2016. július 15., péntek

Jézus Szent Vére 11.



Hogy bennünket minden üldözésben bátorsággal felvértezz


Bátorító hivogatás a dogmatikus teológia tanulmányozására. 

Sokan megijednek, ha görög, vagy latin kifejezésekkel találkoznak. A szakkifejezés: theologia azt jelenti: beszéd Istenről, vagy Isten beszéde. A címben az első jelentés értelmében használjuk, mert itt Isten hozzánk intézett üzeneteinek értelmét tudományos alapokon fejtjük ki. A teológia szakterületei: dogmatikus teológia, morális teológia, biblikus teológia. A dogmatikus jelző azt jelenti, hogy ezen a szakterületen Istennek a hitigazságokra vonatkozó kinyilatkoztatásait vizsgáljuk, mit, hogyan, miért kell hinnünk. Az egyes hittételek tartalmát pontosan kifejtjük, utána bemutatjuk, hogy erről a kérdésről a történelem folyamán mások hogyan vélekedtek. Felsoroljuk, hogy Isten könyve, a Biblia melyik lapján találjuk meg a tétel igazságát kifejezetten, egyértelmű szavakkal. Megvizsgáljuk, mit mondanak a tételről a Szenthagyományt közvetítő egyházatyák. Befejezésül megvizsgáljuk, a hit által megszentelt ész mit tud a tételről kifejteni. Előadás sorozatom 2014.évben is folytatódik. Szívesen várom az új hallgatóként csatlakozni kívánókat. Előadásaim minden pénteken 18-19 óráig tartanak. A helyszín: pesti ferences templom Greccio hittanterme. Szíves szeretettel hívok és várok mindenkit, aki szeretné jobban megismerni hitét és annak tartalmát, hogy jobban és biztosabban tudja megvédeni azt.


Himnusz CCXXVIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ó, boldog Róma, két apostol városa:
drága vérüktől bíbor színben pompázol!
Mindennél szebb vagy, szebb, mint az egész világ!
Nem saját fényed, – szentjeidnek érdeme,
vértanúságuk szentelte meg földedet.
Hozzátok esdünk, dicsőséges vértanúk,
Péter apostol, s földünk szép virága, Pál,
mennyei udvar diadalmas hősei,
védjenek minket hathatós imáitok,
és segítsetek, hogy az égbe juthassunk.
Légyen dicsőség örök Atyaistennek,
Egyszülöttjének dicséret és hatalom;
és a Szentlélek is áldassék veletek:
egy s oszthatatlan, áldott örök Háromság,
üdvödet zengjük végtelen időkön át. Ámen.


Ferenc pápa váratlan látogatást tett a Pápai Latin-Amerika Bizottságnál



Ferenc pápa váratlan látogatást tett a Pápai Latin-Amerika Bizottságnál


Ferenc pápa egy vidám pillanata

Hihetetlen meglepetés volt, amit Ferenc pápa okozott – így nyilatkoztak a Pápai Latin-Amerika Bizottság lelkes munkatársai a pápa látogatásáról. A Szentatya szerdán délelőtt 9 óra után kopogtatott a Vatikánhoz vezető széles úton, a Via della Conciliazione-n található iroda ajtaján. Éppen az Irgalmasság szentévének következő bogotai szertartásairól tartottak megbeszélést a vatikáni szerv munkatársai.
„Csak be akartam ugrani hozzátok”
Az érzelmektől meghatott arcok láttán Ferenc pápa a váratlan látogatások bejelentésére használt tipikus latin-amerikai kifejezést használt: „Csak be akartam ugrani hozzátok”. Egyszerű és szívélyes „Jó reggelt”-tel köszöntötte a jelenlevőket és kérte, hogy szeretne részt venni a megbeszélésen. Az egyik munkatárs értesítette az alelnökség megbízott titkárát Guzmán Carriquiry professzort, aki fogadta a pápát.
„Van egy kis időd, hogy beszéljünk?”
Ferenc pápa belépve a professzor irodájának ajtaján azt kérdezte: „Van egy kis időd, hogy beszéljünk?”. Ezt követően félórás magán megbeszélést tartottak, majd a pápa a Bizottság minden alkalmazottját üdvözölte és mindenkivel röviden elbeszélgetett. Nagyon családias találkozó volt, amely során a Szentatya felidézte emlékeit, amelyeket Buenos Aires érsekeként tett a Bizottságnál. Természetesen nem hiányozhatott a fotók, selfie-k készítése és néhány humoros megjegyzés és vicc a találkozóról.
„Isten kezében vagyunk”
Míg Ferenc pápa a Bizottság elnökével folytatott négyszemközti megbeszélést, a vatikáni biztonsági szerv egyik tagja a munkatársak kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a vatikáni egészségügyi központban végzett fogászati vizsgálat után a Szentatya kifejezte szándékát, hogy ellátogasson a Pápai Latin-Amerika Bizottsághoz. Annak ellenére, hogy tájékoztatták a bonyolult biztonsági előírásokról, a pápa egy vitathatatlan érvvel válaszolt: „Ne aggódj, Isten kezében vagyunk”


Évközi tizenötödik hét péntekje



Évközi tizenötödik hét péntekje


A zsidó törvények közül számos előírás vonatkozott a szombati nyugalomra. Számukra ez a hét utolsó napja, amelyet annak emlékére és tiszteletére kell teljes nyugalomban tölteni, hogy a teremtéskor, munkája befejeztével Isten is megpihent a hetedik napon. A szombat az Úr napja, amelyet a táplálkozásra fordított időt leszámítva egészen Istennek kell szentelni, ezért e napon tartózkodni kell mindenféle munkavégzéstől vagy olyan tevékenységtől, ami fáradtsággal jár. A zsidók meglehetősen szigorúan vették, hogy ezt a napot valóban Istennek adják, Isten tiszteletére szenteljék.
Mindezek fényében jobban megértjük, hogy mi lehetett a problémája a mai evangéliumban szereplő farizeusoknak. Munkának tekintették Jézus tanítványainak tevékenységét, a kalászok leszedését. Mindannyian érezzük az ilyen minősítés túlzását és azt a szándékot, hogy kicsinyes módon próbálnak belekötni Jézusba. Úgy gondolják, hogy egy igazi rabbinak még az ilyen apróságokra is oda kell figyelnie és nem engedhet meg ilyesmit tanítványainak.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Ihless bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására!
Granadai Szent Lajos
 


2016. július 14., csütörtök

Jézus Szent Vére 10.



Tegnap Izajás prófétával együtt gondolkodtunk, elmélkedtünk Isten titokzatos gondviseléséről, amely akkor is megvalósul, ha ránk támadnak a gonoszok, hiszen ők is csak eszköz Isten kezében. Érezzük azonban, hogy ez a megértés sem óv meg attól a sebzéstől, mely szívünket érte, s azon túl, amit megérthetünk, marad valami fájón megérthetetlen is ebben a titokban, amely miatt Istent távolinak, megközelíthetetlennek érezzük.

A tegnapi elmélkedés, ha nem egészül ki a maival, és ha megállunk a tegnapi megértésénél, megsejtésénél, akkor nem az üdvösség, hanem a kárhozat útján járunk. Hiszen ahogy haladunk előre a lelki élet útján, egyre fönségesebb magasságok és egyre szédítőbb mélységek tárulnak föl benne. Bálványimádás lenne, ha leragadnánk tegnapi istenképünknél, nem véve tudomást arról, hogy mindaz, amit megérthetünk Isten titkaiból, töredékes marad itt a földön, s csak egy láncszem lehet a nagy megértés bevezetőjeként, amikor már nem tükör által homályosan látunk, hanem színről színre... Életünk végéig kell tehát elmélkednünk az Írásokról, hogy halálunk pillanatában az addig tartó elmélkedésláncolat egyszer s mindenkorra a végső és végérvényes valósághoz kapcsolódva igazolást nyerjen, kiegészüljön és eljusson a tökéletes beteljesedésre, „ex umbris et imaginibus ad veritatem”, az árnyakból és képekből az igazságra (Newman bíboros sírfelirata).

Ahelyett tehát, hogy szűkös értelmünkkel tovább kutatnánk az isteni gondviselés kifürkészhetetlen misztériumát, más módon kell folytatni Isten arcának keresését: Izajással együtt az ő gondviselő karjaiba vetve magunkat, az imádás végtelen magaelhagyásában. Végy karjaidba, Teremtőm! Ott és csakis ott nyugszik meg az én lelkem. Már nemcsak gondolkodom tetteidről, hanem egészen átadom magam neked... Te hívsz a mai Evangéliumban szent Fiad által: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.”


Himnusz CCXXVII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Háromszor három óra már
az Úr kegyelméből lejár:
ki három és egy teljesen,
őt áldjuk dallal lelkesen.
Isten szentséges titkait
hűséggel tartsa tiszta szív:
Szent Péter itt a mesterünk,
gyógyító csodával tanít.
Lélekben zsoltározva így
a szent apostolok nyomán,
Krisztustól kérjünk általuk
a gyenge lábnak új erőt.
Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. Ámen.


Pénteken szentelik püspökké Pintér Gábor belarussziai apostoli nunciust



Pénteken szentelik püspökké Pintér Gábor belarussziai apostoli nunciust


Július 15-én, pénteken 10.30 órakor a váci székesegyházban dr. Pintér Gábor pápai prelátust, szentszéki diplomatát, a váci egyházmegye papját, a Belarusz Köztársaság apostoli nunciusát püspökké szenteli Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár, a vatikáni diplomácia első számú vezetője.


Ferenc pápa május 13-án kelt bullájával belarussziai apostoli nunciussá (pápai nagykövetté) nevezte ki, és egyben püspökké és az egykori velebusdói érsekség címzetes érsekévé emelte Pintér Gábor pápai prelátust, szentszéki diplomatát, a váci egyházmegye papját.
Pintér Gábort – saját kérésére – Vácott szenteli püspökké Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár, a vatikáni diplomácia első számú vezetője 2016. július 15-én. A társszentelők Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, valamint Beer Miklós váci megyéspüspök lesznek (egy püspököt három püspöknek kell fölszentelnie az egyházi törvény és a liturgikus előírások szerint). A szentelési szertartás 10 óra 30 perckor kezdődik.
Magyarországon először fordul elő, hogy egy apostoli nunciust a saját egyházmegyéjében szentelnek föl püspökké. „Rendkívül büszkék vagyunk mind Gábor atyára, mind arra a megtiszteltetésre, amely szentelése által éri a Váci Egyházmegyét” – hangsúlyozta Beer Miklós váci megyéspüspök a kinevezés nyilvánosságra hozatalakor.
A szentelési szertartáson számos hazai és külföldi, világi és egyházi méltóság vesz részt. Orbán Viktor miniszterelnököt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke képviseli; rajta kívül a kormányból Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár vesz részt.  Jelen lesz Perényi János, Magyarország ausztriai nagykövete és Andrej Avramenko, a Belarusz Köztársaság magyarországi nagykövetségének első tanácsosa.
Egyházi részről a 34 püspök és bíboros között itt lesz Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek, Veres András győri püspök, a  Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; továbbá Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek, az osztrák püspöki konferencia elnöke, Tadeusz Kondrusiewicz minszki érsek, a belarusz püspöki konferencia elnöke; Alberto Bottari de Castello magyarországi és Peter Stephan Zurbriggen ausztriai apostoli nuncius; Juliusz Janusz korábbi magyarországi nuncius; a magyar püspöki kar tagjai, valamint több Kárpát-medencei magyar püspök is.
Pápai bulla
Pápai bulla FERENC PÜSPÖK, ISTEN SZOLGÁINAK SZOLGÁJA, kedves fiának, PINTÉR GÁBOR váci egyházmegyebeli klerikusnak, eddigi nunciatúrai tanácsosnak, a Belarusz Köztársaságba kinevezett apostoli nunciusnak, valamint VELEBUSDÓI választott érseknek üdvözletét és apostoli áldását küldi.
Kegyes szeretettel a hívek vallásosságának növelésére, és az Egyház mennyei kincseivel a lelkek üdvösségére törekedvén, Feléd irányítjuk, kedves Fiunk, figyelmünket, aki a szeretett Váci Egyházmegyében emelkedtél áldozópapi méltóságra, és jártasságot szereztél a Szent Teológiai tudományokban, majd az Apostoli Szentszék hasznára a haiti, bolíviai, svéd és franciaországi, a Fülöp-szigeteki majd végül az ausztriai pápai követségeken végeztél igen jelentős és sikeres munkát.
Figyelembe véve egyedülálló emberi, keresztényi és papi tulajdonságaidat és adottságaidat, nemkülönben az ügyintézésben való jártasságodat, valamint a különböző, felmerülő kérdések megoldásában való tehetségedet és az Egyház iránti szeretetedet, méltán látszol a szemünkben alkalmasnak arra, hogy előlépj a püspöki szolgálatra.
Éppen ezért legfőbb tekintélyünkkel ezen bulla erejénél fogva kinevezvén téged a Belarusz Köztársaság apostoli nunciusává, címzetes VELEBUSDÓI érseki méltóságra emelünk, megadván a megillető jogokat és rád ruházván az ahhoz tartozó kötelezettségeket.
Ami püspökké szentelésedet illeti, szívesen megengedjük, hogy a püspöki rendet bárhol Róma városán kívül a liturgikus előírások megtartása mellett, bármely katolikus püspöktől felvedd. Előbb azonban kötelességed legyen hitvallást és irántunk, valamint utódaink iránti hűségesküt tenni, az egyházi törvények előírásai szerint.
Biztosra vesszük, hogy egész püspöki buzgólkodásodat Gábriel arkangyal közbenjárására úgy akarod Istennek ajánlani, hogy Isten segedelmével méltónak bizonyulj őt dicsőséges védelmezőként bírni a mennyben. Teljes szívből kívánjuk, Szeretett Fiunk, hogy szüntelenül hirdesd a Krisztusban hívőknek az Úr csodálatos nagy tetteit, akiknek hűséges és szorgos mindennapi szolgálatoddal: szóval és példával hasznukra légy.
Kelt Rómában, Szent Péternél, az Úr 2016. esztendejében, május hó 13-án, az Irgalmasság Jubileumi Szentévében, pápaságunk negyedik évében.
Ferenc Pápa
Pintér Gábor családja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépáról származik. Ő maga Kunszentmártonban született 1964. március 9-én. 1988. június 11-én szentelték pappá a Váci Egyházmegye szolgálatára. Teológiai doktorátust szerzett.

1996. július 1-jén lépett a Szentszék diplomáciai szolgálatába. 2005. július 1-jén nunciatúrai tanácsosnak, 2007. március 30-án pápai prelátusnak nevezték ki. Az elmúlt két évtizedben Haitin, Bolíviában, Skandináviában, Franciaországban, a Fülöp-szigeteken és 2010. május 1-jétől Ausztriában, mint az ausztriai Apostoli Nunciatúra első tanácsosa teljesített szolgálatot.
A magyar nyelven kívül kiválóan beszél olaszul, angolul, németül, spanyolul, franciául, oroszul, svédül és haiti kreol nyelven.