2016. március 6., vasárnap

Ferenc pápa: A pap feladata elősegíteni a találkozást Isten irgalmasságával



Ferenc pápa: A pap feladata elősegíteni a találkozást Isten irgalmasságával


Ferenc pápa szentbeszéde a bűnbánati szertartáson a Szent Péter-bazilikában - OSS_ROM

A lélek vaksága megakadályoz minket, hogy jól lássunk. A kísértések homályossá és rövidlátóvá teszik a szívet. Mi azonban újra visszakapjuk látásunkat, mert az élet nem attól függ, amit birtokolunk. Erről beszélt Ferenc pápa pénteken délután a Szent Péter-bazilikában tartott bűnbánati szertartáson. Az esemény beleilleszkedik a „24 óra az Úrért” – elnevezésű kezdeményezésbe, amelyet világszerte – így a magyarországi egyházmegyékben is - megtartottak azzal a céllal, hogy Nagyböjtben elősegítsék a kiengesztelődés szentségének újrafelfedezését. Sokhelyütt éjjel is nyitva álltak a templomok a hívek előtt. A pápa maga is gyónt, majd több hívőt meggyóntatott.
A lélek vaksága elrejti előlünk a lényeget
„Hogy újra lássak” (Mk 10,51). Márk evangéliumából a jerikói vak meggyógyításához fűzte gondolatait a Szentatya. Mi is kérjük a látás visszanyerését, miután bűneink miatt elveszítettük azt. Jelképes értelmű az, hogy vaksága miatt Bartimeus elszegényedett és a város szélén tengődött. A bűn miatt mi is a lélek vakságába kerülünk, amely lehetetlenné teszi, hogy meglássuk a lényeget, az életadó szeretetet, s így aztán leragadunk a felszínen, végül pedig érzéketlenné válunk mások iránt és a jó iránt.
Az önzés miatt elveszítjük az örömöt és a szabadságot
Sok olyan kísértés van, amelyik képes elhomályosítani a szív látását és rövidlátóvá teszi azt. Könnyű és téves azt hinni, hogy életünk attól függ, amit birtokolunk; a sikertől, attól, hogy mások csodálnak-e minket. Könnyű azt gondolni, hogy a gazdaság pusztán haszonból és fogyasztásból áll; hogy saját egyéni vágyainknak kell győzniük a társadalmi felelősség felett. Ha csak önmagunkat nézzük, megvakulunk, kiégünk és önmagunkba zárkózunk, elveszítjük az örömet és a szabadságot, milyen csúnya is ez! – mondta Ferenc pápa.
Jézus szelíd fénye elindítja szívünk gyógyulását. Isten szeretetének koldusai vagyunk
Jézus közeli jelenléte, aki megáll a vak mellett, ráébreszt minket, hogy ha távol vagyunk Jézustól, akkor valami fontosat nélkülözünk. Azt a szelíd fényt, amellyel ránk néz, és arra szólít, hogy ne rekedjünk bezárva önnön vakságunkba. Jelenléte megérezteti velünk, hogy szükségünk van az üdvösségre, és ezzel megindul szívünk gyógyulása. Mindig akadnak azonban olyanok – akár az evangéliumi jelenetben -, akik nem akarnak megállni, akiket zavar a szenvedő kiáltása, és inkább elhallgattatnák a szegény embert. Itt van tehát a kísértés, hogy tovább menjünk, mintha mi se történt volna, távol maradva az Úrtól, és másokat is távol tartva Jézustól. Mindannyian Isten szeretetének koldusai vagyunk, ne hagyjuk elmenni az arra járó Urat – figyelmeztetett Ferenc pápa.
Teljes szívvel térjünk vissza az Úrhoz a szentévben
Az irgalmasság szentéve kedvező idő rá, hogy befogadjuk Isten jelenlétét, hogy megtapasztaljuk szeretetét, és teljes szívvel visszatérjünk Hozzá. Dobjuk el tehát mindazt, ami akadályoz minket a Felé vezető úton, és félelem nélkül hagyjuk magunk mögött bizonyosságainkat, melyekhez ragaszkodunk. Ne maradjunk ülve, keljünk föl, találjunk vissza lelki nagyságunkhoz annak a szeretett gyermeknek a méltóságával, aki az Úr előtt áll, hogy belenézzen a szemébe, megbocsásson neki és újjáteremtse őt. És talán ugyanaz a szó ér el ma szívünkhöz, mint amit Isten az ember teremtésekor mondott: „Kelj föl!” Isten talpra állítva teremtett minket: „Kelj föl!”.
A megbocsátás vágya legyen erősebb az emberi szabályoknál
Ma sokkal inkább, mint valaha – főleg a lelkipásztoroknak az a feladatuk, hogy meghallják azoknak a kiáltását (még ha rejtett is), akik szeretnének találkozni az Úrral. Felül kell vizsgálnunk azokat a viselkedésmódokat, amelyek olykor nem segítenek másoknak közeledni Jézushoz. Felülvizsgálni azokat az időbeosztásokat és programokat, amelyek nem találkoznak azoknak a valós szükségleteivel, akik gyónni szeretnének. Felül kell vizsgálnunk az emberi szabályokat, hogy többet nyomnak-e a latban a megbocsátás vágyánál; felülvizsgálni saját merevségeinket, amelyek távol tarthatnak Isten gyöngédségétől.
Csak Isten működik az emberekben. A papok csupán eszközök az Atyával való találkozáshoz
Mindez nem jelentheti azt, hogy leszállítjuk az evangélium követelményeit, ugyanakkor nem kockáztathatjuk, hogy meghiúsítsuk az Atyával való kiengesztelődés vágyát. Az Atya ugyanis mindenekelőtt azt várja, hogy a gyermek hazataláljon Őhozzá – fejtette ki homíliájában a pápa. Bátorságot kell öntenünk az emberekbe, támogatnunk kell és Jézushoz kell vezetnünk őket. A mi hivatásunk az elkísérés szolgálata, hogy az Úrral való találkozás személyes legyen és meghitt, és a szív őszintén és félelem nélkül megnyíljon az Üdvözítő előtt.
A gyóntatószékben találkozhassunk a megbocsátó Atyával és ünnepeljünk
Ne feledjük, hogy csak Isten működik minden egyes emberben. Az evangéliumban Ő az, aki megáll és a vak után érdeklődik; Ő rendeli el, hogy odavigyék Hozzá, és Ő hallgatja, majd gyógyítja meg a vakot. A pásztorokat azért választotta ki, hogy felébresszék az emberekben a megtérés vágyát, hogy eszközként könnyítsék meg a találkozást, hogy kinyújtsák a kezüket és feloldozzanak, láthatóvá és működővé téve az isteni irgalmasságot. Hogy minden férfi és nő, aki a gyóntatószékhez járul, egy atyát találjon ott, aki várja őt. Hogy megtalálja az Atyát, aki megbocsát.
Aki hisz, lát, és reménnyel telve halad előre, mert tudja, hogy az Úr jelen van, támogat és vezet minket. Az Atya ölelése, az Atya megbocsátása után pedig ünnepeljünk a szívünkben, mert Isten ünnepel! – zárta homíliáját Ferenc pápa a nagyböjti bűnbánati szertartáson.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése