2015. december 29., kedd

Ferenc pápa 2015-ös éve az irgalmasság jegyében. Interjú Becciu érsekkel



Ferenc pápa 2015-ös éve az irgalmasság jegyében. Interjú Becciu érsekkel


Ferenc pápa megnyitja Banguiban a szentkaput - ANSA


Az Irgalmasság Szentéve, a nemzetközi apostoli utazások, a családszinódus és a római kúria reformja: néhány kiemelkedő téma Ferenc pápa 2015-ös évéből. A végéhez érő esztendő igen sűrű volt a Szentatya számára, erről kérdezte a Vatikáni Rádió olasz szerkesztősége Angelo Becciu érseket, vatikáni helyettes államtitkárt.
A pápa boldog volt, hogy meghirdetheti a szentévet
Nagy hatással volt rám és élénken él az emlékezetemben a pillanat, amikor a pápa megosztotta velem a szentév meghirdetésének gondolatát. Nagy örömöt láttam az arcán tükröződni, mert tisztában volt vele, hogy egyedülálló lehetőséget kínál a világnak: azt, hogy megtapasztalja Isten irgalmasságát – mondta az interjúban Becciu érsek. A pápa számos szentkaput választott éppen azért, hogy valóban mindenki részesüljön a szentév jótéteményeiből. Nem a Rómába érkező tömegek érdekelték, hanem az, hogy mindenki könnyedén megtapasztalhassa Isten jóságát, irgalmas szeretetét.
Központosított egyház helyett szeretetközösség
A családszinódus is mérföldkő volt Ferenc pápa idei évében. Vajon sikerül-e neki átvinni a szinodális jelleget az egyház egészébe? Becciu érsek szerint nem könnyű vállalkozásról van szó, bár nem hiányzik a jóakarat. A központosított egyházi mentalitásról a kommúnióra épülő egyházi gondolkodásra kell áttérnünk, vagyis a hierarchiát össze kell egyeztetnünk a szeretetközösséggel. Ez azt jelenti, hogy a közösségi szemléletet el kell vinnünk az egyházi struktúrákba; a plébániákra, a lelkipásztori tanácsba, az egyházmegyékbe, a papi tanácsba, a püspöki konferenciákba – éppúgy, ahogy a pápa gyakorolja és segíti megélni a közösségi gondolkodást, amikor összehívja a szinódust. A pápa azt szeretné, ha minden hívő felelősnek érezné magát a dokumentumok kidolgozásában és a döntésekben. A szinodális út, ezeknek a pillanatoknak a közösségi megélése azt jelenti, hogy mindenki szabadon kifejezheti véleményét, ugyanakkor pedig kész befogadni mások véleményét. Nem szabad, hogy legyenek köztünk uralkodó eszmeáramlatok, amelyeket rákényszerítünk másokra: fontos, hogy helyet adjunk a Szentléleknek, hogy ő vezesse gondolatainkat, döntéseinket. A szeretetközösség azonban nem a tekintély kizárását jelenti, amely a különböző gondolatok összehangolásakor lép színre. Szóval nem könnyű dolog, de próbálkozunk – magyarázta a Vatikáni Rádiónak Angelo Becciu érsek.
A római kúria reformja. A világ evangelizálása, keresztényüldözés
Az egyházi megújulás, ezen belül a római kúria reformjának terve is haladt tovább a 2015-ös évben. Vajon hogy látja mindezt a pápa egyik legközvetlenebb munkatársa, a vatikáni helyettes államtitkár? A Szentatya eltökélten és lendületesen viszi előre a római kúria reformját. Nem volna igaz azonban az sem, ha azt állítanánk, hogy a pápát csak ez érdekli. Ő az egész világot szemléli és sok más probléma is nyomasztja. Észre kell vennünk, hogy a világnak milyen nagy szüksége van az evangelizálásra: az elkereszténytelenedés feltartóztathatatlanul tör előre, az egyház értékeit sutba dobják és beszélni sem akarnak róla. Mindez aggodalommal tölti el a pápát. Nem utolsó sorban a keresztények világszintű üldözése is aggasztja a Szentatyát. Tehát rendben van a kúria megújítása, de ne zárkózzunk önmagunkba, hanem tekintsünk távolabbra is és érezzük Isten szava hirdetésének sürgető szükségét.
Vatileaks: szólásszabadság kontra korrektség
Az idei esztendőben belső feszültségek is megzavarták a Vatikán nyugalmát. A pápa azonban nem vesztette el lelki nyugalmát és megnyugtatta a híveket is, akik valóban atyjukként tekintenek rá. Becciu érsek erre vonatkozóan elmondta, hogy a Vatileaks-botrány nagy szenvedést okozott Ferenc pápának, ugyanakkor nem törte meg, sőt: példát mutatott lelki nyugalomból, bátorságból. Munkatársaival pedig közölte, hogy tovább akar menni és nem hagyja magát befolyásolni a negatív történésektől. A Vatileaks-botránnyal kapcsolatban a helyettes államtitkár fontosnak tartotta pontosítani, hogy a két személy, akiket a dokumentumok terjesztésével gyanúsítanak egyrészt visszaélta pápa bizalmával, másrészt pedig megszegte hivatali esküjét is, miszerint bizalmasan kezeli a kezébe kerülő iratokat. Ott van aztán a két újságíró, akiket azzal vádolnak, hogy nem korrekt módon terjesztették ezeket az információkat. Becciu érsek leszögezte: az újságíróknak minden joguk megvan a kapott hírek közzétételéhez… ugyanis az utóbbi időben gyakran az a vád érte a Vatikánt, hogy obskúrus és hogy inkvizíciós módszereket használ. Nem arról van szó, hogy kétségbe vonjuk a hírek terjesztésének jogát, hanem arról, hogy aggályos az a mód, ahogyan hozzájutottak a hírekhez! A most folyó per eloszlatja majd a kétségeket – magyarázta a vatikáni főpásztor.
A pápa szeretete a szenvedő Közép-afrikai nép iránt
Végezetül arra a kérdésre, hogy Ferenc pápáról melyik kép ragadta meg legjobban, amely mintegy foglalata lehet a 2015-ös évnek, Becciu érsek így felelt: Nagyon sok kép van… talán mert friss, bennem az a kép maradt meg, ahogy a Szentatya Banguiban megnyitotta a szentkaput a Közép-afrikai Köztársaságban. Azért, mert arról tanúskodik, hogy a pápa nagyon szereti azt a népet, amelyik évek óta szenved a testvérgyilkos háborúktól. Emellett pedig azért tett az érsekre nagy benyomást ez a kép, mert egy egyszerű székesegyház egyszerű kapujáról van szó, amely mintegy kiáltás akart lenni, fohász az Atyaistenhez: adjon békét ennek a népnek, hogy ne legyen kiszolgáltatva a nagyhatalmak játszmáinak. A szentmise, amit a pápával mutattak be, örömkiáltás volt, megszólalt benne a közép-afrikaiak vágya egy szebb jövőért önmaguk és gyermekeik számára – mondta még a Vatikáni Rádiónak adott évértékelőjében Angelo Becciu érsek, vatikáni helyettes államtitkár.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése