Ferenc pápa a panamai Irgalmas Szamaritánus Otthonban: Itt újjászületések történnek!
Január 27-én délután, az ifjúsági világtalálkozó utolsó napján a Szentatya ellátogatott az Irgalmas Szamaritánus Otthonba, ahol AIDS-beteg, kábítószerfüggő, a társadalom peremére sodródott fiatalokat segítenek abban, hogy újraszülessenek. A Szentatya a vasárnapi Úrangyalát is itt imádkozta el.
Kedves
fiatalok, tisztelt igazgatók, pasztorális és egyéb munkatársak, kedves
barátaim!
Köszönöm
Domingo atyának a szavakat, amelyeket mindnyájatok nevében hozzám intézett.
Szerettem volna találkozni veletek, akik itt vagytok az Irgalmas Szamaritánus
Otthonban, és a többi fiatallal, akik a II. János Pál Központban, a Szeretet
Nővéreinek Szent József Otthonában, a „Szeretet Házában”, valamint a Jesús
Kkottonngae Testvérei Kongregáció Otthonában éltek. Az, hogy ma veletek
lehetek, alapot ad, hogy megújítsam reményemet. Köszönöm, hogy lehetővé
teszitek ezt nekem!
Amikor
készültem erre a találkozóra, elolvashattam az otthon egyik tagjának
tanúságtételét, amely szíven ütött, mert ezt írta: „Itt újraszülettem.” Ez az
otthon, és az összes központ, melyet képviseltek, ennek az új életnek a jele,
amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. Könnyű megerősíteni a testvérek hitét,
amikor azt látja az ember, hogy sebeket kenegetnek, reményt táplálnak és hitre
bátorítanak. Itt nem csak azok születnek újjá, akiket otthonaitok „első
kedvezményezettjeinek” nevezhetünk; itt az Egyház és a hit állandóan születnek,
és állandóan újjászületnek a szeretet által.
Akkor
kezdünk újjászületni, amikor a Szentlélek szemeket ajándékoz nekünk, hogy ne
csak szomszédainknak lássuk a többieket, ahogyan Domingo atya mondta nekünk –
pedig már az is sokat jelent –, hanem felebarátainknak. Felebarátnak látni a
többieket.
Az
evangélium elmondja, hogy egy alkalommal Jézust megkérdezték: ki az én felebarátom?
(Lk 10,29). Ő nem elméletekkel válaszolt, nem is egy szép, fennkölt szónoklatot
tartott, hanem egy példázatot mondott – az irgalmas szamaritánusét –, a valós
élet egyik konkrét példáját, amelyet mindannyian jól ismertek és meg is éltek.
A felebarát egy személy, egy arc, amellyel az úton találkozunk, és amelynek
engedjük, hogy kimozdítson bennünket, engedjük, hogy meghasson bennünket:
kimozdít gondolkodási sémáinkból és prioritásainkból, és mélyen meghat azzal,
amit az az ember megél, hogy helyet és teret adjunk neki utunk során. Így
értette ezt az irgalmas szamaritánus, amikor észrevette az embert, akit
félholtan ott hagytak az út szélén, de nemcsak néhány útonálló hagyta ott,
hanem egy pap és egy levita közönye is, akik nem siettek segítségére, és amint
tudjátok, a közöny is öl, megsebez és megöl. Az előbbiek néhány nyomorult
pénzérméért, az utóbbiak a beszennyeződéstől való félelemből, társadalmi
megvetésből vagy undor miatt gond nélkül otthagyták azt az embert az út szélén.
Az irgalmas szamaritánus, mint az összes házatok, megmutatja nekünk, hogy a
felebarát elsősorban egy személy, valaki, konkrét arccal, valódi arccal, és nem
valami, amit átugorhatunk vagy figyelmen kívül hagyhatunk, bármilyen helyzetben
legyen is. Olyan arc, amely sok esetben szenvedő és figyelmen kívül hagyott
emberségünket tárja fel.
A
felebarát egy arc, amely szépen összezavarja az életet, mert emlékeztet arra és
annak útjára helyez bennünket, ami valóban fontos, és megszabadít attól, hogy
triviálisnak vagy feleslegesnek tartsuk Krisztus-követésünket.
Itt
állva megérinthetjük az Egyház csendes és anyai arcát, az Egyházét, amely képes
profetizálni, képes otthont, közösséget teremteni. Az Egyház arcát, amely
általában nem látszódik, észrevétlen marad, mégis Isten konkrét irgalmasságának
és gyengédségének a jele, az életünkben ma működő feltámadás jó hírének élő
jele.
Az
otthonteremtés családteremtés: megtanuljuk, hogy függetlenül a hasznossági vagy
funkcionális szempontoktól egynek érezzük magunkat a többiekkel, olyannyira
egynek, hogy az életet egy kissé emberibbnek érezzük. Az otthonteremtés annak
lehetővé tétele, hogy a prófécia testet öltsön, óráinkat és napjainkat pedig
kevésbé barátságtalanná, kevésbé közömbössé és kevésbé anonimmá teszi. Olyan
kapcsolatok létrehozása, amelyeket egyszerű, mindennapi, mindenki által
megvalósítható gesztusokkal építünk. Egy otthonnak, mindannyian jól tudjuk,
mindenki együttműködésére szüksége van. Senki sem lehet közömbös vagy idegen,
hiszen mindenki szükséges építőkő az építéshez. Ez megkívánja, hogy kérjük az
Urat, adja meg nekünk a kegyelmet, hogy megtanuljunk türelmesnek lenni,
megtanuljunk megbocsátani egymásnak, megtanuljunk mindennap újrakezdeni. És
hányszor kell megbocsátanunk vagy újrakezdenünk? Hetvenszer hétszer,
valahányszor szükséges. Erős kapcsolatok létrehozása bizalmat követel, amelyet
a nap mint nap gyakorolt türelem és megbocsátás táplál.
És így
létrejön a csoda, annak megtapasztalása, hogy itt az ember újjászületik, itt
mindannyian újjászületünk, mert erősen érezzük Isten simogatását, amely
lehetővé teszi, hogy egy emberibb és így istenibb világot álmodjunk.
Köszönöm
mindnyájatok példamutatását és nagylelkűségét. Köszönet intézményeiteknek, az
önkénteseknek és a jótevőknek. Köszönet mindazoknak, akik lehetővé teszik, hogy
Isten szeretete mind konkrétabbá, valóságosabbá váljon, a körülöttünk élő
emberek szemébe nézve és felebarátként ismerve el egymást.
Most
elimádkozzuk az Úrangyalát, a mi anyánkra, a Szent Szűzre bízlak benneteket.
Kérjük tőle, hogy mint jó anya, aki ismeri a gyengédséget és felebaráti érzést,
tanítson meg figyelni arra, hogy mindennap felfedezzük, ki a felebarátunk, és
bátorítson bennünket arra, hogy gyorsan segítségére siessünk, és így otthont
adhassunk neki, ölelést, ahol menedéket és testvéri szeretetet talál. Olyan
küldetés ez, amelyre mindannyian meghívást kaptunk.
Arra
hívlak most benneteket, hogy helyezzétek köpenye alá összes gondotokat, összes
szükségeteket, fájdalmaitokat, sebeiteket, hogy irgalmas szamaritánusként
hozzánk lépjen és segítsen bennünket anyaságával, gyengédségével, anyai
mosolyával.
[Az Úr
angyala…]
A
Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
Kedves
testvéreim!
Ma
tartjuk a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját. Elevenen kell
tartanunk a múlt emlékét, a múltbeli tragédiák emlékét, és meg kell tanulnunk a
történelem fekete lapjaiból, hogy soha többé ne kövessük el ugyanazokat a
hibákat. Továbbra is fáradhatatlanul igyekezzünk ápolni az igazságosságot, előmozdítani
az összhangot és támogatni az integrációt, hogy a béke eszközei és egy jobb
világ építői legyünk.
Szeretném
kifejezni szomorúságomat a tragédiák miatt, amelyek a brazil Minas Gerais
államot és a mexikói Hidalgo államot sújtották. Isten irgalmába ajánlom az
összes elhunytat, imádkozom a sebesültekért, és kifejezem szeretetemet és a
lelki közelségemet családjaikhoz és az egész népességhez.
Itt,
Panamában sokat gondoltam a venezuelai népre, amelyhez különösen közel érzem
magam ezekben a napokban. Látva a súlyos helyzetet, amelyen keresztülmegy,
kérem az Urat, hogy igazságos és békés megoldást keressenek és találjanak a
válság leküzdésére, tiszteletben tartva az emberi jogokat, és kizárólag az
ország összes lakosának javát kívánva. Arra hívlak benneteket, hogy ti is
imádkozzatok, és ajánljuk ezt a közbenjáró imát a coromotói Szűzanyának,
Venezuela pártfogójának oltalmába.
Krisztusnak
és a Szűznek ajánljuk a vasárnap a Fülöp-szigeteken, a jolói székesegyházban, a
szentmise közben elkövetett terrortámadás áldozatait. Ismét határozottan
elutasítom ezt az erőszakos cselekményt, amely ismét gyászra kényszeríti az
ottani keresztény közösséget, és imádkozom az Úrhoz a halottakért és a
sebesültekért. Az Úr, a béke fejedelme térítse meg az erőszakosok szívét, és
adjon a térség lakóinak békés együttélést.
És ma,
az ifjúsági világtalálkozó utolsó napján, a mise felajánlási adományai között
vittek egy listát, húsz fiatal nevét, akik nem tudhatták meg, hogyan zajlik az
ifjúsági világtalálkozó, nem láthatták a televízióban, nem hallhatták a
rádióban, mert ezeket a fiatalokat, a „General Francisco de Paula Santander”
kadétiskolájának diákjait Kolumbiában meggyilkolta a terrorista
gyűlölet. Ezek a fiatalok felajánlott adományok voltak a misében, és rájuk
emlékezve hadd mondjam ki mindegyikük nevét ebben az Angelusban, és mindenki
[aki itt van] a szívében, de hangosan, a maga szívében mondja ki azt a szót,
amelyet az ilyen intézmények szoktak mondani, amikor megneveznek egy halottat:
„Jelen.” Legyenek jelen Isten előtt: Luis Alfonso Mosquera Murillo kadét; Óscar
Javier Saavedra Camacho kadét; Jonathan Efraín Suescún García kadét; Juan
Felipe Manjarrés Contreras kadét; Juan Diego Ayala Anzola kadét; Juan David
Rodas Agudelo kadét; Diego Alejandro Pérez Alarcón kadét; Jonathan Heyner León
Torres kadét; Allan Paul Bayona Barreto kadét; Diego Alejandro Molina Peláez
kadét; Carlos Daniel Campaña Huertas kadét; Diego Fernando Martínez Galvis
kadét; Juan Esteban Marulanda Orozco kadét; César Alberto Ojeda Gómez kadét;
Cristian Fabián González Portilla kadét; Fernando Alonso Iriarte Agresoth
kadét; Érika Sofía Chicó Vallejo kadét; Cristian Camilo Maquilón Martínez
kadét; Steven Rolando Prada Riaño kadét; Iván René Muñoz Parra kadét. Kérünk,
Urunk, adj nekik békét, és a kolumbiai népnek is adj békét! Ámen.
[Áldás.]
Ismét
köszönetet mondok nektek azért, amit itt tesztek: nagy és gyönyörű! Isten
áldjon meg benneteket, és imádkozzatok értem! Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése