Ferenc pápa szentmisét mutatott be lampedusai látogatásának 6. évfordulóján
A migránsok elsősorban személyek, és nem csupán társadalmi vagy
migrációs kérdések, akik a globalizált társadalom selejtjét jelképezik –
figyelmeztetett Ferenc pápa. A mi kötelességünk, hogy lehajoljunk a
szegényekhez, az elesettekhez és felemeljük őket.
Július
7-én, 11 órakor a Szent Péter-bazilika katedra oltáránál mutatott be szentmisét
Ferenc pápa, amellyel a dél-olaszországi menekülttáborban tett hat évvel
ezelőtti látogatására emlékezett. A szertartáson mintegy 250 személy vett
részt, migránsok, menekültek és a megmentésükben segédkező emberek.
Létra Isten és az ember között
Homíliáját
a pápa az üdvösség és a megszabadítás témakörére építette. A teremtés könyvéből
fölidézte Jákob történetét, aki Beersebából Háránba tartott, majd egy félreeső
helyen megpihent. Álmában egy létrát látott, mely a földről az égig ért, és
azon Isten angyalai jártak fel és le. (vö. (Ter 28,10-22a) Ez a létra az isteni
és az emberi közötti kapcsolatot jelképezi, amely Krisztus megtestesülésében
valósult meg a történelemben, mint az Atya által felkínált üdvösség és
kinyilatkoztatás szeretetteljes felajánlása. A létra tehát egy allegória az
isteni kezdeményezésről, amely minden emberi megmozdulást megelőz. A bábeli
torony ellentettje, amit az emberek saját erejükből építettek, hogy elérjék az
eget és istenekké váljanak. Ebben az esetben azonban Isten az, aki leszáll, az
Úr az, aki kinyilatkoztatja önmagát, Isten az, aki üdvözít. Az Emmánuel, a
velünk való Isten beteljesíti ígéretét az Úr és az emberiség kölcsönös
összetartozásáról, a megtestesült és irgalmas szeretet jeleként, amelyik
bőségben való életet ad.
Az Úr a mi erősségünk a próbatétel idején
Látva
ezt a kinyilatkoztatást, Jákob rábízza magát az Úrra, hála és imádat tölti el
lelkét, ami az üdvtörténet fontos pillanata. Azt kéri az Úrtól, hogy óvja meg
őt a nehéz úton, ami rá vár és azt mondja: „az Úr lesz az én Istenem”
(Ter 28,21). A pátriárka szavait visszhangozza a zsoltáros, amikor azt mondja: „Uram,
Istenem, tebenned bízom”. Ő a mi menedékünk és a mi erősségünk, pajzsunk és
vértünk, horgony a próbatétel idején. Az Úr oltalmat nyújt a híveknek, akik
hozzá fohászkodnak a viszontagságokban. Imádságunk még tisztább lesz ilyenkor,
amikor rájövünk, hogy az élet nyújtotta bizonyosságaink keveset érnek, és nem
marad más nekünk, csak Isten. Csak Isten tárja ki a mennyországot a földön
élőknek. Csak Isten üdvözít.
Jézus megszabadító ereje
Ez a
teljes és maradéktalan ráhagyatkozás az, ami közös a zsinagóga vezetőjében és
az evangéliumi vérfolyásos beteg asszonyban (vö. Mt 9,18-26). Mindkét történet
a megszabadulásról szól: odalépnek Jézushoz, hogy tőle nyerjék el azt, amit
senki más nem adhat meg nekik. Meg akarnak szabadulni a betegségtől és a
haláltól. Egyfelől a város egyik elöljárójának lányáról van szó, a másik
esetben pedig egy olyan betegségtől szenvedő asszonyról, ami miatt ő
kitaszított, kirekesztett, tisztátalannak tartott személy. Jézus azonban nem
tesz különbséget: a megszabadítást nagylelkűen adja mindkettőnek. A szükség
helyezi a nőt és a lányt is az utolsók közé, akiket szeretni és felemelni kell.
Szeressük és emeljük föl a legutolsókat
Jézus
feltárja tanítványainak az utolsók iránti megkülönböztetett figyelem
szükségességét. Őket kell tenni a szeretetcselekedet első helyeire. Nagyon sok
ma a szegény ember, ahogy Szent II. János Pál írta: a szegénység összetett
dimenzióiban élők, az elnyomottak, a kirekesztettek, az idősek, a betegek, a kicsinyek,
mindazok, akiket utolsókként kezelnek a társadalomban. Lampedusai látogatásának
hatodik évfordulóján Ferenc pápa megemlékezett az utolsókról, akik nap mint nap
kiáltanak az Úrhoz, hogy megszabaduljanak az őket sújtó rossztól. Az utolsók,
akiket becsaptak és hagytak meghalni a sivatagban; akiket megkínoznak,
megerőszakolnak a fogolytáborokban; akik szembeszállnak a könyörtelen tenger
hullámaival; akiket a befogadótáborokban hagynak olyan sokáig, hogy azt már nem
lehet átmenetinek nevezni. Ők csupán néhány ember azok közül, akiket Jézus
kérésére szeretnünk és felemelnünk kell.
Nemcsak társadalmi és migrációs kérdés
Sajnos
városaink egisztenciális perifériáit sűrűn lakják a kiselejtezett,
kirekesztett, elnyomott emberek, akiket diszkriminálnak, kihasználnak, magukra
hagynak, akik szegények, és szenvednek. A nyolc boldogság szellemében arra
kaptunk meghívást, hogy vigaszt adjunk gyötrődésükre, irgalmat nyújtsunk nekik.
Lakassuk jól igazságszomjukat, éreztessük meg velük Isten szerető atyaiságát,
mutassuk meg nekik az utat a mennyek országába. Személyek ők, nemcsak
társadalmi vagy migrációs kérdésekről van szó! Nemcsak migránsokról van szó! –
ismételte a pápa. A migránsok elsősorban emberi személyek, akik ma a
globalizált társadalmak valamennyi selejtjének jelképei.
Segíteni kell a leggyengébbeket
Önkéntelenül
is visszagondolunk Jákob létrájára – folytatta homíliáját a pápa. Jézus
Krisztusban a föld és az ég közötti összeköttetés biztosított és mindenki
számára hozzáférhető. Ahhoz azonban, hogy fölmenjünk a létra fokain,
erőfeszítés, fáradság és kegyelem szükséges. A leggyengébbeket és
legkiszolgáltatottabbakat segíteni kell. Jó lenne, ha mi lehetnénk az angyalok,
akik le-föl járnak a létrán, fölkarolva a kicsinyeket, a sántákat, a betegeket,
a kitaszítottakat. Az utolsókat, akik különben hátra maradnának és csak a föld
nyomorúságait látnák anélkül, hogy már most észrevennék az ég fénysugarait.
Az emberség, a hála és a szolidaritás szép jele
Nagy a
felelősség, ami alól senki nem vonhatja ki magát, ha véghez akarja vinni az
üdvösség és a megszabadítás küldetését, amihez maga az Úr kérte az
együttműködésünket. Tudom, hogy sokan közületek csak néhány hónapja érkeztek,
és máris segítitek az azóta érkezett testvéreiteket. Meg akarom köszönni nektek
az emberség, a hála és a szolidaritás e szép jelét – mondta végül a lampedusai
látogatására emlékező szentmisén Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése