Évközi tizennegyedik hét hétfője
Két
csodát kapcsol össze a mai evangéliumi részlet. Az egyik a kafarnaumi
zsinagógai elöljáró leányának a feltámasztása, akinek nevét Máté evangélista
nem említi meg, de nyilvánvalóan arról a személyről van szó, akit Márk is és
Lukács is Jairusnak nevez. A másik csoda pedig egy vérfolyásban szenvedő
asszony meggyógyítása.
Az elöljáró jól ismerhette Jézust, aki gyakran időzött Kafarnaum városában és szombatonként részt vett az istentiszteleten. Talán személyesen is megtapasztalta városukban az Úr gyógyító képességét és hallhatott arról, hogy másutt milyen rendkívüli dolgokat tett. Az asszony szintén nem ismeretlenül közeledik Jézushoz. Neki is tudomása van arról, hogy milyen rendkívüli tettekre képes Jézus, különben nem gondolta volna azt, hogy akár a ruhája megérintésétől is gyógyulást nyerhet. A leírásból úgy tűnik, hogy mindketten Jézusban látják az egyetlen reményt. Az elöljáró nem reményvesztetten, nem helyzetébe beletörődve járul Jézushoz és így kéri segítségét: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Mekkora bizalom és milyen nagy hit van a kérés mögött! Az asszony gondolatai és cselekedete szintén azt tanúsítják, hogy nem gondolja megváltoztathatatlannak helyzetét, bízik abban, hogy betegségéből meggyógyulhat.
Az Úr segítsége nem késlekedik, feltámasztja a lányt és az asszony betegsége is megszűnik. A csoda mindkét esetben a hitnek és a bizalomnak a jutalma.
© Horváth István Sándor
Az elöljáró jól ismerhette Jézust, aki gyakran időzött Kafarnaum városában és szombatonként részt vett az istentiszteleten. Talán személyesen is megtapasztalta városukban az Úr gyógyító képességét és hallhatott arról, hogy másutt milyen rendkívüli dolgokat tett. Az asszony szintén nem ismeretlenül közeledik Jézushoz. Neki is tudomása van arról, hogy milyen rendkívüli tettekre képes Jézus, különben nem gondolta volna azt, hogy akár a ruhája megérintésétől is gyógyulást nyerhet. A leírásból úgy tűnik, hogy mindketten Jézusban látják az egyetlen reményt. Az elöljáró nem reményvesztetten, nem helyzetébe beletörődve járul Jézushoz és így kéri segítségét: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Mekkora bizalom és milyen nagy hit van a kérés mögött! Az asszony gondolatai és cselekedete szintén azt tanúsítják, hogy nem gondolja megváltoztathatatlannak helyzetét, bízik abban, hogy betegségéből meggyógyulhat.
Az Úr segítsége nem késlekedik, feltámasztja a lányt és az asszony betegsége is megszűnik. A csoda mindkét esetben a hitnek és a bizalomnak a jutalma.
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése