Évközi huszonhatodik hét hétfője

Évközi huszonhatodik hét hétfője

A Szentírás a kezdetektől fogva hirdeti, hogy az igazán értékes dolgokat, életünk leginkább megbecsülendő kincseit nem kiverekedjük magunknak, nem megharcolunk érte és nem erőszakkal szerezzük meg, hanem ajándékként, jutalomként kapjuk. Sok mindenért meg kell küzdenünk az életben és nem várhatjuk azt, hogy minden jóban ingyen, munka nélkül részesüljünk, de ami igazán értékes az életünkben, azt Isten adományaként kapjuk.
Mindezek fényében nem sok értelme van az emberek egymás közti versengésének. Az apostolok azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. És mi is feltehetjük a kérdést: ki a nagyobb ember? De mi értelme van ennek a kérdésnek? Miért akarnánk a másik ember fölé kerülni? És miért akarnánk őt magunknál kisebbnek látni? Isten mindannyiunkra úgy tekint, mint gyermekeire és nem tesz különbséget az emberek között. Jóságát és szeretetét mindenki felé kimutatja. A gyermek azért lehet példa a keresztény ember számára, mert elfogadja szülei gondoskodását, törődését. Nem törtet, nem tülekszik, nem akar mások elé kerülni, hanem elfogadó és engedelmes. Ezzel a lelkülettel fogadjunk mindent, amit Isten ad nekünk. Így valósul meg bennünk és növekszik általunk az Isten országa.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, Uram, Teremtőm és Megváltóm, újítsd meg ma bensőmben Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába, mint újszülöttet, hogy örvendve hirdessem az ígéret fiaival: elnyertem kegyelmed árán, amit a természet nem adott meg.