2019. július 15., hétfő

Találkozás az élő Istennel - P. Szabó Ferenc sorozatának 4. része: Élet Jézus Krisztusban



Találkozás az élő Istennel - P. Szabó Ferenc sorozatának 4. része: Élet Jézus Krisztusban

Mivel Isten saját képmására teremtette (imago Dei), az ember képes Istennel kapcsolatba lépni („capax Dei”). Képes megismerni és szeretni Istent. Képes vagyok partnere lenni Istennek, Vele az imában párbeszédet folytatni, Vele szeretetben egyesülni, az Ő életében részesülni: megistenülni (divinizáció, theózis). Az Atya örök szeretettel erre választott ki és hívott meg bennünket Krisztusban már a világ teremtése előtt (Ef 1, 3-10).

A Jézus által hozott Örömhír ez „Isten örök életet ad nekünk, és ez az élet Fiában van.” (1Jn 5,11) Ha hiszünk Benne, kegyelmi ajándékként az örök élet lesz osztályrészünk.  A feltámadt Úr Krisztus Szentlelke viszi végbe az új teremtést, a megistenülés csodáját. A hit út, amelyen járnunk kell, megtenni az igazságot szeretetben. A keresztény hit, miként minden élet, kibontakozás, fejlődés.
A keresztény hívő földi zarándoklása mindig a végső (eszkatologikus) cél és állapot felé feszül, mikor majd megjelenik Jézus Krisztus dicsősége, és a Szentlélek megtanít bennünket minden igazságra. „Az Egyház a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, amíg csak be nem teljesednek benne az Isten igéi” (Dei Verbum, 8).
A keresztény hit tehát élet Krisztusban a Lélek erejében, Krisztusban, aki a megtestesüléssel az Atyához Utunkká lett, aki maga az Igazság és az Élet. Még nem teljes látás és boldog birtoklás: tükör által homályosan látunk. Már Isten gyermekei vagyunk. Meg vagyunk váltva, de még reménységben élünk, sóhajtozva várjuk a végső megdicsőülést. Az élő hit a felebaráti szeretet tetteiben gyümölcsözik. Végül csak a szeretet marad meg. (Vö. 1Kor 13,12-13; Róm 8, 18-30)
Idézek egy szakaszt Teilhard de Chardin Az Isteni Miliő=Benne élünk c. lelkiségi könyvéből, amely folytatása ez előző reflexiónak (112-113): „...Az isteni mindenütt-jelenlét Világmindenségünkben a mindent egyetlen teljességben átfogó Krisztus szervező erőinek hálózata révén mutatkozik meg. (…) Krisztus (…) sugárközpont ama energiák számára, amelyek a világmindenséget az ő Emberségén át viszik Istenhez. (…) Mindenütt való jelenlétet fedezünk föl benne, mert hat ránk, minket önmagához alakítva Krisztus Testének egységében. A Megtestesülés következtében az isteni végtelenség a krisztusivá tevő mindenütt-jelenlétté alakult számunkra. (…) Mindaz a lecsökkentő vagy halálos, amit hittel és szeretettel fogadok el, folyvást egy kicsit bensőségesebben  az ő misztikus Testének alkotórészecskéjévé formál engem. Bizony igaz, hogy minden dologban Krisztust építjük vagy pedig Őt viseljük el. Nemcsak az tény, hogy ’akik Istent szeretik, azoknak minden ’convertuntur in bonum’, javukra válik’ (Róm 8, 28),- de még világosabban: „convertuntur in Deum’, ’istenivé válik’, sőt teljesen kifejezetten:  ’convertuntur in Christum’, Krisztusba épül be.”
Teilhard de Chardin – látjuk - Szent Pál Krisztus misztikus Testéről (az Egyházról) szóló allegóriájának realista, kozmikus értelmezést ad, hangsúlyozva, hogy „különböző ösvényen, de egészen egyszerűen arra a nagy útra jutottunk, amelyet az Egyház épített az Eucharisztia hódító kultuszával.” (113)
A következő lapokon Teilhard már összefoglalja, később pedig jobban megmagyarázza  az Eucharisztia „kiterjesztett” értelmezését. „Mivel az Ostya asszimilálja emberségünket, ezért az eucharisztikus Átváltoztatás messze túlárad az oltár ostya-kenyérkéjének Átlényegítésén, és azt ki is egészíti. Lassan-lassan, ellenállhatatlanul hatalmába ejti a Világmindenséget. (…) Egy másodlagos, általánosított, de igazi értelemben pedig a világ egésze alakítja ki a szentségi színeket. És a Teremtés tartama az az idő, amely szükséges ennek a világnak az átszentelésére: ’In Christo vivimus, movemur et sumus’: Krisztusban élünk, mozgunk és vagyunk.” [1]
Ferenc pápa az Assisi Szent Ferenc szellemétől ihletett Laudato sí (Áldott légy!) k. enciklikájának  83. pontjában a feltámadt Krisztus egyedülálló szerepéről írva  magáévá teszi Teilhard de Chardin vízióját  a fejlődő univerzum Ómega-pontjáról.
A 18. jegyzetben kifejezetten rendtársára, Teilhard de Chardinre hivatkozik, miként pápa elődei, II. János Pál és XVI. Benedek, akiket ugyanebben a jegyzetben megemlít. Idézem az enciklika 83. pontját: „A világegyetem útjának célpontja Isten teljessége, amelyet már elért a feltámadt Krisztus, az egyetemes érlelődés gyújtópontja. Ily módon hozzáadunk reflexiónkhoz egy újabb érvet, hogy visszautasítsuk az emberi lény minden despotikus és felelőtlen uralmát más teremtmények felett. A többi teremtmény végső célja nem mi vagyunk. Mert valamennyien velünk együtt és általunk a közös célpont, Isten transzcendens teljessége felé tartanak, ahol a feltámadt Krisztus átkarol és megvilágít mindent. Az értelemmel és szeretettel rendelkező emberi lényt ugyanis Krisztus teljessége vonzza, és arra hivatott, hogy minden teremtményt visszavezessen Teremtőjéhez.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése