Zsolozsma XXXVII

Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből 

4, 2-18 

Testvéreim! 

Legyetek kitartóak és éberek az imában meg a hálaadásban. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, amely miatt bilincsekbe is vertek, hirdethessem kötelességemhez híven. A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az időt jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek. Helyzetemről az én kedves testvérem, hű szolgám és munkatársam az Úrban, Tichikusz majd beszámol nektek. Épp azért küldöm el hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velem, és hogy megvigasztaljon benneteket. Vele megy kedves és hű testvérem, Onezimusz is, aki földitek. Ők majd elmondják mind, ami újság itt van. Köszönt titeket fogolytársam, Arisztarchusz és Márk, Barnabás unokaöccse; rá vonatkozó utasításaimat már megkaptátok. Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak ők dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája, ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát. Tanúskodom, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban élnek. Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos és Démász. Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket és Nimfát, a házában összejövő közösséggel együtt! Ha nálatok már felolvasták ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai egyházban is felolvassák. Ti pedig olvassátok el a laodiceaiakét. Archippusznak mondjátok meg: Legyen gondod az Úrtól kapott szolgálat betöltésére!Itt a saját kezű köszöntésem: Pál. Emlékezzetek meg bilincseimről! Kegyelem veletek!

A Megszentelt Élet Éve 24.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA

 
Aki az Eucharisztiából él, az az Isten országának kiváló képviselője: gyakorolja az igazság és szeretet cselekedeteit, képviseli a krisztusi életmódot, a lezüllesztett földi életet képes felemelni. Ne hangoztassuk a Pató Pál-i jelmondatot: „Ej, ráérünk arra még!” 1948-ban igen intenzív támadás érte a magyar katolikus Egyházat. Elkezdődött az alattomos támadás közvetlenül a vallásos nevelés, de közvetve a magyar nemzeti kultúra és öntudat ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevélben könyörögve kérte a szülőket, hogy ne írják alá a vallásos alapon működő iskolák államosítását. Figyelmeztették híveiket, hogy akinek a kezében van az iskola, annak meghatározó szerepe lesz a gyerekek nevelésében. Ősi hitünk mellett veszélybe fog kerülni a nemzeti nevelés is, hiszen az új rezsim teljesen nemzetközi irányultságú. Akkor már nem volt ajánlott hangoztatni magyarságunkat. Azt sulykolták, hogy a népünk utolsó csatlósa a háborús főbűnösöknek. Kikezdték kultúránkat, és mindent elkövettek, hogy vasárnap mise helyett matinékra és futballmeccsekre járjanak az emberek. Hittanra csak az iskolában volt szabad járni, és csak annak, akit a szülei június egy kijelölt délutánján vagy másnap délelőtt az iskolák igazgatójánál előírás szerint beírattak. Nagyon tudták, hogy a félre vezetett gyerek lelkében pótolhatatlan károk keletkeznek. Íme, a szekularizáció „tudományos” nyitánya! Népünk, sajnos, aláírta az íveket. Azóta hitben és magyarságban iszonyatosak a károk. Orvosság maga Jézus lehetne, ehhez azonban X. Szent Piusz pápa hitére lenne szükség, aki éppen száz éve rendelte el, hogy minél korábban vigyük elsőáldozáshoz a gyerekeket: Jézust ültessük a kicsi szív trónjára, mielőtt oda befészkeli magát a sátán. Jézus tehát a hogyanra nem válaszolt, de utalt arra, hogy teste és vére valóságos étel és ital lesz. Így fogalmaz: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (Jn 6,53-58) Jézus ezzel elmondta Szíve nagy üdvözítő tervét. Megmutatta hallgatóinak, hogy nemcsak valamit akar adni, ami az övé, hanem a legtöbbet kívánja nyújtani: önmagát. Egész emberségét és vele egész istenségét is. A szeretet gyönyörű himnusza volt ez a beszéd. A válasz viszont nagyon is lapos, gyarló, egészen emberi. Talán nem is a mondóka volt az igazán keserves az Úr számára, hanem a válaszadók személye. „Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (Jn 6,60) Igen, a tanítványok vetették el szóval Jézus nagy ajándékát. A többiről nem beszél az evangélista. Csak Jézus válaszát jegyezte le: „Megbotránkoztat ez titeket? Hátha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy kifogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” (Jn 6,61-65) Jézus tudja, hogy nagy kegyelem a világ számára az Ő megtestesülése. Ezért hangsúlyozta többször is az iménti idézetekben, hogy Őt az Atya küldte szeretetből, Ő is szeretetből vállalta a megtestesülést és ennek folytatását a testével és vérével való kegyelmi táplálást. De azt is figyelmünkbe ajánlja ismételten, hogy eme ajándékok elfogadásához is kegyelem kell, amit az Atya jó szívvel felajánl, de ha nem talál készséges befogadásra, a kegyelem hatástalan lesz, célját nem éri el. Az ilyenek viszont felelősek lesznek, hiszen visszautasítanak olyan erőket, amelyekkel önmaguk és mások javát szolgálhatták volna. 

Fülöp és Nátánáel meghívása

Fülöp és Nátánáel meghívása

 Jn 1, 43-51

 
„Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezi Nátánáel-Bertalan. Még jó, hogy pozitív formában teszi ezt, bár a kérdésben benne rejlik már a válasz. Ha hallanánk a hangját, biztosan jobban értenénk. Nekem így sejlik: „Ugyan már, kérem, hát jöhet-e valami jó Názáretből?”. Hallom, ahogy megnyomja a jó szót.

Nátánáel-Bertalan csak azt a véleményt képviselte, amit bárki is igaznak tartott akkor Izraelben. Názáret a pogányok Galileájában fekszik, ahol a tisztátalan pogányok között rendes zsidó nem lakhat, hiszen a Törvény megtartása szinte lehetetlenné válik.

Címke, felirat, megjelölés…

Ez a magától működő felcímkézettség segíti ugyan a gyors tájékozódást, ám ennek a használata napról-napra bevérzi a lelkünket. A napi olvasmányban János is használja, Káin esetében: „Az üzenet, amit kezdettől fogva hallottatok, ez: szeressük egymást. Nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól volt és megölte testvérét. Ugyan miért ölte meg? Mivel cselekedetei gonoszak voltak, testvére tettei viszont igazak…” (1 Jn 3,1-12).

Fellapozom az Ószövetséget és ott olvasom az őstörténetet: „Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Káinra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Káin nagyon haragos lett, és lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Káinhoz: „Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell?” (Ter 4,4-7).

Valami történt, de az eseményt nem ismerjük, csak Káin lelkének a működését. Haragos lesz és lehorgasztja a fejét. Észre kell venni, hogy az arcát így elrejti az Isten színe elől, márpedig annak, tudniillik az arcnak a lényege, hogy eredetét az Istentől veszi, akinek képére és hasonlatosságára teremtetett. A teremtés ellentettje ez, egyfajta negatív teremtés, ami lefokoz, sorvaszt..., végső soron életet vesz el. Ez a bűn következménye.

De hát Káin! De hát Júdás! Csak nem akarod azt mondani…? De igen, azt akarom mondani, hogy mindenkiben lakik egy Káin is, egy Júdás is, és …

Az apostolok az utolsó vacsorán jól tudták ezt és a Mester kijelentését, hogy bizony egy közületek elárul engem, mind magára vette: „Csak nem én, Uram?”

Egyik legmakacsabb, leghétköznapibb veszély, csapda, ami ránk leselkedik, ez a felcímkézés. „Mert én, én már láttam, a saját szememmel. Saját fülemmel hallottam! Kétszer is, érrrrted…! – és folyik ez a felcímkézés rendre mindenütt, az egyházon belül éppúgy, nálunk jezsuitáknál éppúgy, nálam, az én életemben éppúgy, itt Rómában éppúgy. Mégsem keseredem el, hanem kezembe veszem az ítéleteimet, az elő-ítéleteimet, és felemelem az arcom az Élő Isten felé. Utána megnézem az előítéleteimet, melyek erre a tekintetre föl, maguktól kezdenek rendeződni. Szeretném, hogy ez a magam-tisztogató munka nálam életfogytiglan működjön!

Ma reggel itt a kápolnánkban én voltam a főcelebráns, szóltam is pár szóval valami hasonlókat, aztán együtt imádkoztuk az első, a római kánont. Többször megütött néhány szó:

„Nézd kegyes és jóságos szemmel, és fogadd el, amint elfogadtad igaz szolgádnak, Ábelnek ajándékát, ősatyánknak, Ábrahámnak áldozatát és azt a szent és szeplőtelen áldozati adományt, melyet főpapod, Melkizedek mutatott be néked.”

Amikor tovább olvasom, megtalálom azt a címkét, amit tarthatunk, bármennyire is furcsa, Ferenc pápa naponta ennek jegyében kéri, hogy imádkozzunk érette:

„Nekünk is, bűnös szolgáidnak, akik végtelen irgalmasságodban bizakodunk, adj kegyesen némi részt és közösséget szent apostolaiddal és vértanúiddal: ...

Akkor hát, páter, mondd meg végre, jöhet-e valami jó Názáretből, hiszen ott mindenki ezt a címkét viseli? Igen, jöhet! Onnan jött Jézus, az Isten Báránya, aki mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Ha most becsukom a szemem, látom Őt, mellén, anyja szőtte darócruháján címkék sora. Hordja, viseli, nem veszi le… De nem is vádol. Csak hordja, elhordja…

December 31-én Ferenc pápa utolsó múlt évi Twitter üzenete ez volt, pusztán két szó: „Köszönöm, Uram!”. Csak két szó, de ebből meg lehet élni, egy életre…

Ferenc pápa: Nincs jövő béke nélkül

A béke Isten ajándéka. Olyan állapot, melyben az ember összhangban van önmagával, a természettel és a többi emberrel - mondta január 4-én Ferenc pápa az Angelus elimádkozásakor tartott beszédében a Szent Péter téren összegyűlt mintegy 90.000 zarándok előtt.

Január negyedikén, a karácsonyi időszak második vasárnapján, a több napon át tartó „római hideg” után – éjszaka nulla fok közelében! – most ragyogó napfényben gyűltek össze a zarándokok és turisták a Szent Péter téren, melyet zsúfolásig megtöltöttek.

„Kedves fivéreim és nővéreim! Jó napot! Szép vasárnapot ajándékoz nekünk az újév – kezdte beszédét a tőle megszokott rögtönző módon Ferenc pápa.

Jézus, a világosság eljött a világba

„Szent János mondja a ma felolvasott evangéliumban: „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel... A világba jött az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” (Jn 1,3.5). Az emberek oly sokat beszélnek a békéről, de gyakran sokszor a sötétség megtévesztő nyugalmát kedvelik. Sokszor beszélünk a békéről, és mégis gyakran folyamodunk a háborúhoz, vagy választjuk a cinkos csöndet, vagy pedig nem teszünk semmi konkrét dolgot a béke megteremtése érdekében. Szent János ugyanis ezt mondja: „Az övéihez jött, de az övéi nem hallgattak rá. Mert az ítélet ez: A fény – Jézus – eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget a világosságnál, mert műveik gonoszak voltak. Bárki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot. És nem lesz világosság, mert nem kerülnek napfényre a művei”. Így beszél a János evangélium. Az ember szíve elutasíthatja a világosságot és kedvelheti a sötétséget, mert a világosság lemezteleníti a gonosz cselekedeteit. Aki gonoszat cselekszik, gyűlöli a fényt, aki gonoszat tesz, gyűlöli a békét!

Testvérként, kiszákmányolás nélkül élni

Alig néhány napja kezdtük az újévet az Isten Anyja nevében, miközben megünnepeltük a béke világnapját a „Többé már nem rabszolga, hanem testvér” mottóval. Azt óhajtom, lépjünk túl azon, hogy az egyik ember a másikat kizsákmányolja. Ez a kizsákmányolás egy társadalmi csapás, mely tönkreteszi az emberi kapcsolatokat és megakadályozza a közösségi életet, melyet az egymás iránti tisztelet, az igazságosság és a szeretet hat át. Minden ember és minden nép szomjazza a békét, ismétlem, minden ember és minden nép szomjazza a békét és ezért is szükséges és sürgős feladat a béke építése!

Minden látszat ellenére építsük a békét

A béke nemcsak a háború távolléte, hanem egy olyan általános állapot, melyben az ember összhangban van önmagával, összhangban van a természettel és összhangban van a többi emberrel. Ez a béke. Mindazonáltal a fegyverek elhallgattatása és a háborús tűzfészkek kioltása elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy olyan út kezdődjék, mely elvisz a béke beteljesüléséig, annak minden szempontjaival együtt. Gondolok itt azokra a konfliktusokra, melyek vérrel áztatják a földgolyó számos térségét, gondolok a családokban és a közösségekben megszülető feszültségekre. Hány családban, hány közösségben, akár plébániai közösségben van háború?! És gondolok még a városainkban és az országainkban a különféle eredetű kulturális, etnikai és vallási csoportok között kirobbant összeütközésekre is.

A béke Isten adománya

Minden látszat ellenére meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a megegyezés mindig lehetséges, minden szinten és minden helyzetben! Nincs jövő eltökélt szándékok és béketervek nélkül! Nincs jövő béke nélkül!

Isten az Ószövetségben tett egy ígéretet. Izajás próféta mondja: „Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4). Milyen szép! A békét, mint Isten különleges adományát hirdetik meg a Megváltó születésekor: „Béke a földön minden embernek, akit az Isten szeret” (Lk 2,14). Ez az adomány megkívánja, hogy szünet nélkül kérjük azt imádságban.

Imádsággal a békéért

Emlékezzünk csak arra a feliratra, melyet itt a téren láttunk: „A béke gyökere az imádság!”. Imádkoznunk kell ezért az adományért, hogy befogadjuk azt minden nap, elkötelezetten azokban a helyzetekben, amelyekben vagyunk. Az új esztendő kezdetén közös hivatásunk, hogy újra fellobbantsuk a szívünkben a reménység indíttatását, amit aztán a béke, a kiengesztelődés és a testvériség konkrét műveibe kell lefordítani. Mindenki a saját helyén és saját felelősségére töltheti be a testvériség cselekedeteit a felebarát iránt, különösen azok felé, akik családi feszültségeknek vagy bármiféle viszályoknak vannak kitéve. Ezek az apró gesztusok jelentős értéket képviselnek: olyan magok lehetnek, melyek reményt adnak, utat nyithatnak és a béke távlatait jelezhetik.

Máriával, a Béke Királynéjával együtt

Kérjük most Máriát, a Béke Királynéját! Ő a földi élete során nem kevés nehézséget ismert meg, melyek az emberi élet mindennapos fáradozásaihoz tartoznak. De soha nem tévelyedett el szívének a békéje, amely az Isten irgalmára való bizalommal teli ráhagyatkozás gyümölcse. Máriától, a mi gyengéd Anyánktól kérjük, hogy mutassa meg az egész világ számára a szeretet és a béke útját.

Zsolozsma XXXVI.

Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből 

3, 5-16

A krisztusi új ember Testvéreim! 

Fojtsátok el tagjaitokban, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet.Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus a minden, és ő van mindenben. Mint Istennek szent és kedves választottai öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljetek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.

A Megszentelt Élet Éve 23.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA

 
Miért volt ennyire beágyazva az emberiség akkori kiváltságos csoportja a földi élet szinte kizárólagos szolgálatára? Miért nem tudták elfogadni egyszerű szívvel Jézus tanítását, hogy a földi élet nagyon fontos, ezt Isten is tanítja, Jézus megerősíti, adja a fenntartó energiákat, sőt, világra szóló csodákkal is erősíti az általános Gondviselés tényeit (kétszer is volt Jézusnak csodálatos kenyérszaporítása), de ez az élet csak átmeneti, csak felkészülés az örök életre!Kétezer éves kereszténységünk nem ismeri ezt a gondolkodást? Hogyan nevezzük világunkat? Nem szekularizált világnak? A saeculum latin szó ezt a földi életet jelöli. A szekularizáció lényege, hogy ki kell iktatni az örök életnek még a fogalmát is a modern ember gondolkodásából. Ha a józan ember a betegségek ellen orvosságot szed, hogy teste erőfeszítéseit segítse egészsége visszaszerzésében, akkor a lelki betegség ellen fokozottan védekezni kell, mert ebben a betegségben nem néhány éves jólét forog kockán, hanem az örökké tartó boldogság. Megváltónk saját testének erejével akar segíteni rajtunk. Az örök életre való előkészületben három szentség, tehát Jézustól rendelt kegyelemeszköz kap igen fontos szerepet: a keresztség, amelyben az egyszerű ember Isten fogadott gyermeke lesz, Isten életében kezd részesülni; a bérmálás: az Úr állandó segítségül adja a Szentlelket, hogy lelki fejlődésünk irányítását folyamatosan biztosítsa; az Oltáriszentség: Krisztus teste és vére nyújtja a természetfeletti energiákat, amelyek Jézus istenségéből kifogyhatatlanul áradnak belénk .Jézus így nevel, alakít minket: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom  őt az utolsó napon.” (Jn 6,35-40) Jézus tudja, hogy ezeket a gondolatokat nem mindenki érti: „Ne zúgolódjatok egymás közt. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya,aki engem küldött, nem vonzza.” (Jn 6,43-44) Az Úr tudja azt is, hogy vitapartnerei eszében állandóan ott motoszkál a Mózes közvetítette manna, ezért utal erre: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért”. (Jn 6,48-51) A manna tehát a földi életre adott értékes energiákat, Jézus teste és vére viszont az örök életre készít fel .A zsidók kezdték megsejteni a lényeget. Ekkor felmerült a súlyos kérdés: hogyan adja mindezt Jézus? Ő azonban egyelőre nem árulja el a módot. Ragaszkodik ahhoz, hogy higgyék el, amit mond és ígér. A végtelen nagy ajándék ennyit megérdemel. Utólag is hitet kíván az Úr. Kétezer éve beteljesült Jézus minden szava, mégsem hisz neki mindenki. A szekularizáció iszonyatos erőfeszítéssel harcol azért, hogy az emberek ne tudjanak erről a nagy ajándékról, vagy felejtsék el mihamarabb. Szomorú szívvel keresi sok lelkipásztor az elsőáldozás utáni vasárnapon Jézus kicsinyeit a templom oltára körül. A sátáni mű elfedni igyekszik az örök életet. Ki hisz benne átütő erővel, olyan vonzón, hogy a gyengébbek is kedvet és erőt nyerjenek? Nagyon szép lenne a földi élet, ha minden hívő ember kicsit mennyországgá tudná tenni a környezetét, és rámutatna: így is lehet élni, és így mennyivel vonzóbb, élhetőbb a Föld .

Karácsony utáni 2. vasárnap

Karácsony utáni 2. vasárnap

2015. január 4.
„Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt”

Előző nap a két tanítvány ott állt már mesterük mellett. Hallották tanúságtételét: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”(1,29) János ezt megelőzően a zsidók vallási elöljáróinak küldötteivel beszélt: hivatalosan kérdezték:„Ki vagy te? Megvallotta és nem tagadta: Nem én vagyok a Krisztus” (19c-20) Elmondta, ő nem Illés nem a próféta, hanem „a pusztában kiáltó szava”(23) Hallották azt is, hogy a tanúskodásnak lényege: „ Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét, aki utánam jön, de nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én (30) „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: „íme, az Isten Báránya. A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust” (35-36) Csalódás lehetett Keresztelő Szent Jánosnak, hogy az addig érte lelkesült két tanítványa a másodszori tanúságtételére faképnél hagyta. Ez azonban csak látszat-igazság: János születésének hírül adásakor Gábriel arkangyal nyíltan beszélt apjának, Zakariás zsidó papnak: „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén- Mert nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni”. (Lk 1,13-16) A két tanítvány is ezt a jövendölést igazolja. János maga is becsülettel megvallja tanítványainak, amikor aggódva figyelték, hogy Jézus híre egyre nő, Jánosé pedig fogyatkozik: „Ti magatok vagytok tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az, akit előtte küldtek. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem”. (Jn 3,28-30) A tanítványok megérezték Jézus hívó szavát, és habozás nélkül Jézus után siettek. „Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: Mit kerestek? Azt felelték neki: Rabbi – ami Mestert jelent --, hol laksz? Ő azt mondta nekik: Gyertek, és nézzétek meg. Elmentek tehát és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. (délután négy óra)  A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére .Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet. És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett és így szólt: Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved. Ez azt jelenti, hogy Péter, vagyis Szikla”(Jn 1,38-42) Akinek a hatalmasabb új nevet ad, azt lefoglalja magának. Péter tehát örökre első lett.