2016. április 11., hétfő

Az Atya 7.



Ki a Szentlélek?

A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, Isten az Atyával és a Fiúval együtt. Az apostoli hitvallás csak ennyit mond róla: „Hiszek Szentlélekben" A nicei és konstantinápolyi zsinat hitvallása már bőségesebben nyilatkozik: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával" Úr = Adonáj. Ezt a héber szót csak Istenre alkalmazták. Jézust is csak azután szólították így, amikor Péter megvallotta, hogy Ő a Krisztus. (Mt 16,16) Jézus hivatkozik is erre a lábmosás után: „Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok" (Jn 13,13) Ugyanez a cím jár a Harmadik isteni Személynek, hiszen Ő is ugyanazt az isteni természetet birtokolja, az egyetlent a másik két isteni Személlyel együtt. A Szentlélek származik, nem születik. A Fiú származása születés, mert a születésnél élő származik az élőtől a természet hasonlóságára. A Fiú az Atya képmása. A Szentlélek az Atya és a Fiú egymás iránti szeretete. Az isteni akarat síkján származik, ezért maga a Szeretet. Az Atya és a Fiú közösen ajándékozzák neki az isteni természetet, mégpedig a latin Egyház megfogalmazása szerint: „a Patre Filioque procedit." Vagyis az Atya főforrás, hiszen Ő adja, hogy az isteni természet a Fiúé is legyen, és így ketten egyetlen leheléssel származtassák a Szentlelket. A keleti Egyház végeredményben ugyanezt állítja, de más szemlélettel: „a Patre per Filium". Óriási viták folytak erről a kérdésről, és mind a mai napig nincs megegyezés. „Éppúgy imádjuk, mint az Atyát és a Fiút". Az értelmes ember lehetősége és rendeltetése is, hogy ismerje fel és ismerje el, hogy Isten a világ és benne az ember legfőbb Ura: ezt jelenti az imádás. Jézus mondja az apostoloknak: „Ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: „Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni." (Ap Csel 1,4-5) Ezzel elismeri, hogy a jóra, a küldetésre való erőt majd Tőle kapják. Meg is erősíti: „a Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el benneteket" (8) „Ő szólt a próféták szavával." Neki tulajdonítja az Egyház az egész kinyilatkoztatást. Ő ismeri és közli a hit titkait. Vigyázz arra, hogy a nehezen érthető túlvilági titkokat jól értsék, érthetően közöljék, és vigyáz ezek helyes fennmaradására is. Küldetése arra is szól, hogy tovább tanítsa Jézus Egyházát: „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek." (Jn 16,13-15) Az is küldetése, hogy gyűjtse össze Isten szétszóródott gyermekeit. Amikor kiárad az első keresztény pünkösd alkalmával, rögtön ezt a célt szolgálja. Először eltölti az apostolokat a velük együtt ott tartózkodókkal egyetemben, utána arra ösztönzi őket, hogy menjenek ki a térre, mert ott kell folytatódnia a küldetésének. Péter beszéde során felcsillantja a reményt, hogy hallgatói is részesülhetnek a Szentlélekben: „Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése