Találkozás az élő
Istennel - P. Szabó Ferenc sorozatának 4. része: Élet Jézus Krisztusban
Mivel
Isten saját képmására teremtette (imago Dei), az ember képes Istennel
kapcsolatba lépni („capax Dei”). Képes megismerni és szeretni Istent. Képes
vagyok partnere lenni Istennek, Vele az imában párbeszédet folytatni, Vele
szeretetben egyesülni, az Ő életében részesülni: megistenülni (divinizáció,
theózis). Az Atya örök szeretettel erre választott ki és hívott meg bennünket
Krisztusban már a világ teremtése előtt (Ef 1, 3-10).
A Jézus által hozott Örömhír ez „Isten
örök életet ad nekünk, és ez az élet Fiában van.” (1Jn 5,11) Ha hiszünk
Benne, kegyelmi ajándékként az örök élet lesz osztályrészünk. A
feltámadt Úr Krisztus Szentlelke viszi végbe az új teremtést, a megistenülés
csodáját. A hit út, amelyen járnunk kell, megtenni az igazságot
szeretetben. A keresztény hit, miként minden élet, kibontakozás,
fejlődés.
A keresztény hívő földi zarándoklása mindig a
végső (eszkatologikus) cél és állapot felé feszül, mikor majd megjelenik Jézus
Krisztus dicsősége, és a Szentlélek megtanít bennünket minden igazságra. „Az
Egyház a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, amíg
csak be nem teljesednek benne az Isten igéi” (Dei Verbum, 8).
A keresztény hit tehát élet Krisztusban a
Lélek erejében, Krisztusban, aki a megtestesüléssel az Atyához Utunkká
lett, aki maga az Igazság és az Élet. Még nem teljes látás és
boldog birtoklás: tükör által homályosan látunk. Már Isten gyermekei vagyunk.
Meg vagyunk váltva, de még reménységben élünk, sóhajtozva várjuk a végső
megdicsőülést. Az élő hit a felebaráti szeretet tetteiben gyümölcsözik. Végül
csak a szeretet marad meg. (Vö. 1Kor 13,12-13; Róm 8, 18-30)
Idézek egy szakaszt Teilhard de Chardin Az
Isteni Miliő=Benne élünk c. lelkiségi könyvéből, amely folytatása ez előző
reflexiónak (112-113): „...Az isteni mindenütt-jelenlét Világmindenségünkben a
mindent egyetlen teljességben átfogó Krisztus szervező erőinek hálózata révén
mutatkozik meg. (…) Krisztus (…) sugárközpont ama energiák számára, amelyek a
világmindenséget az ő Emberségén át viszik Istenhez. (…) Mindenütt való
jelenlétet fedezünk föl benne, mert hat ránk, minket önmagához alakítva
Krisztus Testének egységében. A Megtestesülés következtében az isteni
végtelenség a krisztusivá tevő mindenütt-jelenlétté alakult számunkra.
(…) Mindaz a lecsökkentő vagy halálos, amit hittel és szeretettel fogadok el,
folyvást egy kicsit bensőségesebben az ő misztikus Testének
alkotórészecskéjévé formál engem. Bizony igaz, hogy minden dologban Krisztust
építjük vagy pedig Őt viseljük el. Nemcsak az tény, hogy ’akik Istent szeretik,
azoknak minden ’convertuntur in bonum’, javukra válik’ (Róm 8, 28),- de még
világosabban: „convertuntur in Deum’, ’istenivé válik’, sőt teljesen
kifejezetten: ’convertuntur in Christum’, Krisztusba épül be.”
Teilhard de Chardin – látjuk - Szent Pál
Krisztus misztikus Testéről (az Egyházról) szóló allegóriájának realista, kozmikus
értelmezést ad, hangsúlyozva, hogy „különböző ösvényen, de egészen egyszerűen
arra a nagy útra jutottunk, amelyet az Egyház épített az Eucharisztia hódító
kultuszával.” (113)
A következő lapokon Teilhard már összefoglalja,
később pedig jobban megmagyarázza az Eucharisztia „kiterjesztett”
értelmezését. „Mivel az Ostya asszimilálja emberségünket, ezért az
eucharisztikus Átváltoztatás messze túlárad az oltár ostya-kenyérkéjének
Átlényegítésén, és azt ki is egészíti. Lassan-lassan, ellenállhatatlanul hatalmába
ejti a Világmindenséget. (…) Egy másodlagos, általánosított, de igazi
értelemben pedig a világ egésze alakítja ki a szentségi színeket. És a Teremtés
tartama az az idő, amely szükséges ennek a világnak az átszentelésére: ’In
Christo vivimus, movemur et sumus’: Krisztusban élünk, mozgunk és
vagyunk.” [1]
Ferenc pápa az Assisi Szent Ferenc szellemétől ihletett Laudato
sí (Áldott légy!) k. enciklikájának 83. pontjában a feltámadt
Krisztus egyedülálló szerepéről írva magáévá teszi Teilhard de
Chardin vízióját a fejlődő univerzum Ómega-pontjáról.
A 18. jegyzetben kifejezetten rendtársára,
Teilhard de Chardinre hivatkozik, miként pápa elődei, II. János Pál és XVI.
Benedek, akiket ugyanebben a jegyzetben megemlít. Idézem az enciklika 83.
pontját: „A világegyetem útjának célpontja Isten teljessége, amelyet már elért
a feltámadt Krisztus, az egyetemes érlelődés gyújtópontja. Ily módon hozzáadunk
reflexiónkhoz egy újabb érvet, hogy visszautasítsuk az emberi lény minden
despotikus és felelőtlen uralmát más teremtmények felett. A többi teremtmény
végső célja nem mi vagyunk. Mert valamennyien velünk együtt és általunk a közös
célpont, Isten transzcendens teljessége felé tartanak, ahol a feltámadt
Krisztus átkarol és megvilágít mindent. Az értelemmel és szeretettel rendelkező
emberi lényt ugyanis Krisztus teljessége vonzza, és arra hivatott, hogy minden
teremtményt visszavezessen Teremtőjéhez.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése