2015. november 9., hétfő

Zsolozsma CCCVL.



Szent Péter apostol első leveléből
2, 1-17
Mint élő kövek, épüljünk Krisztusra!

Szeretteim! Szakítsatok minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, hisz tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr.
     Menjetek hozzá, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek, épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Ezért van benne az Írásban: „Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent.” Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak rajta, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.
     Szeretteim, kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek. Éljetek szép életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az Istent, épp, amiért most gonosztevőnek rágalmaznak benneteket.
     Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött, hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék. Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát. Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele). Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése