Ferenc pápa: A családi asztalnál beszélgessetek, ne a telefont nyomkodjátok!
November 11-én a közös étkezés fontosságáról, valamint a családi étkezés és az eucharisztikus lakoma közötti összefüggésekről elmélkedett Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Ma a
családi élet egyik jellegzetességéről fogunk elgondolkodni, amelyet már életünk
első éveitől megtanulunk, ez pedig a közös étkezés, vagyis az a magatartás,
hogy az élet javaiban osztozunk, és boldogok vagyunk, hogy ezt tehetjük. Az
osztozás és az osztozás képessége gyönyörű erény! Ennek jelképe, „ikonja” a
vasárnapi asztal körül egybegyűlt család. Az étel megosztása – de az ételen túl
a szeretet kifejezése, az események elmesélése – alapvetően fontos tapasztalat.
Ha elérkezik egy ünnep, egy születésnap, egy évforduló, ismételten az asztalnál
találkozunk. Egyes kultúrákban a gyász alkalmával is szokás közös étkezést
tartani, hogy együtt legyenek fájdalmában azzal, aki elveszítette valamelyik
családtagját.
A
közös étkezés biztos hőmérő a kapcsolatok egészsége számára: ha van valami a
családban, ami nem működik, vagy ha van valami rejtett sérelem, az az asztalnál
rögtön észrevehető. Az a család, amely szinte sosem étkezik együtt, vagy ahol
az asztalnál ahelyett, hogy beszélgetnének, a tévét nézik, vagy az
okostelefonjukat nyomkodják, az „kevésbé család”. Ahol a gyerekek az asztalnál
is a laptopjukat vagy a telefonjukat babrálják ahelyett, hogy egymásra
figyelnének, az nem család, az kollégium.
A
kereszténységnek sajátos hivatása van a közös étkezésre, ezt mindenki tudja. Az
Úr Jézus szívesen tanított az asztalnál, és Isten országát időnként ünnepi
lakomaként mutatta be. Jézus az asztalt választotta arra is, hogy lelki
örökségét tanítványainak átadja, ezt egy vacsora keretében tette. Ezt a lelki
örökséget életáldozatának emlékgesztusaiban foglalta össze: ez testének és
vérének ajándéka mint az üdvösség étele és itala, amely a valódi és tartós
szeretetet táplálja bennünk.
Ebből
a szempontból joggal mondhatjuk, hogy a család „otthon van” a szentmisén, mert
az eucharisztiába beleviszi az együttétkezésről szerzett saját tapasztalatát,
és megnyitja azt az egyetemes étkezésnek, Isten világ iránti szeretetének
kegyelme előtt. Azáltal, hogy részesedik az eucharisztiából, a család
megtisztul attól a kísértéstől, hogy önmagába zárkózzon, megerősödik a
szeretetben és a hűségben, saját testvéri közösségének határait pedig kitágítja
Krisztus szívének mértékére.
Korunkban,
amelyet oly sok bezárkózás és túl sok fal jellemez, a család által életre
hívott és az eucharisztia által kitágított együttétkezés kulcsfontosságú lehetőséggé
válik. Az Oltáriszentség és a belőle táplálkozó családok képesek legyőzni a
bezárkózásokat, képesek a befogadás és a szeretet hídjait építeni. Igen, annak
az egyháznak a szentmiséje, amely olyan családokból áll, amelyek képesek
visszaadni a közösségnek az együttétkezés és a kölcsönös vendégszeretet
hatékony kovászát, az összehasonlítástól nem félő emberi befogadás iskolája.
Nincsenek többé olyan kicsinyek, árvák, gyengék, védtelenek, sérültek és
csalódottak, reményvesztettek és elhagyatottak, akiket a családok
eucharisztikus együttétkezése ne tudna táplálni, felüdíteni, megvédeni és
vendégül látni.
A
családi erényekre való emlékezés segítsen, hogy megértsük ezt! Mi magunk
ismertünk – és még ma is ismerünk – olyan csodákat, amelyek megtörténhetnek,
amikor egy anya képes szemmel tartani – a sajátjain túl – mások gyermekeit is,
képes vigyázni rájuk, ellátni őket és gondjukat viselni. A közelmúltig egyetlen
anyuka elég volt, hogy figyeljen az összes gyermekre az udvaron! Vagy
folytathatnánk: tudjuk jól, milyen erőssé válik az a nép, amelyben a szülők
készek megmozdulni, hogy mindenki gyermekét megvédjék, mert a gyermekeket
osztatlan értéknek tekintik, és boldogok s büszkék, hogy védelmezhetik őket.
Ma sok
társadalmi környezet állít akadályt a családi étkezések elé. Igaz, manapság nem
könnyű megoldani a közös étkezést. De keresnünk kell a módját, hogy újra bevett
gyakorlattá váljon. Az asztalnál beszélünk egymáshoz és meghallgatjuk egymást.
Nincs csend. Nem arra a csendre gondolok, amely a monasztikus nővérek csendje,
hanem az önzés csendje, ahol mindenki elvan magában, nézi a tévét, vagy
nyomkodja a mobilját… és nem beszélnek egymással. Nem, ne legyünk csendben!
Újra fel kell fedeznünk a családi étkezést, még ha hozzá is kell igazítanunk a
mai időkhöz. Úgy tűnik, a közös étkezés olyasmivé vált, amit az ember ad-vesz,
ez azonban már valami más. A táplálkozás nem mindig a javak igazságos
megosztásának jelképe, mely képes elérni azt is, akinek nem jut kenyér vagy
szeretet. A gazdag országokban hozzászoktatnak minket, hogy rengeteget költsünk
ételre, túlsúlyosak leszünk, aztán azon igyekszünk, hogy helyrehozzuk a
mértéktelen fogyasztást. És ez az értelmetlen „üzlet” eltereli figyelmünket az
igazi – testi-lelki – éhségtől. Ha nincs közös étkezés, akkor fellép az önzés,
az önösség, mindenki magára gondol. Annál is inkább, mert a reklámok a valódi
éhséget ínyencségek utáni áhítozássá vagy édességek utáni vággyá fokozzák le.
Miközben nagyon sok, túl sok testvérünk nem ülhet étkező asztalhoz! Ez kissé
szégyenletes!
Tekintsünk
az eucharisztikus lakoma misztériumára! Az Úr megtöri testét és kiontja vérét
mindenkiért. Valóban nem létezik olyan megosztottság, amely ellenállhat ennek a
közösséget teremtő áldozatnak; csak a hamisság, a rosszal való cinkosság zárhat
ki belőle. Az összes többi távolság nem képes ellenállni a megtört kenyér és a
kiöntött bor védtelen hatalmának, az Úr egyetlen teste szentségének.
A
keresztény családok élő és éltető szövetsége, mely vendégszeretetének
dinamizmusában megelőzi, támogatja és átöleli a mindennapi fáradalmakat és
örömöket, együttműködik az eucharisztikus lakoma kegyemével, amely képes mindig
új közösséget, egységet létrehozni a maga befogadó és megmentő erejével.
A keresztény család éppen így mutatja meg valódi horizontjának
tágasságát, amely az egyháznak, minden ember, minden elhagyott és kirekesztett
ember, minden nép anyjának horizontja. Imádkozzunk, hogy a családi étkezés
gyakorlata növekedjen és fejlődjön az irgalmasság jubileumi évének kegyelmi
időszakában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése