Krisztus
Király győzedelmes harcai
A nagy kérdésre, amit Jézus az apostoloknak föltett: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ezt ki neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt”. (Mt 16,15-18) Amikor azonban arról kezd beszélni az Úr, hogy Jeruzsálembe kell mennie és a zsidó vezetőktől sokat kell szenvednie, Péter rémülten válaszol:„Isten ments, Uram! Ilyesmi nem történhet veled. Megfordult és rászólt: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak” (22b-23) Jézus tehát elismétli az Atya akaratát, hogy az embereket az Egyszülött Fia szenvedései és kereszthalála által váltja meg. Még a kijelölt főapostolnak sem szabad másként gondolkodnia. Jézus földi életének részleteire Máté evangéliuma hívja fel a figyelmet úgy, hogy egyben a világ végére is figyelteti hallgatóit, és minket, mostani olvasóit. Az Úr mindent megtett, hogy az emberiséget megváltsa. Megváltói szenvedése és halála is úgy megy majd végbe, ahogy addig a messiási küldetése is történt. „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják. Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában, és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni. Mindamellett megállapodtak: Ne az ünnepnapon, hogy zavargás ne támadjon a nép közt (26,3-5) Jézus közben Betániában a leprás Simon házában vacsorázott. „Egy asszony alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: Mire való ez a pazarlás? Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani. Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett” (7-13) Ideilleszkedik Júdás apostol szörnyű tette: „Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás elment a főpapokhoz, és azt kérdezte tőlük: Mit adtok nekem, ha kezetekbe adom? Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik” (14-16) Jézus előre megmondja, hogy a megváltói szenvedés és halál akkora megaláztatás lesz, hogy a tanítványai sem, az életében neki szolgáló asszonyok sem adják meg neki a koldusnak is kijáró végtisztességet. Az öreg Nikodémus és a fővárosba költözött Arimateai József tetemes mennyiségű illatszert vettek és vitték a halotti lepedőjére (a turini lepel hirdeti), a Királyok Királya ezt sem nem felejti el. Az utolsó vacsora a zsidó nép ószövetségi szolgálatának bezárása és az újszövetségnek megkötése volt. „Igen, jönnek napok, mondja az Úr, amikor újszövetséget kötök Izrael házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetséget ugyanis megszegték, holott én uruk voltam, mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek, azok a napok mondja az Úr. Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Jer, 31,31-33) Jézusra várt az újszövetség megkötése, nem szarvasmarhák vérével, hanem Jézus saját vérével, eltörölhetetlenül, megváltoztathatatlanul.
A nagy kérdésre, amit Jézus az apostoloknak föltett: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ezt ki neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt”. (Mt 16,15-18) Amikor azonban arról kezd beszélni az Úr, hogy Jeruzsálembe kell mennie és a zsidó vezetőktől sokat kell szenvednie, Péter rémülten válaszol:„Isten ments, Uram! Ilyesmi nem történhet veled. Megfordult és rászólt: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak” (22b-23) Jézus tehát elismétli az Atya akaratát, hogy az embereket az Egyszülött Fia szenvedései és kereszthalála által váltja meg. Még a kijelölt főapostolnak sem szabad másként gondolkodnia. Jézus földi életének részleteire Máté evangéliuma hívja fel a figyelmet úgy, hogy egyben a világ végére is figyelteti hallgatóit, és minket, mostani olvasóit. Az Úr mindent megtett, hogy az emberiséget megváltsa. Megváltói szenvedése és halála is úgy megy majd végbe, ahogy addig a messiási küldetése is történt. „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják. Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában, és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni. Mindamellett megállapodtak: Ne az ünnepnapon, hogy zavargás ne támadjon a nép közt (26,3-5) Jézus közben Betániában a leprás Simon házában vacsorázott. „Egy asszony alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: Mire való ez a pazarlás? Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani. Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett” (7-13) Ideilleszkedik Júdás apostol szörnyű tette: „Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás elment a főpapokhoz, és azt kérdezte tőlük: Mit adtok nekem, ha kezetekbe adom? Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik” (14-16) Jézus előre megmondja, hogy a megváltói szenvedés és halál akkora megaláztatás lesz, hogy a tanítványai sem, az életében neki szolgáló asszonyok sem adják meg neki a koldusnak is kijáró végtisztességet. Az öreg Nikodémus és a fővárosba költözött Arimateai József tetemes mennyiségű illatszert vettek és vitték a halotti lepedőjére (a turini lepel hirdeti), a Királyok Királya ezt sem nem felejti el. Az utolsó vacsora a zsidó nép ószövetségi szolgálatának bezárása és az újszövetségnek megkötése volt. „Igen, jönnek napok, mondja az Úr, amikor újszövetséget kötök Izrael házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetséget ugyanis megszegték, holott én uruk voltam, mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek, azok a napok mondja az Úr. Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Jer, 31,31-33) Jézusra várt az újszövetség megkötése, nem szarvasmarhák vérével, hanem Jézus saját vérével, eltörölhetetlenül, megváltoztathatatlanul.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése