Ferenc pápa: A tanú olyasvalaki, aki megváltoztatta az életét!

Április 19-én, húsvét harmadik vasárnapján délben a Regina Coeli imádságot megelőzően arról elmélkedett Ferenc pápa, hogy mit jelent tanúnak lenni.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia szentírási olvasmányaiban kétszer is elhangzik a „tanúk” szó. Először Péter ajkán. A béna meggyógyítása után a jeruzsálemi templom kapujánál Péter így kiált fel: „Ti megöltétek az élet fejedelmét, Isten azonban feltámasztotta a halálból, és ennek mi tanúi vagyunk” (ApCsel 3,15). Másodszor pedig a feltámadt Jézus ajkán hangzik el a szó. Húsvét estéjén, amikor megnyitja tanítványai értelmét halálának és feltámadásának titka előtt, ezt mondja nekik: „Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,48). Az apostolok, akik saját szemükkel látták a feltámadt Krisztust, nem hallgathattak erről a rendkívüli tapasztalatukról. Jézus azért mutatta meg magát nekik, hogy feltámadásának igazsága az ő tanúságtételük által mindenkihez eljusson. Az egyháznak pedig az a feladata, hogy folytassa az időben ezt a küldetést: minden megkeresztelt ember meghívást kapott, hogy szavaival és életével tanúságot tegyen arról, hogy Jézus feltámadt, Jézus él és jelen van köztünk. Mindnyájan meghívást kaptunk, hogy tanúsítsuk: Jézus él!

Feltehetjük a kérdést: ki tanú? Tanú az, aki látott, aki emlékezik és elbeszél. Látni, emlékezni és elbeszélni – ez a három ige fogalmazza meg a tanú önazonosságát és küldetését. Tanú az, aki látott, objektív szemmel látott egy valóságot, de nem közömbös szemmel: látta és engedte magát bevonódni az eseménybe. Ezért emlékezik, nem pusztán azért, mert képes pontosan rekonstruálni a történéseket, hanem azért is, mert azok a történések szóltak hozzá, és ő megértette azoknak az igazi, mély jelentését. Azután a tanú elbeszél, nem hűvösen és távolságtartóan, hanem olyasvalakiként, aki engedte, hogy kérdést intézzenek hozzá, és attól a naptól fogva megváltoztatta az életét. A tanú olyasvalaki, aki megváltoztatta az életét.

A keresztény tanúságtétel tartalma nem valami elmélet, nem is valami ideológia, nem is parancsok és tilalmak bonyolult rendszere vagy moralizmus, hanem üdvösséget hirdető üzenet, egy konkrét esemény, sőt egy személy: a feltámadt, élő Krisztus, minden ember egyetlen megváltója. Őróla mindazok tanúságot tudnak tenni, akik őt személyesen megtapasztalták, az imádságban és az egyházban, egy olyan úton járva, amelynek alapja a keresztség, tápláléka az Eucharisztia, pecsétje a bérmálás, és az állandó megtérés útja a bűnbocsánat szentségében. Ennek az Isten igéje által vezetett útnak köszönhetően minden keresztény tanújává válhat a feltámadt Jézusnak. Tanúságtétele pedig annál hitelesebb, minél inkább megmutatkozik az evangéliumi, örömteli, bátor, szelíd, békeszerető, irgalmas életmódja. Ha azonban a keresztény engedi, hogy eluralkodjon rajta a kényelemszeretet, a hiúság, az önzés, ha süketté és vakká válik sok testvére „feltámadásra” irányuló kérdésére, hogy lesz képes közölni másokkal az élő Jézust, hogy tudja átadni másoknak Jézus felszabadító erejét és végtelen, gyengéd szeretetét?

Mária, ami édesanyánk támogasson minket közbenjárásával, hogy korlátainkat elfogadva, de a hit kegyelmével tanúi lehessünk a feltámadt Úrnak, és az embereket, akikkel találkozunk, megajándékozhassuk a húsvét örömével és békéjével.

Ferenc pápa szavai a Regina Coeli után:

Kedves testvéreim!

Ezekben az órákban arról érkeznek hírek, hogy újabb tragédia történt a Földközi-tengeren. Az éjszaka folyamán egy menekültekkel teli hajó elsüllyedt a líbiai partoktól hatvan mérföldre, és félő, hogy több száz áldozat is van. Nagyon mély fájdalom tölt el e tragédia miatt, és megemlékezem imámban az elhunytakról és családjaikról. Nyomatékos felhívással fordulok a nemzetközi közösséghez, hogy határozottan és gyorsan cselekedjék annak érdekében, hogy ehhez hasonló tragikus események többé ne ismétlődhessenek meg. Akikről szó van, azok ugyanolyan férfiak és nők, mint mi vagyunk, a testvéreink ők, akik jobb életet keresnek, éhesek, üldözöttek, sérültek, meggyalázottak, háborús áldoztok… jobb életre vágynak. A boldogságot keresték… Kérlek titeket, hogy először imádkozzunk értük csendben, utána pedig együtt ezekért a testvéreinkért és nővéreinkért.

Üdvöz légy, Mária…
Szívből köszöntelek mindnyájatokat, akik Olaszországból és a világ legkülönbözőbb térségeiből érkeztetek. Köszöntöm a Santo André brazíliai egyházmegye zarándokait; a Berlinből, Münchenből és Kölnből érkezetteket; a Graftonból (Ausztráliából) és a Sant Feliu de Llobregatból (Spanyolországból) érkezett diákokat. Köszöntöm a lengyel rzeszówi egyházmegye híveit, lélekben közel vagyok mindazokhoz, akik részt vesznek a „meneten az élet szentségéért”, amelyet Varsóban tartanak, és bátorítom őket, hogy mindig védelmezzék és támogassák az emberi életet.

Köszöntöm az Actio Catholicát Formiából, a Milánóból, Lodiból, Limbiatéból és Torre Boldonéból (Bergamóból) érkezett híveket; a fiatalokat Torinóból, Senigalliából, Almenno San Salvatoréból, Villafontanából, Gràssinából, Noventa Vicentinából és Cataniából. Köszöntöm trecatei kórust és a Lions Club tagjait.

Külön köszöntöm a Szent Szív Katolikus Egyetemről érkezett csoportot, annak alkalmából, hogy ma tartják ennek az egyetemnek a nemzeti támogatási napját. Fontos, hogy ez az intézmény továbbra is olyan kultúrát tudjon adni a fiataloknak, amely összekapcsolja a hitet és a tudományt, az erkölcsöt és a szakmaiságot.

Ma kezdődik Torinóban a Jézus halotti leplének az ünnepélyes kiállítása. Ha Isten is úgy akarja, én is elmegyek június 21-én, hogy lerójam tiszteletemet előtte. Kívánom, hogy a szent lepel előtti tiszteletadás mindenkit segítsen abban, hogy megtalálja Jézus Krisztusban Isten irgalmas arcát, és felismerje őt a testvérek, különösképpen a szenvedők arcán.

Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Mindnyájatoknak nagyon szép vasárnapot és finom ebédet kívánok!

A Megszentelt Élet Éve 107.

április 19.

Ward Mária a Congregatio Jesu alapítójaként való egyházi elismerése

Imádkozzunk a Congregatio Jesu rend tagjaiért!

• Congregatio Jesu

Alapítójuk: Ward Mária

A rend sajátossága Ward Mária és társnői lelki tapasztalataiban gyökerezik, amely arra vezette őket, hogy elsajátítsák az ignáci lelkiséget. Megértették és tettekre váltották azt a küldetést, amelyet Ward Mária 1611-ben kapott: "Vedd a Társaságét, úgy értve, hogy tartalmilag és forma szerint ugyanazt". Krisztustól kapott küldetésünk egyetemes: "Menjetek el az egész világra, és tegyetek tanítványommá minden népet" (Mt 28,19) .
Ward Mária apostoli céljai: a hit védelmezése és terjesztése, valamint az emberekben a krisztusi életvitel gyarapodásának szolgálata az alázat és a szeretet minden művén keresztül.

Lelkiségünkből:

"Mutasd magad olyannak, amilyen vagy és légy olyan, amilyennek mutatod magad." Ward Mária

Húsvét 3. vasárnapja

Egy darab mennyország - Martos atya elmélkedése Húsvét 3. vasárnapjára

Lukács evangélista egyetlen hosszú napba sűríti a Feltámadottal való találkozások történetét: reggel a sírnál „csak” egy angyal ad hírt az asszonyoknak, viszont délután az emmauszi úton, majd este újra Jeruzsálemben, maga a Feltámadt Jézus jelenik meg a tanítványoknak. A jól ismert emmauszi történet a tanítványok csalódottságától vezet hitre ébredésükig és lángoló örömükig. Az esti jeruzsálemi találkozás története is két részre osztható: az elsőben Jézus felismerése, a mester sajátos, jól ismert és mégis egészen új valósága áll a középpontban. A második viszont arra a kérdésre válaszol, milyen jelentősége van a történteknek az üdvösség nagy drámáját tekintve, és milyen jövő bontakozik ki belőle ezután. Mindkét részletre igaz, hogy értelmi erőfeszítést igényel. Jézus tapintatos, érzékeny, szelíd, de kitart abban, hogy övéinek meg kell érteni az eseményeket, s a megígért Lélek segítségével, akire az utolsó sor céloz, értő tanúkká kell válniuk.

A felismerés pillanatait a tanítványok belső zavarodottsága, illetve Jézus nyugodt és következetes jelenléte jellemzi. „Megrémülnek, félnek”, azután „örömükben még mindig nem hisznek” – olvassuk. Vajon mitől ijedtek meg? Az emberi gondolkodás történetében újra meg újra felbukkan az elképzelés, hogy a szellem több, mint a test, s ezért a testtől független léte is elképzelhető. A korabeli hitvilág szerint az efféle szellem azonban csak valamiféle korlátozott értelemben él, sőt gyakran egyenesen a gonosszal van összeköttetésben (vö. Ef 6,12; 1Tim 4,1; ApCsel 5,16 stb.). A tanítványok rettenete korábbi elképzeléseikből fakad. A borzalmasan szenvedett Jézust, akit immár békében temetni akartak, szellemként viszontlátni, szellemként, kísértetként maguk mellett tudni valóban szörnyű. A testtől kínkeservesen búcsúzó ember számára a kísértő szellemléte a lezáratlanság, az állandósult köztes lét, az örök érvényű otthontalanság képzetét nyújtja. Jézus feltámadása azonban egészen mást jelent. Messze meghaladja, amit az ember eddig sejtett saját halál utáni létének lehetőségeiről. Átalakult, mégis valóságos testi léte ezúttal a szó szerinti „elérhetőség”, „megérinthetőség” záloga. Azonosítják a keze és a lába, vagyis sebhelyei – mint Jánosnál –, és azonosítja az étkezés gesztusa, amelyre majd Péter is emlékezik, az ApCsel 10,41 szerint: „ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt”. Ez már egy darab mennyország. A tanítványok öröme, amely még mindig jelenthet túlzást, még mindig lehet a felületesség vagy a menekülés velejárója is, célhoz talál és megnyugszik Jézus békességében. Lukács nem írja le, ami itt történik: hogy a tanítványok végre hisznek Jézusban. Talán azért, mert arra utal: ha mi, az olvasók is megfontoljuk mindezt, nekünk is hinnünk „kell”.

Jézus felismerése nem csak pillanatnyi megvilágosodás. Mint az emmauszi úton, Jézus itt is feltárja övéinek az egész ószövetségi Írás értelmét. Az Írások nem közölték előre forgatókönyvszerűen a Krisztus életének és halálának részleteit. Az Írások értelmét ma is a Feltámadott jelenlétében, a benne hívők közösségében, az Atya ígéretét, vagyis a Vigasztaló Szentlelket várva fedezhetjük fel. Jézus szavai világra szóló távlatot, ünnepélyes hangulatot adnak a jelenetnek. A találkozás élményéből felelősség fakad. Názáretben Jézus megdöbbentette ismerőseit: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” (Lk 4,21). Most mintha nekünk mondaná szelíd és határozott békével: „Ti tanúi vagytok ezeknek.”

Húsvét 3. vasárnapja – Lk 24,35-48

Zsolozsma CXL.

Jelenések könyvéből  

5, 1-1
Látomás a bárányról

Én, János, látomásomban a trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon kérdezte: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?” De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.” Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme: ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. A (Bárány) odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek, és tömjénnel tele aranycsészéje: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, de megváltottál minket Istennek véred árán, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tettél minket, és uralkodni fogunk a földön.”
     Ahogy néztem a trónt, az élőlények és a vének körül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tízezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság és a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” Majd hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!” A négy élőlény így felelt: „Ámen”, a vének pedig leborultak, és imádták (az örökkön-örökké élőt)

Ferenc pápa beszéde a fiatal lányokat segítő Társulathoz: Befogadva meghallgatva

Ferenc pápa köszönti a leánysegítő társulatot - OSS_ROM

Ferenc pápa szombaton fél egykor fogadta a Fiatal Lányokat Segítő Nemzetközi Katolikus Társulat tagjainak 60 fős csoportját az Apostoli Palota Kelemen termében. Hozzájuk intézett beszédében emlékeztetett „a társulatot alapító XIII. Leó pápára és a Péter utód iránti hűségre. A Szentatya hálájának adott hangot a társulat nagylelkű szolgálata miatt, melyet a bizonytalan élethelyzetben lévő és szenvedő fiatal lányok érdekében tesznek. Számuk a szegénység sokféle formája miatt is egyre gyarapodik és szükség van újfajta kreativitásra, hogy a rászoruló lányoknak megfelelő anyagi és lelki segítséget nyújtsanak. Ugyanakkor figyeljenek arra is, milyen boldogság mások szolgálatában állni, Jézus példája nyomán. A migrálás mai világjelensége közepette találjanak új válaszokat a kihívásokra, főként a befogadás és a meghallgatás révén, hogy így szolgálják a személy életét és emberi méltóságát”.

A pápa arra buzdította a társulat tagjait, a „szolgálat közben figyeljenek arra, hogy mit kaphatnak azoktól a lányoktól, akiket segítenek, ugyanis Isten kezében ők is eszközzé válnak, és különleges módon taníthatnak testvériségre és szolidaritásra.  Legyenek Jézus tanítványai a vigasztalásban, a megvilágosításban, a szenvedés enyhítésében és az elkísérésben. Tegyétek mindezt az egyházhoz tartozás jegyében, mint egy nagy család tagjai” - zárta beszédét a pápa.

A Megszentelt Élet Éve 106.

április 18.

Imádkozzunk a harmadrendiekért és társult tagokért!

„Az Egyházról mint közösségről szóló tanítás gyümölcseihez tartozott ezekben az években annak tudatosodása, hogy az Egyház különböző tagjai az ajándékok cseréje és az együttműködés révén erőiket egyesíthetik és egyesíteniük is kell, annak érdekében, hogy minél hatékonyabban vegyenek részt az egyházi küldetésben.
A világi Krisztus-hívőknek az Istennek szentelt élet gazdagságában való részesedésének egyik jelentős kifejezési formája az, amikor a laikus státuszban lévő hívők ún. társult tagokként, új formában lépnek különböző intézményekbe, vagy világi személyek a sajátos kulturális körülményeknek megfelelően meghatározott időre vállalják a közösségi élet s a szemlélődő és apostoli feladat teljesítését.” Vita Consecrata 54. 56.

 

Húsvét második hetének szombatja

Húsvét második hetének szombatja

Jézus vizenjárása Máté, Márk és János evangéliumában egyaránt megtalálható, ma az utóbbi változatot olvassuk. Az elbeszélések célja kissé különbözik. Máté Jézus és az Egyház kapcsolatára teszi a hangsúlyt (vö. Mt 14,22-33), Márk pedig Jézus természetfeletti hatalmát és küldetését igazoló csodát lát benne (vö. Mk 6,45-52).
János evangélistát az a szándék vezeti, hogy összekösse a történettel a kenyérszaporítás csodáját Jézusnak az élő kenyérről mondott beszédével. Bemutatja, hogy aki képes sok ezer embert jóllakatni néhány kenyérrel, és aki képes a víz tetején járni, annak érdemes elhinni azt, hogy a kenyérben önmagát adja. Akinek ugyanis hatalma van ahhoz, hogy megszaporítsa a kenyereket, és akit nem kötnek ennek a világnak természeti törvényei, azaz nagyobb az ereje, mint a természetnek, az képes arra a csodára is, hogy saját testét adja az embereknek a kenyérben.
Az evangélista e szándékát jelzi a haladási irány: az apostolok a bárkával a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé indulnak, és „éppen ott érnek partot, ahová tartottak” (Jn 6,21), illetve ahol Jézus elmondja beszédét az élet kenyeréről.
Ha engedem, hogy Jézus nekem is csodát mutasson és felismerem, amikor feltárja előttem istenségét, akkor hinni fogom azt, hogy önmagát nyújtja nekem lelki táplálékként az Oltáriszentségben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, tedd, hogy átadhassam magam Neked. Adj hozzá bátorságot. Erősítsd meg gyenge akaratomat, mely Utánad eped. Kinyújtom két karom Feléd, fogadj el engem. Nincs erőm, hogy bele dobj am magam karjaidba, ezért Te vonj magadhoz engem! Amen.
F. Fénélon