít rá. Ez a lelkünk és szívünk mélyéről előtörő fény, a hit fénye teszi számunkra lehetővé, hogy észrevegyük Istent, aki után vágyakozunk.
Gondolkozzunk el a következőn: Látható-e a fény? Látjuk-e a világosságot? Nem, a fény nem látható, magát a fényt nem láthatjuk, legfeljebb annak forrását. Csak azt látjuk, amit a fény megvilágít. A fényt nem lehet kezünkkel megfogni, nem lehet dobozba zárni, mert amikor becsukjuk a doboz utolsó oldalát is, akkor kizártuk a fényt és a doboz belsejében sötét lesz. S bár a fény megfoghatatlan, mégis létezik, ostobaság volna tagadni létezését.
Isten is olyan, mint a fény. Ő maga láthatatlan, megfoghatatlan, de minden láthatóvá válik jelenlétében. Alkotásaiban, szavában, tevékenységében felismerhető. Ha rácsodálkozunk a természet szépségére, ha felismerjük az isteni tanítás igazságát és ha felfedezzük az isteni gondviselés és megváltás jeleit a világban, akkor mindezekből következtethetünk Isten létezésére. Istent nem látjuk a testi szemünkkel, nem tudjuk megragadni kezünkkel, mégis a teremtett világ rendjéből és az embert üdvözítő tevékenységéből felismerhetjük őt, ostobaság volna kételkedni létezésében.
A mai evangéliumban Jézus ezt mondja: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.” Mi ez az égő gyertya? Gondolhatunk az egyszerű világítóeszközre, de talán emellett jelképes is ez a gyertya. Talán azt jelenti, hogy kapaszkodj bele Istenbe, mert ő világítja meg számodra az életet, az élet értelmét! Ő mutatja meg fényével az utat, hogy járni tudj, haladj előre, és ne a sötétben botorkálj. Ő ragyogtatja fel előtted a mennyországot, amely végső célja minden embernek, aki Isten teremtményének, Isten gyermekének tartja magát. Tedd Istent a te belső fényeddé, hogy belőled ő sugározzon, és általa, az ő szemével láss mindent! Szívd magadba Istent, aki éltető fény számodra! Fürödj meg Istenben, a fényben, aki betölti testedet és lelkedet! Engedd, hogy lelkeden ragyogjon Isten, s mindenki felismerje, hogy az ő gyermeke vagy!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!