Húsvét ötödik vasárnapja
Gyümölcsöt
teremni
Jézus egy példabeszédet mond a mai evangéliumban a szőlőművesről, a szőlőtőről és a szőlővesszőkről. A példázat szerint a mennyei Atya a szőlőműves, ő a gazda, a tulajdonos, aki gondját viseli ültetvényének. A szőlőtő az ő Fiát, Jézus Krisztust jelképezi, a vesszők pedig a keresztény embereket, mindazokat, akik Krisztushoz tartoznak, hozzá kapcsolódnak, belőle élnek. A szőlőműves értelemszerűen azt szeretné, hogy ültetvénye minél többet teremjen, ezért gondozza szőlőjét. Nem riad vissza attól, hogy a vadhajtásokat levágja annak érdekében, hogy a többi vessző elől ne vonják el a tápanyagot és azok még többet teremjenek. A hasonlat nem csupán az isteni tevékenységet, az Atya munkáját és szándékát világítja meg, hanem rámutat az egymásra utaltságra a szőlőtő és a szőlővesszők között. A szőlőtő önmagában nem tud termést hozni, a szőlővesszők önmagukban, azaz a szőlőtő nélkül szintén képtelenek erre. Isten azt szeretné tehát, hogy mi, keresztény emberek Krisztushoz kapcsolódva, vele együttműködve építsük Isten országát. Krisztus nagy alázattal elfogadja a mi szolgálatunkat, és nekünk is alázatra van szükségünk ahhoz, hogy ne akarjuk magunkat önállósítani vagy függetleníteni.
A helyes magatartást ezzel kapcsolatban szépen bemutatja Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtétele (vö. Jn 3,22-30). Az ő tanúságtételének lényeges vonása az alázat. János tisztában van saját küldetésével: az ő feladata az, hogy előkészítse a Megváltó jövetelét. Nem képzeli magát nagyobbnak, nem túlozza el saját szerepét, hanem a legnagyobb alázattal beszél arról, hogy semmi irigység nincs benne, hanem őszintén örül annak, hogy nagy tömegek mennek Jézushoz. A Megváltóra vonatkozóan János kijelenti: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). Ez nem azt jelenti, hogy kénytelen elismerni, hogy neki egyre kevesebb, Jézusnak pedig egyre több tanítványa lesz. Ha így volna, akkor miért engedné, hogy saját tanítványai Jézus nyomába szegődjenek? János kifejezetten örült annak, hogy nem hozzá, az előfutárhoz kötődnek tanítványai, hanem elindulnak a Megváltó, a Messiás után és Jézus tanítványai lesznek. A Keresztelő szavai inkább arra vonatkoznak, hogy érzi, küldetése befejeződött, hamarosan megkezdődik Jézus működése a nép körében. Van-e bennem annyi alázat, hogy küldetésem teljesítésekor megelégszem az örömmel, a hűséges szolgálat elvégzésének örömével?
Újra és újra nekem is ki kell mondanom, hogy nekem kisebbednem kell, Krisztusnak pedig növekednie kell bennem. Ki kell mondanom azt is, hogy nélküle nem tehetek semmit. Szolgálatom esztelen önkeresés volna csupán, amellyel a magam dicsőségét szolgálnám és nem Istenét. Jézus ezt mondja: „Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek” (Jn 15,8). Ezek szerint nem lehet más a célom, mint Krisztus követésével, tanítványi életemmel szolgálni Istent. Jócselekedeteim gyümölcseit nem a magam számára vagy a magam hasznára hozom, hanem másokat szeretnék vele segíteni az örök élet felé.
© Horváth István Sándor
Imádság: Jézus egy példabeszédet mond a mai evangéliumban a szőlőművesről, a szőlőtőről és a szőlővesszőkről. A példázat szerint a mennyei Atya a szőlőműves, ő a gazda, a tulajdonos, aki gondját viseli ültetvényének. A szőlőtő az ő Fiát, Jézus Krisztust jelképezi, a vesszők pedig a keresztény embereket, mindazokat, akik Krisztushoz tartoznak, hozzá kapcsolódnak, belőle élnek. A szőlőműves értelemszerűen azt szeretné, hogy ültetvénye minél többet teremjen, ezért gondozza szőlőjét. Nem riad vissza attól, hogy a vadhajtásokat levágja annak érdekében, hogy a többi vessző elől ne vonják el a tápanyagot és azok még többet teremjenek. A hasonlat nem csupán az isteni tevékenységet, az Atya munkáját és szándékát világítja meg, hanem rámutat az egymásra utaltságra a szőlőtő és a szőlővesszők között. A szőlőtő önmagában nem tud termést hozni, a szőlővesszők önmagukban, azaz a szőlőtő nélkül szintén képtelenek erre. Isten azt szeretné tehát, hogy mi, keresztény emberek Krisztushoz kapcsolódva, vele együttműködve építsük Isten országát. Krisztus nagy alázattal elfogadja a mi szolgálatunkat, és nekünk is alázatra van szükségünk ahhoz, hogy ne akarjuk magunkat önállósítani vagy függetleníteni.
A helyes magatartást ezzel kapcsolatban szépen bemutatja Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtétele (vö. Jn 3,22-30). Az ő tanúságtételének lényeges vonása az alázat. János tisztában van saját küldetésével: az ő feladata az, hogy előkészítse a Megváltó jövetelét. Nem képzeli magát nagyobbnak, nem túlozza el saját szerepét, hanem a legnagyobb alázattal beszél arról, hogy semmi irigység nincs benne, hanem őszintén örül annak, hogy nagy tömegek mennek Jézushoz. A Megváltóra vonatkozóan János kijelenti: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). Ez nem azt jelenti, hogy kénytelen elismerni, hogy neki egyre kevesebb, Jézusnak pedig egyre több tanítványa lesz. Ha így volna, akkor miért engedné, hogy saját tanítványai Jézus nyomába szegődjenek? János kifejezetten örült annak, hogy nem hozzá, az előfutárhoz kötődnek tanítványai, hanem elindulnak a Megváltó, a Messiás után és Jézus tanítványai lesznek. A Keresztelő szavai inkább arra vonatkoznak, hogy érzi, küldetése befejeződött, hamarosan megkezdődik Jézus működése a nép körében. Van-e bennem annyi alázat, hogy küldetésem teljesítésekor megelégszem az örömmel, a hűséges szolgálat elvégzésének örömével?
Újra és újra nekem is ki kell mondanom, hogy nekem kisebbednem kell, Krisztusnak pedig növekednie kell bennem. Ki kell mondanom azt is, hogy nélküle nem tehetek semmit. Szolgálatom esztelen önkeresés volna csupán, amellyel a magam dicsőségét szolgálnám és nem Istenét. Jézus ezt mondja: „Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek” (Jn 15,8). Ezek szerint nem lehet más a célom, mint Krisztus követésével, tanítványi életemmel szolgálni Istent. Jócselekedeteim gyümölcseit nem a magam számára vagy a magam hasznára hozom, hanem másokat szeretnék vele segíteni az örök élet felé.
© Horváth István Sándor
Urunk, Jézus Krisztus! Ahogyan a szőlőtő élteti a vesszőket, ugyanúgy keresztény emberként belőled élünk és tápláljuk lelkünket. Csak általad tudunk termést hozni. Ha megszakad a veled való éltető kapcsolat, terméketlenné és haszontalanná válna tanítványi életünk. Te a mi segítségünkkel és közreműködésünkkel akarsz jelen lenni a világban. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjünk téged és életté váltsuk tanításodat, amely az örök életre vezető igazság. Segíts, hogy megőrizzük veled közösségünket, megmaradjunk szeretetedben s bőséges termést hozzunk!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése