2014. április 14., hétfő

2014.04.14. Nagyhétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.14. Nagyhétfő

„A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban”

Az emberek értelmét Isten azért teremtette, hogy az állatvilág fölé kerüljenek. A lónak ártalmas a kén. Orra azonnal jelzi neki, ha a kútvízben vagy a patak vízében kén van feloldva. Bármilyen szomjas a ló, nem iszik belőle. Ha a gazda tapasztalja lova óvatosságát, megérti, és nem erőlteti, keres neki másik vizet. Ha az úton találkozik egy másik kocsissal, a lovak nem tudják elmondani a szembejövő társaiknak, vigyázzatok, ne akarjatok a kútnál inni, kár a fáradságért. A gazda azonban odakiált a másik gazdának: baj van a kúttal, ne menj oda itatni! Megteheti ezt, mert eszével nemcsak a maga tapasztalásából, hanem a lovai érzékeléséből is tud következtetni. Igen, az ember felsőbbrendű lény, ismeretszerzése értelme segítségével három lépcsős: van neki is öt érzékszerve: érzékel. Van értelme, az érzékelt élményből következtet. Ahol pedig nincs mit érzékelni, értelmével más úton is tud ismeretet szerezni: hittel hisz. Nagy baj, ha sem az érzékszerveit, sem az eszét nem használja valamelyik embertársunk! Nemcsak fontos és értékes földi információkat szalaszt el az ilyen, de örökké tartó üdvösségét is elveszítheti. Ez pedig nagy oktalanság, amiért folyamatosan dühönghet a pokolban, és csak önmagát szidhatja érte. A Jézus korabeli zsidó főpapok, írástudók és farizeusok három éven át nézhették és hallgathatták a Názáreti Jézust. Sőt odamenet másoktól is értékes híranyagot szedhettek össze róla: mit tanított, mit tett gyógyító hatalmával. Netán meggyógyultak is estek útjukba. Aztán beállhattak a Jézust hallgató tömegbe. Láthattak, hallhattak mindent. Megtehették ezt egyszer, de akár százszor is. Megvizsgálhatták a körülményeket: valóban beteg volt-e, aki meggyógyult, igazán meggyógyult-e, másnap, hetek múlva egészséges maradt-e? Sőt, Jézus a megtisztított leprásokat a törvény szerint egyenesen oda küldte hozzájuk a nyolc napos karantén miatt. Később nekiestek a meggyógyítottnak, miért ment szombaton meggyógyulni. Kitalálták, hogy Jézus az ördögök fejedelmével áll szoros baráti vagy legalább diplomáciai összeköttetésben, így űzi ki a megszállottakból a konok ördögöt. A csodából le lehetett volna vonni a következtetést: Jézus valóban Isten. Ők pedig mit vontak le egy-egy nekik nem tetsző eseményből? „Nem Istentől való ez az ember, aki a szombatot nem tartja meg”. (Jn 9,16) Távollétében halálra ítélték. Jézus negyednapja sírban fekvő barátját feltámasztotta halottaiból. Látta egész Betánia. Sokan loholtak Jeruzsálembe a hírrel, megindult az emberáradat onnan Betániába. Láttak és hittek. Vitték a hírt a főtanácsnak is. „A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban”(Jn 12,10)Jézus történelmi válasza:Lázárt nem, de Jézust megölették a rómaiakkal. Önmagát is feltámasztotta. Huszonhét év múlva pedig a rómaiak légiói porrá zúzták Jeruzsálemet, ahogy Jézus előre megmondta (Lk 21,5-6) Mit érezhettek ekkor a főpapok, akiket Pilátus huszonhét éve bíróként kérdezett: „a ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok azt felelték: Nincs királyunk, csak császárunk!” (Jn 19,15)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése