A béke ünnepe – Böjte Csaba mutatott be szentmisét a moldvai csángóknak Bákóban
A jászvásári egyházmegye területén élő moldvai csángó magyarok január óta minden hónap utolsó vasárnapján anyanyelvükön ünnepelhetnek szentmisét a bákói Szent Miklós-templomban. Július 28-án a közösségben szolgáló lelkipásztorok meghívására Böjte Csaba ferences szerzetes celebrált szentmisét és mondott szentbeszédet.
Nagyon
messziről érkezünk erre a különleges ünnepre, a Gyimeseken, az ezeréves határon
túl fekvő Bákóba. Belépve a Szent Miklós tiszteletére szentelt kis templomba,
szentségimádásba csöppenünk. A padok tele fejkendős asszonyokkal, s amit
hallunk, épp olyan gyönyörű, mint a látvány. „Tebenned van reményünk, életünk
és épségünk. Egyedül csak téged kérünk, légy segítségünk.” Szól az ének az
Oltáriszentség előtt, de nem is szól, hanem zeng. Nem is lehet szavakkal
kifejezni, amit tapasztalunk. Még a mise kezdete előtt felhangzik a Szűz
Mária tiszteletére kezdetű szép csángó népdal is. Ebben azt kérik
ezek a templomfalakat zengető éneklők, hogy drágalátos szent kezével ölelje
őket keblére a Szűzanya.
Az
olvasmány arról szól, hogy Szodoma és Gomorra bűne égbe kiált. Arra gondolok,
hogy itt most az imádság kiált az égbe. A válaszos zsoltárban felhangzó
könyörgés pedig éppen ehhez a gondolathoz kapcsolódik: „Amely napon hozzád
kiáltok, hallgass meg engem, Istenem!”
Az
evangéliumi szakaszban a tanítványok arra kérik Jézust, hogy tanítsa meg őket
imádkozni. Az Úr pedig megtanítja őket arra az imádságra, ami azóta is
szakadatlanul hangzik a Krisztust követők ajkáról.
Böjte
Csaba arról elmélkedik, hogy vajon mit is kérünk a Miatyánk e kérésével:
„Jöjjön el a te országod.” Szemléletes példát hallunk. Képzeljük csak el, amint
az Egyiptomból hazatérő Szent Család betoppan Szent Annához. Hogy örvend Anna
az unokájának! Asztalt terít, körülülik mind, az Isten az emberek között, és
beszélgetnek. És Anna mondja: „József, mesélj!” Milyen szép ez! Az Isten
országa valami ilyesmit jelent: egy asztalhoz ülünk, bizalommal, szeretettel,
mondja Csaba testvér, s hozzáteszi: itt, Romániában is, magyaroknak és
románoknak így kell együtt építeni Isten országát.
Aztán
egy történet következik, Csaba testvér felidézi, hogy néhány éve
Sepsiszentgyörgyre hívták, ahol egymásnak feszült román és magyar. Nem tudta,
mit mondhatna egy ilyen helyzetben, csak az Úr ígérete járt a fejében: majd
abban az órában eszetekbe juttatom… Uram, ez az az óra, mondogatta, és akkor
mintha hallotta volna: egyetlen parancsot adtam, az a dolgod, hogy szeress. És
akkor így szólt, ott, a két sorfal között állva: „Drága jó székely atyafiak!
Aki nem tudja a vele együtt élő román embert tisztelni, szeretni, az nem jó
keresztény, az nem jó magyar, az nem Erdély javát akarja.” S fordítva ugyanígy:
„Aki nem tudja a vele együtt élő magyar embert tisztelni, szeretni, az nem jó
keresztény, az nem jó román, az nem Erdély javát akarja.” Aztán elmondták a
Miatyánkot, előbb magyarul, majd románul.
Egy
fiatal lány történetét is megismerjük. Mihaela Déván nevelkedett, a Szent
Ferenc Alapítvány otthonában. Felnőve ott maradt, hogy nevelőként ő is
segítsen, ahogy rajta segítettek. Ekkor talált rá az édesapjára, de először nem
tudott örülni, csak keserűség volt a szívében, amiért elhagyta őt egészen kicsi
korában. Böjte Csabához fordult ezzel a fájdalommal, s ő arra biztatta, hogy ne
adja fel. Mihaela felismerte, hogy egymás bűneiért is lehetséges a vezeklés. S
egy hosszú, sok fáradsággal járó utat vállalt az édesapjáért. Mikor a végére
ért, ki tudta mondani, hogy megbocsátott. „Mindig lehetséges az újrakezdés.
Mindig lehetséges a megbocsátás. Itt, Moldvában is. Dicsérjük Istent, épüljön
az ő szép országa! Én hiszem, hogy van remény! Mihaela legyen a példakép” –
mondja a ferences szónok. Aztán azt kéri, hogy aki hisz abban, hogy van
kiengesztelődés, az álljon fel. „Na lássuk!” S amikor mindenki áll már a
templomban, akkor boldogan szól: „Létrejött a béke! Isten szent színe előtt.”
Add meg,
Urunk, hogy hinni tudjunk abban, hogy föl tudjuk építeni szereteted országát.
Ne hibáinkat, a történelemben egymás ellen elkövetett bűneinket nézzed, hanem
jó szándékunkat, hogy békében akarunk továbbmenni. Ilyen könyörgések hangzanak
el a szentmise további részében.
A végén,
az áldás előtt egy igen messziről, a nyugati végekről a keleti végekre érkezett
domonkos atya a rózsafüzér imádkozására és az imádságban való kitartásra
biztat. Csaba testvér pedig meghívja a csángókat Budapestre, a nemzetközi
eucharisztikus kongresszusra.
A
különleges ünneplés ugyanúgy zárul, ahogyan kezdődött: a templomot egészen
megtöltő, szépen zengő énekszóval. Augusztus végén majd újra magyar nyelven
ünneplik a szentmisét a moldvai csángók Bákóban.
* * *
Rövid
erdélyi és moldvai tartózkodásunk élményei között a csángókkal ünnepelt
szentmise mellett ott van a hétfő reggeli szentmise a csíksomlyói
kegytemplomban; ott a lujzikalagori röpke megálló, a találkozások a gyimesi
puliszka és a bákói ebéd mellett.
Gyimesbükkben
ellátogattunk a Vigasztaló Szentlélek Gyermekvédelmi Központba, Bákóban az egy
éve működő csángó magyar kollégiumba, Csíksomlyón a Szent István Otthonba.
Mindhárom intézmény a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozik.
Lujzikalagorban,
ebben a nagy csángó faluban odaérkeztünkkor mindenfelől csángó asszonyok
igyekeztek a templom felé. Egyikükkel szóba is elegyedtünk, megtudtuk,
rózsafüzért imádkozni mennek. Eduard, a Gyulafehérváron tanuló, de most
vakáción otthon tartózkodó csángó fiú is barátsággal fogadott minket. Ő jól tud
magyarul, de a generációjában a legtöbben nem, mondja. Viszont vannak most már
tanárok ott, a faluban, akik az iskola után, délutánonként magyarul
olvasni-írni tanítják a gyerekeket. A bákói magyar mise is fontos. Eduard is
ott volt. Legközelebb talán a most a templom felé igyekvő magyar anyanyelvű
asszonyok közül is ott lesznek néhányan. Hiszen itt, Lujzikalagorban románul
imádkozzák a rózsafüzért és románul ünneplik a szentmisét. Így volt ez egész
életükben.
A római
katolikus vallású, mélyen hívő moldvai csángók helyzete, története igen
összetett, mélyre, régre kell visszamenni az időben, ha meg akarjuk érteni
valamelyest a jelent. A katolikus vagy a néprajzi lexikonok rövid szócikkeiben
olvasva történetükről, arról, hogy az elmúlt évszázadokban kik és milyen
okokból akarták elrománosodásukat, s hallva a 20. századi megpróbáltatásaikról
(Csaba testvér beszélt nekünk a II. világháború alatti szenvedéseikről, a
fenyegetettségről, a kilátástalanságról, amiben éltek), csodának tetszik, hogy
van még moldvai csángó, aki magyarul beszél. De hiszen több tízezren vannak.
A
moldvai Magyarfaluból származó költő, néprajzkutató, Iancu Laura úgy
fogalmazott egy, a Vigiliában 2013-ban megjelent interjúban, hogy ha Istennek
terve van ezzel a népcsoporttal, akkor nem kell félni a jövőtől. „Úgy érzem,
Istennél van a labda” – mondta. A magyar nyelvű szentmise is a terv része
lehet. A moldvai csángók kértek, s most kaptak. Az a bizonyos labda mindig
Istennél van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése