A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk.

A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk.
„Micsoda egy Isten az, ha ugyan van, aki egy kis apró csínytevésért, egy almaevésért ilyen súlyos szenvedéseket zúdít az egész emberiségre?"

 
Túl azon, hogy az ősszülők cselekedete nem kis csíny, hanem komoly lázadás Isten parancsa ellen, a bűnért járó büntetés kapcsán igen érdekes gondolatsort indíthatunk el, amely Istennek, az Atyának benső életébe vezethet el bennünket. Miután Jézusban megtapintható lett és megjelent számunkra a láthatatlan Isten az Atya, mert áldozatul odaadta önmagát Fiában az üdvösségünkért, ez a nagy ajándékozó szeretet az ősbűn keserű ténye után Istenből nem a bosszú megsemmisítő vagy elkárhoztató érzését váltja ki, hanem a legnagyobb részvétet. Tudta, hogy a sátán arra számított, hogy az ember bűnbe esése után úgy jár majd, mint ő, akit a bűne után azonnal a pokolba került. Jézus mondja: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből" (Lk 10,18) Nem így történt. Irgalom ébredt az isteni kebelben. Ezzel nemcsak az ember szenvedése kezdődik, hanem Istené is. Isten úgy tesz, (ez sejlik a Bibliából), mintha nem tudna a bűnbe esésről. A szokott alkonyati beszélgetésre ezen a délutánon is pontosan megérkezik az Úr a paradicsomba. Ádám és Éva tudja, érzi közeledtét. Isten, a mindentudó, szeretettel, barátian köszönt őket. „Ádám, hol vagy? Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem" (Ter 3,9-10) Isten csodálkozik: Elbújtál? Előlem? És félsz? Csak jót tettem veletek, csak jót kaptatok tőlem. Egyetlen okod lenne félni, ha ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél. (11) Isten szinte szájába adja a szót mondjátok már ki bűnbánattal: Uram, Atyám! Ne haragudj, engedetlen voltam, sőt, mi több, megroppant a beléd vetett bizalmam. Elhittem, hogy titkolózol, hogy féltékeny vagy, nem akarsz nekem megadni egy utolsó nagy ajándékot, hogy istenné váljak. Becsaptak. Bocsáss meg, Uram! Miután ez a beismerés elmaradt, Isten végig szenvedi a szeretet szavára hiába várva a szeretetlenség következő fokát is: Ádám nemcsak nem kér bocsánatot, de vádol is: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem" (12) A férfi számára drága kincsnek szánt asszony is tovább vádol: „A kígyó rászedett és ettem" (13)