Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent. 2. hete kedd
Izrael népének életének sok keserves szakaszát ismerjük. A büntetések az ószövetségi választott nép bűneinek következményei voltak. Már a honfoglalás utáni korszak is telve volt a bálványok tiszteletével: „Azt cselekedték ugyanis, ami gonosz az Úr színe előtt, és megfeledkeztek az ő Urukról, Istenükről, s a Baáloknak és Aseráknak szolgáltak" (Bír 3,7) Ez a vétek azért is súlyosnak minősült Isten szemében, mert Mózes halála előtt részletesen felsorolta népének az Egyiptomból való menekülésben, a negyvenéves pusztai vándorlásban tapasztalt isteni jelenlét és gondviselés millió jelét. Meghagyta népe számára a döntés szabadságát az Úr. Mózes ezt így fogalmazta meg számukra búcsúbeszédében: „Nézd, ma eléd tártam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor - íme, ma előre megmondom neked, - elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon" (MTörv 30,15-18) E nyílt figyelmeztetés ellenére sok hűtlenséget kellett Istennek büntetnie. A honfoglalás után öt évszázaddal később élt és tanított Izajás próféta. Jó néhány prófétatársával elevenítette fel a Mózes által leírt üzenetet. Hiába. Be kellett következnie a nagy büntetésnek, el kellett pusztulnia Jeruzsálemnek és a salamoni templomnak is. A Babilonba elhurcolt népnek hetven év múlva engedélyezte Círusz perzsa király a hazatérést. Rendeletének keltezésétől számították Dániel próféta jövendölésének beteljesülését: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés és véget ér a bűn, eltörlik a gonoszságot, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és a jövendölés, s felkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg tehát és értsd meg: annak a parancsnak a kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a felkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz, hogy őt megtagadja. A várost és a szentélyt elpusztítja egy nép az eljövendő vezérrel, a vége rombolás, s a háború vége után jön az elhatározott pusztulás. Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldozat és az ételáldozat, a templomban vészt hozó undokság lesz, és véges-végig megmarad a pusztulás". (Dán 9,24-27) Dánielnek ez a hetekről szóló jövendölése adta a zsidóknak a biztos támpontot, hogy a Messiásnak mikor kell eljönnie. A Jézus születésétől kezdődő hetven év közepén hal meg az Úr az emberekért, úgy, hogy megtagadja őt a népe, és ezzel elveszíti kiváltságait. Ennek a hetven évnek végén egy új birodalom hadserege elpusztítja Jeruzsálemet a templommal együtt, és ez a pusztulás a világ végéig megmarad. A második, a babiloni fogság után épült zsidó templom helyén máig muzulmán templom áll. Az Úr Jézus számtalan csodával bizonyította, hogy Dávid Fia, a Messiás-király, keresztáldozata meghozta a megváltást, kiengesztelte az Atyaistent. Harminchét évig végezték a zsidó papok az ószövetségi áldozatokat. Nem akarták elhinni, hogy Isten Jézus által új és örök szövetséget kötött az emberekkel, ennek egyetlen áldozata van: Jézusé. Isten Titus római hadvezér általános rombolásával az események végére pontot tett. „A tények ellen semmit sem érnek az érvek"
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent. 2. hete kedd
Izrael népének életének sok keserves szakaszát ismerjük. A büntetések az ószövetségi választott nép bűneinek következményei voltak. Már a honfoglalás utáni korszak is telve volt a bálványok tiszteletével: „Azt cselekedték ugyanis, ami gonosz az Úr színe előtt, és megfeledkeztek az ő Urukról, Istenükről, s a Baáloknak és Aseráknak szolgáltak" (Bír 3,7) Ez a vétek azért is súlyosnak minősült Isten szemében, mert Mózes halála előtt részletesen felsorolta népének az Egyiptomból való menekülésben, a negyvenéves pusztai vándorlásban tapasztalt isteni jelenlét és gondviselés millió jelét. Meghagyta népe számára a döntés szabadságát az Úr. Mózes ezt így fogalmazta meg számukra búcsúbeszédében: „Nézd, ma eléd tártam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor - íme, ma előre megmondom neked, - elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon" (MTörv 30,15-18) E nyílt figyelmeztetés ellenére sok hűtlenséget kellett Istennek büntetnie. A honfoglalás után öt évszázaddal később élt és tanított Izajás próféta. Jó néhány prófétatársával elevenítette fel a Mózes által leírt üzenetet. Hiába. Be kellett következnie a nagy büntetésnek, el kellett pusztulnia Jeruzsálemnek és a salamoni templomnak is. A Babilonba elhurcolt népnek hetven év múlva engedélyezte Círusz perzsa király a hazatérést. Rendeletének keltezésétől számították Dániel próféta jövendölésének beteljesülését: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés és véget ér a bűn, eltörlik a gonoszságot, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és a jövendölés, s felkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg tehát és értsd meg: annak a parancsnak a kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a felkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz, hogy őt megtagadja. A várost és a szentélyt elpusztítja egy nép az eljövendő vezérrel, a vége rombolás, s a háború vége után jön az elhatározott pusztulás. Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldozat és az ételáldozat, a templomban vészt hozó undokság lesz, és véges-végig megmarad a pusztulás". (Dán 9,24-27) Dánielnek ez a hetekről szóló jövendölése adta a zsidóknak a biztos támpontot, hogy a Messiásnak mikor kell eljönnie. A Jézus születésétől kezdődő hetven év közepén hal meg az Úr az emberekért, úgy, hogy megtagadja őt a népe, és ezzel elveszíti kiváltságait. Ennek a hetven évnek végén egy új birodalom hadserege elpusztítja Jeruzsálemet a templommal együtt, és ez a pusztulás a világ végéig megmarad. A második, a babiloni fogság után épült zsidó templom helyén máig muzulmán templom áll. Az Úr Jézus számtalan csodával bizonyította, hogy Dávid Fia, a Messiás-király, keresztáldozata meghozta a megváltást, kiengesztelte az Atyaistent. Harminchét évig végezték a zsidó papok az ószövetségi áldozatokat. Nem akarták elhinni, hogy Isten Jézus által új és örök szövetséget kötött az emberekkel, ennek egyetlen áldozata van: Jézusé. Isten Titus római hadvezér általános rombolásával az események végére pontot tett. „A tények ellen semmit sem érnek az érvek"
Bejegyzések
