Krisztus Vére, az irgalmasság folyama
üdvözíts minket!
Úgy
gondolom, hogy a boldogság és a szenvedés együtt jár. Ugyanakkor, ne ott
keressem a boldogságot, ahol a szenvedést kell elfogadnom. És abban fogadjam el
a szenvedést, amit Isten kér el tőlem. Azért a boldogságért, amire Nála lehet
majd részem, ha a szenvedésében már osztoztam! De, azért az sem mellékes, hogy
a szenvedést úgy éljem meg, mint közbenjárást felajánlva, odanyújtva Istennek,
közösségre lépve Krisztus szenvedésével. Azt át kell éreznem, hogy az a
szenvedés, ami rám hárul, annak része csupán, amit ugyanabban a dologban és
ugyanabban az értelemben, talán egy időben velem, Isten is megszenvedni kész,
és kénytelen. Így élhetem meg azt, hogy Istenem szentségi létének része vagyok
itt és most, ebben a bűnös, esendő és töredékes, együgyű és kétkedő testemben!
De,
mit gondoljak a boldogságról? Ha valóban olyan dolognak tartom a boldogságot,
ami a teljesség része, akkor ne is keressem, ne is akarjam itt, ezen a világon
elérni, vagy megszerezni magamnak. Egyrészt, nem megszerezhető, amiért a
teljességben részesülni sem érdem, hanem ajándék lehet számomra. Másrészt, a
teljességnek az ízére rálelni is már elég lehet abban a közegben, mely eleve
töredékes, nem állandó, éppen ezért nem lehet a teljesség maga! A teljesség
örök, abban a változás az, hogy részemmé lehet, vagy pontosabban részesülhetek
benne! Önámítás, ha ebben az életállapotomban a boldogságra rá lelni akarok.
Pio
atyával vallom, Péter szavainak erejét: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon a
perzselő szorongatásokon, amelyek megpróbáltatásul érnek benneteket, mintha
valami hallatlan dolog esett volna veletek. Inkább örüljetek, hogy részetek
lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva
örvendezzetek.” [Pét 4,12-13]
Pio
atya két gondolata vezetett el erre a felismerésre:
»A
szeretet olyan, mint egy törékeny virág, őrizd magadban ezt a csodálatos
szépséget. Tégy jót mindenkivel, és sose engedd, hogy bármi is veszélyeztesse
ezt a legfőbb erényt a szívedben.«
»Gyötrődöm,
a fájdalomba bele betegszik a lelkem! Tévelygek, teljesen összezavarodtam,
lépése elvesznek a sötétségben, sodródom a káoszban erőtlenül. Képtelen vagyok
összeszedni magam, darabjaira hull minden ...«
„Mennyei
Atyám, múltamat irgalmadra, jelenemet szeretetedbe ajánlom, jövőmet
gondviselésedre bízom.” (Pio atya) Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése