A SZERETET ISTENE
elmélkedés harmadik rész
A hitünk leglényegesebb tanítása: „Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született” (1Jn 5,1a) a kereszténységnek ez az alapja: az Isten Van. Az előkészítés a teljes kinyilatkoztatásra az ószövetségi isteni üzenet. Ezt a Biblia első fejezetei nyilvánvaló tényként említik.„Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) Addig csak üresség és sötétség volt tapasztalható az ószövetségi választott nép Istentől küldött vezetője, Mózes tanúsága szerint. Ezt a tényt ő megtapasztalta a Sínai hegyen, mert a biztos tudás mindig érzéki tapasztalattal kezdődik: „Semmi tudás (igazolt ismeret) nincs az értelemben, hacsak előbb nincs róla érzéki tapasztalatunk” (Filozófiai alaptétel) a teremtés azt jelenti, hogy Isten létet ad valaminek. Mózes már találkozott Istennel a Sínai hegy közelében, amikor a lánggal égő, de el nem hamvadó csipkebokor titkát akarta meglesni. Ezután néhány hónapra népével együtt vonult ki Egyiptomból. Közvetítésével sok óriási csodát művelt a fáraó előtt, míg végre elengedte Ábrahám utódait.(Kiv 1-14. fejezet) Ezek tehát Isten létét, a mindenhatóságát igazoló tények. A Sínai hegyen kapott élmények a semmi helyén megteremtett csillagvilág kialakítása és az emberiség őstörténete tehát látomásban és hallomásban kincse lett a látnoknak, könyvéből pedig mindent átélhetünk mi is. Az egy, mindentudó és mindenható Isten léte tehát közismert volt Mózes és a milliós nagyságrendű Ábrahám-utódok előtt. A nép az észlelt élmények alatt rettenetesen félt Istentől. Nincs mit csodálkoznunk eme félelem olvastán. Mindjárt az első emberpár gyermeki rajongással szerette Teremtőjét, hiszen amikor testüket kialakította a meglévő anyagokból (Ter 1,26-31 és 2,7-25), majd a lelküket megteremtette és az élettelen test azonnal életre kelt, óriási örömükre megkapták Istentől a föld-bolygót és a felületén a gazdálkodás lehetőségét, maguk és majdani utódaik bőséges táplálékának megtermeléséhez, mindezért nagyon hálásak voltak. A napi munka után bensőséges. Családi hangulatú társalgás, magas fokú művelődés is csak növelte boldogságukat. Tudták azt is, hogy őket már a lélekteremtés pillanatában megajándékozta az Úr a megszentelő kegyelemmel, amivel fogadott gyermekeivé és a mennyország örököseivé avatta őket. Ugyanezt a mennyei rangot ígérte meg születendő gyermekeiknek és azok utódainak is. Közben azonban felhívta figyelmüket, hogy a földi életet arra kell felhasználniuk, hogy növeljék önmagukban az istenszeretetet és az emberi életük is egyre tökéletesedő emberszeretetben gyarapodjék. Adott nekik feladatot is, hogy az engedelmességben naponta erősödjenek:”A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (2,16b-17) Itt sem a gyümölcs volt rossz, életveszélyes, mint manapság a mérges-gombák, csupán egy kis figyelmesség, örömszerzés a Szeretet Istenének. Alig hangzott el az isteni figyelmeztetés, amikor Isten ősellensége, a sátán, gyors győzelem reményében szerencsét próbált: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról? Az asszony így válaszolt a kígyónak: a kert fáinak gyümölcséből ehetünk, Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az asszony és az ember elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között”. (3,1b-8) Értelmük valóban elhomályosult.
elmélkedés harmadik rész
A hitünk leglényegesebb tanítása: „Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született” (1Jn 5,1a) a kereszténységnek ez az alapja: az Isten Van. Az előkészítés a teljes kinyilatkoztatásra az ószövetségi isteni üzenet. Ezt a Biblia első fejezetei nyilvánvaló tényként említik.„Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) Addig csak üresség és sötétség volt tapasztalható az ószövetségi választott nép Istentől küldött vezetője, Mózes tanúsága szerint. Ezt a tényt ő megtapasztalta a Sínai hegyen, mert a biztos tudás mindig érzéki tapasztalattal kezdődik: „Semmi tudás (igazolt ismeret) nincs az értelemben, hacsak előbb nincs róla érzéki tapasztalatunk” (Filozófiai alaptétel) a teremtés azt jelenti, hogy Isten létet ad valaminek. Mózes már találkozott Istennel a Sínai hegy közelében, amikor a lánggal égő, de el nem hamvadó csipkebokor titkát akarta meglesni. Ezután néhány hónapra népével együtt vonult ki Egyiptomból. Közvetítésével sok óriási csodát művelt a fáraó előtt, míg végre elengedte Ábrahám utódait.(Kiv 1-14. fejezet) Ezek tehát Isten létét, a mindenhatóságát igazoló tények. A Sínai hegyen kapott élmények a semmi helyén megteremtett csillagvilág kialakítása és az emberiség őstörténete tehát látomásban és hallomásban kincse lett a látnoknak, könyvéből pedig mindent átélhetünk mi is. Az egy, mindentudó és mindenható Isten léte tehát közismert volt Mózes és a milliós nagyságrendű Ábrahám-utódok előtt. A nép az észlelt élmények alatt rettenetesen félt Istentől. Nincs mit csodálkoznunk eme félelem olvastán. Mindjárt az első emberpár gyermeki rajongással szerette Teremtőjét, hiszen amikor testüket kialakította a meglévő anyagokból (Ter 1,26-31 és 2,7-25), majd a lelküket megteremtette és az élettelen test azonnal életre kelt, óriási örömükre megkapták Istentől a föld-bolygót és a felületén a gazdálkodás lehetőségét, maguk és majdani utódaik bőséges táplálékának megtermeléséhez, mindezért nagyon hálásak voltak. A napi munka után bensőséges. Családi hangulatú társalgás, magas fokú művelődés is csak növelte boldogságukat. Tudták azt is, hogy őket már a lélekteremtés pillanatában megajándékozta az Úr a megszentelő kegyelemmel, amivel fogadott gyermekeivé és a mennyország örököseivé avatta őket. Ugyanezt a mennyei rangot ígérte meg születendő gyermekeiknek és azok utódainak is. Közben azonban felhívta figyelmüket, hogy a földi életet arra kell felhasználniuk, hogy növeljék önmagukban az istenszeretetet és az emberi életük is egyre tökéletesedő emberszeretetben gyarapodjék. Adott nekik feladatot is, hogy az engedelmességben naponta erősödjenek:”A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (2,16b-17) Itt sem a gyümölcs volt rossz, életveszélyes, mint manapság a mérges-gombák, csupán egy kis figyelmesség, örömszerzés a Szeretet Istenének. Alig hangzott el az isteni figyelmeztetés, amikor Isten ősellensége, a sátán, gyors győzelem reményében szerencsét próbált: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról? Az asszony így válaszolt a kígyónak: a kert fáinak gyümölcséből ehetünk, Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az asszony és az ember elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között”. (3,1b-8) Értelmük valóban elhomályosult.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése