Zsolozsma CCXVI.

Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből

4, 1-16

Legyünk az Apostol követői, mint ahogy az Apostol Krisztus követője

Testvéreim! Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. A gondnokoktól természetesen egyet követelnek meg: hogy hűségesnek bizonyuljanak. A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felőlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet. Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől.
    Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál meg? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk! Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is.
     Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig.
     Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket.
     Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Jézus Krisztusban. Azért kérlek titeket, legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok.

Áldott légy! 6.

Laudato si’ – V. Közös otthonunk gondjai – az emberi társadalomban

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy...!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

„Ha figyelembe vesszük, hogy az ember ebbe a világba tartozó teremtmény, és hogy joga van az életre és a boldogságra, ezenfelül kivételes méltósága van, akkor nem hagyhatjuk el, hogy a mostani környezetrombolás, fejlődésmodell és a szemeteskosár-kultúra emberi életre gyakorolt hatásait is szemügyre vegyük.” (LS 43) Ferenc pápa az alábbi hatásokat nevezi meg a leginkább jelentősként:

1) Az életkörülmények romlása és a szociális hanyatlás (LS 43–47). A városok kontrolltalan növekedése rengeteg nehézséget okoz, a közlekedéstől egészen a környezeti terhelésig. Eközben a vidék is gondokkal küzd: nagybirtokok, kisajátítások, a környezet értékeinek elzárása a tömegek elől. Közben a technológia fejlődése kihat az emberi munkára, a kirekesztés új formáit hozva létre. A kiszolgáltatott emberek körében pedig nő a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás… Olyan fejlődésre lenne szükség, amely az egész embert mozdítja elő. Ferenc pápa emellett szól még a média s a digitális világ dinamikáiról, veszélyként említve, hogy „nem segítik elő a bölcs élet, mélyreható gondolkodás és nagylelkű szeretet fejlődését. A múlt nagy bölcseire az a veszély leselkedik (…), hogy bölcsességük kialszik az információk mindent szétszóró lármájában” (LS 47). Az igazi bölcsesség „a reflexióból, a párbeszédből és a személyek közötti nagylelkű találkozásból” forrásozik (ld. uo.), épp ezért olyan kultúrát kell munkálnunk, amely ezt segíti elő.

2) Világszintű társadalmi igazságtalanság (LS 48–52). „Az emberi környezet és a természeti környezet együtt romlik, és nem foglalkozhatunk megfelelő módon a környezetrombolással, hogyha nem vesszük figyelembe az okokat, amelyek az emberi és társadalmi szinten tapasztalható hanyatlással függnek össze.” (LS 48) Gyakran tudatában sem vagyunk, milyen szintű kirekesztés, igazságtalanság uralkodik a világban – mindenki a saját gondjaival van elfoglalva, s ezért a világszintű problémák nem kapják meg az őket megillető helyet, jóllehet „bolygónk nagyobb része, több milliárd ember” kirekesztve él (LS 49). Ezért kötelességünk „ugyanúgy meghallani a szegények kiáltását, mint a Földét” (Uo.). „A szegények problémájának megoldása, vagy egy másmilyen világ elgondolása helyett egyeseknek semmi egyéb javaslatuk nincsen, mint a születésszámok csökkentése” (LS 50). A fejlődő országokra ezen a téren rendkívüli nemzetközi nyomás nehezedik, miként a 2014-es családszinódus beszámolói is megmutatták. A probléma elmismásolása, ha nem a gazdasági rendszer bűneiről vagy a nyugati fogyasztói társadalom egész Földet megterhelő kihatásairól beszélünk, hanem megelégszünk annyival, hogy szülessen kevesebb gyerek. A pápa emlékeztet: a világszinten megtermelt élelem harmada szemétben végzi – akkor tényleg a Föld erőforrásaival, s nem inkább a mi életstílusunkkal van baj? Nem egy világszintű társadalmi igazságtalanság van, melynek haszonélvezői többek között azok az európai országok, amelyek felvásárolják és elfogyasztják, vagy éppen kidobják azt, amit a déli félteke országai termelnek. Eközben a szegény országok folyamatosan eladósodnak, ami „a kontroll eszközévé vált” (LS 52). Az ő természeti erőforrásaik kizsákmányolása révén fejlődnek a leggazdagabb országok (ld. uo.). Ideje lenne tudatosítani az eltérő felelősségi szinteket, s azok következményeit mindenkinek felvállalni!

3) A reakciók gyengesége (LS 53–59). Ahogy már elődei, úgy Ferenc pápa is sürgeti olyan leadershipek kialakítását, amelyek hatékony válaszokat adnak az előttünk álló kihívásokra. A jog, a gazdaság, a politika minden szintjén szükség van „áthághatatlan határokra”, csakis így lehet kialakítani majd egy szükségszerű új paradigmát. A pápa kijelenti, hogy „feltűnő a nemzetközi politikai reakció gyengesége” (LS 54). Úgy tűnik, az ipar és a gazdaság uralja a politikát, s ebből ered a nemzetközi klímacsúcsok tehetetlensége. Márpedig arra lenne szükség, hogy a közjó kerüljön az első helyre, s minden társadalmi szereplő azt szolgálja. Ez már csak azért is fontos, mert az éghajlatváltozás, az erőforrások kimerülése olyan konfliktusokat vetít előre, amelyek háborúk forrásai lehetnek. A jó reakciók keresése során lehetne támaszkodni azokra a jó példákra, amelyek már tapasztalhatók egyes országokban. Sokak azzal kerülik ki a cselekvés igényét, hogy azt mondják: nem is olyan rossz a helyzet, még sokáig mehetnek így tovább a dolgok. Ferenc pápa óva int ettől az önbecsapástól, amelynek egy célja van: hogy ne kelljen változtatnunk életstílusunkon.

4) A vélemények különbözősége (LS 60–61). Az útkeresésben két véglet mutatkozik: nem változtatni, illetve az embert mint „a” problémát kiiktatni. A végletek között számos álláspont lehet, amelyeknek párbeszédbe kell kezdeniük. Maga az egyház is dialogizál, hisz nincsenek előre kész válaszai. Figyel a tudományra, s igyekszik a realitás felé terelni a párbeszédet.

Áldott légy! 5.

Laudato si’ – IV. Közös otthonunk gondjai – a természetben

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

Korunk egyik jellemzője a felgyorsulás. Miről is van szó? „Élet- és munkaritmusunk” szinte fékevesztve rohan, messzire maga mögött hagyva a biológiai változás, evolúció tempóját (LS 18). Ez okozza, hogy az önmagában elfogadható, sőt akár jó változások is végül pályát tévesztenek, s negatív kihatással bírnak úgy az ember, mint a környezet életminőségére nézvést. Épp ezért ma már nem tekintünk feltétlen bizalommal, mondhatni gyermeki naivsággal a fejlődés ideáljára: tudjuk, hogy a sebes előrelépések közben problémák, nehézségek is fellépnek, amelyek károkat, szenvedést okoznak (LS 19). Melyek a legfontosabb, a teremetett környezetünket érintő átalakulások, ártalmas fejlemények?

1) Környezetszennyezés és éghajlatváltozás (LS 20–26). Ferenc pápa már az Evangelii gaudium kezdetű buzdításában is írt a szemeteskosár kultúrájáról, arról az eluralkodó magatartásról, hogy selejtezünk, eldobunk mindent, ami nem hasznos számunkra (nr. 53). Ez a mentalitás sajnálatosan kihat környezetünkre is: könnyelműen használjuk a teremtés kincseit, fölöslegesen pazarolunk, gondatlanok vagyunk, s a szemeteskosár-életvitel elszennyezi a földet, vizet, levegőt. Az eszeveszett szeméttermelés a lakott területek legnagyobb gondjai közé tartozik. Meg kellene tanulnunk, hogy ami itt és most adott, nemcsak a miénk, hanem a jövendő generációké is. Nem szabad mindent felhasználnunk és eldobnunk, mintha csak mi élnénk, és utánunk senki sem jönne! Ez a kérdés még égetőbb, amikor arra gondolunk, hogy ez a magatartás hogyan rombolja az éghajlatot, hat ki az életminőségre, az ivóvízhez való hozzáférésre, hogy váltja ki növények, állatok és emberek élőhelyváltását, „vándorlását”. Vannak előremutató vállalások (szemét-újrahasznosítás, megújuló energiaforrások stb.), ám ameddig a „megtérülés”, a haszon az elsődleges, ameddig a szemeteskosár-szemlélet nem változik meg, kevés és kis hatékonyságú lesz az előrelépés.

2) Az ivóvíz kérdése (LS 27–31). Hazánkban talán el sem tudjuk képzelni, milyen komoly válságot okozhat az, ha egész néptömegek nem férnek hozzá a vízhez, ha a mezőgazdaság és akár még az ipar is vízhiánnyal küzd. Arról is szólnunk kell, hogy milyen az elérhető víz minősége: a szennyezettség rengeteg halálos áldozatot követel, a teljes élővilágban. „A biztos ivóvízhez való hozzáférés elemi, alapvető és egyetemes emberi jog, mivel ez döntő fontosságú az ember túlélése, s ily módon a többi emberi jog gyakorlása szempontjából” (LS 30). Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, mert ha ezt a jogot negligáljuk, akár a politika, akár a gazdaság, akár a szükséges szolidaritás szintjén, alapvető jogot sértünk meg.

3) A biológiai sokféleség elvesztése (LS 32–42). A természet kizsákmányolása magával hozza a sokféleség, szépség fogyatkozását is. Itt nem elég célirányosan néhány „hasznos” forrást, fajt megóvni. Hajlamosak vagyunk például az emlősök védelmét hangsúlyozni (mert talán közelebb állnak hozzánk), de az ökoszisztéma szempontjából ugyanígy nyugtalanító egy gomba-, alga-, féreg-, vagy rovarfaj kipusztulása is (LS 34). Meg kell értenünk: környezetünk nem állítható a haszon és fogyasztás szolgálatába, a teremtés szépsége önmagában érték, élővilágunk rendszere önmagában megóvandó. Hogy ezt megértsük, hosszú távon kell gondolkodnunk. Segítenünk kell a fejlődő országokat eltökélt szándékukban, hogy megőrizzék a biológiai sokféleséget területükön – mindez az egész világ, s nemcsak egy régió közös ügye. A pápa utal Amazóniára és a Kongó medencéjére (LS 38), ahol a természet gazdagsága csak úgy őrizhető meg az egész Föld számára, ha az érintett országok segítséget kapnak, hogy a környezeti forrásokat ne kelljen a helyi vagy nemzetközi érdekeknek kiárusítaniuk. Ferenc pápa a nagy szárazföldi területek mellett szól az óceánok, tengerek aggasztó állapotáról is, hisz már ezeknek a fenekét is elérte az erőforrások utáni vadászat és a szennyezés (LS 41). A veszélyek elkerülése végett a felelősség és tervezés mellett szükség van arra, hogy még többet áldozzanak a felelősök az ökoszisztéma kutatására, elemzésére, hogy a változások közepette is megtalálják a védés, segítés, oltalmazás helyes útjait.

Áldott légy! 4.

Laudato si’ – III. Az enciklika bevezetése

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

„Ez a nővérünk [a Föld] felkiált a miatt a kár miatt, amelyet az Isten által belé alkotott javak felelőtlen felhasználása és az azokkal való visszaélés révén okozunk. Azzal a gondolattal nőttünk fel, hogy birtokosai és urai vagyunk, ami jogot ad kizsákmányolására. A bűn által megsebzett emberi szív erőszakja világossá válik azokban a betegségtünetekben is, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényekben tapasztalhatunk” (LS 2). Ferenc pápának ez az erőteljes felütése megvilágítja, hogy mit is jelent: az ember a földből vétetett (ld. uo.; vö. Ter 2,7). Ez a sokszor elfelejtett igazság mind a hit, mint a fizikai valóság rendjében összekapcsolja az ember és a „közös otthon”, a teremtett világ sorsát.

Ez az oka annak, hogy számunkra semmi sem lehet közömbös, ami ebben a világban történik (LS 3–6). Ugyan átfogó ökológiai enciklika eddig még nem jelent meg, az egyház mégis szüntelenül igyekezett reflektálni a környezetet érintő kérdésekre. XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikája nem csak a háború elkerüléséről szólt, de megmutatta a teljes értékű béke útját. Utódja, VI. Pál már nyíltan beszélt az „ökológiai katasztrófáról”, amely „az emberiség magatartásának radikális megváltoztatását követeli”, különben a tettes, az ember végül maga is áldozattá válik (vö. Octogesima adveniens, nr. 416–417). II. János Pál pápa ugyancsak szólt ennek az emberi átalakulásnak a szükségességéről, így fogalmazta meg az „ökológiai megtérés” igényét (Általános kihallgatás, 2001. január 17). XVI. Benedek Caritas in veritate kezdetű enciklikájában szintén rámutatott arra, hogy kultúránk hibás működése, kilengése okozza azokat a károkat, amelyeket a környezetben tapasztalhatunk (nr. 51). Ez a kérdés nemcsak a katolikusokat, de minden keresztényt foglalkoztat (ld. LS 7–9) ­– Ferenc pápa külön is kiemeli Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkának ezen a téren tett megnyilatkozásait.

Nem csoda hát, hogy Assisi Szent Ferenc üzenete napjainkban egyre aktuálisabb (LS 10–12). „Tanúsága megmutatja, hogy az integrális ökológiának olyan kategóriák iránti nyitottságra van szüksége, amelyek meghaladják a matematika vagy a biológia nyelvezetét, és amelyek összekötnek minket a tulajdonképpeni emberivel. (…) [Ferenc] az egész teremtéssel lépett kapcsolatba, és még a virágoknak is prédikált…” (LS 11).

A pápa ehhez az „integrális”, vagyis „egész szerinti” ferenci szemlélethez kapcsolódik mostani dokumentumával, tudva, hogy itt minden ember közös fáradozására lesz szükség. Miközben megköszöni mindazok munkáját, akik a teremtésvédelem terén már eddig is fáradoztak, új párbeszédre hív „mindenkit arról a módról, ahogyan bolygónk jövőjét alakítanunk kell. Olyan párbeszédre van szükségünk, amely mindenkit egybegyűjt, ugyanis a környezet helyzetének általunk megélt kihívása, és annak emberi gyökerei mindannyiunkat érdekelnek és mindannyiunkra tartoznak. (…) Új, egyetemes szolidaritásra van szükségünk. Ahogyan Dél-Afrika püspökei megjegyezték: »mindenki talentumaira és elköteleződésére szükség van, hogy az Isten teremtését ért emberi bántalmazás által okozott károkat újra jóvá tegyük«.” (LS 14). Ezért lehetnek ugyan sajátos „címzettjei” ennek a dokumentumnak (pl. felelősséget viselő politikusok, ld. LS 15), az üzenet mégis mindenkié. A dokumentum egyes fejezetei egy-egy konkrét vetületre összpontosítanak, ám vannak központi kérdések, amelyek különösen is nyomják a pápa szívét: a szegények és a bolygó törékenysége közötti kapcsolat, a meggyőződés, hogy a teremtett világban minden létező kapcsolatban áll egymással, a hatalom új modelljeire vonatkozó kritika, a gazdaság és fejlődés megújult értelmezésének kihívása, az ökológia emberi értelme – és így tovább (ld. LS 16). Mindezek irányok, kérdések, szempontok, amelyeket a dokumentum nem lezár, sokkal inkább kinyitni, felvetni igyekszik. Az út, amely a megoldáshoz vezet: a párbeszéd és a közös cselekvés. Ennek előmozdítása a pápa célja.

A Megszentelt Élet Éve 184.

július 5.

Imádkozzunk a Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányaiért!

• Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányai Szerzetesrend

Alapítójuk: Mar Joseph Kundukulam és a Társalapító: Rev. Mgr.Joseph Villangadan

A Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányai Szerzetesrend hivatását a szociális, karitatív munkában fejti ki. A rend tagjai saját és más egyházi intézményekben dolgoznak, mint hivatásos és képzett munkatársak: leányanyákkal, árvákkal, értelmi-, és testi fogyatékosokkal, leprásokkal, fekvőbetegekkel, elme-betegekkel, idősekkel, AIDS betegekkel és nyomornegyedben élőkkel foglalkoznak. Jelenleg 49 közösségben (42 India-szerte, 6 Kenyában és 1 Magyarországon) 265 nővér él. Rendi ruhájuk az indiai viselet, a szári, Magyarországon a téli időszakban szürke anyagból készült ruhát viselnek.

Lelkiségünkből:

„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mk 2,17)

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." (Mt 25,40)

„Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért." (Mt 20,28)