Évközi tizenötödik hét hétfője

Évközi tizenötödik hét hétfője

Jézus beszédében, amit a mai evangéliumban olvasunk háromszor is szerepel a „nem méltó hozzám” kifejezés. Az első két alkalommal azzal kapcsolatban, hogy Jézust kell mindenkinél jobban szeretnünk, még a családtagjainknál is jobban, különben nem vagyunk méltók hozzá, nem vagyunk méltók arra, hogy az ő követőinek nevezzenek minket. A harmadik alkalommal pedig a kereszthordozás a kijelentés tárgya, tehát mindenben, még a szenvedések vállalásában is hasonlókká kell válnunk a mi Urunkhoz, különben nem vagyunk hozzá méltók.
Jézus tanítványává válni nem hagyomány vagy családi származás kérdése. Gyermekként megkapjuk szüleinktől a vallásos nevelést, megtanuljuk keresztény hitünk igazságait, elsajátítjuk azokat a gyakorlatokat, amelyek a vallásosság elemei, de mindez még nem a mi személyes döntésünk. Krisztus tanítványává akkor válunk, amikor mindezeken túl személyes döntést hozunk, hogy Jézus tanítása és az evangélium igazsága szerint akarunk élni. Felismerjük, hogy szeretetében élni a legnagyobb boldogság számunkra. Felismerjük, hogy nem csupán földi életünk éveire, évtizedeire korlátozódik a vele való élet, hanem halálunk után is Istennel élhetünk örökké. Felismerjük, hogy Krisztus nem önmagáért élt, hanem Atyjának ajánlotta életét minden ember megváltásáért. És felismerjük azt is, hogy nekünk sem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért, másokat szeretve, hogy így életünk végére méltók legyünk arra, hogy Isten befogadjon minket az örök életbe.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!