2015. december 28., hétfő

Aprószentek



Aprószentek


Miként Szent István első vértanú esete, ugyanúgy az aprószenteknek nevezett gyermekek esete is az Istennel szembeforduló világot és az Istent elutasító embereket mutatja be. A Messiás születése nem maradt titokban. Betlehemből indulva híre elterjedt, hamar eljutott a közeli fővárosba, Jeruzsálembe. Így értesült róla az uralkodó, Heródes király, akinek szívében mégsem öröm, hanem gyűlölet ébredt. Hatalmát féltette az újszülöttől, amely arra utal, hogy ő is úgy gondolta, hogy az eljövendő Messiás evilági hatalommal rendelkező uralkodó, király lesz. Elküldi katonáit a születés helyére, Betlehembe, hogy felkeressék és megöljék azt, aki elvakult elképzelése szerint veszélyezteti a hatalmát. Heródes biztosra akar menni, amikor minden két évnél fiatalabb fiúgyermek megölését parancsba adja, nem törődik azzal, hogy kegyetlen rendelkezésének ártatlanok is áldozatai lesznek.
Jézus életét isteni közbeavatkozás menti meg. A Szent Család őrzője, József álmában kap Istentől figyelmeztetést a veszélyre és felszólítást, hogy a gyilkos harag elől a gyermekkel és édesanyjával együtt meneküljön egy távoli országba, a biztonságosnak számító Egyiptom földjére.
Az előttem álló hét során átgondolom, hogy mi minden okoz félelmet az életemben, s mit tekintek veszélynek. Mi az, amitől meg kellene szabadulnom, s amitől Isten valóban meg tud szabadítani. Félelmek nélkül szeretném lezárni ezt az évet és megkezdeni az új esztendőt.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, gyújtsd föl bennem a lelkek üdvözítésének szenvedélyes lángját! Hadd legyek kész arra, hogy ezért mindent megtegyek, hadd tudjam a lelkek javát minden elé helyezni, hadd használjak fel minden lehetséges eszközt a hitetlenek megtéréséért és üdvözítéséért!
Boldog Charles de Foucauld



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése