2018. december 22., szombat

Advent harmadik hetének szombatja



Advent harmadik hetének szombatja


A tegnapi evangéliumban a két, áldott állapotban lévő asszony, Erzsébet és Mária boldog találkozásáról olvastunk. Erzsébet a Szentlélekkel eltelve köszönti Máriát, áldottnak nevezve őt és születendő gyermekét. Elmondja, hogy méhében a gyermek is felujjongott. Így köszöntötte János, az előfutár a megváltó Jézust. Erzsébet így fejezi be szavait: „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” (Lk 1,45). Természetesen Máriára vonatkozik ez a kijelentés, aki hitt az isteni üzenetben, hogy szüzessége ellenére is gyermeke fog születni. Ugyanakkor mindazokra is vonatkozik, akik az üdvtörténet során hittel fogadják Isten velük kapcsolatos szándékát, hittel indulnak el Istentől kapott hivatásuk útján és hittel várják Isten ígéreteinek megvalósulását.
E köszöntés után szólal meg Mária, aki valójában nem is Erzsébet köszöntését viszonozza, hanem Istent dicsőíti a megváltásért az egész emberiség nevében. Ezt a dicsőítő imát olvassuk a mai evangéliumban. Mária magasztaló imája ószövetségi idézeteket és utalásokat tartalmaz a Megváltó jövetelét hirdető prófétai jövendölésekből. Az isteni irgalmasság dicséretének és az irgalmasságért hálaadásnak is mondhatjuk ezt az imát. Jézus világrajötte a mennyei Atya végtelen irgalmának jele. Ő ugyanis nem szeretné, ha szeretetből alkotott teremtménye, az ember elvesszen bűnei miatt. Isten megment, megszabadít, megvált minket. Ezért küldi el Fiát, aki feláldozza magát a kereszten az egész emberiség megváltásáért, minden ember üdvösségéért.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése